Magas minőségű kerti szerszámok gyártását telepíti Magyarországra az Agroment-Fabrik GmbH, várhatóan még az idén. A német-holland tulajdonban lévő cég egy többütemű, 1,2 milliárd forintos beruházás keretében jövőre új üzem építésébe kezd a Kisalföldön - értesült a Napi Gazdaság.
Budapest - A rendőrséget hibáztatja K. Pálné Melinda (32), amiért június 20-án nyakon lőtt férje mellkastól lefelé megbénult. Hetekkel a Kerepesi úton történtek előtt a fiatal pár életüket féltve személyi védelmet kért a hatóságoktól, ám azt akkor elutasították. A volt élettárs pedig megtámadta őket
Elutasította a MOL igazgatósága az OMV megkeresését, amelyben a magyar cég felvásárlását célozta meg - tette közzé a magyar olajipari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A társaság közölte azt is: felhatalmazást kér saját részvények törlésére, és emelkedhet az osztalék-fizetési hányad.
Az olajtársaság igazgatósága hivatalosan is elutasította a "magyar cég felvásárlását" megcélzó osztrák ajánlatot. További sajátrészvény-vásárlás majd bevonás következhet, ezt követően pedig jelentősen emelik a cég osztalékrátáját.
Nyerítenek Újkígyós lakói, amikor az utcán meglátják az egykori dadust. A 33 éves nôrôl a napokban olyan pornófilm került elô, amin egy lóval létesít szexuális kapcsolatot. Amikor kétgyermekes családanyát a Bors munkatársai meglátogatták, dühében betört egy ablakot.
A televízió és az internet a gyerekeket bomlasztóvá, tiszteletlenné és anyagiassá teszi - állapította meg egy kormányzati támogatással készített nagy-britanniai tanulmány.
Nagy volt a készülôdés szombaton Siófokon a Hotel Azúrban. Gyönyörû hölgyek sorakoztak bikiniben, közel hászomszáz versenyzôbôl választották ki azt a huszonnégy hölgyet, akik augusztusban indulhatnak a Miss Balaton szépségversenyen.
Júniusban havi szinten 0,1%-kal emelkedtek a német fogyasztói árak a legutóbbi +0,2%-os érték után. Éves szinten 1,8%-os emelkedés mutatkozott a legutóbbi 1,9%-os érték után. Az elemzök +1,8%-os értékkel számoltak. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. A következö támogatás 1,3770-60-nál található. Ahhoz, hogy megközelíthessék az 1,3814-es mindenkori csúcsot, az 1,3785-95-ös érték átlépésére van…
A hét elején tovább erösödött az ausztrál dollár. Az AUD-USD új 18,5 éves csúcsot ért el 0,8734-nél. A devizának jól jönnek a magas nyersanyagárak. Ellenállás 0,8750-nél, támogatás pedig 0,8700-nél és 0,8640-nél található. In-GFX
Évente 100 ezer forinttal támogatja Mórágy önkormányzata azokat a családokat, akik hároméves kor alatti gyermekeket nevelnek, és szerződésben vállalják, hogy a helyi óvodába járatják majd - írja a Tolnai Népújság.
Reklámtendert írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - derül ki a Tenders Electronic Daily (TED) honlapjáról. Az európai uniós fejlesztési források ATL-kommunikációjára nettó 383 millió forintot szán az NFÜ.
Vadnyugati viszonyok uralkodtak el Moszkvában: felfegyverkezett banditák mintegy 35 millió forintnak megfelelő értékű rubelt raboltak el egy autóbusz vietnami utasaitól. Ugyanakkor pokolgép robbant egy gépkocsijavító műhelyben, három ember sebesülését okozva.
Új online szerencsejáték- és sportfogadó iroda, az Interwetten jelenik meg Magyarországon. A vállalat szeretne magának kihasítani egy darabot a magyar sportfogadási piacból, s ennek érdekében két patinás hazai futballklubot is szponzorál - írja a Világgazdaság.
Magyarországnak is fel kell készülnie az alternatív energiahordozókra való fokozottabb átállásra, elsősorban a nukleáris energiatermelés területén - véli Lotz Károly volt közlekedési miniszter. Az egykori tárcavezető a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: a világon a kőolaj, illetve a földgáz iránti igény jelentősen emelkedik majd 2030-ig, ennek ellenére az energiaszektorban még…
A dohányzás és a túlsúly mellett a jojó-diéta növeli leginkább a vesedaganat kialakulásának kockázatát - derült ki svéd és amerikai kutatók felméréséből.
Mintha nem igazán tudnák az ausztrál igazságügyi hatóságok, hogyan járjanak el azzal az indiai származású muszlim orvossal, akit a legutóbbi nagy-britannia merényletkísérletek kapcsán vettek őrízetbe. Előbb olyan döntést hoztak, melynek értelmében Mohamed Hanif borsos óvadék lefizetése fejében szabadlábra kerülhet, később azonban megváltoztatták szándékukat és további őrzését rendelték el.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 10 új gazdaságfejlesztési pályázatot írtak ki. A meghirdetett 20 milliárd forintos keretből egyebek közt a középületek akadálymentesítésére, a belterületi utak kiépítésére és a kerékpárút hálózat bővítésére lehet támogatást nyerni. A pályázóknak a teljes beruházási összeg 10-30 százalékát kitevő önrészt kell biztosítaniuk, a jelentkezéseket augusztus…
Az amerikai gazdasági egyensúly irányába tett fontos lépésnek tartja a dollár gyengülését a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Sarkadi Szabó Kornél szerint csak az árfolyam esésével erősödhet a cégek versenyképessége az export területén, ennek köszönhetően megállhat az amerikai adósságállomány romlása. A dollár gyengülése összefüggésben van a másodlagos jelzálogpiac lejtmenetével, amely 1…
Az európai értékpapír piacok átalakítására vonatkozó irányelveket dolgoztak ki az értéktárak és elszámolóházak. A tervek szerint megbontanák a kereskedési láncokat, vagyis egy-egy értékpapír-ügyletet nem csak az adott országban, hanem külföldön is be lehetne jegyezni vagy elszámolni. Az intézkedések célja, hogy hatékonyabbá és olcsóbbá váljanak az európai tőkepiacok, emellett valódi verseny jöjjön…
Az idei évre várható visszafogott termés jelentős emelkedést okozhat a gabona árában. Az agrártárca szakállamtitkára szerint a búza termésátlaga nem éri majd el az előzetesen várt 3,8 tonnát hektáronként. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének főtitkára úgy véli, hogy az árak ennek ellenére nem emelkednek a jelenlegi 45-46 ezer forintos tőzsdei ár fölé, a gazdáknak…
Az OTP több tízezer ügyfelének fizet vissza pénzt a Gazdasági Versenyhivatal döntésének értelmében. A szervezet ugyanis elmarasztalta a pénzintézetet a végtörlesztési díjak 2005 végén végrehajtott egyoldalú, jelentős emelése miatt. Az ügyfeleknek emiatt a korábbi díj hétszeresét kellett kifizetniük. Az OTP az ügyfelek anyagi kárpótlása mellett azt is vállalta, hogy a jövőben a szerződések…
A világon elsőként Magyarországon kezdődött meg hétvégén a Francia Gazdasági Év. A 2008 júliusáig tartó rendezvénysorozat keretében üzleti találkozókat, szakmai szemináriumokat és kulturális programokat tartanak. A két ország közti kapcsolatok sokat fejlődtek a közelmúltban; az elmúlt években a cégek 1,3 milliárd euró értékben kötöttek szerződést, főként infrastrukturális és távközlési…
Nem szeretne több gyermeket Rubint Réka. A fitnesszlady-nek jelenleg minden idejét kiteszi két gyereke nevelése, valamint a karrierjével is törôdnie kell. Réka úgy érzi, Norbi és az ô életmódjába, nagyszabású terveikbe nem fér bele egy újabb kisbaba.
Nyerítenek Újkígyós lakói, amikor az utcán meglátják az egykori dadust. A 33 éves nôrôl a napokban olyan pornófilm került elô, amin egy lóval létesít szexuális kapcsolatot. Amikor kétgyermekes családanyát a Bors munkatársai meglátogatták, dühében betört egy ablakot.
Első fokon tizennégy év szabadságvesztésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság azt a fiatalkorú fiút, aki tavaly nyáron Makó külterületén megölte a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát.
A Magyar Turizmus (MT) a Balaton régió önkormányzataival, jelentősebb turisztikai szolgáltatóival, valamint a Fly Balaton Repülőtérrel egyezett meg a Légi Marketing Alap létrehozásában. A mintegy százmillió forintos nagyságrendű alap célja az, hogy az új diszkont légi járatok közül minél többet Magyarországra csábítsanak.
A legfrissebb adatok szerint négyre emelkedett a hétfői, Japán középső részét sújtó földrengés halálos áldozatainak száma, több mint háromszázan megsérültek. Eközben a Richter-skála szerinti 5,6-es erősségű utórengés rázta meg Kashiwazaki környékét.
Az NZD-JPY-t ismét 96,99-es rekordjának közelében jegyzik, miután a legutóbbi új-zélandi adatok miatt úgy vélik, hogy az RBNZ 8,00%-ra emeli alapkamatát. A 0,50%-os japán alapkamatra való tekintettel a japán befektetök számára továbbra is lukrativ a kamatkülönbség. Semmi sem utal arra, hogy csökkent volna a carry trade-ek népszerüsége. A figyelmet továbbra is a kerek 100-as érték vonja magára.…
Brazília labdarúgócsapata nyerte meg a 42. Copa Américát, miután a vasárnap késő esti döntőben 3-0-ra legyőzte Argentínát. A braziloknak annak ellenére sikerült a címvédés, hogy a szakértők végig az argentin válogatottat tartották a torna nagy esélyesének.
A Harry Potter és a Főnix rendjének híres varázslótanonca az elmúlt öt nap alatt világszerte 330 millió dolláros (közel 59 milliárd forintos) bevételt bűvölt a Warner Bros. stúdió kasszájába.
Mégis a hévízi gyógyfürdő egyik vezetője lett Horváth Ágnes egészségügyi miniszter élettársának apja, Papp Péter. A hírTV Célpont című műsorában már év elején beszámoltunk arról, hogy sajtóhírek szerint a tárcavezető apósjelöltje az egyik esélyes a fürdő megüresedett igazgatói posztjára.
A jövőben magánszemélyeknek a vásárlások után meg kellene őrizniük az igazoló számlát, mert azt a boltból kilépve elkérheti és ellenőrizheti az APEH - írja a Világgazdaság.
A hőség miatt tizenkét főbb csomóponton kezdődött meg a vízosztás Budapesten - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester hétfőn reggel a védelmi bizottsági ülés után tartott sajtótájékoztatón.
A hétfőn elrendelt harmadfokú hőségriadó, a 35-41 fokos meleg nem csak az emberekre, hanem az állatokra is rossz hatással lehet. A hőterhelés halált okozhat. Minden évben sok kutya pusztul el amiatt, hogy gazdáik kint hagyják őket a tűző napon - derül ki a Fehérkereszt Állatvédő Liga közleményéből.
14 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre, és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte első fokon hétfő délelőtt a Csongrád Megyei Bíróság azt a 15 éves fiút, aki a vád szerint tavaly július 20-án megerőszakolt, kirabolt, majd felgyújtott Makó mellett egy 18 éves magyarcsanádi lányt.
Az Inter-Európa Bank igazgatósága 2007. július 12-i ülésén tagjai sorából kinevezte dr. Török Lászlót a bank új vezérigazgatójává, 2007. július 16-i hatállyal. Török úr ezzel párhuzamosan továbbra is megtartja a CIB Bankban betöltött vezérigazgatói tisztségét.
Az amerikai Jonathan Byrd nyerte a profi golfozók legrangosabb sorozatának, a US PGA Tournak az utolsó versenyét az év harmadik Grand Slam tornája, a British Open előtt.
Elszomorítónak és rombolónak nevezte a Gyurcsány-csomag eddigi eredményeit Sólyom László a Magyar Televízióban. A köztársasági elnök azt mondta: a megszorítások egy éve után sem lehet látni, mi épül majd a sok rombolás helyén.