Az első benyomás kulcsszerepet játszik a lakás értékesítésében. A látogató a bejárati ajtón való belépés után körülbelül 15 másodpercen belül eldönti, hogy kell-e neki az adott lakás
A lengyel jegybank változatlanul, 4,5 százalékon hagyta az alapkamatot. A Budapest Economics elemzője szerint a makroadatok nem igazolták volna az irányadó ráta emelését, de az inflációs nyomás miatt idén még elképzelhető szigorítás. Ez várhatóan a következő két hónapban történik meg. Jobbágy Sándor 25 bázispontos emelést vár a cseh jegybank mai ülésén, ugyanakkor a szlovák irányadó ráta szinten…
A lemaradások behozásának legfontosabb eszköze nem a segély, nem is feltétlenül a befektetés, hanem az oktatás, az új generációk gondolkodásának megváltoztatása. Márványi Péter jegyzete
Követhetetlen, ami Sopronban történik. Amióta Vizer László a többségi tulajdonos, akkora a jövés-menés, hogy a szurkolók sem tudják követni. Az üzletember nyáron kiárusította szinte az egész csapatot, most állítólag a részvényeibôl is eladott.
Nagy-Britanniában még mindig a hatalmas károkat okozó árvíz az első számú téma. Az ismert egyetemi városban, Oxfordban a lakosok dühösen és kétségek között várják az előrejelzéseket. Szerdán már 250 otthon lakóit evakuáltak a hatóságok, de van, aki nem hisz az ellentmondó prognózisoknak és marad.
Oroszország gazdasági hatalma jelentősen megnőhet, ha sikerül kiaknáznia az Északi-sark alatt található olajkészleteket – véli Kende Tamás nemzetközi jogász. Az ország ugyanis tervbe vette, hogy szondát küld az óceán mélyére, hogy bebizonyítsa: a sarkvidék alatti földterületek geológiailag az orosz szárazföldi lemezhez tartoznak. Amennyiben a kutatás sikerrel zárul, a sarki jégsapkák eltűnésekor…
A pénzügyi kultúra fejlődésének köszönhetően a lakosság egyre több kockázatot vállal befektetéseinél – véli a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója. Bilibók Botond a Nap Vendége című műsorban elmondta: a háztartások 10-15 éve még nagyobb hangsúlyt fektettek a fogyasztásra, azóta ismét előtérbe került a megtakarítások fontossága. A vezérigazgató úgy véli, hogy a befektetési alapok mellett a…
Többfrontos harc zajlik idén a Tour de France profi kerékpáros körverseny három hetében. Míg a versenyzők a kilométerekkel küzdenek, a szervezők a doppingoló kerekeseket próbálják lebuktatni, a nemzetközi szövetség pedig a Tour szervezőit szeretné mindenáron ellehetetleníteni.
Orosz Dániel, a Concorde Értékpapír elemzője szerint az Amerikában szerdán délután megindult kedvezőbb piaci folyamatok lendületet adhatnak a magyar börzének is, így emelkedéssel indu...
Befejeződött az idei Tour de France az összetettbeli éllovas dán kerékpáros klasszis Michael Rasmussen számára, miután a Rabobank istálló kizárta a csapatból - adta hírül szerda késő este a holland ANP hírügynökség. A dán kerékpáros négy kötelező doppingvizsgálaton is elmulasztotta a részvételt. A sárga trikót ezután a spanyol Alberto Contador viselheti.
10 milliós kár keletkezett abban a hűtőházban, mely Kecskemét szélén gyulladt ki, miután átterjedt rá a közelben tomboló avartűz - jelenti a HavariaPress. A Szent László körúton található hűtőházra szerdán koradélután terjedtek át a lángok a környéken tomboló avartűzről.
Budapest - Talán politikusainkat is megbüntethetnék, ha nem kötik be a biztonsági övüket! - követelik olvasóink a forgatás közben megtámadott és megbírságolt tévés történetét megismerve. Gyurcsány Ferenc (46) miniszterelnök egy kocsi hátsó ülésén szónokolt kampányfilmjében, övét azonban elfelejtette bekapcsolni, csakúgy, mint hét politikustársa, akiket menet közben fényképeztek le.
Az idei első félévben, 2006 azonos időszakával összehasonlítva, 635 milliárd forinttal több, összesen 4012 milliárd forint bevétele volt az APEH-nek - jelentette be Szikora János, az adóhivatal elnöke. Szinte minden adó és járulék esetében jelentős növekedés tapasztalható.
Az AUD-USD ma megfeneklett, és 34 pippel visszaesett 0,8862-röl 0,8828-ra. Eddig nem ment a kerek 0,88-as érték alá az árfolyam, ezért támogatásként funkcionál. A kereskedök szerint a következö cél a 0,8787-es érték, ami támogatás is. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 0,8750-ig. Akadály felfelé 0,8871-nél van. A GBP-JPY ma maga mögött hagyta a 248-as értéket, és 106 pippel…
Nagy üzletet köt emlékiratainak eladásával Keith Richards; a Rolling Stones gitárosa 3,5 millió fontot kap a kötetért, a külföldi megjelenésért pedig újabb egymillió font ütheti a markát.
Visszahívta a versenyből a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen biztosan vezető dán Michael Rasmussent csapata, a Rabobank a versenyből, mert a klasszis júniusban nem jelent meg több doppingvizsgálaton - jelentette szerda éjjel a LÍÉquipe című francia sportújság.
Magyarország tranzitországból célországgá is vált a kábítószerek piacán; az olcsón előállítható, nagy haszonnal kecsegtető szintetikus drogok várható térnyerése pedig akár azt is előidézheti, hogy az egymással versengő drogcsempészettel és -forgalmazással foglalkozó bűnözői csoportok között harc indul a piac újrafelosztásért - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes vezetője.
Fidel Castro még mindig nem épült fel teljesen, ezért öccse, Raul Castro, Kuba ideiglenes államfője vezeti majd csütörtökön a nemzeti ünnepen a nagygyűlést. Fidel Castro pontosan egy évvel ezelőtt, július 26-án jelent meg legutóbb a nyilvánosság előtt.
Az elmúlt évtized legsúlyosabbnak ígérkező aszálya miatt hamarosan katasztrófahelyzet alakulhat ki a hazai kukoricapiacon. A szakmai előrejelzések szerint az utóbbi évek átlagtermésének alig felét takarítják be ősszel a kombájnok, ami még a hazai szükségletet sem fedezi.
Irán soha sem adja fel atomprogramját, de kész együttműködni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.Mahmúd Ahmadinezsád elnök tegnap az iráni állami televízióban azt nyilatkozta: nem függesztik fel urándúsítása programjukat még nemzetközi nyomásra sem.
A Privátbankár Kosarasa az év – és talán minden idők – eddigi legforróbb napját a budapesti strandokon töltötte, bár ezt csak nehezen tudja számlákkal igazolni. Felmerül a kínzó kérdés: érdemes egyáltalán a méregdrága fővárosi strandokra kimenni?
A hatalmas detonáció következtében erdőtűz keletkezett. A robbanás erejét 5 kilométeres körzetben érezni lehetett, utána egy 50 méter átmérőjű, 4 méter mély kráter keletkezett. A balesetben senki sem sérült meg.
Új játékôrület indul hódító útjára szombattól, az Eternity II. A 256 darabból álló puzzle játékban nem a Halászbástya képét kell kirakni, hanem absztrakt formákból álló kis kockákat úgy, hogy a végén egy nagy képpé álljon össze az egész. Aki két ven belül elsőként elôáll a megoldással, annak kétmillió dollár üti a markát.
Mégis hajlandó a tüntető gazdákkal tárgyalni az agrárminiszter. Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatójának tájékoztatása szerint Gráf József holnap délelőtt a demonstráció helyszínén egyeztet velük.
Ülősztrájkkal kezdődött a Tour de France szerdai, 16. szakasza, miután kedden 8 csapat jelentette be, hogy elegük van a doppingolókból. A hat francia és két német istálló kerekesei a rajtvonal előtt megálltak és egykedvűen üldögéltek a bicikliken, mialatt a többiek őket kerülgették.
Az energiaár-támogatási kérelmeket feldolgozó Magyar Államkincstár 180 ezer olyan beadványt talált amely felveti a csalás gyanúját. Az alaptalanul támogatást igénylők egy részére szigorú APEH-vizsgálat vár.
Meghatározták a tudósok a viszketés-érzetért felelős gént. A kutatás eredményeként új gyógyszert kísérletezhetnek ki az ekcéma ellen. A bőrbetegség minden ötödik gyereket, és 12. felnőttet kínozza.
Los Angeles - Szívdöglesztő, falatnyi bikiniben vészeli át az idei forró nyarat a tengerpartokon a sztárok többsége. Legtöbbjüknek, mint a sportos Cameron Diaznak (34) minden fazon jól áll, Justin Timberlake volt kedvese izmos testével, és feszes bőrével leköröz jó néhány húszévest is. Egyébként csakúgy, mint a pasik terén, a bikinik kiválasztásánál is különbözőek az ízlések. Akad, aki együtt…
A Benchmarking International Consulting (BIC) megbízásábol az Artklikk Consulting internetes tanácsadócég májusban és júniusban egy, az autómárkák leányvállalatainak webes megjelenéseire fókuszáló kutatást végzett el az Magyarországon. A kutatás szerint az autómárkák hazai honlapjainak jelentős része elmaradott, és nem felel meg a legújabb webes elvárásoknak.
Megugrott a Shell profitja a második negyedben, annak köszönhetően, hogy a finomítói árrés emelkedése ellensúlyozni tudta a kitermelés csökkenését. Az adózott eredmény 18 százalékkal 8,7 milliárd doll...
A szerdai zuhanórepülés után ma 1,3703-on jegyezték az EUR-USD-t, ahol sávjának alsó oldala fut. A devizapár késöbb összeszedte magát 1,3726-ig, majd az európai befektetök eladásokat indítottak. Bár továbbra is aggódnak az amerikai gazdasági helyzet miatt, úgy tünik, a piac egy idöre félretette aggályait. Amíg a devizapár nem ér el újabb mindenkori csúcsot, chart-technikailag kedvezötlenek a…
A másfél-két évig elhúzódó perek lépnek a közigazgatási határozatok helyébe azután, hogy az Alkotmánybíróság az év végével megsemmisítette az ORTT szankcionálási jogát
A Rabobank csapat felfüggesztette versenyzője, a Tour de France-on szerdáig élen álló Michael Rasmussen versenyzési jogát, vagyis a dán kerekest visszaléptette a viadaltól.
Ma tovább folytatódott a GBP-USD konszolidációja. A sterlinget megterhelte a legutóbbi Nationwide-ingatlanár-index, mely júliusban havi szinten 0,1%-kal, éves szinten pedig 9,9%-kal emelkedtek, elmaradva ezzel a +10,6%-os elvárástól. Az adatok azt mutatják, hogy a BoE legutóbbi emelésének volt hatása. Elképzelhetöek a sterling további veszteségei. Támogatás 2,0474-nél, ellenállás pedig 2,0611-nél…
Baleset miatt csütörtökön 9.30 órakor lezárták a szekszárdi Duna-hídhoz vezető M9-es gyorsforgalmi utat, a szekszárdi hídon nem lehet közlekedni - jelentette a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Több ezer leendő gólya könnyebbülhetett meg tegnap, amikor nyilvánosságra hozták a az idei felsőoktatási ponthatárokat. Négy államilag finanszírozott és két költségtérítéses képzésre csak a legmagasabb, 144 ponttal lehetett bekerülni.
Baleset miatt csütörtökön 9.30 órakor lezárták a szekszárdi Duna-hídhoz vezető M9-es gyorsforgalmi utat, a szekszárdi hídon nem lehet közlekedni - tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.