Németország egyik városában a rendőrök nagy erőkkel vonultak fel, miután egy nő arról értesítette őket, hogy álarcos rabló garázdálkodik a városban. Kiderült azonban, hogy a rettegett alak egy játékfigura.
Késlelteti az öregedést egy, a rák megelőzésében kulcsszerepet játszó gén - állapították meg spanyol kutatók, akik szerint felfedezésük hozzájárulhat egy hatékony gyógyszer kifejlesztéséhez.
Halálra gázoltak Angliában egy 70 éves özvegyet, a baleset után közvetlenül két férfi felkapta a járdáról a haldokló idős nő pénztárcáját, és elszaladt vele. Audrey Ford fia nyomravezetői díjat ajánlott fel azoknak, akik segítenek kézre keríteni a tolvajokat.
Az Állami Számvevőszék a jövőben azt is vizsgálja majd, hogy a kormány ígéretei hogyan viszonyulnak a konvergenciaprogramhoz, vagy, hogy milyen realitásalapjuk van - mondta a szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
A nettó keresetek átlagosan 1,2%-kal emelkedtek, a versenyszférában 3,3%-os növekedést, a költségvetési szervezeteknél 2,1%-os csökkenést regisztráltak.
Lehetnek olyan erősek az ellentétek az MDF és a Fidesz között, hogy megakadályozhatnak egy esetleges koalíciót 2010-ben - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke az MTI-nek adott interjújában.
A brit üzletekben nem forgalmazzák azokat a mobiltelefonokat, amelyeket az idősebbek számára fejlesztettek ki, s ez az üzleti gyakorlat nem kis felháborodást kelt Angliában - olvasható a BBC News honlapján. Egy osztrák gyártó hiába fejlesztette ki az idősek számára a könnyen működtethető mobiltelefont, egyik boltban sem árulják, azzal az indokkal, hogy vásárlóközönségük nem igényli.
Izrael megkezdte pénteken reggel több tucat olyan palesztin fogoly szabadon bocsátását, akiknek az elengedése révén a mérsékelt Mahmúd Abbász palesztin elnök helyzetét kívánja erősíteni a radikális iszlamista Hamász mozgalommal szemben. Az izraeli kormány kedden határozott arról, hogy szabadon bocsát mintegy 250 palesztin foglyot, akiknek túlnyomó többsége az Abbász vezette, világi irányultságú…
Az eredeti tervekhez képest legalább féléves csúszással indulhat a több-biztosítós rendszer - értesült a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja: az üzleti biztosítók leghamarabb a jövő év közepén kezdhetik me...
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Szentesen, hogy betöltsenek egy áprilisban megüresedett képviselői helyet.Július 22-én, a 14-es számú választókörzetben három szavazókörben lehet majd voksolni. A képviselői helyre kilenc jelölt van. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a választókörzet képviselője idén áprilisban elhunyt. Zoltai Gábor László a Fidesz-KDNP jelöltje a…
A miniszterelnök szerint külföldi állami cég nem szerezhet jelentős tulajdonrészt magyar stratégiai vállalatokban. Gyurcsány Ferenc az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: nem lehet kontroll nélkül megengedni azt, hogy amit itthon privatizáltak, azt egy másik állam kormánya közvetlenül vagy közvetve tulajdonba veszi. A kormányfő beszélt arról is, hogy a Nabucco és a Kék Áramlat mellett a…
Vlagyimir Putyin orosz elnök töretlen népszerűségét mutatja, hogy Oroszországban nagy sikerrel forgalmazzák a nevével fémjelzett élelmiszeripari termékeket. Egy dél-oroszországi konzervgyár bevételének megháromszorozását reméli idén attól, hogy Putyin névre keresztelt bab-, paprika és cukkinikonzerveket dob piacra, sőt már új halkonzerv bevezetését is tervezi. Mivel a Kreml első embere…
Lehetnek olyan erősek az ellentétek az MDF és a Fidesz között, hogy megakadályozhatnak egy esetleges koalíciót 2010-ben - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.
Egypetéjű négyes ikreket vár egy belga asszony. Ilyen terhesség 65 millióból egyszer fordul elő. Összehasonlításképpen: a telitalálat esélye a belga hatos lottón egy a 14 millióhoz, és egy a húszmillióhoz annak a valószínűsége, hogy villámcsapás éri az embert. A 24 éves kismamának már most, három hónappal a szülés várt időpontja előtt fájdalmai vannak. Kórházba szállították és ott is kell…
Drasztikusan emelkednek az élelmiszerárak a világpiacon - írja a Világgazdaság. A cikk szerint a tendencia tartósnak ígérkezik, és az OECD számos terméknél akár további 50 százalékos növekedést sem ta...
Miniválságnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkva és London konfliktusát, és meggyőződését fejezte ki, hogy javulás áll majd be a kétoldalú kapcsolatokban. "Meggyőződésem, hogy megoldjuk ezt...
Még idén távozik posztjáról Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A pártelnök a jövőben kizárólag a párt vezetésével foglalkozna, mert úgy látja, hogy kormánytagként kisebb mozgástere van az SZDSZ önálló megjelenítésére, hiszen most Gyurcsány Ferencnek gyakorlatilag a beosztottja.
Könnyebb sérülést szenvedett két rendőr péntekre virradóra Budapesten, miután egy személygépkocsi hátulról belerohant autójukba.z ütközés következtében könnyebb sérülést szenvedett egy, a baleset idején a rendőrautóban tartózkodó gyermek is. A gyermek azért tartózkodott a rendőrségi járműben, mert korábban eltűnt, s a rendőrök találták meg
A foglalkoztatottsági és az aktivitási ráta emelése az Új Magyarország programnak is kiemelt - de az adatok szerint egyelőre be nem teljesülő - célja .
Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók és szerényen erősödött a dollár az euróhoz képest az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) júniusi kamatalakító ülésének csüt...
Pénteken este fél kilenckor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban a Rolling Stones budapesti koncertje. Az együttes körülbelül 1,8 milliárd forintért lép fel Magyarországon.
Az internetes keresőt működtető Google második negyedévi adózott eredménye meghaladta ugyan az egy évvel korábbit, de a növekedés kisebb volt a szakértők által vártnál. Emiatt a cég á...
Szorult helyzetbe kerültek a települési önkormányzatok amiatt, hogy a kormány úgy döntött, szeptembertől emeli a pedagógusok kötelező óraszámát. A lépés következtében országszerte mintegy tizenegyezer pedagógusnak kénytelenek felmondani az intézményfenntartó önkormányzatok, amelyek úgy érzik, a kormány a végrehajtó hálátlan szerepét osztotta rájuk.
Sirály fosztogatja a burgonyaszirom-készletet egy brit közértben. A madár két hete minden nap besettenkedik az üzletbe és elemeli kedvenc chipsét, a zacskó tartalmát pedig megosztja a többi madárral.
Lehet elôny és hátrány is, ha egy nônek hosszú a combja vagy nagy a melle. Pamela Anderson és Katie Price (Jordan) világkarriert futott be hatalmas keblével, Horváth Éva pedig a lábára büszke. Olyan is akad, akinek megkeseríti életét a túlzott mellplasztika. Keleti Györgyinek például az is gondot okoz, hogy megfelelô melltartót találjon.
Korda György visszautasította a legnézettebb sorozatra szóló felkérést. Az énekest ugyanis megkereste a Barátok Közt stábja, hogy szerepeljen az egyik epizódban, de pókerarccal visszautasította a Mátyás tériek közé szóló meghívást.
Kislányuk szeme láttára szeretkezik aktuális barátnôivel elvált férje - állítja dr. Székelyné Pogány Erzsébet. A rendôrség kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítja a férfit, a gyámhatóság mégis erôszakkal elvette anyjától a kislányt, és apjánál helyezte el. A tízéves Anna birtoklásáért szülei ádáz harcot folytatnak, az apa szerint Erzsébet ellene nevelte a gyermeket. Azt azonban az elmúlt évek során…
Újabb mellmûtétet tervez Molnár Anikó. Az egykori Nagy Ô utoljára nyolc éve feküdt kés alá, most újabb szépészeti beavatkozást fontolgat, melynek során megnagyobbíttatná kebleit. Az operációt, az elôkészületeket és a gyógyulást szeretné megörökíteni, és dvd-n kiadni.
A Magyar Pszichiátriai Társaság 30 millió forintra beperelte Szendi Gábor pszichológust, mert tavaly szeptemberben közölt egy cikket, amiben azt állította: a gyógyszeripar és a pszichiátria Magyarországon üzletileg összefonódtak.
A vágytól égô arc, nem pedig a pucér test látványa hozza lázba a férfiakat. A 23-29 év közötti férfiak szeretkezô párokról készült fotókon elôször a hölgy arcára pillantottak és utána szemrevételezték a többi látnivalót. Ezzel szemben a nôk azonnal a férfiasságra fókuszáltak.
Az SZDSZ ügyvivője, Horn Gábor megerősítette, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pénteken bejelenti: még idén távozik a tárca éléről. A liberális politikus szerint a párt elnöke azért távozik, mert 2008-ban népszavazás, egy évre rá pedig európai parlamenti választás lesz.
Két rendőr és egy gyermek megsérült abban a balesetben, amely a fővárosban a Vajda Péter utca és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében történt pénteken hajnalban - mondta el az InfoRádióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Azoknak, akik nem bírják a klímát, már a lakáskeresés idején érdemes végiggondolniuk, milyen módszerekkel fogják átvészelni a nyári forróságot. Érdemes azokat az otthonokat választani, amelyek ablakai és erkélye fölött épített árnyékolás van.
Hiába tiltakoztak sokan, Németországban megkezdődött az Adolf Hitler ellen 1944-ben elkövetett merényletkísérlet történetét bemutató film forgatása. Igaz, a készítők még nem tudják, ki alakítja majd a Harmadik Birodalom vezérét.
Az olasz kormány közlése szerint felszámolják az Alitalia légitársaságot, ha nem találnak vevőt a súlyosan eladósodott légi vállalatra. A bejelentésre azután került sor, hogy szerdán leállították az A...
Nincs esély arra, hogy fenntartható legyen a gazdaság, a környezet és a társadalom egyensúlya – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kiadványából. A Fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon című füzet szerint romlott hazánk helyzete az 1990-es évekhez képest.
A MÁV vonalain az éjszaka kijavították a pályahibákat, de a hőmérséklet emelkedésével ismét sebességkorlátozások lesznek napközben - tájékoztatta Kavalecz Imre, a MÁV-Start Zrt. szóvivője.
Kitérő választ adott Kóka János arra, hogy a Hankook dunaújvárosi cége megkapja-e a 2010-ig járó 26 milliárdos forintos állami támogatást azután is, hogy a szakszervezet szerint az autógumigyár továbbra is megszegi a munkaügyi törvényeket.
Dél-koreai munkásokat raboltak el tálib felkelők Afganisztán déli részén - közölte egy helyi rendőrparancsnok pénteken. A lázadók előző nap a Kandahár és a főváros, Kabul között közlekedő buszt állították meg és rabolták el a benne ülőket a Gazni tartománybeli Karabag körzetben. Mintegy húsz dél-koreai volt a buszban.
A világpremierrel egy időben jelenik meg Magyarországon a Harry Potter-sorozat hetedik kötete; pénteken egyes fővárosi könyvesboltok éjszakai programokkal várják az olvasókat.
A MÁV vonalain az éjszaka kijavították a pályahibákat, de a hőmérséklet emelkedésével ismét sebességkorlátozások lesznek napközben - közölte Kavalecz Imre, a MÁV-Start Zrt. szóvivője. ...
Két rendőr és egy kisfiú sérült meg, amikor egy járőrkocsi balesetet szenvedett a Könyves Kálmán körúton péntek hajnalban. A rendőröket és a tizenhárom éves fiút is kórházba vitték a mentők.
Franciaországban rajzfilm készül a Rabbi macskája című képregényből, Joann Sfar rendezi a filmet saját képregénye alapján - mondta el Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke. A Rabbi macskája sorozat első része magyarul is megjelent a Vándorkő Kiadó gondozásában és várható a folytatása is - tette hozzá.