A bolgár állámfő kegyelemben részesítette a nyolc éves líbiai fogság után hazaérkezett ápolónőket és a bolgár állampolgárságú palesztin orvost. Az egészségügyi dolgozók a mai nap folyamán hagyták el Líbiát.
Aránytalanul korlátozta a magyar rendőrség a békés tüntetők gyülekezéshez való jogát 2002. december 1-jén – állapította meg a napokban a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság, amely emiatt kétezer eurós bírsággal sújtotta a magyar államot.
Akár a szervezett bűnözői csoportok közötti leszámolásokhoz is vezethet a hazai kábítószerpiac közeljövőbeli bővülése. Zsombok György, a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy a schengeni határnyitás kedvezhet a kábítószercsempészeknek.
Az EUR-JPY ma tovább gyengült, és 166,44-re esdett vissza árfolyama. A 168,86-os csúcs elérése óta ezzel 250 pipet vesztett a devizapár. Támogatás 166,25-nél és 165,45-nél található. Az 50 napos vonal 165,83-nál fut. Legutóbb június közepén tesztelték sikeresen az értéket. Mivel nem változtak a japán kamat kilátások, a carry-trade-erek shortok létrehozására használhatják fel a devizapár…
A bolgár államfő megkegyelmezett kedden a nyolc évi líbiai fogva tartás után aznap hazaérkezett öt bolgár ápolónőnek és a bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvosnak.
Három embert megölt, egyet súlyosan megsebesített, egyet pedig túszul ejtett két fegyveres támadó hétfőn az egyesült államokbeli Connecticut államban, Cheshire városában. A rablógyilkosokat elfogták, s már kedden bíróság elé állítják őket.
A vártnál nagyobb az érdeklődés a kedvezményes robogók iránt, a főváros VIII. kerületében. A Józsefvárosban élők, dolgozók vagy ott tanulók akár 20 százalékkal olcsóbban juthatnak a kétkerekű járműhöz.
Farkasinszki Orsolya, a Nyíregyházi Főiskola kosarasa lezárta a találgatásokat és a napokban kijelentette, nem igazol el Nyíregyházáról. A fiatal kosarast az elmúlt években többször is kapcsolatba hozták elsőosztályú csapatokkal.
A Duna-menti régió szempontjából vizsgálja e kérdést a DRC Nyári Egyetem, melyet a bécsi Institut für den Donauraum und Mitteleuropa (IDM), a pécsi IDResearch Kutatási és Képzési Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Kara közösen szervezett. Július 22-29. között fiatal társadalomtudósok, kutatók és PhD-hallgatók cserélnek eszmét az élethosszig tartó tanulás lehetőségeiről, a…
Májusban meglepöen éves szinten 2,8%-kal csökkentek a magyar kiskereskedelmi forgalmak, miközben -1,8%-os értékkel számoltak a legutóbbi -2,5%-os érték után. Havi szinten 0,1%-os mínusz mutatkozott a legutóbbi -0,5%-os érték után. Az adatok hatására 246,15-re emelkedett az EUR-HUF árfolyama. In-GFX
A Pannon 18,494 milliárd forint kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei év második negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 19,231 milliárd forintt...
Azonnali lépésekre van szükség ahhoz, hogy ne omoljon össze a nyugdíjrendszer a lakosság elöregedése miatt - ezt állapította meg az Allianz csoport legfrissebb felmérése. Európában a középmezőnyben vagyunk. A legfejlettebb nyugdíjrendszere Írországnak és Angliának van, a legrosszabb pedig Görögországnak.
Júliusban 107,2 pontról 107,4 pontra emelkedett az olasz fogyasztói bizalom, miközben 108,0 pontos értékkel számoltak. Az EUR-USD nem reagált az adatokra hiszen sokkal inkább mozgásának iránya foglakoztatja. A jen erösödése mind az eurót, mind pedig a dollárt érinti. Ezzel egyhelyben topog a devizapár. Technikailag töretlen az emelkedö trend. Ellenállás 1,3845-50-nél, 1,3900-nél és 1,3930-nál…
Az Európai Unióban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatottság. Az Eurostat adatai szerint a 15 és 64 év közötti magyarok alig több mint 57 százaléka dolgozik, miközben a nemrég csatlakozott Romániában és Bulgáriában is 59 százalék feletti a foglalkoztatottság.
Nagyrészt csalódást okoztak a legfrissebb EU-s adatok. Míg a fizetési mérleg deficitje májusban 8,6 milliárdra rúgott, meghaladva ezzel a -0,2 milliárdos elvárást, a beszerzési menedzserindex pedig 54,8 ponttal elmaradt a 55,5 pontos elvárástól, a szolgáltatási index volt az egyetlen, mely 58,1 ponttal meghaladta az 58,0 pontos elörejelzést. Az adatok hatására pár pipet nyert az EUR-USD.…
Sok szülô hallotta már a gyerekétôl, hogy „anya szeretnék egy kutyust” és több felnôtt fejében is megfordult már a gondolat, hogy megajándékozza egyedül maradt édesapját vagy édesanyját egy kedves háziállattal. Egy kedves élôlény enyhíteni tudja az idôs ember magányát és kialakítja a gyermekben a társas viselkedést és a feltétlen elfogadást. A háziállattartás nem csak egy hóbort, az ember igazi…
Még tartanak az utómunkálatok Tápióbicskénél, Nyárlőrincnél és Inárcsnál, ahol a tűzoltók éjszaka fékezték meg a lángokat - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Jelenleg...
Egyre nehezebben lehet olcsó, úgynevezett last minute akció keretében utazni, mert az irodák az utolsó napokig tartják az eredeti árakat, hogy ne bukják el a profitot.
Szerbia, Koszovó és Montenegró több területe is lángokban áll. Szerbiában több mint 3500 hektáron ég az erdő, Koszovóban pedig már lakóházak is veszélyben vannak. Eközben Macedónia második legnagyobb városában pánik tört ki, mert már a peremvárosi területeket is elérték a lángok.
A forint megállapodni látszik az elmúlt hetekben kialakult szűk árfolyam tartományban: ma délelőtt a hétfő délutánival megegyező 245,90/246,00 forinton jegyezték az eurót. Kötések 245,50 és 246,10 for...
Remélem semmilyen rendkívüli esemény sem történik a következô három hétben. Remélem, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szabadságra megy. Naívan egyébként úgy képzelném, hogy a hivatalban lévô kormányfô nem megy hosszú szabadságra, majd pár év után, amikor lejárt a mandátuma, de azért legyünk nagyvonalúak és lássuk be: kell egyet szusszanni az egészségbiztosítás reformja, meg a heti…
Balatonfüred - Remekül telik a kis Panka Sára (1) első nyaralása. Gesztesi Károly (43) és Liptai Claudia (33) mindent megtesz, hogy ne unatkozzon kislányuk. A hőségben ki sem mozdulnak a vízből, szinte vég nélkül csúszdáznak. A csúcson a színész édesapa elengedi a csöppséget, lent pedig a műsorvezető mama elkapja.
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 23.Mit kereshetünk a földhivatalban?Tényleg, valójában miért megyünk a földhivatalba? Mi az, amit megtudhatunk, és mi az, amit nem? Tudjuk-e milyen szolgáltatást nyújt az ügyfeleknek? Szeretnénk, ha olvasóinknak lenne rálátása ezekre a kérdésekre.A földhivatalokról a legfontosabb tudnivaló, hogy az ingatlan-nyilvántartást vezetik.…
A szlovák rendőrfőkapitány elképzelhetőnek tartja, hogy valóban megverték Malina Hedvig nyitrai magyar egyetemistát, de szerinte az eset nem úgy történt, ahogy a sértett állítja. Ján Packa a SME című szlovák napilapban először fogalmazott úgy, hogy nem tartotta kizártnak a bántalmazást.
Ján Packa szlovák országos rendőrfőkapitány elképzelhetőnek tartja, hogy Malina Hedvig nyitrai magyar egyetemistát valóban megverték, de nem úgy, ahogy azt a sértett előadta. Kedden megjelent írásában a SME című szlovák polgári napilap kiemelte: Packa - jóllehet közvetett módon - először nevezte elképzelhetőnek, hogy a magyar nemzetiségű diáklány, Malina Hedvig egy évvel ezelőtt Nyitrán fizikai…
Gál J. Zoltánnak, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának egykori Népszavá-s kollégája, Petri Lukács Ádám, a kormány közeli lap egyik szerkesztője ad tanácsokat. A fideszes Ágh Péter kérdést nyújtott be, amelyben arra várja a választ, helyes-e, hogy havi 400 ezer forintot fizetnek az államtitkárok nyilatkozatainak értékelésért?
Boldognak mondta magát Brigitte Nielsen, Sylvester Stallona korábbi felesége, aki felettébb nehéz időszakon van túl. Ám - mint a dán színésznő fogalmazott - az elvonókúra után úgy érzi magát, mintha újjászületett volna.
Az USD-JPY ma 2 hónapos minimumot ért el 120,44-nél. Továbbra is negatívak a devizapár rövidtávú kilátásai, és a javulás megtorpanhat 120,85-121,00-nél. A dollár gyengeségének hátterében az amerikai kölcsönpiaci krízis áll. Ráadásul attól tartanak, hogy ez az amerikai államkötvények keresletének csökkenéséhez vezethet. A cél a 119,65-ös és a 118,60-as érték. In-GFX
A kiskereskedelmi fogalom csaknem 3 százalékkal volt alacsonyabb májusban, mint egy évvel korábban. Miközben a hiper- és szupermarketek forgalma alig csökkent, addig az élelmiszer- és dohányboltokban több mint 6 százalékos volt a visszaesés egy év alatt - áll a KSH májusi gyorsjelentésében.
A lakosság ötven százaléka engedheti meg magának, hogy üdüljön, ez tíz év múlva 70-80 százalékra kúszhat fel. Ebben bízva a Dél-Alföldön a következő években 26,5 milliárd forintot költenek az egészségturizmus fejlesztésére.
Nem volt a hegyi utakra érvényes műszaki engedélye a Francia-Alpokban vasárnap szerencsétlenül járt az a lengyel zarándokbusznak - állítják a francia hatóságok.
Ma folyamatosan emelkedést mutat a GBP-USD árfolyama, és a devizapár reggel új 26 éves csúcsot ért el 2,0654-nél. A nyereségek hátterében a dollár gyengesége és a brit kamatemelés lehetösége áll. Azzal számolnak, hogy a BoE 6,00%-ra emeli alapkamatát. A brit kamat számít a legmagasabbnak a G7-es államokon belül. Ellenállás 2,0665-nél, támogatás pedig 2,0563-nál található. In-GFX
Több ezer család került kilátástalan helyzetbe a tavaszi fagykárok és a nyári aszály miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kormánytól eddig hiába vártak segítséget, ezért a megélhetésüket elvesztő gazdák és termelők elkeseredettségükben július 25–26–27-re agrárdemonstrációt szerveznek a 4-es főút Szabolcs megyei szakaszán.
Legkevesebb 26 ember meghalt, csaknem 70 pedig megsebesült Irakban kedden, miután egy robbanóanyaggal megrakott autóval felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő Hillában, egy gyermekkórház mellett. A sebesültek többsége nő és gyerek.