Az RTL Klub népszerű kibeszélőshow-jának háziasszonya elárulta, hogy az ötödik hónapban van, december elejére várja a babát, az esküvőt azonban egyelőre nem tervezik párjával, Mukli Gyulával.
Budapest - Kinek az irányításával kezdi meg a felkészülést holnap a Ferencváros futballcsapata? Az NB II-ben ragadt FTC kispadjára négyen esélyesek: Csank János (60), Pintér Attila (41), Mucha József (55) és Szepessy László (57).
Debrecen - Szörnyű tette előtt még utoljára megpróbálta felhívni férjét az ikreivel halálba ugró asszony, Ágnes (†34), aki a kétéves Danikával és Mihállyal 27 méter magasból vetette le magát. Egy nyilvános fülkéből telefonált Mihálynak (34).
Budapest - Egymilliárd forintnak inthet búcsút a Magyar Labdarúgó-szövetség - legalábbis egyelőre. A Kentaro AG nevű svájci marketingcég pert indított, mert szerinte az MLSZ szerződést szegett vele szemben. A per még tart, de egy zürichi tartományi bíróság arra utasította a nemzetközi (FIFA) és az európai labdarúgó-szövetséget (UEFA), hogy a kártérítés mértékének megállapításáig fagyassza be a…
A japán szumó történetében először kellett lemondani az új jelentkezők vizsgáját - nem volt ugyanis egyetlen jelentkező sem. A vizsgát július 8-án, a nagojai torna előtt tartották volna meg.
Budapest - Már tagadja Tóth Gabi (19), hogy érzelmi viszony fűzte volna Czutor Zolihoz (38), a Belmondo énekeséhez. Pedig a pár kapcsolatáról hetek óta hangos a sajtó, állítólag csókolózni is látták őket.
A New York-i Állami Egyetem kutatói fejtették meg a nagy titkot, hogy mire jó az ásítás. Kiderítették, hogy javítja a vér áramlását, s ezzel hűti az agyat.
Magyarország - Megéri tévézni? A sztároknak mindenképpen! A Haszon Magazin összeállította, a Blikk megkapta a legtöbbet keresők listáját. Mennyiség és minőség a képernyőn eltörpül a nézettség mellett.
Budapest - Az egész ország felhördült az ingatlanadó terve hallatán. A frissen módosított koalíciós megállapodás szerint 2008-tól bevezetik a lakás- és háztulajdonosokat sújtó terhet, bár az még nem dőlt el, hol mennyit kell kiizzadni. A Blikk azonban reméli, hogy az elegáns villákban, lakásokban élő politikusok mind fizetnek majd.
London-Washington - Orvosok összeesküvése? Egyre több brit lap emlegeti így a hét végi merényletkísérlet-sorozatot, mivel az eddig őrizetbe vett 8 személy közül három kórházi orvosként dolgozott.
Budapest - Sztárbabák randiztak azon a meglepetés születésnapi bulin, amelyet a Jekyll és Hyde musical próbájára szerveztek a főszereplő Molnár László (41) részére. Az ünnepelt először mutatta meg gyermekét, Maját, akit felesége, Tunyogi Bernadett (35) hozott el.
Budapest - A forgatókönyv olvasásakor szembesült azzal Létay Dóra (36), hogy szerelmével, Szanitter Dáviddal (30) a Jóban Rosszban sorozatban a valóságot kell eljátszaniuk.
Még ebben a hónapban változik az egészségügyi intézmények teljesítményvolumen-korlátja (tvk) - mondta Kökény Mihály szocialista szakpolitikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden este. Az...
A Globus című zágrábi hetilap tudomása szerint Soros György megvásárolja Lord Northamptontól a Seuso-kincset, és egy budapesti múzeumnak ajándékozza. A magyar kulturális minisztériumban nem...
Benzines gyújtópalackokkal és petárdákkal dobálták meg tüntetők kedden azt a szicíliai szállodát, amelyben Jean-Marie Le Pen francia szélsőjobboldali politikus is megszállt egy bevándorlási...
Holnap délben nyitja meg kapuit a 15. Volt fesztivál a soproni Lővér kempingben. Az ország második legjelentősebb fesztiváljaként ismert esemény a jubileumhoz méltó felhozatalt kínál: a Korn, a Prodigy, a Roots, a Koop, a Fort Knox Five, a Laibach, a Coldcut és rajtuk kívül mintegy kétszáz zenekar és DJ lép majd fel a fesztiválon július 4-7. között.
Nagy botrány van kialakulófélben a Forma-1-es világbajnokság két élcsapata körül, miután sajtóértesülések szerint a McLaren főtervezője adatokat szerzett meg a Ferraritól most elbocsátott fejlesztésekért felelős vezető mérnökétől.
Harminc kenyai miniszter-helyettes levelet írt az államfőnek, amelyben arról panaszkodnak, hogy nincs munkájuk - adta hírül a BBC. "Csak ülök az irodámban, és újságot olvasok" - írta például a halászati tárca második embere, Abu Chiaba.