Minden olyan rendőrnek, aki 20 éves szolgálati viszonnyal rendelkezik, a kormány garantálja az idei december 31-i állapotnak megfelelő nyugdíját - jelentette be Takács Albert igazságügyi és...
Budapest - Kívánságlistájával nem kímélte a szervezőket Snoop Dogg (36), aki július 12-én ad koncertet a SYMA csarnokban. A rapper magának Mercedes Sedant, csapatának pedig három kisbuszt kért magángépéhez, majd jelezte, hogy szeretne kosarazni, és a show után elmenni mulatni. A kért italokat, ételeket frissen kell szervírozni.
Budapest - Horrorisztikus baleset történt szerda délben a Szentmihályi úti Tesco raktárában: egy 17 éves diáklány bal lábát szétroncsolta egy tolató targonca. A nyári munkára felvett tinédzser első napját töltötte az áruházban. A gép valósággal bedarálta a lány beszorult lábát.
Budapest - Előzetes letartóztatásban marad Földesi-Szabó László (49), az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnöke és négy társa - adta hírül a Fővárosi Bíróság.
Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter posztján - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken.
Debrecen - Nagy sikerű koncert résztvevői lehettek, akik ellátogattak a Sárkány Klubba. A futballbajnok DVSC labdarúgóinak rockbandája, a Wyrfarkas lépett színpadra.
Szakolyban épül fel az ország első zöldmezős beruházás keretében megvalósuló biomassza erőműve; a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település határában. A...
A tanulók zöme vidáman élte meg az utolsó tanítási napot, de országszerte több közép- és általános iskola diákjai könnyes búcsút vettek bezárásra ítélt iskolájuktól.
Draskovics Tibor a közigazgatás végrehajtását irányító tárca nélküli miniszter lesz - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón, pénteken.
Budapest - Nem igaz, hogy hibázott az üzemeltető - reagált a Blikk tegnapi cikkére a május 1-jei majálison Trepák Kornél (†8) halálát okozó légvár üzemeltetőjének jogi képviselője.
Budapest - Felemásra sikeredett a Nagy Imre kivégzésének 49. évfordulóján tartott tegnapi megemlékezés: a mártír miniszterelnök budai emlékházába a parlamenti pártok vezetői közül csak Gyurcsány Ferenc MSZP-, Dávid Ibolya MDF- és Kóka János SZDSZ-elnök ment el a közös imára, míg Orbán Viktor Fidesz- és Semjén Zsolt KDNP-elnök nem.
Bécs-Budapest - Sólyom László köztársasági elnök ma Bécsbe utazik, ahol találkozik az osztrák szövetségi elnökkel, Heinz Fischerrel. A Rába-szennyezésről is tárgyalnak.
Négy minisztérium vezetésén változtat és két új tárca nélküli minisztert nevez ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ezt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a kormányfő. A miniszterelnök...
Washington - Melegbombát” akart előállítani 1994-ben az amerikai védelmi minisztérium egyik, az Ohio állambeli Daytonban működő laboratóriuma; ennek révén az ellenséges katonák homoszexuálisokká váltak volna, és inkább egymással lettek volna elfoglalva, mint a háborúzással.
A kormányátalakítás végül is kormányátalakítás lett, nem csupán egyszerű korlátozott személycsere. Már abban az értelemben, hogy több tárcát érintett, de forradalmian új arc nem jelent meg a miniszterek között. A leglényegesebb változás ott következett be, ahol már előzetesen is várható volt, de a hivatalos bejelentésig biztosan nem tudható. Szilvásy György búcsúzott a kancelláriaminiszteri…
Hogy az alkotmánybíróság legutóbbi döntése - amellyel megsemmisítette az Országos Választási Bizottság korábbi állásfoglalását a Fidesz három népszavazásra szánt kérdéséről - enyhén szólva aggályos, azt többen kifejtették már az utóbbi napokban. Jogászok és politikai elemzők úgy vélik, egyrészt képtelenség a költségvetés fogalmának az a szűkítő értelmezése, amit az AB képvisel, másrészt…
Négy minisztérium vezetésében lesz változás és két tárca nélküli minisztert neveznek ki - jelentette be tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc. A kancellária élén miniszterelnök-helyettesként Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt, aki a továbbiakban tárca nélküli miniszterként irányítja a polgári titkosszolgálatokat. Lamperth Mónika jelenlegi önkormányzati és területfejlesztési…
Közös ima, mécsesgyújtás, koszorúzás - így emlékezett tegnap a Nagy Imre Emlékházban a mártír miniszterelnökre, az '56-os forradalom után kivégzettekre Gyurcsány Ferenc az MSZP, Kóka János az SZDSZ és Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A talákozót, amelyre a kormányfő Mécs Imre MSZP-képviselőt, az MDF elnöke pedig Fónay Jenőt, a POFOSZ elnökét hívta magával, Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája…
Egyes hírek szerint ugyan megszületett a politikai megállapodás a biztosítási rendszer átalakításáról, lapunk azonban úgy tudja, hogy az SZDSZ egyelőre csak mérlegeli a szocialisták javaslatát. Az egy biztosító, több pénztár nevet viselő elképzelés hiányosságaira több szakértő is felhívta a Miniszterelnöki Hivatal figyelmét. Ettől függetlenül, ha megvalósul az elképzelés, a magánbiztosítóktól…
Egy fillérrel sem nőnek az állam kiadásai a kormányátalakítással - állítja Lendvai Ildikó, aki szerint a változtatás célja: megadni a kormányzás politikai karakterét, és biztosítani a kabinet jobb működését. A szocialista frakcióvezető négy pontban foglalta össze a következő időszak lépéseit: folytatni kell az egészségügyi- és a nyugdíjreformot, és szociálpolitikai szemléletváltásra, a magyar…
Érzelmi és nem racionális alapon viszonyulnak az emberek a parlamenti pártokhoz, pártprefernciájuk kialakításában alig játszik szerepet, hogy az Országgyűlésben melyik oldal képviselői hogyan viselkednek - állították egybehangzóan a lapunk által megkérdezett szakemberek és politológusok. Ez lehet az oka annak, hogy az MSZP alacsony illetve a Fidesz magas támogatottságában sokkal inkább megjelenik…
A Deloitte Termelési iparágért felelős csoportjának új tanulmánya szerint a feltörekvő piacok mérete és jelentős bővülése ellenére számos gyártó sikertelennek érzi magát üzleti céljainak elérésében. A megkérdezett vállalatoknak csak kevesebb, mint fele nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten, vagy nagyon sikeres a feltörekvő piacokon elért árbevétele és működési eredménye tekintetében.
Bár, az SZDSZ ügyvivői testülete hétfőn foglal állást a kormányátalakítással kapcsolatban, a párt név nélkül nyilatkozó politikusai lapunknak azt mondták, megterhelheti a koalíciós együttműködést Gyurcsány döntése. Ezt azzal indokolják, hogy a kisebb kormányzat korábbi ígéretét szegte meg a miniszterelnök a két új miniszteri posztot létrehozásával. De azt sem nézik jó szemmel, hogy a szerintük a…
Különösebb fenntartás nélkül fogadta az MSZP elnöksége és frakciója Gyurcsány Ferenc kormányátalakítási terveit - értesült lapunk. Mindenki megnyugodhatott - mondták szocialista politikusok. A döntés előtt egy nappal viszont több vezető MSZP-s politikus is nemtetszésének adott hangott, mivel úgy érezték, hogy megint kihagyták őket a döntéshozatalból.Csütörtök délután még voltak akik képtelenségnek…
Rendezvénysorozattal emlékezik a kormány az ötvenhatos vértanúkra. Reggel kilenckor koszorúzási ünnepség kezdődik Nagy Imre szobornál a Vértanúk terén, 10 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzás lesz az '56-osok terén, az 1956-os forradalom Központi Emlékművénél. Este nyolc órától szabadtéri koncertet ad a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar és a Magyar Rádió Kórusa a Kossuth téren. A rendhagyó…
Nem kell augusztusig előzetes letartóztatásban maradnia az Egymást Egy-másért Alapítvány ügyében őrizetbe vett hét gyanúsított közül kettőnek; velük szemben ugyanis a Fővárosi Bíróság másodfokon eljáró tanácsa megváltoztatta a korábbi döntést és házi őrizetüket rendelte el. Mint ismert, a jótékonysági szervezet gazdálkodása kapcsán a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának kiemelt ügyek…
A kormány tervei szerint júliusban elfogadják az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) első akcióterveit - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) rendezvényén.
Szinte hihetetlen, de már 6 millió forintért is lehet családi házat vásárolni a főváros pesti oldalán - nyilatkozta a Duna House budapesti ingatlanpiaci felmérésére hivatkozva a cég elemzési vezetője. A másik véglet a budai 600 millió forintos luxusrezidencia.
Az 1956-os forradalomban kivégzett magyar vértanúkra emlékezik az ország szombaton; polgárok, politikusok és közjogi méltóságok is több helyszínen mécseseket és koszorúkat helyeznek el.Szombat...
Ünnepi állománygyűlés keretében adta át Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter a BRFK új vezetőinek kinevezési okmányait tegnap. Mint ahogyan azt lapunk elsőként megírta: az új budapesti főkapitány Tóth Gábor dandártábornok lett, míg helyettesei Nagy-Juhák István (közrendvédelmi) és Bodnár Zsolt (bűnügyi). Előbbi korábban a VII. kerületi kapitányságot vezette, míg Bodnár a rendőrség…
Balesetet szenvedett egy lengyel turistabusz szombat reggel a 86-os számú főúton. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az elsődleges információk szerint...
A közelmúlt történelme Magyarországnak egyre szűkülő határokat, köröket juttatott, magyar világra azonban szerte a széles glóbuszon lelhetünk. Magyarokra, akik felteszik maguknak a kérdést, hogy a gulyáslevesen kívül, mit is jelent magyarnak lenni, vagy egyáltalán lenni. Határtalan irodalom című könyvében őket látogatja sorra konok következetességgel Kaiser Ottó, magyar írókat, akik sok száz, ezer…
Tűz ütött ki szombaton reggel a FALCO Forgácslapgyártó Rt. üzemében Szombathelyen - közölte az MTI-vel szombaton a katasztrófavédelem ügyelete. "A riasztás 6 óra 4 perckor érkezett, hármas kiemelt...
Majdnem három év börtönbüntetésre ítélték egy német bank vezetőjét, aki több mint félmilliárd forintnak megfelelő összeget vett le a pénzintézet gazdag ügyfeleinek számlájáról, és utalt át az adóssággal küszködőknek.
Sikeresen befejeződött az Atlantis amerikai űrsikló asztronautáinak harmadik űrsétája szombatra virradóra. James Reilly és Danny Olivas valamennyi tervezett feladatot végrehajtott. A munkálatok hat...
Ellentétes vélemények fogalmazódtak meg Kádár Jánosról a XX. század Intézet által szervezett, az egykori pártfőtitkár hagyatékáról szóló nemzetközi konferencián. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója gyávának, Oroszország egykori magyarországi nagykövete pedig következetesnek nevezte Kádár Jánost.
Mellékhatás címmel jelent meg F. Tóth Benedek első kötete. A könyv kilenc novella és egy kisregény gyűjteménye. A szerző mindennapi történeteket dolgoz fel és visz el egy kicsit a misztikum és a fantasztikum irányába. Főhősei között megtaláljuk a világ legkövérebb emberét, akinek fogynia kellene, de ha lefogy, oda a hírneve, a pénze, az élete. Egy öngyilkosjelöltet, akinek felajánlják a halál ezer…
A hatalmas felháborodás miatt kénytelenek voltak megváltoztatni Spanyolországban a Miss Spain szépségverseny szabályait, így mostantól gyermekes hölgyek is versenyezhetnek a megtisztelő címért.