2007. július 19. csütörtök

júl. 19
11:15
Az inflációval emelkedik a kenőpénz (HírTV)
Míg egy átlagos informatikai közbeszerzést két éve el lehetett nyerni a projekt értékére vetítve 6 százalékos hálapénzzel is, addig a Manager Magazin Világgazdaságban ismertetett felmérése szerint mára már nem akadt olyan szereplő, aki 10 százaléknál kevesebb megvesztegetési, „együttműködési” költségnél kevesebbel kalkulál.
júl. 19
11:15
GBP-USD A kiskereskedelmi forgalmak állnak a középpontban (HírTV)
Kedvezönek mondhatók a devizapár kilátásai, és a konszolidáció után megközelítheti a 2,0670-es értéket. Átmenetileg támogatást nyújt a 2,0500-2,0490-es érték, míg hosszútávon fa 2,0805-ös és a 2,100-as értékre való emelkedés szempontjából fontos támogatások találhatók 2,0370-nél és 2,0330-nál. Ezért elönyben részesíthetik a csökkenö árfolyam melletti vételeket. A figyelmet a 10.30 órai brit…
júl. 19
11:15
Már csak ötezren vannak, de még megmenthetők (Infostart)
Nemzetközi összefogással akarják megmenteni a kihalás szélén álló kérgesteknőst a kutatók és a természetvédők. A súlyosan veszélyeztetett fajnak ma már kevesebb mint ötezer példánya él.
júl. 19
11:15
Forma 1 - főszponzor nélkül (Kreatív Online)
A Népszabadság értesülése szerint idén főszponzor nélkül marad a Forma- 1-es Magyar Nagydíj. A lap úgy tudja, hogy a magyar kormánynak a jogdíjon túl akkor sem kell többet fizetni, ha nincs főtámogató.
júl. 19
11:19
Félszázan küzdöttek a hájas kamionsofőr életéért (Infostart)
Kellemes vízi túrára indult, végül csaknem odaveszett egy amerikai férfi, akit kövérsége miatt 12 órán át próbáltak meg kivonszolni a folyóból.
júl. 19
11:19
EUR-JPY Konszolidáció (HírTV)
Az EUR-JPY egy háromszög keretein belül konszolidál a 168,95-ös mindenkori csúcs alatt. Ha sikerül ismét 167,50 fölött maradni, tesztelhetik a felsö oldalt. Egy elemzö szerint a devizapár még a hónapban eléri a 170-es értéket. Ehhez jól jöhet a devizapárnak, hogy már nincs túlvásárolt helyzetben. In-GFX
júl. 19
11:20
Újabb saját részvényeket vett a Mol (HírTV)
Szerdán további csomagot vásárolt saját részvényeiből a Mol - tudatta a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön reggel. Az ezúttal vett kisebb pakettre 105 millió forintot költött.
júl. 19
11:22
A nagy mennyiségű gyümölcs- és zöldség fogyasztása nem akadályozza meg a mellrák kiújulását (Metropol)
Hamisnak bizonyult az a remény, hogy zsiradékban szegény, zöldségben és gyümölcsben gazdag étrend révén megakadályozható a mellrák kiújulása - erre mutatott rá egy kísérlet, amelynek eredményeit a héten ismertették.
júl. 19
11:23
Csak iszunk, csak iszunk... (Privátbankár)
A napok óta tartó hőség miatt kiugró mértékben nőtt az italfogyasztás a boltok adatai alapján. A legnagyobb magyarországi áruházláncban az elmúlt hétvégén 5 millió liter sört, ásványvizet és üdítőitalt adtak el. A piackutatások szerint a nyári melegben a fogyasztók a minőség helyett a mennyiséget helyezik előtérbe, és előnyben részesítik a kisebb kiszereléseket. Emellett egyre többen választják a…
júl. 19
11:23
Fotelbringán szédíti István a szegedieket (BorsOnline)
Hatalmas feltûnést kelt Jenei István, ha végigkerekezik Szeged utcáin. Az általa készített járgányon, mintha egy kényelmes fotelben ülne, s közben akár 50 km/órás sebességgel is eljuthat a város egyik pontjából a másikba.
júl. 19
11:24
SZDSZ: "működik a Fidesz által elindított populista támadás" (Infostart)
A SZDSZ tudomásul veszi az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését, sőt részt vesz a referendumon, de veszélyben látja a népszavazás intézményét - mondta el Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Az MDF szerint az OVB racionális döntést hozott, a Fidesz viszont jogi abszurditásnak tartja a határozatot. Az MSZP közölte: elfogadja a döntést. A KDNP úgy vélekedett, hogy az OVB eltért az…
júl. 19
11:25
Brit kiskereskedelmi forgalmak: +3,4%- elörejelzés: +3,5% (HírTV)
Júniusi brit kiskereskedelmi forgalmak: +3,4%- elörejelzés: +3,5%- elözö havi érték: +3,9%. Részletek következnek… in-GFX
júl. 19
11:26
Kontrollált szerencsejáték - önkormányzati üzemeltetés (HírTV)
A fővárosi XVIII. kerület szocialista alpolgármestere szerint azzal, hogy az önkormányzat közvetetten részt vesz nyerőgépek üzemeltetésében, kontrollálja is a szerencsejáték-szervezést. Sándor Lászlótól azt is megtudtuk, hogy ő nem tartja szakterületének a szerencsejáték-ipart.
júl. 19
11:27
A kicsi is lehet jó (Privátbankár)
Hosszú távon a BUX kosárban szereplő, kisebb forgalmú részvények is komoly szerepet kaphatnak a külföldiek befektetéseinél – véli a Raiffeisen elemzője. Blahó Levente szerint a nagyobb papírok egyre inkább ki vannak téve a külső piaci folyamatoknak a növekvő külföldi tulajdoni hányad miatt. A kisebb részvények árfolyamát ugyanakkor elsősorban vállalati hírek befolyásolják, emiatt sokszor napon…
júl. 19
11:28
Jogtalan milliárdok görög cégeknek (Piac és Profit)
200 millió eurónyi illegálisnak minősített támogatás visszafizetésére kötelezett görög cégeket az Európai Bizottság. Brüsszel szerint az EK-szerződéssel összeegyeztethetetlen a 3220/2004-es görög törvény - írja a Világgazdaság.
júl. 19
11:28
Pandiani az Osasunában folytatja (Metropol)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Espanyol eladta uruguayi csatárát, Walter Pandianit a szintén spanyol Osasuna együttesének.
júl. 19
11:30
Afrikai Játékok: kikapott az olimpiai bajnok 3000 akadályon (Metropol)
Kisebb meglepetésre Ezekiel Kemboi, a férfi 3000 m akadály olimpiai bajnoka csak második lett az Algériában zajló Afrikai Játékokon.
júl. 19
11:31
Magyarországon nem érdemes fiúcsecsemőnek lenni (Infostart)
A HVG a magyar fiúk várható élettartamáról közöl statisztikát. Az összesítésből kiderül, hogy 1970-ben még két és fél évvel hosszabb élet várt a magyar fiúcsecsemőkre, mint portugál társaikra. Időközben azonban fordult a kocka, s ma már a portugál fiúk közel hét évvel hosszabb földi pályafutással számolhatnak, mint a magyarok, akiknek várható élettartama 69 év.
júl. 19
11:31
Angol megmentőről álmodik a Fradi (Infostart)
A Sheffield United szeretné megvásárolni a Ferencvárost - erről számolt be a The Guardian.
júl. 19
11:32
Nemcsak a távhő drága, a gázárrendszer is torz (Privátbankár)
Hatékonyságjavító programot dolgoz ki a Főtáv a távhőszolgáltatás alapdíjának csökkentése érdekében. Erre azért van szükség, mert jelenleg 40 százalékos a különbség egy átlagos lakás gázszámlája és a távhőszámla között, bár a járulékos költségeket is figyelembe véve az eltérés ennek csak fele. A cselekvési terv várhatóan 240 ezer fővárosi háztartás terheit csökkenti, a tervek szerint 2-3 éven…
júl. 19
11:32
U20-as labdarúgó-vb: Csehország az első döntős (Metropol)
A cseh válogatott jutott be elsőként a fináléba a Kanadában zajló U20-as labdarúgó-világbajnokságon, miután az elődöntőben két góllal legyőzte Ausztria legjobbjait.
júl. 19
11:34
Könnyebb lehet a gyógyulás a gekkóknak köszönhetően (Infostart)
A gekkók és a kagylók kivételes ragadóképességét használták fel egy új szuperragasztó fejlesztéséhez. A "geckel" névre keresztelt anyag nedves és száraz felületeken egyaránt működik, és megalkotói szerint orvosi célokra is felhasználható lesz.
júl. 19
11:34
A KDNP válságról beszél (Alternatív Energia)
Nagy energiaválság előtt áll Magyarország, a hazai erőművek jelentős része élettartama vége felé közeledik - jelentette ki Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője. A kereszténydemokrata képviselő hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő húsz évben elsődleges feladat lesz az erőművi kapacitások bővítése.
júl. 19
11:34
Gejzír tört fel New Yorkban (Kripto Akadémia)
Pánik tört ki New Yorkban, amikor helyi idő szerint szerdán este hat órakor hatalmas füstoszlop emelkedett a magasba Manhattanen, a 41. utca és a Lexington sugárút kereszteződésénél. Forró gőz csapott fel, sárral, rozsdával, járdatörmelékkel keverve. Az arrajárók futva kerestek menedéket, sokan még a cipőjüket is elhagyták.
júl. 19
11:34
Bombatámadás egy kínai konvoj ellen Pakisztánban (+ galéria) (HírTV)
Legalább 29 ember meghalt és többen megsebesültek csütörtökön Pakisztán dél-nyugati részén, amikor bombatámadás ért egy kínaiakat szállító autókonvojt. A halottak az első jelentések szerint mind pakisztáni rendőrök, akik a kínai munkásokat kísérték.
júl. 19
11:35
Moszkva a vízumszabályok megsértésével vádol egy észt forgatócsoportot (Metropol)
Moszkvában nem tartják megfelelőnek az észt tömegtájékoztatási eszközök reagálását arra, hogy Mordvinföldön őrizetbe vettek egy észt forgatócsoportot.
júl. 19
11:36
Áremelés lesz a vége? (Privátbankár)
Rekordszintre emelkedett a bruttó bérkiáramlás az év első öt hónapjában, a keresetek 7,4 százalékkal nőttek. A bérek vásárlóereje ennek ellenére jelentősen csökkent, elsősorban az adóterhek emelkedése és az infláció gyorsulása miatt. A Takarékbank elemzője szerint a megnövekedett bérköltségek arra ösztönözhetik a munkáltatókat, hogy ezt áthárítsák a vevőkre az árak emelésével, emellett várhatóan a…
júl. 19
11:36
Kábítószerezett a brit belügyminiszter (Blikk)
Kábítószerezett diákkorában brit belügyminiszter - ezt maga Jacqui Smith ismerte be, alig egy nappal azután, hogy Gordon Brown miniszterelnök terveket jelentett be a kábítószer-törvény szigorítására, és az előkészítő konzultációk vezetésével éppen őt bízta meg.
júl. 19
11:37
Guardian-cikk a Ferencváros megvásárlásáról (Metropol)
A Sheffield United szeretné megvásárolni a Ferencvárost - erről számol be cikkében a The Guardian. Az újság szerint az angol labdarúgó másodosztályba most visszacsúszott Sheffield United tulajdonosa, Kevin McCabe öt éven belül szeretné csapatában látni a tehetséges magyar játékosokat, és ennek egyik feltétele, hogy az üzletember vezette cégcsoport, a Scarborough megnyerje a magyar klubért kiírt…
júl. 19
12:17
Az izraeli vezetés szombaton nem kér a varázslóból (Infostart)
Tajtékzik az izraeli kereskedelmi miniszter, amiért több ottani könyvesbolt is úgy döntött: ugyanakkor mutatja be a Harry Potter-sorozat utolsó darabját, amikor a legtöbb külföldi könyváruház, éppen sabbatkor.
júl. 19
12:23
Gyorsan teljesül az otthon végzett szerelmi varázslat (BorsOnline)
Csak nézi az utcán a boldogan összefonódó párokat és azt találgatja, mikor lesz ön is ilyen boldog? Hiába forróak a nyári esték, aki magányosan tölti, nem élvezi azokat. Az egyedül töltött idôt azonban kihasználhatja arra, hogy szerelmet varázsoljon magának, a kapcsolatban élôk pedig egy kis mágiával azon tudnak segíteni, hogy helyrehozzák, vagy még boldogabbá tegyék együttlétüket.
júl. 19
12:25
Madár Vera feltörte saját kocsiját (BorsOnline)
Madár Vera egy métert sem tesz meg tûzpiros autója nélkül, imádja a kocsikat, amelyekhez rengeteg élmény fûzi. A Jóban Rosszban pultosa, aki kilenc éve szerezte meg jogosítványát, minden helyzetben feltalálja magát, még arra is képes, hogy szemöldökcsipesszel nyissa ki négykerekûje zárját.
júl. 19
12:31
Nem a vízhiány a vízkorlátozások oka (Infostart)
Ha a kánikulai napokban valahol vízkorlátozást rendelnek el, annak technikai okai vannak, nem valódi vízhiány - mondta a környezetvédelmi tárca vízgyűjtő-gazdálkodási és vízvédelmi főosztályának vezetője. Holló Gyula közölte: az ivóvízellátást biztosító vízbázisok jó állapotban vannak és bőséges kapacitásúak.
júl. 19
12:36
Kimászott a kátyúból az építőipar (Privátbankár)
Az előző havi gyengélkedés után kiugró teljesítményt könyvelhetett el az építőipar májusban. A termelés 5 százalékot meghaladó emelkedése elsősorban a mélyépítkezések számának megugrásával magyarázható, de a szaporodó kereskedelmi fejlesztések miatt a magasépítési szektor is jól teljesített. A GKI elemzője szerint a kormányzati beruházások számának várható emelkedése miatt az év egészében 2-3…
júl. 19
12:38
Ásványvízpiac - jól megy neki (Kreatív Online)
Rekord-növekedést ért el tavaly június és 2007 júliusa között az ásványvíz kiskereskedelmi forgalma a Nielsen piackutató cég új felmérése szerint. A mennyiséget tekintve 22 százalékkal, az értéket tekintve 19 százalékkal többet adtak el ásványvízből ebben az időszakban az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 19
12:38
GBP-USD Csalódást okozó kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
Júniusban havi szinten kiskereskedelmi forgalmak, miközben0,3%-os, illetve 3,5%-os értékkel számoltak a legutóbbi 0,4%-os, illetve 3,9%-os plusz után. A vártnál kisebb mértékü emelkedés hátterében részben a rossz idöjárás áll. Az adatok hatására 2,0495-re esett vissza a GBP-USD árfolyama. In-GFX
júl. 19
12:38
Sávon belül biztonságosabb? (Privátbankár)
Az infláció erőteljes lassulásával és a forint enyhe gyengülésével számol év végéig az ICEG Európai Központ. Az intézet igazgatója a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: támogatja a forint árfolyamsávjának eltörlését, ez ugyanis szerinte nem fér össze az inflációs célkövetés rendszerével, és megnehezíti az egyensúlyi árfolyam kialakulását. Gáspár Pál ugyanakkor kockázatosnak is…
júl. 19
12:39
Vizsgálatot követel az Amnesty International a melegfelvonulás kapcsán (Alternatív Energia)
Vizsgálatot követel az Amnesty International (AI) nemzetközi szervezete a magyar hatóságoktól, mert álláspontja szerint a budapesti melegfelvonuláson a rendőrök nem védték meg a résztvevőket - közölte a jogvédő szervezet magyar irodája. A felhívást a rendőrségnek és a Külügyminisztériumnak is megküldte az AI - mondta Magyar Dávid, a jogvédő szervezet kampánykoordinátora.
júl. 19
12:39
USD-JPY Kedvezötlen hangulat (HírTV)
Kedvezötlen az USD-JPY körüli hangulat. A devizapárt a 10 napos vonal alatt jegyzik. Egy elemzö szerint ma konszolidációra kerülhet sor 122,50 alatt, és tesztelhetik a 121,50-es értéket. Ezért elönyben részesíthetik az emelkedö árfolyam melletti eladásokat. In-GFX
júl. 19
12:40
Pannon - mégis Szigetel (Kreatív Online)
Bár a Pannon idén nem támogatja a Sziget rendezvényt, a társaság mégis részt vesz a fesztiválon - értesült az Index. A vállalat nem a szervezőktől bérli a területet, és ezzel közel százmillió forintot spórol.
júl. 19
12:40
EUR-CZK Emelkedett a svájci kereskedelmi mérleg többlete (HírTV)
Júniusban 1,04 milliárdról 1,72 milliárdra emelkedett a svájci kereskedelmi mérleg többlete, miközben 1,15 milliárdos értékkel számoltak. Az EUR-CHF közben 1,6520 és 1,6605 közti sávjának felsö oldalát teszteli. In-GFx
júl. 19
12:40
Energiaválság előtt áll Magyarország - a KDNP szerint (Privátbankár)
Nagy energiaválság előtt áll Magyarország, a hazai erőművek jelentős része élettartama vége felé közeledik - jelentette ki Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője sajtótájékozta...
júl. 19
12:42
A 2007-07-19 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-07-19 11:19:00
júl. 19
12:42
95 milliárd plusz júliusban (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium júliusra 95,1 milliárd forint államháztartási többletet vár a pénzforgalmi adatok alapján - jelentette be Tátrai Miklós, a tárca államtitkára csütörtökön Budapes...
júl. 19
12:42
Lelassul az amerikai gazdaság (Privátbankár)
Enyhén meghaladta a várakozásokat a júniusi amerikai infláció. A fogyasztói árak 0,2 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, ez azonban jelentős lassulás a májusihoz viszonyítva. A Kopint-Tárki elemzője szerint a mérséklődő infláció elsősorban az energiaárakban bekövetkezett korrekciónak köszönhető, emellett a jelzálogpiaci válság miatt csökkenő lakossági kereslet is fékezi az…
júl. 19
12:44
Altatógázt loptak Miskolcon (HírTV)
Altatógázt loptak Miskolcon a Megyei és Egyetemi Oktató Kórházból. Az intézményből nyolc, egyenként hat és fél kilogrammos palackot vittek el ismeretlenek.
júl. 19
12:44
Már idén érezhetjük (Privátbankár)
A korábbinál szigorúbb büntetésre számíthatnak azok a munkáltatók, akik megsértik a Munka törvénykönyvét – hangsúlyozta a kormányfő egy szakszervezeti találkozón. Gyurcsány Ferenc elmondta: a jogszabályokat megszegő munkaadókat ezentúl kizárják az ezer milliárd forint értékű pályázati körből. A miniszterelnök az elmúlt év egyik legnagyobb eredményének a gazdaság kifehérítését tartja, idén 60-70…
júl. 19
12:46
A búvárok igazolták a legendát: falu van a tó mélyén (Infostart)
Megtalálták a bowoodi tó által elnyelt falu maradványait brit búvárok.
júl. 19
12:46
Kína kínja (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
júl. 19
12:47
KDNP: készítsen a kormány energiakoncepciót (HírTV)
A KDNP felszólítja a kormányt, hogy mihamarabb készítse el és hozza nyilvánosságra átfogó energiastratégiai koncepcióját - jelentette ki Molnár Béla kereszténydemokrata politikus csütörtökön Budapesten.

Keresés