Az új arisztokrácia ki akarja semmizni az országot- nyilatkozta Kövér László. A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint semmi nem indokolja a nemzeti vagyon kiárusítását, csak az új arisztokrácia pénzéhsége. Turi-Kovács Béla arról beszélt, hogy a kormány nem szolgálja ugyanis a gazdálkodók érdekeit.
Az előrehozott választásokat tartja a legfontosabb ügynek a Fidesz elnöke, hogy minél kevesebb veszteséget kelljen elszenvedniük az embereknek a reformok következményeiként. Orbán Viktor elismeri, az ellenzéknek közvetlen eszköze nincs az előrehozott választások kikényszerítésére, de egy ahhoz nagyon közeli helyzetet szerinte elő tudnak idézni a népszavazással.
Egy ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött Apátfalva belterületén a 43-as úton szombaton hajnalban.
Halálos áramütés ért egy hajléktalan férfit, aki a rendőri igazoltatás elől egy villanyoszlopra mászott a Vas megyei Vásárosmiskén - közölte a rendőrség szombaton. Szalai Ferenc őrnagy elmondta: pénteken este 8 óra körül a helyi körzeti megbízott arra lett figyelmes, hogy egy kerékpározó férfi nagy csomagot szállít biciklijén. Mivel a községben és a szomszédos Sitkén a napokban több pincebetörés…
2008-tól hét éven át Valencia ad otthont a Forma-1-es Európa Nagydíjnak. Az erről szóló megállapodást pénteken írta alá Bernie Ecclestone, az autós gyorsasági világbajnoki sorozat vezetője a szervezőkkel, akik idényenként 26 millió dollárt fizetnek a rendezésért.
Fegyelmi vizsgálat folyik Vízvári György budapesti rendőrfőkapitány- jelölt ellen - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint Gergényi Péter egyik utolsó intézkedéseként indított fegyelmi vizsgálatot Vízvári György, a vízirendészeti rendőrkapitányság vezetője ellen.
Szakpolitikai fórummal kiegészült küldöttgyűlésén három kisvállalkozónak adományozott Zala megye gazdaságáért díjat a zalai kereskedelmi és iparkamara elnöksége Zalaegerszegen.
Mintegy 1.000-1.500 ember vett részt péntek este a fegyveres és rendvédelmi dolgozók fáklyás tüntetésén a budapesti Kossuth téren; a demonstrálók az alacsony bérükre és nehéz munkakörülményeikre hívták fel a figyelmet, a rendezvényen megjelent a június elsejével kinevezett Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, akinek petíciót adtak át.
Amerikai katonák megrohamozták a síita Mahdi Hadserege egy bagdadi erődítményét, ahol fegyverraktárra bukkantak, egyebek közt 23 rakétára, amelyeket feltevésük szerint a főváros erősen védett zöld zónája ellen szándékoztak bevetni a lázadók. A kiadott katonai közlemény szerint a rejtekhelyet egy olyan negyedben fedezték fel, amelyet lakói "a Mahdi Hadseregének tiltott övezete" néven ismernek, s…
A mai napon nemcsak az újonnan elkészült gátat ünnepeljük, hanem azokat a tiszazugi embereket is, akik emberfeletti teljesítménnyel megvédték javaikat tavaly tavasszal a rendkívüli módon megáradt Hármas-Körös ellen - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Kunszentmártonban a belvárosi gátszakasz átadó ünnepségén. A helyiek amellett, hogy a védekezésben helytálltak, Kunszentmártonban átmeneti otthont…
Az egész családot színes programok, játékos vetélkedők, koncertek várják ma a Közlekedési gyereknapon Szegeden; a rendezvény célja, hogy közelebb hozza a közösségi közlekedést a legfiatalabb generációhoz. Az immár tizenharmadik alkalommal megrendezett fesztivál kultúrált is biztonságos közlekedést szeretné népszerűsíteni - mondta Dózsa Gábor, a szervező Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója…
Teljesség címmel jelentette meg verseskötetét magánkiadásban Magyarország új rendőrfőkapitánya - írja az Index. Az internetes portál részleteket is közöl a versekből.
Nem marad a világ Paris Hilton nélkül, ha a híresség bevonul a börtönbe: egy svájci hasonmása vállalta, hogy közszerepelget helyette. A 18 éves Seraina Hartmann annyira hasonlít a tehetős Hiltonra, hogy már 15 esztendős korától autogramokat kéregettek tőle - persze Paris Hilton aláírását remélve.
Törökbálinton a Munkácsi Mihály Művelődési Házban tartják az ma az Állatbarát Családi napot, amelyen szebbnél szebb, okosabbnál okosabb, kedvesebbnél kedvesebb remek ebeket lehet örökbe fogadni a Lelenc Kutyamentő Egyesülettől - olvasható a szervezők közleményében.
A LEADER pályázatok igen sikeresnek bizonyultak Magyarországon: a 3600 beérkezett pályázatból várhatóan több mint 3000 vidékfejlesztési projekt kap támogatást és valósul meg a következő egy évben - közölze a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület.
Sem a Fidesz elnöke, sem a KDNP vezetője nem vesz részt azon az imán, amelyet Jánosi Katalin, Nagy Imre néhai miniszterelnök unokája kezdeményezett június 15-ére, és amelyre meghívta a parlamenti pártok elnökeit.
Huszonnégy tonna szemetet gyűjtöttek össze önkéntesek a májusi hulladékgyűjtési akcióban a Zemplénben. Iskolák, polgárőrök, vadászok és lelkes helyiek, harminc településen összesen 90 csoport, közel négyezer ember tisztította a települések határában lévő erdőket, mezőket, vízpartot.
Sem Orbán Viktor, sem pedig Semjén Zsolt nem vesz részt azon az imán, amelyet Jánosi Katalin, Nagy Imre néhai miniszterelnök unokája kezdeményezett június 15-re, és amelyre meghívta a parlamenti pártok elnökeit. A Fidesz, illetve a KDNP elnöke egyaránt azt közölte szombaton: előre lekötött programja miatt nem tud eleget tenni a meghívásnak. Korábban Gyurcsány Ferenc az MSZP, Kóka János az SZDSZ és…
A hétvégén még látogatható a harmadik alkalommal megrendezett Budai Gourmet Bor-, Pezsgő,- és Sajtfesztivál a Millenáris Központban. A rendezvényen körülbelül 50 kiállító borkülönlegességeit kóstolhatják meg az érdeklődők.
A Pannon kezdeményezésére a Társadalmi Felelősségvállalás Napján nyolc nagyvállalat tett felajánlást szén-dioxid-kibocsátásának visszaszorítására a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében.
A kormány egy éves munkáját, intézkedéseit ellentmondásosnak tartják a munkaadói szervezetek és a kamarák. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a kormány a megszorító intézkedéseivel sikeresen elkerülte a pénzpiaci összeomlás közvetlen veszélyét, de kedvezőtlen, hogy ez alapvetően adóemelések révén sikerült.
Egy német bíróság nem sokkal a tervezett szombati kezdés előtt betiltott a Nemzeti Demokrata Párt (NPD) demonstrációját. A neo-náciként jellemzett szervezet a G8-as országok szerdai csúcstalálkozója ellen tiltakozott volna Schwerin városban. Most azt tervezik, hogy csatlakoznak a Rostckban gyülekező anti-globalistákhoz.
Terjedelmes interjú jelent meg a Die Presse szombati számában a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökével, Orbán Viktorral, aki az aktuális magyar belpolitikai helyzet elemzése mellett a Fidesz terveiről, elképzeléseiről is szólt. A konzervatív osztrák lap budapesti tudósítója, Peter Bognar által készített interjúban az ellenzéki párt vezére a tavaly októberi és idei márciusi budapesti utcai…
Az amerikai haditengerészet egyik hajója bombázott egy szomáliai falut, ahova iszlám terroristák vették be magukat - közölték helyi tisztségviselők és szemtanúk szombaton. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Puntland autonóm régióban végrehajtott akciónak hány áldozata volt.
„Gyakorlatilag teljesen meggyógyult” Fidel Castro - közölte pénteken a kubai parlament elnöke. A CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó Ricardo Alarcon azt azonban nem árulta le, hogy az idős vezető mikor tér vissza a hatalomba. A Nemzeti Gyűlés elnöke közölte: „mondhatjuk, hogy gyakorlatilag teljesen felépült” Castro, akin több műtétet is végrehajtottak. Alarcon elmondása...
A liberális várakozásokhoz képest megtört a reformok lendülete - jelentette ki Kóka János pénteken Egerben. Ebben a helyzetben az SZDSZ arra törekszik, hogy a koalíciós partnerrel összefogva még a nyár előtt felpörgessék a megtört lendületet és szeptemberre az Országgyűlés elé kerülhessenek a változtatásokhoz szükséges jogszabályok - közölte a liberális pártelnök, az SZDSZ parlamenti frakciójának…
Kétnapos látogatásra Algériába érkezett Sólyom László magyar köztársasági elnök szombaton. Ez az első alkalom, hogy magyar államfő látogat az 1962-ben függetlenné vált észak-afrikai országba.
A pedagógusok kötelező óraszámának szeptemberi emelése ellen és az intézmény-összevonások következtében kialakult helyzet miatt tartott demonstrációt Budapesten a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) fővárosi szakoktatási tagozata a Magyar Tudományos Akadémia előtt pénteken.
Ismeretlen fegyveresek lelőtték Falludzsában az Al-Kaida helyi vezetőjét szombaton, közölte a rendőrség. A szunnita Anbar tartományban helyi törzsek még 2006 decemberében jelentették be, hogy a nemzetközi terrorista szervezet ellen fordulnak.
Környezetvédõ csoportok bírálták a szénipar állami támogatottságának megõrzését szorgalmazó bizottsági jelentést, amiért az továbbra is kedvezményezné a környezetvédõk által a legpiszkosabbnak nevezett ásványi tüzelõanyag termelését
Az észak-németországi város mellett egy üdülőhelyen kezdődik szerdán a világ nyolc ipari nagyhatalmának három napos csúcstalálkozója. Rostockban délután várhatóan százezren tiltakoznak majd a legégetőbb globális problémák, a környezetszennyezés és a fejlődő országokban tapasztalható szegénység felszámolását követelve. A Nemzeti Demokrata Párt mai tüntetését közben betiltotta egy német bíróság. A…
Ricardo Alarcón kubai parlamenti elnök Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Kubával kapcsolatos bírálatára reagálva a CNN hírtelevíziónak kijelentette: nem hazájában, hanem az Egyesült Államokban volna szükség demokratikus átmenetre.
Legalább harminc ember megfulladt, 22-en pedig eltűntek, amikor a Viktória-tavon felborult az őket szállító hajó - közölte az ugandai rendőrség szombaton. A hajó kereskedőket szállított, akik egy piacra igyekeztek a földrész legnagyobb tavának ugandai oldalán.
Átverték a világot: a Nagy Donorshow című holland vetélkedőműsort úgy reklámozták, hogy abban három szervátültetésre váró vesebeteg küzd majd egy halálos beteg nő veséjéért. A műsorral aktívan foglakozott a világmédia.
A Rába szennyezését vizsgáló közös osztrák-magyar akciócsoport nagy sebességgel halad előre munkájában - hangsúlyozta szombaton Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter, aki a németországi Essenben részt vett az Európai Unió környezetvédelmi minisztereinek találkozóján, és fontos kétoldalú megbeszéléseket is folytatott. Fodor Gábor elmondta: osztrák kollégájával, Josef Pröllel…
Afganisztánban tizenöt ember vesztette életét, amikor tálib lázadók támadtak egy rendőrparancsnok házára. A rajtaütésben a parancsnok felesége, két fia és két unokaöccse halt meg. A helyszínre érkezett rendőri egység tíz tálib lázadóval végzett az összecsapásban. (radio.hu)
Ezrek maradtak folyóvíz és áram nélkül szombaton a ciszjordániai Nábluszban, mivel az izraeli hadsereg robbantásaiban megsérült a közüzemi hálózat. Izraeli katonák virradat előtt felrobbantották a sűrűn lakott óváros bejáratát eltorlaszoló betonakadályokat. A detonációkban több tucat palesztin üzlet és lakóház megrongálódott, villamosvezetékek szakadtak le, vízvezetékek és szennyvízcsatornák…
Május eleje óta 800 közép-kelet-európai esztergályos, marós, hegesztő és egyéb szakmunkás kaphat egy kísérleti program keretében munkavállalási engedélyt Ausztriában. E program keretében eddig 50 engedélyt adtak meg - jelentette be Christine Marek munkaügyi államtitkát.
Talmácsi Gábor a harmadik helyről indul vasárnap a 125 köbcentiméteres kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei hatodik futamán, az Olasz Nagydíjon.
Talmácsi Gábor a harmadik helyről indulhat a vasárnapi versenyen a 125 kcm-esek között a gyorsasági motoros világbajnokság hatodik futamán, a Mugellóban zajló Olasz Nagydíjon. Az eső a második edzésen is esett, így a délelőtti időeredményeknél jócskán lassabb köröket futottak a versenyzők. Az első helyről a tegnapi ideje miatt Hector Faubel indulhat.