Árokba borult egy román busz az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében vasárnap hajnalban. A busz Hegyeshalom felé tartott, 38-an utaztak rajta, közülük 8-an sérültek meg.
Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg ma az első Szent Kristóf-napi autóstalálkozót a Magyar Autóklub és az Autótulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége Szántódpusztán, a rendezvényen megválasztják az év legjobb autóvadászát - tudatta Sánta László, a szövetség elnöke. Szent Kristóf az autósok, utazók védőszentje, akihez többféle módon kötődik Szántód - indokolta a helyszínválasztást Sánta…
London, Róma és Szingapúr után keddtől Stockholmban is fizetnie kell annak, aki gépkocsival közlekedik a városban - kivéve a külföldi rendszámú autók tulajdonosait és a buszokat. A városi útvámot 2006 januárjától júliusáig kísérleti alapon már kipróbáltak a svéd fővárosban, majd szeptemberben a stockholmiak 53 százaléka népszavazáson is támogatásáról biztosította az eljárást, amelynek célja a…
A terroristák ma már a modern technikát használják tevékenységük koordinálására, így szükség van a korábbi törvény módosítására – jelentette ki George Bush. Az amerikai elnök szerint meg kellene könnyíteni a terror-gyanús személyek lehallgatását. Az elnök korábbi javaslatát, amely a szeptember 11-i támadások után tett, élesen bírálták a jogvédők.
Vasárnapra visszatérhettek otthonaikba illetve szállodáikba, akiket a Kanári-szigetek két településén a hétvégén ki kellett költöztetni az erdőtüzek miatt. A Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport fő szigetén, Gran Canarián csaknem ezer hektár égett, a tűzvészt gyújtogatás okozta.
Ősztől megszűnik a felső tagozat a Baranya megyei Nagynyárád általános iskolájában. A kormány megszorító intézkedései miatt a tanári kar fele az utcára kerül, így tudják a működés költségeit csökkenteni. Az iskolában országos szinten is magas színvonalú oktatás folyt, az itt végzettek nyolcvan százaléka szerzett később valamilyen diplomát.
Két időközi választást tartanak hazánkban vasárnap. Sellyén a korábbi voksolás eredményét megsemmisítette a területi választási bizottság. A szabolcsi Rohod községben is polgármestert választanak.
El akar válni kilencvennégy éves férjétől egy hetvenöt éves kínai nő, aki válóokként azt a tényt nevezte meg, hogy férje úgy bánik vele, mint egy szolgálóval. Igazából házasságuk előtt a nő valóban a férfi szolgálójaként dolgozott. A bíróság elutasította a keresetét, mert nagyon régóta élnek már együtt.
Az Árpád hídról a margitszigeti lehajtóra zuhant egy konténerszállító teherautó - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A balesetben megsérült a teherautó sofőrje, akit kórházba szállítottak. A baleset a híd forgalmát nem érintette.
Font Sándor az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke azt mondta nem elég, hogy újabb Gyurcsány-csomag elé néz az ország, hogy a lakosság a tartalékait éli fel, hitelekre van szüksége a mindennapi megélhetéshez, e mellé párosul az élelmiszer áremelés is.
A Fidesz szerint rövidesen 15-40 százalék közötti élelmiszer-áremeléssel kell számolni, amit először a sütőipari, majd pedig a húsipari termékeknél tapasztal a lakosság. Font Sándor...
A Fidesz szerint rövidesen 15-40 százalék közötti élelmiszer-áremeléssel kell számolni, amit először a sütőipari, majd pedig a húsipari termékeknél tapasztal a lakosság; erről az ellenzéki párt agrárpolitikusa beszélt vasárnap, Budapesten.
A sokgyermekes családok 60 százaléka a létminimum alatt él – jelentette ki Ferge Zsuzsa. Mint a szociológus elmondta, a kormányzatok nem igyekeztek védelmet kiépíteni a legszegényebbek számára. Beszélt arról is: nagyon fontos megakadályozni a szegénység átörökítését.
Állandó védelem alatt áll a Barcelona labdarúgója, Thierry Henry családja, miután kiderült: egy kelet-európai - feltehetően román - bűnözőcsoport azt tervezi, hogy elrabolja a francia labdarúgó Londonban élő kétéves kislányát.
Rövidesen 15-40 százalék közötti élelmiszer-áremelésre számít a mezőgazdaságot ért károk, valamint az elhibázott kormányzati lépések miatt a Fidesz. Az MDF közben rövid távú intézkedéseket is sürget.
Tizenkét aranyéremmel zárta Cseh László a Komjádi uszodában rendezett országos úszóbajnokságot. A Kőbánya SC versenyzője a záró napon 100 háton, 200 vegyesen, 50 pillangón, majd egyesülete 4x100-as vegyesváltójának tagjaként győzött.
A FEOSZ álláspontja szerint a biztosítók hónapokig, akár évekig visszatartják, "használják" azt az összeget, mely a szerződési kötelezettségének eleget tevő, tehát a biztosítási díjat folyamatosan fizető károsultat illetne meg. Ezzel újabb kárt okoznak a már így is bajba került fogyasztóknak.
Az év végén posztjáról távozó gazdasági miniszter úgy látja, hogy a jövőben szabaddemokrata pártelnökként jobban tudja segíteni a reformok elfogadtatását is.
A Liszt-Wagner Szimfonikus Zenekar koncertjével véget ért a július 5-26-a közt megrendezett Kodály Zoltán Emlékfesztivál, melyet a VIPArts szervezett. A Szent István téri koncertek különleges élményt nyújtottak a „csütörtöki” zenerajongóknak.
Egy 19 éves siófoki lány lett az idei, 182. balatonfüredi Anna-bál szépe. Idén először ráadásul a zsűri csak a legszebb 10 hölgyet választotta ki, közülük már a tévénézők szavazatai alapján dőlt el a győztes.
Összeségében csaknem 250 milliárd forintra becsüli az ágazatot idén ért károkat a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének főtitkára. A kormány szerint a kár valószínűleg nem haladja meg a 200 milliárd forintot.
Jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki a hírek szerint a hét elején fegyverrel fenyegetett meg egy biciklis futárt Budapesten, a Kodály Köröndön. Az egyik napilap egy ellenzéki politikust vádolt, ám az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) cáfolata után bocsánatot kért a képviselőtől.
Villám csapott egy hegymászó csoportba vasárnap a dél-koreai főváros, Szöul közelében, öten meghaltak, hatan megsérültek.Két férfit és két nőt a Bukan hegyen, a csúcs közelében ért villámcsapás, miközben a térségben szakadt az eső - közölte a rendőrség. Ezen a környékén korábban tucatnyi embert ért már villámcsapás.A dél-koreai tévé szerint egy 48 éves férfit is villámcsapás ölt meg a Szöullal…
Estig változóan felhős lesz az ég, helyenként zápor is lehet. Éjszakától többfelé várható eső, zápor, zivatar. Holnap délutántól felszakadozik a felhőzet, az északnyugati, nyugati szél megerősödik, többfelé viharos lehet.
Harmincöt utas szenvedett füstmérgezést vasárnap délelőtt Párizsban, amikor az Invalidusok metróállomásnál kigyulladt egy metrószerelvény. A lángok a - valószínűleg hibás - fékberendezésből csaptak fel és ettől kigyulladt az egyik kocsi.
A Komjádi uszodában rendezett esemény zárónapján a világbajnok klasszis ezúttal 100 háton, 200 vegyesen, 50 pillangón és a Kőbánya SC férfi 4x100 vegyesváltójával aratott diadalt.
XVI. Benedek pápa vasárnap elítélte az afganisztáni túszejtéseket. Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján elmondott úrangyala imájában a katolikus egyházfő felszólította az emberrablókat: sértetlenül engedjék el a túszokat. Az afganisztáni tálibok 23 dél-koreait ejtettek fogságba július 19-én. A túszok egy Szöul melletti keresztény közösség tagjai, akik humanitárius céllal érkeztek Afganisztánba.…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy készítsen egy úgynevezett "nulla tolerancia javaslatcsomagot" a nyugtaadási szabálytalanságok visszaszorítására - mondta...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy készítsen egy úgynevezett "nulla tolerancia javaslatcsomagot" a nyugtaadási szabálytalanságok visszaszorítására - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő, a fővárosi Palatinus strandon megtartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, vasárnap.
Harmincöten szenvedtek füstmérgezést Párizsban vasárnap délelőtt, amikor kigyulladt egy metrókocsi - közölték a tűzoltók.Fékezéskor meggyulladt egy fékpofa, az egyik kocsiban tűz keletkezett - közölte Michel Cros, a tűzoltóság szóvivője. A lángokat poroltóval sikerült rövid idő alatt megfékezni. A 35 füstmérgezést szenvedett emberből tizenötöt kórházba szállítottak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy készítsen egy úgynevezett "nulla tolerancia javaslatcsomagot" a nyugtaadási szabálytalanságok visszaszorítására - mondta a kormányszóvivő.
A Parlament 1 négyzetmétere annyit ér, mint egy átlagosnál jobban felszerelt fővárosi panellakásé. Ez derül ki legalábbis a Kincstári Vagyoni Igazgatóság állami ingatlanokra vonatkozó értékbecsléséből. Eszerint ugyanis az Országház értéke 10 milliárd forint, így a négyzetméterára 270 ezer forintra jön ki.
A Magyar Demokrata Fórum sürgeti, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítsa érintett minisztereit, hogy hangolják össze az aszálykár mérséklésére teendő rövid távú intézkedéseiket, és egyúttal lássanak hozzá egy átfogó aszálystratégia megalkotásához - mondta Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke, az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának elnöke vasárnap az MTI-nek.…
Az ausztriai Bad Gasteinben zajló, 175 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna páros döntőjébe jutott Szávay Ágnes, méghozzá a cseh a cseh Vladimira Uhlírovával az oldalán.
Harmincöten szenvedtek füstmérgezést Párizsban vasárnap délelőtt, amikor kigyulladt egy metrókocsi - közölték a tűzoltók. Fékezéskor meggyulladt egy fékpofa, az egyik kocsiban tűz keletkezett -...
A Magyar Demokrata Fórum sürgeti, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítsa érintett minisztereit, hogy hangolják össze az aszálykár mérséklésére teendő rövid távú intézkedéseiket, és egyúttal...
Afganisztánban megszakadtak a dél-koreai túszokról kezdett tárgyalások. A tálib lázadók közölték, hogy a válság egyedüli megoldása az afgán kormány által fogva tartott tálib foglyok szabadon bocsátása lehet.
Ötdolláros bankjegyek helyett húszdollárosokat adott ki egy bankautomata öt napon át a Louisiana állambeli Mansfieldben. Az így keletkezett 7000 dollárnyi (1 millió 300 ezer forint) hiányt rendőrök próbálják visszaszerezni. Az elromlott automata öt nap alatt huszonhat embert örvendeztetett meg.
Újabb merényletektől tartva az iraki hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak az Ázsia Kupa vasárnapi döntője alkalmából, amikor is az iraki labdarúgó válogatott Jakartában lép pályára...
Vasárnap ismét látványos PR-akcióval készült a kormány, ezekkel azonban nem lehet megvédeni a fogyasztókat - mondta Koszorús László fideszes képviselő, az egyik fővárosi strandon tartott kormányszóvivői tájékoztatóra reagálva.
A kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vereségét vetítették előre a vasárnapi szenátusi választások után közölt első exit poll eredmények, ami azt jelentheti, hogy távozni kényszerül Abe Sindzo kormányfő.A szavazók a szenátus 242 mandátumának feléről döntöttek. Az NTV japán tévéhálózat szerint az LDP és koalíciós partnere a buddhista színezetű Új Komeito párt 39-55 mandátumot szerez a…
Feloszlatta a rendőrség a győri Kiskútligetben engedély nélkül működő olcsópiacot vasárnap délelőtt - tudatta Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Bakács László, a győri önkormányzat sajtóreferense megerősítette: valóban feloszlatták a piacot, mivel a helyszín nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket előírtak az ilyen vásárok tartásához.
Vasárnap rendezik meg a Palóc Búcsút a palóc fővárosként emlegetett Nógrád megyei Balassagyarmaton. A római katolikus főplébánia-templomban tartott szombat esti virrasztást követően vasárnap délelőtt körmenetet tartottak Balassagyarmat főutcáján, majd a szentmise után estig tartó folklórprogram kezdődött.
Mobiltelefonok képernyőjének fénye tette lehetővé egy sürgős vakbélműtét befejezését egy argentin kórházban fellépett áramszünet idején. A 29 éves páciens július 21-én került a műtőasztalra az...
Német diplomatát bízott meg azzal Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, hogy képviselje az Európai Uniót a Koszovó jövendő státusával kapcsolatos tárgyalásokon. Wolfgang Ischinger, Németország jelenlegi londoni nagykövete Oroszország és az Egyesült Államok vezető diplomatáival együtt próbálja majd megegyezésre bírni Belgrádot és Koszovó albán vezetésű kormányát -…
Német diplomatát bízott meg azzal Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, hogy képviselje az Európai Uniót a Koszovó jövendő státusával kapcsolatos tárgyalásokon....