Ismeretlen elkövetők szinte az utolsó csavarig ellopták a nagygombosi szennyvízátemelő alkatrészeit, írja Heves megyei Hírlap. A Lőrinciben június végére tervezett szennyvízelvezető-hálózat átadása többek között emiatt csúszik.
Ismét sikerrel járt egy trükkös házaló banda, melynek tagjai ezúttal Tatán csaptak be sikeresen egy idős asszonyt - értesült a HavariaPress. Az elkövetők kedden kerestek fel egy, a Komárom-Esztergom megyei városban élő nőt azzal a mesés történettel, hogy pénzt hoztak neki.
Egy motorbaleset miatt megbénult a villamosok forgalma a budai Nagykörúton - értesült a HavariaPress. A baleset szerdán kora délelőtt, nem sokkal háromnegyed tíz előtt történt a Margit híd budai hídfője közelében.
A dél-szlovákiai Tőketerebes önkormányzatának július 19-ig kell nyilatkoznia arról, hogy zöld utat ad-e a városba tervezett széntüzelésű erőmű megépítéséhez. A kérdés az, hogy a készülő állásfoglalás figyelembe veszi-e majd a beruházást ellenző helyiek és a környezetvédők észrevételeit is.
Hatályban tartotta a líbiai legfelsőbb bíróság szerdai határozatával a nyolc éve az észak-afrikai országban raboskodó öt bolgár ápolónőre és egy palesztin orvosra kimondott halálos ítéletet - jelentette a bolgár közszolgálati rádió.
Júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4 százalék volt, 2006 júniusához viszonyítva pedig 8,6 százalékkal növekedtek az árak - közölte a KSH. Az elemzők júniusra 8,5 százalékos 12 havi áremelkedést vártak.
Target Media Sales (TMS) alapító-tulajdonosa, Nagy Tamás vette át az értékesítő cég operatív vezetését július 9-én. Az ügyvezetői feladatokat korábban ellátó Sipos Erzsébettel egyeztetések folynak további feladatairól.
A londoni értéktőzsdét üzemeltető részvénytársaság rekord bevételt ért el az üzleti éve júniussal zárult első negyedében: a 100,1 millió font 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi
Az EUR-USD ma új mindenkori csúcsot ért el 1,3788-nál. A Hedge alapok USD-eladásokra szánták el magukat. Az 1,3700-as érték átlépése után a devizapár megközelítheti az 1,40-es értéket. Támogatás 1,3730-nál található. In-GFX
A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszéke két kutatója kapott szakmai elismerést július 7-én, az 1872-ben alapított Magyar Földrajzi Társaság 131. közgyűlésén.
Kissé erősödött a forint, az eurót kilenc óra körül 246,30/40 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, szemben a kedd délutáni 246,70/80 forinttal. A dollár 179,25/40 forint volt a...
Politikai és katonai konfliktusokat okozhat a globális felmelegedés, illetve az Északi sarki jég olvadása - figyelmeztetnek amerikai szakértők. Meglátásuk szerint ugyanis a sarkkörnél jelentősek az olajtartalékok - a világ összes tartalékának egynegyede búvik meg itt -, márpedig mivel a "senki földjéről" van szó, az egyes államok mindent elkövetnek azért, hogy kisajátítsák a…
Egy barátság omlott össze egy csúfondáros félreértés miatt. Történt ugyanis, hogy bizonyos David Barclay elutazott barátja, David Best esküvőjére. Kiderült azonban, hogy ő volt a náősz első vendége: egy évvel korábban érkezett az eseményre. Mint utóbb kiderült, Best mindössze annyit közölt, hogy július 6-án esküszik, azt azonban nem árulta el, melyik évben. Kiderült, csak jövőre
Az UEFA közlése szerint a győztes AC Milan kereste a legtöbb pénzt a 2006-2007-es Bajnokok Ligája-sorozatban. A piros-feketék konyhájára a "központi költségvetésből" közel 40 millió eurót, azaz tízmilliárd forintot hozott a nagy menetelés.
Visszatérhet iskolaigazgatói posztjára az a brit férfi, akit a bíróság 15 hónapos börtönbüntetésre ítélt, mert közlekedési balesetet okozott. Az igazgatónak, ha valóban visszakerül a tanári pályára, elektronikus helyzetjelzőt kell majd viselnie.
A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa június 2-án tárgyalta a Szeged Megyei Jogú Város (SZMJV) egészségügyi intézményeinek átvételére vonatkozó szerződéstervezetet. A szenátus tagjai egyenlő arányban szavaztak a szerződés megkötése mellett, illetve ellen. Az egyetem legfelsőbb döntéshozó testülete június 9-én újra napirendre tűzte a kérdést, mert időközben módosító javaslatok érkeztek az…
A GBP-USD a hét közepén növelte nyereségeit, és csúcsot ért el 2,0304-nél. A brit és amerikai alapkamat közti különbségre való tekintettel kedvezöek a kilátások. A következö cél a 2,0670-85-ös érték. Ellenállások 2,0365-nél és 2,0450-nél, támogatások pedig 2,0245-nél és 2,02-nél találhatók. In-GFX
Egyedülálló hazánk fiatal popcsillaga, Lola. Az énekesnô lapunk vendége volt, és chatelés közben válaszolt az olvasók kérdéseire. Lola elmondta: nem bánja, hogy nincs férfi az életében, és a híresztelések ellenére sem Márkhoz, sem a No Thanx frontemberéhez, Erikhez nem fûzik gyengéd szálak.
A stressz hatására termelődő molekula a zsírsejteket méret és számbeli növekedésre serkenti. Ausztrál kutatók állítása szerint tehát a sok stressz elhízáshoz vezet.
PR-kampányt indított négy közép-európai országban a Török Idegenforgalmi és Kulturális Minisztérium (TIKM) Törökország népszerűsítésére. A magyarországi kommunikációért a Live PR felel.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV) néven, 1 milliárd forint jegyzett tőkével létrehozta azt a pénzügyi vállalkozást, amelyen keresztül a kis- és közepes vállalkozások hozzájuthatnak majd a Jeremie típusú forrásokhoz. A cég a héten kezdte meg működését.
Többek között magyar, lengyel és amerikai zenekarok is fellépnek a július 13-15. között zajló 28. Kaláka Fesztiválon Diósgyőrben - mondta az InfoRádiónak a rendezvény művészeti vezetője, Gryllus Dániel.
Szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt is nyomozás indult a Múzeum körúti erőszakkal gyanusított rendőrök ellen. Az eljárást a Budapesti Katonai Ügyészség folytatja le.
Komoly felháborodást váltottak ki Csehországban az egyik szenátusi tag romaellenes kijelentései. Az emberjogi szervezetek büntetőeljárást akarnak kezdeményezni a képviselőnő ellen.
Az eddigi hiedelemmel szemben Kína GDP-növekedése az idei első negyedévben már nem gyorsult: éves összehasonlításban az ütem 11,1 százalékos volt, ugyanannyi, mint a tavalyi átlag. A ...
Orrműtét vár Jáksó Lászlóra (37), ha tovább csapja a szelet Proksa Szandrának (25). Mint azt a Blikk tegnap megírta, a műsorvezetőt félreérthetetlen pillanatban kapta le egy szemfüles olvasónk, mégpedig profi világbajnok ökölvívónk, Kovács Vipera Attila (33) barátnőjével.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy londoni bíróság szerdán azt a négy férfit, akit egy nappal korábban találtak bűnösnek a két évvel ezelőtti meghiúsult londoni merényletkísérletek megtervezésében. Az elítéltek legkorábban negyven év múlva szabadulhatnak.
A befektetök kockázatkerülése miatt 93,41-re esett vissza az NZD-JPY árfolyama. Az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak hatására megszüntették a jen-carrytrade-eket, ami megterhelte a magas kamatú devizákat, mint például a kiwit. A továbbiak szempontjából fontosak a Wall Street-i események, mer5t ott délután csökkenés mutatkozik, továbbra is a carry-trade-ek megszüntetésére kerülhet sor,…
A tűzoltóság kedden kora reggel jelentette az Orosházi Rendőrkapitányságon, hogy Orosházán egy családi ház oltása közben egy megégett holttestet találtak - tájékoztatta az OBJEKTÍV Hírügynökséget a Békés Megyei RFK.
25 millió forint minőségvédelmi és 3,2 millió forint helyszíni, szabálysértési bírságot szabtak ki az ÁNTSZ munkatársai a nyári élelmiszerbiztonsági akcióellenőrzésen - közölte az Áll...
Az első félévben 29 százalékkal, 9.400-ra nőtt az új kezdeményezéssel csőd-felszámolás-végelszámolás alatt álló cégek száma - mondta Mikael C. Szabo, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A franknak jól jöhetnek a carry trade-ek megszüntetése és a nemzetközi részvénypiaci veszteségek. Elönyben részesíthetik az emelkedö árfolyam melletti eladásokat 1,65,50-60-nál. A cél az 1,65-ös érték tesztje. In-GFX
Az Európai Néppárt Viktor Juscsenkót és pártját támogatja az őszi ukrán választásokon - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a néppárt alelnöke azt követően, hogy Budapesten tárgyalt az ukrán államfővel.
A Microsoft Magyarország szeptemberben ügyvezető igazgatót vált, miután Vityi Pétert a régió nagyvállalati értékesítési stratégiáért felelős igazgatójává neveztek ki. Utódja a Graphisofttól érkezik az informatikai vállalathoz.
Vasárnapig kell elkészítenie önbevallását a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagjainak arról, hogy a hozzájuk köthető vállalkozások kaptak-e támogatást a tanácstól. Az ügyben a szabad demokrata Wekler Ferenc és a szocialista Szabó Lóránd egymást vádolták azzal, hogy etikailag kifogásolható módon kaptak pénzt a tanácstól.
Az EUR-GBP konszolidálja nyereségeit. Továbbra is kedvezö a hangulat. Ha sikerül átlépni a tegnapi 0,6797-es napi csúcsot, 0,6808-ig nyílhat potenciál. Támogatások 0,6769-nél és 0,6749-nél találhatók. in-GFX
A kisgyermekes családokat kiemelten támogató önkormányzatokat jutalmazta a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerdán a népesedés világnapja alkalmából. A "Családbarát önkormányzat" díjat három évvel ezelőtt alapították a civilek; ezúttal Fertőszéplak, Mártély, Sopron, Szolnok, Tápszentmiklós és Zalaegerszeg kapta az elismerést.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ősszel a televíziós tender mellett egy nyolc-tíz rádióadást elbíró multiplexre is kiírja a pályázatot - értesült a Világgazdaság. A rádiós pályázatot várhatóan a jövő év elejéig elbírálják, így 2008-ban akár már el is indulhat a digitális műsorsugárzás.
Csaknem egymilliárd forintért adta el Köztársaság téri irodáját a szocialista párt. Az épületből az új tulajdonos egy négycsillagos szállodát kíván kialakítani.
Az egykori Playmate, Hornyák Hajnalka, ismertebb nevén Dundika alig fél évvel ezelőtt határozta el, hogy némileg hanyagolja a modell karrierjét, és énekesnőként is kipróbálja magát. Az elképzelései, úgy tűnik minden várakozást felülmúlva, kezdenek megvalósulni.