2007. június 23. szombat

jún. 23
16:22
Máglyákat raknak Szent Iván éjjelén (Spa Trend Online)
Az idei nyáron is több hagyományőrző rendezvényt tart a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfalu. A programsorozat szombaton a Szent Iván-éji népszokások felelevenítésével kezdődik a skanzenben; a nyári napfordulót ezúttal az észak-európai népek hagyományai szerint ünnepelhetik meg az érdeklődők - mondta el Páll István, az intézmény vezetője. Az igazgató kiemelte: most két máglyát raknak, 18 órától…
jún. 23
16:24
Megnyitják a Vár alatti Sziklakórházat - fáklyás őrjárat kíséri a látogatókat (Spa Trend Online)
Oldtimer autók bemutatójával, korhű honvédtáborral, haditorna-bemutatóval és katonazenekar koncertjével várja a látogatókat a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Budapesten. A Múzeumok Éjszakáján megnyitják a budai Vár alatti Sziklakórházat. A katonai célokra jól hasznosítható barlang, amelyet már a török időkben is használtak, mostani formáját az 1950-es évek közepére érte el. A katonai kórház és…
jún. 23
16:26
Vihar pusztított Sárospatak térségében (Gondola)
Fákat csavart ki a szél és döntött a Zemplénben a 37-es számú főútra és a környékbeli mellékutakra szombat délután, a tűzoltók a helyszínekre tartanak - közölte a katasztrófavédelem. Jégesővel,...
jún. 23
16:27
Lefejezett, megnyúzott holttest Nairobi központjában (Kripto Akadémia)
Lefejezett holttestet találtak a kenyai főváros, Nairobi központjában, ahol a rendőrök egy bűnbanda nyolc feltételezett tagját agyonlőtték - közölték szombaton. Az előző napon véres erőszakhullám söpört végig Nairobin és környékén: több mint húszan vesztették életüket. A rendőrök a Mungiki néven emlegetett gyilkos bűnbanda elleni harcban a főváros Ngomongo nevű külvárosi nyomornegyedében öt embert…
jún. 23
16:35
"Tom Cruise ne legyen Hitler elleni merénylő!" (Infostart)
Az Adolf Hitler elleni 1944-es sikertelen merénylet egyik szervezőjének fia elutasítja, hogy Tom Cruise játssza el apja szerepét a témát feldolgozó hollywoodi filmben.
jún. 23
16:37
Dávid Ibolya: a kommunizmus a populizmus álarcában visszaosont a politikába (Gondola)
A kommunizmus kaméleonként idomult a megváltozott környezethez és a populizmus álarcát felöltve visszaosont a politikába - mondta Dávid Ibolya szombaton a somlóvásárhelyi nagyréten, az MDF...
jún. 23
16:46
Délután is fákat döntött ki a viharos szél (Infostart)
Fákat csavart ki a viharos szél délután Sárospatak térségében; a 37-es számú főútra és a környékbeli mellékutakra dőlt fák eltávolításán jelenleg is dolgoznak a tűzoltók.
jún. 23
16:48
Kezdődik a dinnyeszezon (Piac és Profit)
Elkezdődött a dinnyeszüret, az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem Magyarországon, az előző évinél 50-70 ezer tonnával több - közölte Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója.
jún. 23
16:48
Az emberiség első műalkotásai (HírTV)
A németországi Schwäbisch Alb egyik barlangjában az emberiség első műalkotásait találták meg: öt csontfigurát, köztük egy teljes épségben megmaradt, miniatűr mamutszobrocskát is. A csontfigurák kora 28 ezer és 36 ezer év között van.
jún. 23
16:53
Nyolc amerikai katona meghalt Irakban (Gondola)
Nyolc amerikai katona vesztette életét szombaton Irakban - jelentette be az amerikai hadsereg. Hét katonát út mentén elhelyezett pokolgépek öltek meg, egy amerikai pedig harci cselekményeken kívül...
jún. 23
16:59
Lefejezett holttestet találtak a kenyai fővárosban (Gondola)
Lefejezett holttestet találtak a kenyai főváros, Nairobi központjában, ahol a rendőrök egy bűnbanda nyolc feltételezett tagját agyonlőtték - közölték szombaton. Az előző napon véres erőszakhullám...
jún. 23
17:04
Itt megnézheti a világ legrondább kutyáját! (Gondola)
Tavalyi második helyezése után az idén a csúcsra ért a kínai meztelen kutya anyától és a mexikói csivava apától származó érdekes külsejű öleb: az Elmwood névre hallgató kutyus a kétségkívül nívós mezőnyt maga mögé utasítva idén már elnyerte a "Világ legcsúnyább kutyája" megtisztelő címet.
jún. 23
17:10
Az egyedülálló kínaiak jobban szeretnek költeni (Gondola)
Kínában az egyedülálló fiatalok jó része a középosztályhoz tartozik, ahhoz az iskolázott és anyagilag is jobban álló réteghez, amelyből sokan döntenek úgy, hogy úgymond az élet örömei miatt inkább...
jún. 23
17:15
Egy vidámpark végnapjai (Gondola)
Szeptemberben bezárja kapuit Amerika legrégibb vidámparkja. Tulajdonosa elárverezteti a legendás Astrotowert, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Brooklynra, Manhattanre és az Atlanti-óceánra. Coney...
jún. 23
17:15
Fónagy: ellentmondásos helyzet a Hankook gumigyár ügyében (HírTV)
A Fidesz szerint a Hankook-ügy újabb példa arra, hogy a kormány elveszítette szavahihetőségét. Fónagy János, az Orbán-kormány közlekedési minisztere emlékeztetett arra, hogy Kóka János korábban azzal magyarázta a dél-koreai gumigyárnak adott 20 milliárdos forintos támogatást, hogy a cég 1500 munkahelyet hoz létre a környékbelieknek.
jún. 23
17:17
Németh: A Fidesz kész támogatni a EU reformszerződését (HírTV)
Amennyiben a kormányközi konferencia jóváhagyja a reformszerződést, illetve a megszületett politikai megállapodásokat, akkor a Fidesz a parlamentben támogatni fogja a dokumentum ratifikációját - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Németh Zsolt.
jún. 23
17:26
Fodor: magas a vízállás és kiváló a vízminőség a Balatonon (Gondola)
Mind az oxigén-, mind a tápanyag-háztartást tekintve túlnyomóan kiváló a Balaton vízminősége, és a 107 centiméteres vízállás pedig szárazabb nyár esetén is megfelelő tartós vízszintet biztosít -...
jún. 23
17:26
Szétrúgták a lépét, majdnem belehalt (HírTV)
Perceken múlt annak a 20 éves fiúnak az élete, akit pénteken éjszaka támadtak meg fiatalok, miközben az egyik győri szórakozóhelyről a másikra tartott. A fiút egy öt fős társaság minden ok nélkül megverte.
jún. 23
17:26
Félholtra vertek egy újságírónőt: döbbenet és együttérzés (Alternatív Energia)
Megverték Kármán Irén újságírót, aki az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán is dolgozott. Számos szervezet és az SZDSZ is megdöbbenését és együttérzését fejezete ki. A rendőrség nyomoz, de részleteket nem közöl. Kármán Irént életveszélyes sérülésekkel szállították szombaton délelőtt a Szent János Kórházba, ahol stabilizálták az állapotát. Péntek éjszaka egy horgász riasztotta a…
jún. 23
17:32
Figyelmetlen autós ütközött motorossal (Alternatív Energia)
Egy motorkerékpáros utasa, egy 22 éves szarvasi nő súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy személygépkocsi figyelmetlenül lefordult az 52-es útról és összeütközött a motorral szombaton délután Kecskemét és Solt között - közölte a rendőrség. A személygépkocsi az útról befordult egy csárdához, és nem adott elsőbbséget a szemből érkező motorkerékpárnak - mondta a Bács-Kiskun Megyei…
jún. 23
17:37
Ki kellett operálni a lépét, annyira összeverték (Alternatív Energia)
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik úgy összevertek egy 20 éves fiatalembert Győrött, a Mosoni-Duna-part töltésén, hogy a lépét el kellett távolítani - közölte a rendőrség szombaton.
jún. 23
17:52
Magyar fotós képeit használja a NASA - képgaléria (Infostart)
Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA is felfigyelt egy magyar fotós gyöngyházfényű felhőkről készített képeire. Veres Viktor rejtélyes és ritka természeti jelenségek fényképezésével foglalkozik.
jún. 23
17:52
Magas vízállással kezdődik a főszezon a Balatonnál (Infostart)
Magas vízállása, jó vízminősége és megtisztított strandjai révén kellőképpen felkészült a Balaton a turisták fogadására - közölte Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
jún. 23
17:53
Egy motorkerékpáros utasa súlyosan megsérült az 52-es úton (Gondola)
Egy motorkerékpáros utasa, egy 22 éves szarvasi nő súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy személygépkocsi figyelmetlenül lefordult az 52-es útról és összeütközött a motorral szombaton délután...
jún. 23
17:54
Összevertek egy 20 éves fiatalembert Győrött (Infostart)
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik úgy összevertek egy 20 éves fiatalembert Győrött, a Mosoni-Duna-part töltésén, hogy a lépét el kellett távolítani - közölte a rendőrség.
jún. 23
17:58
A MeH képtelen lemondani Batiz szolgálatairól (HírTV)
Habár tavaly év végén távozott a Miniszterlenöki Hivataltól Batiz András akkori kommunikációs igazgató, a jelek szerint a kormányzat képtelen lemondani szolgálatairól - derül ki Daróczi Dávid egyik interjújából.
jún. 23
18:03
Megtalálták az eltűnt férfi holttestét a Tiszában (Infostart)
Megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki pénteken este merült el a Tiszában.
jún. 23
18:05
Megtalálták a Tiszában elmerült férfi holttestét (Alternatív Energia)
Megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki pénteken este merült el a Tiszában - közölte a rendőrség. A 29 éves férfi holttestét a Tisza "Sárga" néven ismert részénél találták meg, eltűnésének helyétől nem messze - mondta Tuczakov Szilvána.
jún. 23
18:09
Összevertek egy fiatalembert Győrött (Gondola)
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik úgy összevertek egy 20 éves fiatalembert Győrött, a Mosoni-Duna-part töltésén, hogy a...
jún. 23
18:31
Összevertek egy fiatalembert Győrben (Blikk)
jún. 23
18:35
Nézegessen félelmetes és gyönyörű viharfelhőket! (Infostart)
Habár országosan szerencsére nem okozott jelentős károkat a pénteki vihar, látványos természeti jelenségeket produkált. Egy fotóriporter egy úgynevezett szupercellát kapott lencsevégre Komárom fölött.
jún. 23
18:49
Motor és autó ütközött - két halott (Alternatív Energia)
Ketten vesztették életüket szombat délután, amikor egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött a 311-es úton Tápiószentmárton térségében - közölte Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A sajtóügyeletes elmondta: délután fél négy tájban történt a baleset. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a két jármű. A balesetben a motorkerékpáros és az autó…
jún. 23
18:51
A cégek fellélegezhetnek... (Piac és Profit)
Két jó hír a cégtulajdonosoknak: a társasági törvény előírásainak nem idén szeptember 1-ig, hanem jövő év július 1-ig kell megfelelniük, de a leggyakoribb módosításokat akkor sem kell megtenniük, továbbá - az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján - a megváltozó TEÁOR- számokkal kapcsolatosan egyáltalán nem lesz tennivalójuk.
jún. 23
18:54
Csaknem húszkilós steak Velencén (Gondola)
Nagy valószínűséggel Guiness-rekordot állítottak fel szombaton Velencén a grillezők: 19,2 kilogrammos, 1,05 méter hosszú és 8 centiméternyi vastag marhasteaket sütöttek meg a Magyar Grill Bajnokság...
jún. 23
19:10
Holttest a házban (Blikk)
jún. 23
19:12
Súlyos baleset Tápiószentmártonnál, két halott (Blikk)
jún. 23
19:13
Az autó utasa is meghalt a motorossal történt ütközés után (Infostart)
Ketten vesztették életüket, amikor egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött a 311-es úton Tápiószentmárton térségében - közölte Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jún. 23
19:15
Borsó nagyságú jégeső zúdult Tiszaújvárosra (HírTV)
Borsó nagyságú jégeső, és özönvíz-szerű eső zúdult délután a Borsod megyei Tiszaújvárosra. Több utcát is elöntött a víz, valahol 30-40 centiméteres víz állt az úton. Az elmúlt 2 nap viharai miatt több kisebb településen még mindig nincs áram Pest megyében.
jún. 23
19:20
A kényszermunkatáborok áldozataira emlékeztek (HírTV)
A kényszermunkatáborok áldozataira emlékeztek a Hortobágyon. 57 éve, 1950. június 23-án tízezer embert kényszerítettek - bírói ítélet nélkül - családtagjaikkal együtt otthonuk elhagyására. Ma alig ezren élnek közülük, többségük külföldön.
jún. 23
19:22
Holttest a házban (Alternatív Energia)
A szabolcsi Tiszaeszláron egy idős asszony holttestére bukkantak a házában délelőtt. A szomszédok elmondták, hogy a 83 éves egyedül élő asszonyt napok óta nem látták. A lakás nem volt kulcsra zárva, a nagy melegben már oszlásnak indult a feltehetően több napja elhunyt asszony teteme. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet - mondta…
jún. 23
19:29
Szili: Megmenekült az integrációs folyamat (Infostart)
Rendkívül fontosnak ítélte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, hogy "az integrációs folyamat megmenekült az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletén született megállapodás eredményeként".
jún. 23
19:31
A koalíciós pártok a reformokról egyeztetnek (HírTV)
Mást vár az MSZP és mást az SZDSZ a vasárnap esti koalíciós egyeztetéstől. A szocialisták a közelmúlt nézeteltéréseiről, a kormányátalakításról és a parlamenti szétszavazásokról tárgyalnának. Az SZDSZ viszont a számára fontos ideológiai kérdésekről, az egészségügyről, az adóreformról és az ügynök-ügyről.
jún. 23
19:36
Lisszabonban ült újra tárgyalóasztalhoz Solana és Laridzsáni (Gondola)
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombaton Lisszabonban találkozott Ali Laridzsánival, a nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyalóval, hogy áttekintse...
jún. 23
19:40
Egy horgász találta meg az összevert újságírót (Infostart)
Az Európai Bizottság elnöke szerint egy súlyos válságot sikerült elkerülni a brüsszeli uniós megállapodással. Átadták a Magyar Örökség-díjakat a Magyar Tudományos Akadémián. Budapesten brutálisan megvertek egy tényfeltáró újságírót. A nap legfontosabb hírei.
jún. 23
19:42
Az SZDSZ megdöbbent Kármán Irén megveretésén (Gondola)
Az SZDSZ megdöbbenve értesült arról, hogy Kármán Irént, az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán dolgozó újságírónőt brutális támadás érte. "Mi, liberálisok különösen fontosnak...
jún. 23
19:47
KDNP: Magyarországon nincs közbiztonság (Gondola)
Hovatovább megszűnőfélben Magyarországon a jogrend, az elemi életbiztonság. A posztkommunista rezsimekben, például Fehérorszországban uralkodó gyakorlat immár hazánkban is megjelent - áll a...
jún. 23
19:52
Szili: megmenekült az integrációs folyamat (Gondola)
Rendkívül fontosnak ítélte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, hogy "az integrációs folyamat megmenekült az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletén született megállapodás eredményeként". A...
jún. 23
19:59
Kitört a kereke, majd fának rohant egy autó - meghalt a sofőr (Alternatív Energia)
Életét vesztett egy személygépkocsi vezetője, utasa pedig megsérült, amikor az autó kereke az egyenes úton kitört és ezért az útról letérő kocsi fának ütközött Kiskunhalas közelében szombaton este - közölte a rendőrség. A műszaki hibás autót egy 55 éves harkakötönyi férfi vezette, utasa egy 17 éves lány volt, akit a mentők kórházba szállítottak - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság…
jún. 23
20:01
Jelképesen kilakoltatták Gyurcsány Ferencet (Alternatív Energia)
Nagyjából százan vettek részt a Gyurcsány Ferenc otthona elé szervezett tüntetésen Budapesten. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tüntetésén Gonda László, a szervezet ügyvivője elmondta, hogy a demonstráció célja Gyurcsány Ferenc jelképes kilakoltatása.
jún. 23
20:11
Az ötös lottó 25. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
Az ötös lottó 25. heti számsorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 16, 25, 36, 56.

Keresés