Közgazdászok veszélyesnek tartják az Oroszországban kialakult bérviszonyokat, és arra figyelmeztettek, hogy tömegével hagyhatják el az alkalmazottak az oktatási, az egészségügyi és a ...
Hétfőn házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Tasnádi Pétert. Az eddig előzetes letartóztatásban lévő Tasnádiról korábban két elmeorvosi szakértő is azt állapította meg, hogy évek óta csak közepesen beszámítható.
Májusban 0,1%-kal csökkentek a kanadai feldolgozóipari kiszállítások, miközben +0,4%-os értékkel számoltak a legutóbbi -0,7% után. A mai kisebb visszaesés ellenére is folytatódik a devizapár június eleje óta tartó konszolidációja. A MACD megerösítette vételi jelét. Ellenállás 1,4560 és 1,4600 között található. In-GFX
Az MSZP tudni szeretné, hol szabályozzák azt, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjának kötelessége arról a beadványról tájékoztatni az őt delegáló pártot, amelyben egy magánszemély a Fidesszel azonos témában, de ellentétes tartalommal kezdeményezett népszavazást. Erről Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese beszélt.
A Ford Motor, válaszolva a hírekre, miszerint eladná Volvo leányvállalatát, közölte: nem tárgyal senkivel erről. A Sunday Times brit vasárnapi lap londoni forrásokra hivatkozva és az ...
Júliusban meglepöen 25,8 pontról 26,5 pontra emelkedett az amerikai Empire State Index, miközben 17,0 ponttal számoltak. Ellenállások 1,3786-nál és 1,3794-nél, míg támogatások 1,3781-nél és 1,3773-nál találhatók. In-GFX
Letartóztatták a spanyol belügyminisztérium egykori vezető hivatalnokát orosz bűnbandákkal való állítólagos kapcsolata miatt - adta hírül egy rendőrségi szóvivő hétfőn. Eduard Planells, a spanyol belü...
Vaklármák borzolták az idegeket hétfőn a miami és a varsói repülőtéren: ez utóbbin fel is robbantottak néhány gyanús csomagot egy tilosban parkoló motorkerékpár körül. ...
Az MSZP tudni szeretné, hol szabályozzák azt, hogy az Országos Választási Bizottság tagjának kötelessége arról a beadványról tájékoztatni az őt delegáló pártot, amelyben egy magánszemély a Fidesszel a...
A közvetlenül a céges felsővezetés alatt dolgozó menedzserek Svájcban keresnek a legjobban a világon: fizetésük átlagosan 172 ezer euró évente. A svájci vezető menedzsereket a németek...
A kormányzati negyed tervpályázatának második, hétfő reggeli bontásakor 16-ra emelkedett a beadott pályaművek száma - mondta Láng Balázs a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője.
A budapesti városvezetés - több dél-európai nagyvároshoz hasonlóan - kijelöli azokat a légkondicionált közintézményeket, ahol a nagy melegben hűsölhetnek az emberek. A lista hamarosan a Budapest portálon olvasható.
Hármas fokozatú hőségriadó van érvényben hétfőtől csütörtökig, mivel a meteorológusok szerint három napon keresztül 27 Celsius fok fölött lehet a napi középhőmérséklet. De mi is az a hármas fokozatú riadó és mi a teendők ilyen esetben?
Megszüntették Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A Fővárosi Bíróság házi őrizetbe helyezte a súlyos testi sértéssel és gyilkosságra való felbujtással vádolt vállalkozót.
Igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése ügyében. Futó Barnabás, a politikus ügyvédje ezt azután közölte, hogy a képviselőt meghallgatta a vádhatóság.
A Román Hírszerző Szolgálat a lakossági pániktól félve megtiltotta a román meteorológiai szolgálatnak, hogy július-augusztusban pontos előrejelzéseket hozzon nyilvánosságra a várható kánikuláról - állítja a bukaresti napilap.
Az EUR-GBP-t 0,6766-on jegyzik. A devizapár árfolyama ezzel sorozatban 3. napja mutat csökkenést. A 38 napos vonal erös támogatásnak bizonyult. Amíg ez tartja magát, jó esély van rá, hogy a devizapár árfolyama 0,6800-20-ra emelkedik. A 0,6820-as érték átlépése esetén 0,6850-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Oszama bin Laden új videóüzenetében mártíromságra szólít fel minden muszlimot. A felvétel azután került nyilvánosságra, hogy a terroristavezér fejére kitûzött vérdíjat 50 millió dollárra emelték. A titkosszolgálatok azonnal riadót fújtak, mert szerintük Oszama buzdító filmjeinek napvilágra kerülését gyakran követik nagyszabású merényletek.
Gyurcsány Ferenc fél a népszavazástól - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. "Az elmúlt hetek, hónapok történései arra engednek következtetni, hogy Gyurcsány Ferenc fél a népszavazástól, és ezért követte el az elmúlt hetekben és hónapokban a demokráciaellenes lépesek sorozatát az MSZP-vel együtt" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Megszülethet a vádirat azzal a két férfival szemben, akik idén januárban felgyújtottak egy hajléktalant, mert az nem akart velük együtt szipózni - értesült a HavariaPress.
Joaquin Alumnia szerint az olajár emelkedése az eddigieknél kevésbé van negatív hatással az EU-s gazdaságra. Az európai nemzetgazdaságok már nem függnek annyira az olajtól, ráadásul energiatakarékosabbak az USA-nál, melyet jobban megterhel a magas olajár. Az euró dollárral szembeni erösödése ráadásul lefékezte az olajár emelkedését. Ez a kommentár is a devizapár árfolyamának emelkedése mellett…
A tavalyival megegyező volt a szállodai szobák kihasználtsága az év első felében - derül ki a KSH adataiból. A számok azt mutatják, hogy a Balaton melletti, illetve az ország keleti részén lévő szállodák a kapósak.
Hozzávalók: 4-6 db csirkecomb vagy -szárny 1 kg (új)burgonya 3-5 fej vörös- vagy lilahagyma 4-6 gerezd fokhagyma 2-4 db cukkíni olívaolaj babérlevél rozmaring kakukkfű fehérbor só
Életműve elismeréseként Szabó István veszi át a palicsi filmfesztivál Lifka Sándor-díját, a fesztivál fődíjáért pedig versenyben van az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója és A csapda. Szabó Istvánt (és vele együtt több magyar filmet) ezután az isztriai Motovunban várják, ahol a filmfesztivál zsűri elnöki posztját tölti be.
Hozzávalók 12 nagy muffinhoz: 2 db tojás 16 dkg kristálycukor 0,8 dl olaj 3-4 db érett banán 15 dkg liszt 6 dkg zabpehely fél-fél kiskanál sütőpor, szódabikarbóna és só a forma kikenéséhez margarin
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) ügynökségre bízta kommunikációs és pr-tevékenységét. Az együttműködés célja a magyar méz népszerűsítése nemcsak Magyarországon, hanem az unióban is.
Hozzávalók: 1 db egész konyhakész csirke 2 db kisebb fej lilahagyma 3 gerezd fokhagyma 1 kis csokor friss petrezselyem kevés olaj só, bors, pirospaprika, majoránna
Gyógyvizes szolgáltatással hirdette az Arany Alkony Paskál Idősek Otthonát az Aranykor Szociális Kht. és a Medicatus-SPC Beruházó és Szolgáltató. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a reklámok jogsértőek, mert csak három gyógyvizes kádfürdő áll az idősek rendelkezésére.
Demokráciaellenes lépések sorozatának tekinti a Fidesz elnöksége, az elmúlt hetek és hónapok történéseit, amelyekkel a kormány, Gyurcsány Ferenc, illetve az MSZP igyekszik megakadályozni a népszavazást - mondta Szijjártó Péter, a párt elnökségi ülése után.
Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt fél csomag sütőpor csipetnyi só 5 dkg vaj 5 dkg reszelt sajt 1 db tojás 1,5 dl tej A rátéthez: 5-6 kicsi konzerves sűrített paradicsom 8 szelet gépsonka 2 db paradicsom reszelt sajt (ízlés szerinti mennyiségben) oregánó kevés bors
Felfüggesztette a kordonbontás miatt indított eljárását a fideszes országgyűlési képviselők ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. Az Orbán Viktor és társai ellen rendzavarás és garázdaság miatt indított eljárást azért függesztette fel a bíróság, mert megvárja azoknak a pereknek a kimenetelét, amelyek azt tisztázzák, hogy jogszerűen állította-e fel a…
Hozzávalók személyenként: 5-6 dkg vékonyra szeletelt szalonna 8-10 karika kolbász 1-2 szem burgonya 1 kis fej gomba hagyma és minden egyéb, aminek csak a fantáziánk szab határt + 1 db A/4-es nagyságú alufólia
Potencianövelő hatása is lehet a 40 fokos melegnek. Míg napközben imákat mormolunk egy kis hűsítő légmozgás miatt, addig a csillagfényes éjszaka már-már "kényszerít” minket, hogy felforrósítsuk a levegőt egy jó szexszel.
Tanúként szeretné meghallgatni a rendőrség a Teve utcai székházra leadott lövések miatt indult nyomozásban egy kutyát sétáltató fiatal nőt, egy 30-35 év körüli férfit, valamint egy mikrobusz és két személyautó sofőrjét - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Mint ismert, az NNI lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint rongálás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy ismeretlen…
A Magyar Közút Kht. folytatja a májusban elkezdett közmunkaprogramot, akkor 477, most 400 munkanélkülit vettek fel a közutaknál végzendő feladatokra. A közmunkások egy része kisgépkezelő szakmát is sz...
Az EUR-CHF-et 1,6557-en jegyzik. A devizapárt mind a középsö Bollinger-vonal, mind pedig a felfelé mutató 38 napos vonal támogatja. Az terület átlépése esetén 1,6500-ig nyílhat csökkenö potenciál. Mivel a MACD napok óta laposan mozog, felfekszik a triggerre, sokkal valószínübb, hogy továbbra is oldalazó mozgást végez a devizapár 1,6549 és 1,6583 között. A számos oldalazó indikátorra való…
Angela Markel német kancellár a Handelsblatt című gazdasági lapnak azt nyilatkozta, hogy valószínűleg ősszel törvénytervezet készül a német vállalatok külföldi befektetők elleni védelméről, a ...
Az EUR-JPY-t 167,83-on jegyzik, és véget ért a devizapár korrekciója. A nagyrészt oldalirányú technikai indikátorokra való tekintettel csak a 167,00-nél futó, felfelé irányuló középsö Bollinger-szalagig nyílhat csökkenö potenciál. Középtávon emelkedés várható. In-GFX
A Levegő Munkacsoport fellebbezett a Hankook Tire Magyarország Kft. használatbavételi engedélye ellen, s ezzel a környezetvédő szervezet szerint jogszerűtlenné vált a dunaújvárosi gumiabroncs-gyár üzemeltetése.