Kiderült egy tévéműsorból - az Emberi történetek sorozatában -, hogy néha a férfiak tartoznak a gyengébbik nemhez. A BBC olyan filmet készített, amelyben férjüket verő, sőt meggyilkoló asszonyokról volt szó. Ez utóbbi drámai eseménysorozatot természetesen színészekkel - vélhetően amatőrszínészekkel -, elevenítették fel, de a férfi anyja, apja, nővére az eredeti családtagok voltak. Mint ahogy a…
A Tatabánya körüli erdőkbe vitték helyszíni kihallgatásra a móri vérengzés egyik gyanúsítottját, W. Róbertet. Elmondása alapján N. Lászlóval, a másik gyanúsítottal még a bankrablás előtt ide jártak lövöldözni, kipróbálni a beszerzett fegyvereket.
Június második felében, a temetés után választhatják meg Darvas Iván utódát a Nemzet Színészei. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti a kétszeres Kossuth-díjas színészt, a temetési szertartást azonban a család szűk körben tartja.
4-0-ra nyert a Ferencváros a Kazincbarcika ellen a labdarúgó NB II 28. fordulójának hétfői összecsapásán. Közben újraindult a felszámolási eljárás az FTC Zrt. ellen, miután a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság továbbra sem rendezte 34 millió forintos tartozását a Sportmarketing Kft. felé.
Több mint 70 cég vett részt a Budapest Business Chamber nyitó rendezvényén a margitszigeti Thermál Hotelben, Budapesten. A találkozón bemutatkoztak a kamara alapítói és tagjai, valamint az üzleti kapcsolatteremtés fontosságáról esett szó. A rendezvény díszvendége az Arlingtoni Kereskedelmi Kamara egyik vezetője volt.
Akár még az is kiderülhet, hogy Kádár János titokban gyónni járt a Szabadság téri amerikai nagykövetségre, ahol 1956 után a bíboros úr töltötte lelkigyakorlatos éveit. Miközben Mária néni türelmesen várta őt a közeli Parlamentben levő tájékoztatási hivatali irodájában, a rózsafüzérét morzsolgatva.
Nagy Imre néhai miniszterelnök unokája nem számított arra, hogy lesznek olyan pártelnökök, akik nem vesznek részt a június 15-i közös imán Budapesten. Szerinte nagyapja kivégzésének 49. évfordulóján akkor lenne igazán értelme a közös megemlékezésnek, ha azon minden meghívott ott lenne.
A Föld jég- és hótakarójának olvadása felgyorsítja az általános felmelegedést, és messzemenő hatást gyakorol az emberiségre, a gazdaságra és a természetre - állapította meg az ENSZ hétfőn közzétett jelentése.
Babakocsiban fekvő gyerekét használta álcának egy ukrán asszony, aki a hétvégén bukott le csempészett cigarettával Tiszabecsnél. Egy másik csempész pedig a fékrendszert szerelte ki autójából, hogy helye legyen a tiltott füstölnivalónak.
Milyen házi gyógymódok állnak rendelkezésünkre, ha nem akarunk minden bajunkra azonnal gyógyszert szedni? Hogyan kezelhetjük a hajhullást, a hasfájást vagy a stressz tüneteit? Dr. Kóczán Istvántól.
Szávay Ágnes betört a felnőttek közé a Roland Garroson. A sportág jelenlegi legjobb magyar női versenyzője a párizsi salakon egyéniben a selejtezőből felkerülve a második körben a világranglista kilencedik helyén álló Csakvetadzétól kapott ki.
Mélytengeri robotot próbált ki az Amerikai Űrkutatási Ügynökség, és a teszt bravúrosan jól sikerült. A Die Welt című német napilap online kiadása beszámolt arról, hogy a mélyvízi termál...
Mint a Blikk megírta, Bencze József (53), a VPOP rendészeti főigazgatója szerelmes verseket írt szíve választottjának, Gy. Kitty századosnak, akivel egyébként élettársi kapcsolatban áll.
A kanadai rendőrség Winnipegben megtalálta Erzsébet királyné, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király hitvesének értékes fejdíszét, amelyet kilenc évvel ezelőtt a riasztórendszer és...
Budapest - Ma délután összeül a Ferencvárosi Torna Club elnöksége, amelynek vezetőt kellene választania. A feladatuk azért igen nehéz, mert - mint megírtuk - senki nem akarja vállalni a tisztséget. A legújabb javaslat szerint átmenetileg egy háromtagú ügyvivő társaság állna az egyesület élére. A Blikk kérdez és válaszol egyszerre Fradiügyben.
Budapest - Betelt a pohár az SZDSZ-nél, legalábbis ami a reformok ütemét illeti: a 2-3%-on álló liberálisok, mint megírtuk, ultimátumszámba menő felhívást intéztek az MSZP-hez, az átalakítások felpörgetését” sürgetve.
Ünnepi állománygyűlésen iktatták be hivatalába Bencze József vezérőrnagyot, az új országos rendőrfőkapitányt hétfőn Budapesten. A kinevezésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy fogalmazott:...
A Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség és 85 budapesti szolgáltató összefogásával akció indul a főváros belföldi turizmusának élénkítésére - mondta Rusznák Imre, a...
Két hetet töltött együtt Varnus Xaver kisebbik fiával, Nickkel, és közösen úgy döntöttek, behozzák a szülők válása miatti külön töltött időt, és most összeköltöznek.
Libéria egykori elnöke bojkottálta a bíróságot, így a távollétében kezdődött meg a pere hétfőn a hágai különleges bíróságon. Charles Taylor levélben közölte a bírákkal, hogy...
Budapest - D. Tóth Kriszta (32) háromévnyi brüszszeli tudósítói munka után visszatér az m1 Híradójába - ma este már ő köszönti a nézőket. Időközben nagyot fordult a fiatal televíziós élete: kisbabája született, Lola, aki mellett remekül helytállt.
Hozzávalók: 2 db csirkemell filé 1 db citrom 1 fej hagyma őrölt gyömbér (vagy friss gyömbérgyökér) 2 db tyúkhúsleves-kocka 5 dl tejföl 2 evőkanál liszt 3-4 gerezd fokhagyma só fehérbors
Los Angeles - Az Arany Glóbusz után az MTV Movie Awards legjobb férfi komikus díját is begyűjtötte Sacha Baron Cohen (35) a Boratért. A brit nevettető csókkal köszöntötte kollégáját, Will Ferrellt, akivel közösen is nyertek, méghozzá a legjobb filmes csók kategóriában.
"Az Európai Unió minden új tagállama, köztük Magyarország is válaszút előtt áll" - jelentette ki a wachaui Európa Fórumon Göncz Kinga külügyminiszter. Elmondta, hogy 2004-ben túlságosan...