Az előzetes jelek szerint emelkedéssel kezdi a Wall Street a mai rövidített kereskedést; a New York-i idő szerinti egy órai (magyar idő szerint hét órai) zárás oka a holnapi szünnap; a piacok ...
Az ELTE-n is minden félévért 52.500 forintot kell fizetniük a szeptembertől tanulmányaikat megkezdő diákoknak, tájékoztatott az egyetem szenátusa. Korábban sajtóhírek arról szóltak, h...
A lengyeleknek mindössze 36 százaléka támogatja az euró bevezetését - tette közzé felmérésnek eredményét kedden az OBOP lengyel közvélemény kutató intézet. A megkérdez...
Közlekedési káoszt okozott Németországban a vasutasok tegnap kezdődött figyelmeztető sztrájkja. Hajnalban szinte az egész ország vasúti közlekedése leállt, több nagyváros földalatti közlekedésében is fennakadások voltak. A mozdonyvezetők délelőtt újra felvették a munkát, de a vonatok országszerte késnek. A vasúti alkalmazottak hét százalékos béremelést követelnek, és újabb figyelmeztető akciókkal…
Félmilliárd forintot zsarolt volna ki egy társaság egy vállalkozótól az elmúlt hetekben; a rendőrség négy embert őrizetbe vett a múlt héten – közölte kedden Tóth Gábor, a BRFK főkapitánya.
A kedd reggeli, budapesti buszbaleset sérültjei közül két embert jelenleg műtenek a Merényi Kórházban, egy harmadikat pedig rövidesen megoperálnak az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben. Rajtuk kívül még legalább 4-5 embernek lesz szüksége ilyen beavatkozásra.
Az ezüst árfolyama ma az arany erösödése folytán 1,61%-kal 12,62-re emelkedett. Azonban a pullback ellenére is továbbra is kritikus a helyzet. Csak a 12,70-es érték átlépése esetén lehetne szó a csökkenö trend átlépéséröl. Ha 12,35 alatt zár az ezüst, visszaesés várható 10,50-ig. A technikai helyzet nem utal arra, hogy pullbackböl emelkedés lehet. Az áttört támogatás ellenállásként funkcionál.…
Ismét egy árkommunikációs vétségre lett figyelmes a versenyhivatal, amely ezúttal a Bétex tavalyi promócióját találta jogsértőnek. Mindez ötmillió forintjába kerül a hirdetőnek.
A tatai rendőrkapitányság nyomozói ma bilincsben vezették végig a helyi Tesco áruházban a benzinkút vezetőjét és két alkalmazottját, mert a gyanú szerint közel 200.000 forint értékben...
Az NZD-USD jó úton halad afelé, hogy átlépje a délelött elért 22 éves csúcsot 0,7841-nél. Megállíthatatlannak tünik a kiwi, és a befektetöknek fel kell készülniük a 0,82-es érték megközelítésére, ami 3 hónapos célt jelent. In-GFX
Komoly összetûzés alakulhat ki az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke és az európai topcsapatok között. Az UEFA radikális változtatásokat akar ugyanis bevezetni a BL-selejtezôk rendszerében. Ezzel, növelni szeretnék a kiscsapatok esélyeit a kupasorozatban.
Pekingben a Mennyei Béke terén meg akarták rongálni Mao Ce-tungnak, a kínai kommunista forradalom vezérének óriás portréját, mondják szemtanúk. Az utóbbi két hónapban vandálok egyszer már megrongálták a hatalmas festményt.
Magyarországon és Európában is egyedülálló, az érrendszer kóros elváltozásainak korai felismerését segítő készüléket fejlesztettek ki magyar kutatók Pécsett. Az új készülékkel a vizsgálat a vérnyomásméréshez hasonlóan percek alatt elvégezhető.
Tízmillió forint értékben foglaltak le mintegy kétezer ruhadarabot és napszemüveget a vámosok a józsefvárosi piacon Budapesten - tájékoztatta Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője kedden az MTI-t.
Az Arsenal napokon belül megtalálta a Barcelonához szerződött Thierry Henry utódját. Talán ez is meglepő, az meg főleg, hogy Arsène Wenger Budapesttől 350 kilométernyire, Zágrábban lelte meg.
Halálos baleset ért egy finn motorost Esztergom és Tát között kedd délután, - a külföldit saját sávjában ütötte el egy szembejövő autó. A baleset vizsgálatának idejére a 11-es utat lezárták, az autósoknak a 1117-es elkerülő útvonalat ajánlják - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. A balesetet okozó autó egy másik gépjárművet került ki, vagy előzött és közben összeütközött a finn motorossal, aki a…
Részlegesen lezárták kedd délután a londoni Heathrow repülőteret egy gyanús csomag miatt. A zárlat a világ legforgalmasabb nemzetközi repülőterének négyes terminálját érinti. Innen - néhány európai járaton kívül - elsősorban a British Airways légitársaság hosszú távú járatai indulnak. A csomag vizsgálatának idejére a terminál forgalmát teljesen leállították. Előző nap két másik londoni repülőtér,…
Bokszedzést ajánl Erdei Zsolt azoknak, akik munkaidejük nagy részét irodában ülve töltik. A Boksz Világszervezet félnehézsúlyú világbajnoka az InfoRádiónak elmondta: karrierje befejeztével gyerekekkel kíván foglalkozni, ugyanis az ökölvívás sok mindenre megtanít.
Részlegesen lezárták kedd délután a londoni Heathrow repülőteret egy gyanús csomag miatt. A zárlat a világ legforgalmasabb nemzetközi repülőterének négyes terminálját érinti. Innen - néhány európai járaton kívül - elsősorban a British Airways légitársaság hosszú távú járatai indulnak. A csomag vizsgálatának idejére a terminál forgalmát teljesen leállították.
Tovább emelkedett az EUR-CHF árfolyama, és csúcsot ért el 1,6558-nál, miután közzétették a vártnál gyengébb svájci fogyasztói árakat. A csekély infláció miatt csökkent a kamatfantázia, és úgy vélik, hogy a frank továbbra is vonzó maradhat a carry-trade-eknél. Ellenállás 1,6577-nél, támogatás pedig 1,6525-nél található. In-GFX
Alig kevesebb, mint egy évvel a híres-hírhedt "Grass-botrány" kirobbanása után újabb hasonló ügy foglalkoztatja Németországot, legalábbis a történelem és a kultúra iránt egyaránt elkötelezett közvéleményt. Még tavaly augusztusban történt, hogy a világhírű, Nobel-díjas író, a 80 éves Günter Grass egy interjúban elismerte, hogy tizenéves korában rövid ideig a Waffen-SS kötelékében szolgált. Ezúttal…
Az olasz és a spanyol sajtó értesülése szerint órák kérdése, és a Real Madrid és az AS Roma megállapodásra jut a román középhátvéd, Cristian Chivu átigazolása ügyében.
Fóton egy nemzetközi produkció épülő díszleteiben okozott pusztítást a keddre virradóra a filmgyárban keletkezett tűz, jelenleg tart még a károk felmérése és a tűz okának feltárása - közölte Tolmár Tamás kedden az MTI-vel. A Mafilm Zrt. Fóti Filmgyártó Telepének igazgatója elmondta, hogy a jól kiépített jelzőrendszer riasztása alapján értesítették a tűzoltókat, akik perceken belül a helyszínen…
Júniusban havi szinten 0,2%-kal csökkentek, éves szinten pedig 8,6%-kal emelkedtek a török fogyasztói árak, miközben 8,9%-os plusszal számoltak a legutóbbi 9,2%-os emelkedés után. A termelöi árak havi szinten 0,1%-kal csökkentek, éves szinten pedig 2,9%-kal emelkedtek a legutóbbi +7,1%-os érték után. Az EUR-TRY alig reagált az adatokra. Egy éve folyamatosan csökken a devizapár árfolyama.…
Benyújtotta lemondását Markó Béla a román miniszterelnök-helyettesi tisztségről. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke már korábban jelezte, hogy távozni fog a kormányzati posztról. Markó azzal indokolta döntését, hogy a romániai magyarság problémáira akar összpontosítani.
Ellenőrzött robbantást hajtottak végre a Scotland Yard szakértői Londonban kedden a brit főváros metrójának Hammersmith nevű állomásánál - közölték helyi illetékesek.
Az egykori Spice Girl szerint kicsik a mellei, ezért arra készül, hogy kés alá fekszik, és nagyobbra pumpáltatja őket. Beckhamnénak úgy látszik, a nagy „összeállás” elvette az eszét.
Magyarázni kénytelen a Pénzügyminisztérium az egyik szabályozást. A koalíciós egyeztetésen a "kifuttatás" könnyítésről döntöttek, nem a fordítottjáról.
Az elfogadott koalíciós megállapodás alapján 2008-tól az adórendszer egyszerűbbé válik, a munkáltatói és a munkavállalói tb-járulékok például egységes alapra kerülnek, összevonják a kis adókat - mondta Kóka János
Az üdülési csekk elfogadott, bevált konstrukció, az idén eddig mintegy 850 ezer ember vette igénybe ezt a támogatási formát - mondta Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hiv...
Konténerbe zárt, embertelen körülmények között dolgozó külföldiekre bukkantak a pénzügyőrök Budapesten, a Józsefvárosi piacon. A hétfő délelőtti akcióban négy vietnami bukott le és 10 millió forintnyi hamis árut találtak.
Az I. kerületi Franklin utcai játszótéren kedden avatták fel a Magyar Rajzfilmhősök Emlékfalát. A rajzfilm figurákat Sajdik Ferenc tervei alapján Csóka László festette fel a téren található emeletes ház tűzfalára.
Az Utolsó tangó Párizsban legendás naívája, Maria Schneider egy interjúban bevallotta: a film rendezôje, Bernardo Bertolucci és a férfi fôszereplô Marlon Brando annak idején megerôszakolták ôt. A színésznô szerint Brando és Bertolucci tönkretették az életét.