2007. június 7. csütörtök

jún. 7
0:26
Mór: a gyanúsítottak egymásra mutogatnak (Blikk)
Míg Róbert állítja, ketten követték el a rablást és László gyilkolta meg a pénzintézetben lévőket, társa egy titokzatos harmadikat emleget mint gyilkost.
jún. 7
0:26
Őrizetbe vettek három finn állampolgárt Iránban (Gondola)
Az iráni hatóságok őrizetbe vettek három finn állampolgárt, mert az illetők állítólag megsértették az ország területi vizeit - közölte szerdán a finn külügyminisztérium. Mindhárman a...
jún. 7
0:27
Így örökíti meg magát három szupersztár (Blikk)
Kézzel-lábbal ünnepelte George Clooney (46) a barátaival, hogy holnap bemutatják a Ocean’s Thirteen című filmet.
jún. 7
0:30
Szeles Mónika magyar! (Blikk)
Szeles Mónika 2006-ban adta be az állampolgársági kérelmet. Információink szerint a klaszszis a közelmúltban Budapesten járt és letette az állampolgársági esküt.
jún. 7
0:30
Bolgárok! Engedjétek haza a férjemet! (Blikk)
Mogyoród - Hat éve raboskodik Szófiában, Bulgária fővárosában Szabó László (50). A kamionsofőr 2001. márciusában 62 kiló heroinnal bukott le a bolgár határon. Bár a férfi azt állítja, hogy nem tudott a kamionba rejtett szállítmányról, a bolgár bíróság 12 év börtönre és 100 ezer leva (14 millió forint) megfizetésére ítélte.
jún. 7
0:30
Lelőttek egy afgán újságírónőt (Gondola)
Lelőttek egy újságírónőt az afgán fővárostól északra, alig néhány nappal egy magántelevízió bemondónőjének kabuli meggyilkolása után - közölték szerdán hivatalos források. A kedd este lelőtt...
jún. 7
0:31
Sváby befejezi (Blikk)
Néha egymilliónál is kevesebben nézték a falkát a tévéssel.
jún. 7
0:32
Elfogtak egy börtönbüntetése elől bujkáló fiatal férfit (Gondola)
Elfogtak egy börtönbüntetése elől bujkáló és csalásért is körözött 22 éves férfit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel. A...
jún. 7
0:34
Fernando Alonso már a vb-címről álmodik (Blikk)
Montreal - Ha a vasárnapi kanadai, majd az egy hét múlva következő amerikai futamon is jól teljesítek, akkor világbajnok leszek - Fernando Alonso (25) szerint alig hét nap alatt eldőlhet a Forma-1-es vébécím. A vb-tabella élén álló spanyol pilótát annak ellenére szétveti az önbizalom, hogy még maga is elismeri: a Ferrari sokkal esélyesebb a tengerentúli versenyeken.
jún. 7
0:34
Írországba menekül (Blikk)
Az iskolai szexbotrányba keveredett tanárnő minden mozdulatát a helybeliek árgus pillantása követi, róla beszél a falu apraja-nagyja.
jún. 7
0:35
Róluk beszél majd az utókor (Blikk)
A legendás bagoly doktor történetéből készült musical a színpadra állítás utolsó fázisába ért.
jún. 7
0:38
Nyugat-Szlovéniában épül Európa Las Vegasa (Gondola)
Európa legnagyobb szórakoztató és játékkaszinó központját tervezi létrehozni a szlovén Hit szerencsejáték és idegenforgalmi csoport, s a világ legnagyobb kaszinóüzemeltetője, a las vegasi...
jún. 7
0:38
4 hónap alatt 4 évvel lett idősebb a válogatott (Blikk)
A korábban beharangozott ifjoncok egyre inkább kikopnak a nemzeti csapatból. Az elmúlt négy hónapban négy évet öregedett a gárda.
jún. 7
0:38
Pónitársra vágyik a törpeló (Blikk)
A zord klímájú Shetlandból származó minipaci a Kecskeméti Vadaspark kedvence.
jún. 7
0:39
Megbocsátott a felesége Hujbernek? (Blikk)
Tölgyesi-Khell Cynthia, feladva londoni életét, a napokban hazaköltözött.
jún. 7
0:42
Legyőzte a letteket az U21-es gárda (Blikk)
Budapest - U21-es labdarúgó-válogatottunk bebizonyította, hogy a fiatal magyar futballisták is képesek jó játékra. Róth Antal csapata ugyanis a Lettország elleni EB-selejtezőn hozta a kötelezőt, és 1-0-ra nyert.
jún. 7
0:42
Megvakultak a keddi baleset sérültjei (Blikk)
Salgótarján-Budapest-Miskolc - Tovább gyűrűzik a betegbotrány, mint kiderült, mindkét keddi sérült elvesztette szeme világát.
jún. 7
0:43
Kirabolták Jézus Krisztust (Blikk)
Budapest - Kirabolták Jézus Krisztust! A Musical Színház Jézus Krisztus szupersztárja főszereplőjének, Feke Pálnak ugyanis egy vidéki vendégszereplés alkalmával ellopták mindenét.
jún. 7
0:46
Zseniális trükkel nyert 17 autót (Blikk)
Tizenhét autót vihetett haza egy matematikai zseni az egyik mobilcég nyereményjátékán.
jún. 7
0:47
Víg hajókázás a Dunán (Blikk)
Budapest - Remek hangulatú hajókázással búcsúztatta a Dunán a Vígszínház társulata az évadot.
jún. 7
0:50
Zsanett orvosa vallott a lány sérüléseiről (Blikk)
Budapest - Meghallgatta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt a nőgyógyászt, aki május negyedikén megvizsgálta, és látleletet vett E. Zsanettről (21), akit, elmondása szerint rendőrök erőszakoltak meg május 4-én. Morvai Attila, az ügyészség szóvivője annyit megerősített a Magyar Nemzet információjából, hogy több más tanú mellett meghallgatták az orvost is.
jún. 7
0:54
Bevonják a régi ezreseket (Blikk)
Budapest - Elbúcsúzhatunk a régi ezresektől. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007. augusztus 31-én bevonja a 2006 előtt kibocsátott ezerforintos bankókat. Helyüket a fémcsíkkal, azaz a korszerű biztonsági elemekkel ellátott bankjegyek veszik majd át.
jún. 7
0:54
Megszavazzák a változtatási tilalmat a Tubesre az SZDSZ pécsi képviselői (Gondola)
A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre...
jún. 7
0:58
Tóth Gábor az új budapesti főkapitány (Blikk)
Budapest - Megvan Budapest új rendőrfőkapitánya. Tóth Gábor (41) dandártábornokról kollégái azt tartják, menedzser típusú vezető.
jún. 7
0:59
Több ezren kezdtek tüntetést a G8 csúcs helyszínének közelében (Gondola)
Több ezren kezdtek tüntetést szerdán délelőtt Heiligendammban az esti órákban kezdődő G8-csúcs ellen. Helyszíni jelentések szerint mintegy tízezer tüntető nyomult több irányból a nyolcak...
jún. 7
1:10
Lezuhant három építőmunkás egy állványról Budafokon (Gondola)
Lezuhant három munkás egy állványról Budafokon szerdán délelőtt, egyikük súlyosan megsérült. A munkavédelmi főfelügyelőség vizsgálja majd, történt-e szabálytalanság - közölte a Budapesti...
jún. 7
1:18
Könnyebb lesz üzletet nyitni (Alternatív Energia)
Egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a kormány az üzletnyitást - közölte a kabinet ülése után Gál J. Zoltán államtitkár. A kormány elfogadta a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletet, ami szerint a jövőben, ha egy kereskedő üzletet akar nyitni, a szakhatóságok nem külön-külön az általuk meghatározott időpontban mennek ki ellenőrizni, hogy a bolt megfelel-e az előírásoknak, hanem a…
jún. 7
2:39
Kieresztették a gőzt (Alternatív Energia)
Intenzív szakértői és politikai egyeztetéssorozat kezdődik a következő hetekben a két kormányzó párt között. A tanácskozásokon az abszolút prioritást élvező egészségügy mellett az adórendszer, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a közigazgatás, a foglalkoztatás és a közpénzügyek kerülnek napirendre - erről négy és félórás "gőzkieresztő" egyeztetés után állapodott meg tegnapra virradóan az MSZP és az…
jún. 7
2:45
Folytatódik a megtisztulási folyamat (Alternatív Energia)
A várakozásoknak megfelelően Gergényi Péter korábbi bűnügyi helyettesét, Tóth Gábor dandártábornokot nevezi ki az országos főkapitány a BRFK élére. Egyedül a botrányokba keveredett Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) új parancsokának személye okozott némi meglepetést, miután a befutónak hitt Nagy-Juhák István helyett a Fejér megyei rendőrparancsnokot választották a szolgálat élére. A…
jún. 7
3:53
Szocialista, liberális és MDF-es (ex)képviselők új állásai (Piac és Profit)
Volt parlamenti képviselőkkel "erősítették" meg a Paksi Atomerőmű Zrt. vezetését - közli az eheti HVG.
jún. 7
4:17
Politikai szimpátia-nyilvánítás, vagy siker? (Alternatív Energia)
Hatalmas sorok kígyóztak múlt szombaton a Vörösmarty téren, amikor Orbán Viktor dedikálta a még csak az ünnepi könyvhéten valamint a Helikon kiadó honlapján árusított kötetét. A Fidesz-elnök hosszú órákon át állta rajongói rohamát, ez azonban, ahogy Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója lapunknak elmondta, nem feltétlenül a mű sikerét jelzi. Zentai…
jún. 7
4:40
Még két hónapig igényelhető vissza regisztrációs adó (Alternatív Energia)
Idén február 15-i hatállyal lépett érvénybe a regisztrációs adó részleges visszafizetéséről szóló jogszabály. Azok, akik 2004. május 1-je és 2005. december 31-e között használt gépjárművet vásároltak, s befizették utána a regisztrációs adót, annak egy bizonyos hányadát igényelhetik vissza. Becslések szerint 72-73 ezer kérelemre lehet számítani, s mintegy 8-10 milliárd forintot térít majd vissza a…
jún. 7
4:57
Őrizzük meg tesztoszteronszintünket idős korunkban is (Infostart)
Veszélyes lehet, ha az 50 év feletti férfiaknak alacsony a tesztoszteronszintje. Ez ugyanis növeli a korai halál kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.
jún. 7
5:08
"Az ingatlanadót nem önmagában kell nézni" (Piac és Profit)
A kormánynak az a szándéka, hogy legkésőbb szeptemberig ismerteti az adórendszer átalakításáról szóló terveket - mondta Gál J. Zoltán.
jún. 7
5:08
WC nélkül marad az olimpia (Infostart)
Újabb áldozatot szedett a pekingi hatóságok kampánya, amelynek értelmében szabványosítják és kijavítják a városban az angol nyelvű feliratokat az olimpiára. Az "áldozat" a WC, amelyet mindenhol "toiletre" javítanak.
jún. 7
5:12
Egy térfigyelő kamera is felvette Zsanettet és a rendőröket (Alternatív Energia)
Információink szerint a bizonyítékok között szerepel egy térfigyelő kamera által készített felvétel, amelyen - ha rossz minőségben is, de - látszik, ahogy Zsanett autójával hazafelé halad, mellette egy rendőrtiszt ül, őket pedig szorosan követi a járőrkocsi. Értesüléseink szerint a rendőrök mobiltelefonjainak cellainformációi is félrevezetőek.
jún. 7
5:18
Bazi nagy átverés (Spa Trend Online)
Szaftos bulvár-témát kapott ki magának első önálló játékfilmjéhez Brian Cook. Londonban, a kilencvenes években egy Alan Conway nevű angol férfi sorozatban vert át embereket azzal, hogy magát a világhírű rendezőnek, Stanley Kubricknak adta ki. Ezzel nem csak kisebb-nagyobb pénzösszegekre, ingyen piára, vacsorameghívásra, sőt, egyenesen luxus szállodai ellátásra tett szert, hanem szexuális…
jún. 7
5:23
Egy év után fogták el drogbárót a világ másik végén (Infostart)
Görögországban fogták el a legkeresettebb ausztrál bűnözőt, aki egy évig menekült sikerrel a hatóságok elől. Tony Mokbel - alias Dagadt Tony - drogkereskedő, akit azzal vádolnak, hogy köze van egyik riválisának meggyilkolásához.
jún. 7
5:23
A Btk.-ban szankcionálnák a gyűlöletbeszédet (Alternatív Energia)
Nem zsidó ügyről van szó, hanem olyan társadalmi jelenségről, amelynél jogi szabályozásra van szükség - indokolta a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Mazsihisz vezetőivel azt a közös javaslatot, amellyel megpróbálnak fellépni a gyűlöletbeszéd ellen. Úgy módosítanák a polgári törvénykönyvet (Ptk), hogy egy adott közösséget ért sérelem esetén a csoport érdekeit védő szervezet, illetve a közösség bármely…
jún. 7
5:30
Rendőrök vitték el a szemtelen vendégeket (Infostart)
Visszaéltek vendéglátójuk jóindulatával azok a férfiak, akik végül kizárták szállásadójukat a saját lakásából.
jún. 7
5:35
Óvszert osztanak a pornó mozikban (Infostart)
Óvszert osztanak egészségügyi illetékesek a nyugat-indiai Gudzsarát állambeli mozikban, ahol illegális pornófilmeket vetítenek. Így akarják felhívni a figyelmet a biztonságos szex fontosságára, és lassítani az AIDS terjedését.
jún. 7
5:40
"Köztársaság téri fuck" (Alternatív Energia)
Folytatódnak a négyes metró munkálatai a Köztársaság téren és környékén. A terület elkerítése után most több fa is áldozatául esett az építkezésnek. Az erkélyekről és az ablakokból látszik, hogy több fa fekszik kivágva a földön - mondta lapunknak dr. Kovácsné Szilágyi Éva. A környék lakója hozzátette, a házban sokszor zokogó emberekkel találkozott, akik az eltűnő zöldet síratták. Ráadásul olykor…
jún. 7
5:52
Ságvári Endre emlékművére gyűjtenek (Alternatív Energia)
Ságvári Endre új emléktáblájának helyreállítására a mai napig közadakozásból összesen 674.011 forintot gyűjtött össze a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. A szervezet reménye szerint a tábla elkészítése és felerősítése kevesebbe fog kerülni. A maradék fölajánlott támogatás alapját képezheti egy a ma fiataljaihoz közelálló Ságvári emlékműnek, amelyet valahol a főváros központjában…
jún. 7
5:53
A mikrohullámú sütők miatt hízunk olyan gyorsan? (Infostart)
Egy brit tudós szerint a mikrohullámú sütők elterjedése jelentette a járványszerű elhízás kezdetét. Jane Wardie arra hívta fel a figyelmet, hogy a túlsúlyos emberek száma 1984 után kezdett el meredeken emelkedni, ami egybeesik a mikrók és a készételek nagy-britanniai elterjedésével.
jún. 7
6:07
5 év haladék az egyetemistáknak (Privátbankár)
Nincs minden veszve akkor, ha a felsőoktatási hallgató, vagy családtagja a tandjífizetés évében nem tudja az ezzel kapcsolatos adókedvezményt érvényesíteni
jún. 7
6:07
Emészthető opera az Internet nemzedékének (Spa Trend Online)
Hagyománytisztelő, de nem hagyományos Ringet akartam létrehozni! - mesélte Fischer Ádám a csütörtökön és pénteken a Művészetek Palotájában bemutatandó A rajna kincse és A Walkür című wagneri zeneművek próbái közti szünetében. A bemutatót egy próbafolyamat részének tartja a nemrégiben a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatói székét elfoglaló dirigens, hiszen jövő nyáron A Nibelung gyűrűje…
jún. 7
6:08
Ha nem hal meg, távozzon! (Infostart)
Két hetük van meghalni egy indiai szálloda vendégeinek - különben távozniuk kell az intézményből. A Mukti Bavan Szálló a halni készülő idős hinduk utolsó menedéke. A szállóban havonta 30-70 ember búcsúzik el az élettől.
jún. 7
6:08
Kongresszusi és egyéb beszédeiből ollózta könyvét Orbán (Alternatív Energia)
Holnap kerül a boltokba Orbán Viktor Egy az ország című könyve. A Fidesz-elnök ugyan már dedikálta a könyvhétre kiadott néhány ezer példányt, ám az aláírásért kígyózó sorok nem feltétlenül a mű sikerét jelzik. A rajongókat vélhetően nem érdekli, hogy a könyv lapjairól szó szerint köszönnek vissza a Fidesz májusi kongresszusán, illetve a március 15-én elhangzottak. A mű a szerző és a "baráti"…
jún. 7
6:18
Szakértők és ellenségesek: kit érdekel a pénz? (Privátbankár)
A felnőtt magyar lakosság mintegy 20 százaléka tekinthető „pénzügyi szakértőnek”. Velük éles ellentétben, a lakosság egyhatoda érdektelen a pénzügyek iránt
jún. 7
6:23
Jön az elnök, tilos teregetni! (Infostart)
Teregetési tilalmat vezettek be Szófiában George W. Bush látogatása idejére. Azon az útvonalon, amelyen az amerikai elnök konvoja elhalad, szigorúan tilos kirakni a száradó ruhát.

Keresés