Dávid Ibolya haladéktalanul kérjen bocsánatot mindenkitől, akit megvádolt - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, a párt országos tanácsának szombati ülését követően. Hangsúlyozta: az MDF elnöke lássa be, hogy nagyot hibázott és ezzel alááshatja Magyarországon a politika tekintélyét.
Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt eljárás indult egy fővárosi rendőr ellen; a rendőr szolgálati viszonyát felfüggesztették. A BRFK közleménye szerint állampolgári bejelentés alapján pénteken indult eljárás a fővárosi rendőrség állományába tartozó rendőr ellen.
Rakéták vagy aknagránátok csapódtak be szombaton az amerikai haderő által működtetett Bucca fogolytábor területére szombaton Dél-Irakban, a támadásban hat fogvatartott életét vesztette, a sebesültek száma meghaladja a félszázat. Az esetről az amerikai haderő szóvivője adott szűkszavú tájékoztatást.
Annak lett igaza, aki szerint a döntésképtelenség, felelőtlenség, a konfliktuskezelő képességek hiánya miatt, el fogjuk veszíteni egy világklasszisunkat.
Ha most megállunk, akkor csak megszorítások lesznek a reformokból, méghozzá ciklusonként visszatérően - foglalta össze Kóka János, az SZDSZ pártelnöke az ország tanács szombati ülésén elhangzott, az egyéves kormányzati munkáról szóló értékelést. "Vállaljuk a felelősséget a kormányzati együttműködés eddigi időszakában, és vállaljuk a felelősséget a jövőben is, amennyiben a legfontosabb koalíciós…
Tudósok erős kapcsolatot tártak fel egy újabb gén és az Alzheimer-kór között. A GAB2 jelű gén bizonyos esetekben négyszeresére növeli az időskori betegség kialakulásának kockázatát.
A Vasas 7-6-ra nyert a Honvéd ellen a Kőér utcai uszodában a férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzésén. A párharc az egyik csapat harmadik sikeréig tart.
A Ferencváros hatalmas meglepetésre csak 2-2-es döntetlent játszott a biztos kieső Budafok ellen Tatabányán a labdarúgó NB II Keleti csoportjának utolsó előtti fordulójában.
A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány alkalmatlan a kormányzásra ezért mielőbb gazdasági és politikai fordulatra van szükség. Varga Mihály alelnök figyelmeztetett: Balatonőszöddel nem ért véget a trükkök korszaka, erre bizonyíték az eltelt egy év, amelyben megfizettük Gyurcsány Ferenc hazugságait.
Szándékosan félrevezető ígéretet tettek az ír U2 rockzenekar frontembere, Bono szerint a G8-országok vezetői, amikor segítséget ajánlottak Afrikának az AIDS és más halálos betegségek leküzdéséhez.
BONCASZTALON A REFORM Félrekezelik a betegeket, vagy a miniszterasszony kezeli le az egészségügyi szakmát? Horváth Ágnesnek kúrát javasolnak az orvosok. Statisztika egy családi Bt.-től és a liberális adatértelmezés. A Célpont boncasztalán az egészségügyi reform újabb áldozatai. KEVESEBB, MINT TESTŐR Tojászápor ellen egyelőre jók a kormányőrök. A politikusok védelmé...
"Robot indul, automatikus áruszállítás, kérjük az utat szabadon hagyni" - "mondja" a beszélő, tájékozódó, liftet hívó robot, amelyből több is segíti a munkát a július 1-jétől működő Állami Egészségügyi Központban (ÁEK). A leginkább a bobhoz hasonlító szerkezetek ebédet visznek az osztályokra, elszállítják a szennyest vagy steril eszközöket visznek a műtőkhöz.
Önjelölt régész fogtak el a pannonhalmi körzeti megbízottak a napokban. A rendőrök egy a szántóföldön álló autót találtak gyanúsnak és ellenőrizték. Az autóból többé-kevésbé rendszerezve rengeteg régi pénzérme, és más régiségek, valamint két fémdetektor került elő.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. első, kísérleti klímabarát áruháza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen fél éves működése alatt bebizonyította, hogy néhány műszaki újítással akár 25 százalékos energia-megtakarítást lehet elérni - foglalta össze James McCann az áruház eddigi tevékenységét.
Az Egyesült Államok és Olaszország együttműködését és egyetértését hangsúlyozta szombaton délután George Bush amerikai elnök és Romano Prodi olasz kormányfő közös római sajtókonferenciáján....
Az AIDS nagyobb ütemben tarol Dél-Afrika megválasztott tisztviselői között, mint ahogy pótolni lehet őket, újabb veszélybe sodorva a térségbeli demokráciát és kormányzást - derül ki egy nemrég publikált tanulmányból
Semmiféle vallási közösséghez vagy szektához nem tartozott az a pár, akit a sajtó éhező családként említ - jelentette ki a férfi ügyvédje az MTV Nap-Kelte című műsorában - szombaton reggel. Kamarás Péter leszögezte: egy tisztítókúrát végeztek, mint már korábban többször is. Az ügyvéd megfogalmazása szerint "egy évek óta bevett gyakorlatnak most egy nem várt következménye lett".
A várakozásnak megfelelően újra pártelnökké választották Vladimir Meciart a Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nyitrai tisztújító közgyűlésén.
Az MSZP nagygyűlésén másként értékelték a kormány egy évét, mint a szakemberek és a laikus emberek. A nagygyűlés egy törzsi rituálé volt?! Mindenesetre azt kérte Gyurcsány a híveitől, hogy skandálják: Gyerünk MSZP! Gyerünk Feri!
Debrecen város önkormányzata 4,5 milliárd forint svájci frank alapú hitelt kíván felvenni - az erre kiírt nyílt közbeszerzési eljárás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg
Aranyérmet szerzett Horváth Viktor a rigai öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, ezzel kvótát szerzett a pekingi olimpiára. Tibolya Péter hatodik, Balogh Gábor hetedik lett. A Horváth Viktor, Balogh Gábor, Fülep Sándor összeállítású magyar válogatott ezüstérmet szerzett. Győzött az orosz együttes.
Pénteken megkezdődött a balkáni országok államfőinek kétnapos, az országaikban élő nemzeti kisebbségek kulturális örökségének tiszteletben tartásának és etnikai azonosságának megőrzésének szentelt nemzetközi konferenciája. A házigazda Románia, a megbeszéléseket Bukarestben tartják.
A kiköltözésre ítélt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) első körben 200 dolgozójának kényszerült felmondani, a létszámleépítés második körében újabb 200 orvostól és szakdolgozótól kell majd megválniuk - mondta a Független Hírügynökségnek szombaton Nagy Zoltán, az intézet főigazgatója.
A páciens Berlinben feküdt, a világhírű specialista Londonban állt. A sebész több ezer kilométeres távolságból irányította a szikét. Ez eddig a tudományos fantasztikum birodalmába tartozott, de az operáció az interneten keresztül két év múlva a napi gyakorlat része lehet.
Felpörgetné ingatlanjai értékesítését a MÁV: 2010-ig 420 milliárd forint értékű épület- és földvagyonának tíz százalékát árulná ki. Nagy bevételt a társaság ingatlanalapjának létrehozásától és a pályaudvarok fejlesztésére alakuló projektcégektől várnak. Leghamarabb a Skála Metró vasúti területei kelhetnek el.
Egy ember meghalt, négyen megsérültek abban a közúti közlekedési balesetben, amely szombaton az esti órákban történt Hajdú-Bihar megyében a 4-es számú főközlekedési úton - tájékoztatta az MTI-t...
Nemzetközi gázvezetékprojektekről tárgyalt a Mol elnök-vezérigazgatója a Gazprom egyik vezérigazgató-helyettesével a szentpétervári gazdasági fórum alkalmával. "A határon átmenő...
Cristiano Ronaldo szerint Sir Alex Ferguson olyan neki, mint az édesapja. Nem engedi, hogy elszálljon a legnagyobb sikerek idején sem, ha kell, keményen korhol, de dicsérni is tud, persze nagyritkán. Kétségkívül pályafutása legjobb szezonján van túl Cristiano Ronaldo.
Janics Natasa elkeseredésében feladta a Szegeden rendezett országos bajnokság női kajak egyes (K-1) 500-as döntőjét, mikor belátta, nem tudja ebben a számban megverni Kovács Katit. A két versenyző között a cél előtt 100 méterrel még óriási volt a harc, Kovács Kati kevéssel, de végig vezetett, ekkor azonban Janics Natasa láthatóan lelassult, feladta a küzdelmet. Kovács Kati elsőként, Janics Natasa…
A Horváth Viktor, Balogh Gábor, Fülep Sándor összeállítású magyar válogatott ezüstérmet szerzett a rigai öttusa Európa-bajnokság hagyományos férfi csapatversenyében. Győzött az orosz együttes, míg a harmadik helyen a fehérorosz trió végzett.
A szervezők előzetes várakozásához képest jóval kevesebb, mindössze 30-40 ember demonstrál a Rába szennyezése ellen a budapesti Osztrák Nagykövetség előtt. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának beszámolója szerint az épületet kordon és körülbelül húsz rendőr védi, rendbontás nem történt.
Újabb katonát veszített Afganisztánban a NATO, a fegyveres szombaton esett el harcban a közép-ázsiai ország déli részén, négy bajtársa megsebesült. A nemzetközi biztonsági erő (ISAF)...
Ismét Szijjártó Pétert választotta elnökké a következő két évre a Fidesz győri szervezete. Ezt maga a politikus jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Győrött. Az újjáválasztott elnök elmondta: a Fidesz győri szervezete - amelynek taglétszáma eléri a 400-at - pénteken tartotta tisztújító csoportgyűlését.
Kilencvenhét éves korában elhunyt Elizabeth Mészáros híres műpártoló, az 1939-ben Ausztráliába kivándorolt Mészáros Andor szobrászművész özvegye. Férje volt az alkotója az ausztráliai Ballarat...
Hat jármű ütközött össze szombat délután a Hajdú-Bihar megyei Ebesnél. A négyes főúton egy teherautó, egy kisbusz és négy személygépkocsi rohant egymásba. A balesetben egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek - közölte a Független Hírügynökséggel a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
A McLaren-Mercedes teljes sikerét hozta a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzése: az első rajtkockát az angol Lewis Hamilton, a másodikat pedig a címvédő spanyol Fernando Alonso szerezte meg.
Több százan kerekeztek meztelenül szombaton Madridban és Párizsban, hogy kifejezésre juttassák: elítélik a környezetszennyezést, egyszersmind több tiszteletet várnak el a biciklisták számára az...
Meghalt egy NATO-katona Afganisztán déli részén, négy társa megsebesült. A közép-ázsiai országban szolgálatot teljesítő nemzetközi biztonsági erő nem közölte a katonák nemzetiségét.
Miközben az Egyesült Államok és Olaszország együttműködését hangsúlyozta George Bush és Romano Prodi olasz kormányfő, addig Róma belvárosában több ezer fő részvételével tüntetések kezdődtek az...
A reformok töretlen folytatását ígérte a miniszterelnök az MSZP nagygyűlésén; a Fidesz alelnöke szerint az elmúlt egy év a kormány alkalmatlanságát bizonyította. Gulyás József ügyvivőt választották az SZDSZ Országos Tanácsának elnökévé. A Vatikában magánkihallgatáson fogadta George Bush amerikai elnököt XVI. Benedek pápa. A nap legfontosabb hírei.
A következő szezontól a bwin nevű osztrák internetes fogadóiroda lesz a spanyol bajnokságban szereplő Real Madrid labdarúgócsapatának új főszponzora. A fővárosiak mezén jelenleg a BenQ Mobile hirdetései láthatók, ám a cég ellen januárban csődeljárást kezdeményeztek, így új támogatót kellett keresni.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 44. A nyerőszámok húzási sorrendben: 30 44 5 21 34 4 8 2 63 1 27...