Nincs ok a tervezettnél, vagyis 2008 január elsejénél későbbre halasztani az egyes országos schengeni csatlakozását, mert az ahhoz szükséges információs rendszer bevezetése a meghatározott ütemterv szerint halad - jelentette ki pénteken Pozsonyban a szlovák belügyminiszter.
Többször is megkeresték férfimagazinok, Péter Szabó Szilvia mégis minden ajánlatot elutasított, mondván: soha nem vetkőzik le fotózás kedvéért. Mindezt olvasóinknak árulta el, akik a Borsonline-on kérdezhették a Nox énekesnőjét.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által korábban kiírt pályázatra több mint ezer olyan igény érkezett, ami az állattartó telepek trágyatárolási gondjainak megoldásához kér támogatást - mondta Ficsor Ádám, az FVM szakállamtitkára, miután meglátogatta egy helyi családi gazdálkodó tehenészeti telepét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,64 pontos csökkenéssel, 29.790,75 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,65 százalékos gyengülés. ...
Nagyobb nyitható ablakokkal és egyetlen, a középső kocsiszekrény fölé beszerelt légkondicionáló berendezéssel tervezi megoldani a BKV a Combinók hűtését; a rendszert 600-700 millió forintból lehetne megvalósítani - közölte a közlekedési vállalat.
Kétnaponta egy centiméternyit apad a Balaton a hőségben a nagy párolgás miatt, ennek ellenére elegendő és jó minőségű a tó vize - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni kirendeltségének vezetője.
Kész bíróság elé állni Oroszországban Andrej Lugovoj, akit a brit hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy köze van Alekszandr Litvinyenko volt orosz titkos ügynök londoni meggyilkolásához.
A dollár nem csak az euróval és a fonttal, hanem a jennel szemben is gyengülést mutat. Az USD-JPY-t 121,12-ön jegyzik. Ezzel fontos támogatást léptek át. A 122-es érték aló való visszaesés miatt csökkenö potenciál nyílt 119,88-ig. Számos techni8aki tényezö eladási jelet adott ki. In-GFX
A schengeni bővítésről és az Európai Unió belső határainak védelméről tárgyalnak péntek délután Pozsonyban az európai országok képviselői. Magyarországot Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter képviseli az egyeztetésen.
Debrecenben is megrendezik a Tér-Film-Zene Fesztivált péntektől vasárnapig. A város főterén kiépített nézőtér és egy 12 négyzetméteres kivetítő várja hétvégén a debrecenieket az ingyenes filmes rendezvényen.
A 10 éves futamidejü amerikai államkötvények kamatai a fontos 5%-os érték alá, 4,93%-ra csökkent. Mivel nem várhatók fontos adatok, ez oda vezet, hogy a dollár az eladási oldalon áll a többi fö devizával szemben. Az amerikai államkötvények tehát veszítettek vonzerejükböl. Újabb mindenkori csúcsot értek el 1,3844-nél. In-GFX
Kétnaponta egy centiméternyit apad a Balaton a hőségben a nagy párolgás miatt, ennek ellenére elegendő és jó minőségű a Balaton vize - mondta Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Környezet...
A 10 éves futamidejü amerikai államkötvények kamatai a fontos 5%-os érték alá, 4,93%-ra csökkent. Legutóbb június 6-án mentek az érték alá a kamatok. A csökkenö kamatok mellett a pletykák is megterhelik a dollárt, melyek szerint a kedvezötlen ingatlanpiaci helyzet negatív hatással van a gazdaságra. A bizonytalanság és a szkepszis miatt visszaesett ma elért csúcsáról a Dow Jones Industrial…
Meghalt egy 13 éves fiú a kisvárdai strand medencéjében pénteken. Azt még nem tudni, hogy megfulladt, vagy a szíve állt meg. A tornyospálcai kamasz apjával és testvérével ment fürdeni. A Független Hírügynökség információi szerint a fiú jégkrémért indult el egyedül. A holttestét a 2 méter mély medencében találtták meg. Hiába voltak sokan a vízben, nem vették észre időben a bajba került fiút.
Folytatódnak az egyeztetések a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a Mozdonyvezetők Szakszervezete között a vasútüzem biztonságáról vasárnap - közölte Garamhegyi Ábel, a G...
Ügyvédje kíséretében feladta magát csütörtökön a rendőrségen Lindsay Lohan a május 26-ai autóbalesete miatt. Fotót készítettek róla és ujjlenyomatot vettek tőle.
Három kislány észrevétlenül lelépett egy dél-franciaországi bölcsödéből. Rendőrök kísérték vissza a városban sétálgató két és fél éves szökevényeket - adta hírül pénteken a Le Figaro című francia napilap.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége is tiltakozott, amiért hétfőn a kelebiai határállomáson a magyar vámhatóságok több órára feltartóztattak hat autóbuszt, amelyen nyugat-európai körútra tartó egyetemisták utaztak.
Az InfoRádió által megkérdezett politikai elemző szerint Kóka János azért mond le a miniszteri posztjáról, mert demonstrálni akarja, hogy nem Gyurcsány Ferenc embere. Szomszéd Orsolya arra számít, hogy 2008-tól enyhül majd a reformok erőteljes kommunikációja.
A mai adatszegény nap csúcspontját a délelötti brit adatok jelentették. A második negyedévben negyedéves szinten 0,8%-kal, éves szinten pedig 3,0%-kal emelkedett a brit GDP, miközben 0,7%-os, illetve 2,9%-os plusszal számoltak. A szolgáltatási index májusban 0,9%-kal emelkedett. Az adatok azt mutatják, hogy a kamatemelések ellenére is remek formában van a brit gazdaság. A nagymértékü erösödésért…
Ausztráliában 5-ből 1 tinédzser lány éhezteti vagy hánytatja magát azért, hogy kordában tartsa súlyát - derül ki abból a felmérésből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Brisbane-ben egy gazdasági fórumon.
A csempészek vélhetően abban a hitben vannak, hogy a nagy melegben lankad a pénzügyőrök ébersége, de tévednek: gyors egymásutánban két teherautóban elrejtett cigarettára bukkantak a járőrök. Az egyik esetben az M1 autópálya Óbarok-pihenőjében egy kamion gyanús ponyvazáró zsinórja keltette fel az ellenőrök figyelmét.
Pénteken a Swiss légitársaság jelentette be, hogy az úgynevezett kerozin pótlékot, melyet az olaj drágulása miatt vezettek be, most a nyersanyag közelgő újabb árrekordjára tekintettel a jövő hét közepétől drágítja, egyelőre a hosszabb távú járatokon. A drágítás a jelentések szerint 16 euró, azaz mintegy 4 ezer forintnak felel meg.
Több mint 250 palesztin fogoly szabadon engedését kezdte meg Izrael pénteken, hogy megerősítse Mahmúd Abbász palesztin elnök pozícióját a Hamász radikális mozgalommal szemben.
Péntek este a ZTE-Paks és a Vasas-Tatabánya mérkőzésekkel indul a 2007/08-as élvonalbeli labdarúgóidény. A bajnokság legfőbb esélyese a címvédő Debrecen együttese, de a Kispest, az Újpest és a ZTE is trónfosztásra készül. Az újonc Nyíregyháza és Siófok elsődleges célja a bentmaradás elérése.
Fodor Gábor üdvözli Kóka János SZDSZ-elnök bejelentését, mivel úgy gondolja, egész embert kíván a párt vezetése. Erről az SZDSZ ügyvivője, környezetvédelmi miniszter beszélt. "Elfogadom János döntését" - mondta a kormánypárti politikus annak a kapcsán, hogy Kóka János pénteken bejelentette: az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról.
A háborús bűnökért körözött Ratko Mladics tábornok, volt boszniai szerb hadseregparancsnok elfogása és a feltehetően politikai indítékból kivégzett Zoran Djindjics néhai szerb miniszterelnök meggyilkolása még mindig nem tartozik a szabadon kezelhető témák közé a szerb újságírásban – derült ki egy felmérésből.
A nyáron gyakrabban előforduló zivatarokra, az azzal együtt járó gyakoribb villámlásokra és villámkárokra hívja fel a figyelmet az APC-MGE és az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kétszeresen is világcsúcstartó lehet egy mexikói férfi, aki néhány hónappal ezelőtti 560 kilós testsúlyával bekerült a Guiness rekordok könyvébe. A 41 éves Manuel Uribe ugyanis azóta 200 kilót fogyott, ezért valószínűleg jövőre is világrekorder lesz, mint a legtöbbet fogyó férfi.
Politológusok szerint sokat kockáztat Kóka János azzal, hogy megválik a miniszteri tisztségtől, politikai karrierje mostantól az SZDSZ támogatottságától függ. Abban Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakembere és Kiszelly Zoltán politológus is egyetértett, Kóka János politikai karrierje attól függ, hogy tudja-e jelentősen növelni pártja…
Lángra kapott a győri szeméttelep péntek délután. Valószínűleg a nagy forróság miatt gyulladt meg a kommunális hulladék a 12 ezer négyzetméter alapterületű lerakóban.
Egy hónapi fogvatartás után szabadon engedtek elrablói egy olasz papot a Fülöp-szigeteken. Giancarlo Bossit június 10-én rabolták el muszlim fegyveresek Mindanao szigetén.
Idén nyártól vezetik be a napvédő készítmények új, egyszerűbb címkézését. A jövőben tilos lesz az olyan megtévesztő kifejezések használata, mint a „napfényblokkoló” vagy „teljes védelem”, mert ezek egyszerűen nem igazak. Jó tudni, hogy bár a naptejek segítenek a bőrrák elleni védelemben, de önmagukban nem elegendőek.
Megdőlt az abszolút melegrekord, az év végén távozik a miniszteri posztról Kóka János, kész bíróság elé állni Andrej Lugovoj - a nap legfontosabb hírei.
Pálinka és sör jól megfér egymás mellett, aki nem hiszi látogasson el szombaton Újszilvásra, ahol második alkalommal rendezik meg az ágyaspálinka- és sörfesztivált.
Politológusok szerint az MDF kommunikációja azt mutatja, hogy a kisebbik ellenzéki párt koalícióra léphet az MSZP-vel 2010-ben. A szakértők pénteken annak kapcsán mondták el véleményüket, hogy Dávid Ibolya a távirati irodának adott interjújában kijelentette: az MDF és a Fidesz ellentéte miatt a két ellenzéki párt esetleges koalíciója is veszélybe kerülhet .
George W. Bush amerikai elnöknek szombaton végbéltükrözése lesz, emiatt ideiglenesen átadja az elnöki hatalmat Dick Cheney alelnöknek - jelentette be pénteken a Fehér Ház szóvivője. A beavatkozást altatásban végzik az elnök Camp David-i pihenőhelyén, ezalatt Cheney alelnök lesz az ügyvivő.
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen végzett az élen a Formula-1-es világbajnoki sorozat tizedik futamának pénteki második szabadedzésén, a nürburgringi Európai Nagydíjon.
A nyáron tesztelt háromféle hűtőrendszer közül az utasok a légkondicionáló berendezés beszerelését és a több, nyitható ablakot találták a legmegfelelőbbnek a Combino villamosok utasterének hűtésére. A közlekedők választása egybecseng a BKV szakértőinek véleményével. Hűvösebb villamosokon azonban - egyet leszámítva - csak jövő nyáron utazhatnak a fővárosiak.