Sem visszafordulásról, sem lassításról nem lehet szó - jelentette ki a szocialista párt nagygyűlésén Gyurcsány Ferenc. A pártelnök a kormány egy éves munkáját értékelve arra emlékeztette hallgatóságát: már a választási győzelem éjjelén megmondta, hogy nehéz lesz.
Szabályos számla ellenében fizették ki a Kóka János SZDSZ-elnökké választása után tartott rendezvényt - mondta Fekula László, a Colombus Étterem üzemeltetéséért felélős cég ügyvezetője szombaton az MTI érdeklődésére. Az ügyvezető cáfolta az APEH-ellenőrzés hírét is.
Az EP-képviselők a zöldségek és gyümölcsök európai minőséget igazoló címkével való ellátását szorgalmazzák és erősítenék a termelői szervezetek támogatását. Tabajdi Csaba a parlamenti vitában úgy vélte, a reform diszkriminatív a 2004-ben csatlakozott tagállamokkal szemben, mert az 1,4 milliárd eurós támogatás több mint felét három régi tagállam kapja majd meg.
A Brit Királyi Flotta első Astute-osztályú atom-tengeralattjárója készül a brit Bae Systems, a világ negyedik legnagyobb hadiipari vállalatának összeszerelő üzemében a nagy-britanniai Barrow-In-Furnessben. A tengeralattjáró, amelynek hossza közel száz méter, minden eddiginél nagyobb tűzerővel rendelkezik. Az Astute-osztályú tengeralattjárók képesek felszínre emelkedés nélkül körbehajózni a Földet,…
Kiárusít a MÁV: 2010-ig a 420 milliárd forint értékű épület- és földvagyonának tizedét adnák el - írja a Népszabadság. Az értékesítési listán vannak feleslegessé vált bakterházak, üdülők, sportlétesítmények és megválnának minden olyan ingatlantól, amely a vonatok közlekedtetéséhez nem szükséges.
Cindy Crawford kés alá feküdt. A most újra modellkedő hölgy a kebleit nagyobbíttatta meg, a rossz nyelvek szerint azért, hogy visszaszerezze hűtlen férjét.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőségét bírálta a szervezet szabadelvű körének elnöke. Eckstein-Kovács Péter a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén azt mondta: hiba volt arra buzdítani a romániai magyarságot, hogy május 19-én az államfő eltávolítására szavazzanak.
Lendvai Ildikó szerint elsősorban a kommunikáció, az állampolgárok tájékoztatása és a lehetséges partnerek megszólítása területén kell javítania a nagyobbik kormányzó pártnak. A parlament szocialista frakciójának vezetője egy pénteki sajtótájékoztatón beszélt erről Mosonmagyaróváron.
Amerikai kutatások szerint jelentősen nő az életben maradás esélye azoknál a mellrákos nőknél, akik jelentős mennyiségű gyümölcsöt fogyasztanak, valamint minden nap gyalogolnak. A védőhatás csak akkor működik, ha mindkét tényező jelen van.
A romániai magyar választók többsége inkább a korrupció elleni küzdelmet támogatta, nem Traian Basescu személyét, amikor az államfő leváltásáról szóló népszavazás idején - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontjával szemben - az államelnök leváltása ellen voksolt - vélekedett szombaton Marosvásárhelyen Eckstein-Kovács Péter, a szövetség szabadelvű körének elnöke.
Az Irak kurdok lakta, északi területe elleni török támadások leállítását követeli Bagdad Ankarától. Az iraki külügyminisztérium közleménye szerint bekérették Törökország ideiglenes bagdadi ügyvivőjét, és tiltakoztak a támadások ellen.
Holtan találták meg a csütörtökön eltűnt nyolcéves konyári kislányt. A gyerekre szombaton délben találtak rá a Konyár-ér partján, mintegy három kilométerre a Hajdú-Bihar megyei településtől. A hatóságok még nem tudják a halál okát. A szakértői vizsgálat megkezdődött.
Az egyiptomi egészségügy-minisztérium szombati bejelentése szerint egy tízéves, az ország déli részéről származó kislány halt bele a madárinfluenza-vírus emberre veszélyes H5N1 altípusától kapott fertőzésbe. A közlemény szerint a kislány túlságosan későn került kórházba: már vagy 10 napja beteg volt, de csak az utolsó két napon kapott gyógyszeres kezelést. Ő volt a madárinfluenza 15. halálos…
Az ország és a baloldal felnőtté válásáról, az elmúlt egy év nehézségeiről és eredményeiről beszélt Lendvai Ildikó és Kiss Péter az MSZP nagygyűlésén. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője úgy fogalmazott: Magyarországon a "dedópolitika" és a "felnőttpolitika" áll szemben egymással, a csodavárás a cselekvéssel. Kiss Péter szerint az elmúlt év nehéz és kemény volt: megvannak az eredmények, a…
"Szó sem lehet arról, hogy visszaforduljunk" - mondta az elmúlt évet értékelve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton az Egyéves a kormány című nagygyűlésen.
XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta George Bush amerikai elnököt. Bush, aki pénteken este érkezett Rómába, a pápai audencia előtt Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést a Quirinale-palotában. Az amerikai elnök látogatását rendkívüli biztonsági intézkedések övezik, miután az olasz fővárosban a kora délutáni órákban több…
A klímaváltozás megfékezéséhez a jelenleg Magyarországon átélt reformok léptékével számolva megareformokra van szükség világszinten - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szombaton a globális felmelegedés témakörében a Parlamentben szervezett tudományos konferencián.
Megdöbbentette a látvány azokat a kanadai sebészeket, akik egy operáció közben észrevették, hogy páciensük vére nem vörös, hanem sötétzöld. Később kiderült, hogy a furcsa elváltozás a migrénes fejfájására szedett gyógyszer hatása.
Szabályos számla ellenében fizették ki a Kóka János SZDSZ-elnökké választása után tartott rendezvényt - mondta Fekula László, a Colombus Étterem üzemeltetéséért felélős cég ügyvezetője. Az ügyvezető cáfolta az APEH-ellenőrzés hírét is. Mint mondta, körülbelül 60-80 vendég vett részt az SZDSZ elnökválasztása után tartott rendezvényen.
A Barcelona brazil sztárja, Ronaldinho nem lesz ott a szombat esti Espanyol elleni bajnoki mérkőzésen. A fegyelmi bizottság ugyanis elutasította a címvédő Barcelona óvását, amelyet a középpályás legutóbbi fordulóban begyűjtött piros lapja miatt nyújtott be a katalán klub. Ernesto Valverde, az Espanyol trénere azonban továbbra is óvatos.
Ausztria után (ahol az Eurofighter vadászgépek megvásárlásáról az előző kormány által kötött szerződést vizsgálja egy parlamenti vizsgálóbizottság) most a magyar parlament is vizsgálóbizottság felállítására készül a Gripen vadászgépek beszerzésének tisztázására - írta szombati számában a Der Standard című osztrák napilap. Az érintett osztrák üzletember, Alfons Mensdorff-Poully a lapnak nyilatkozva…
Ismét Szijjártó Pétert választotta elnökké a következő két évre a Fidesz győri szervezete. Ezt maga a politikus jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Győrött. Az újjáválasztott elnök elmondta: a Fidesz győri szervezete - amelynek taglétszáma eléri a 400-at - pénteken tartotta tisztújító csoportgyűlését. Szijjártó Péter közölte: az új elnökség felkéri a győri önkormányzat Fidesz-KDNP…
Szinte már el is felejtettük, hogy Britney Spearsnek két fia van. Az egykori pophercegnô ugyanis teljesen elzárja kisebbik fiát, Jayden Jamest a nyilvánosság elôl.
Legkorábban jövőre, de még inkább 2009-ben cserélheti le az MSZP a miniszterelnököt - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tölgyessy Péter. A politikai elemző úgy látja: a Fidesz számára a következő választásokon a legkönnyebb ellenfél Gyurcsány Ferenc lenne. A mostani koalíciós konfliktustól nem vár szakítást, szerinte az SZDSZ csak ijesztgeti régi szövetségesét.
Victoria Beckham imádja a divatot, és egyáltalán nem zavarja, ha más is olyan ruhákat hord, mint ő. Az egykori énekesnőt újabban már nem zenei díjkiosztókra, hanem a londoni divathétre hívták zsűrizni.
Szentmisén iktatatták be hivatalába Ternyák Csaba egri érseket. Az eseményen külföldi és magyar egyházi méltóságok, világi elöljárók, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, az egyházmegye papsága és hívei vettek részt, akik teljesen megtöltötték az egri bazilikát.
Talmácsi Gábor indulhat az első rajtkockáról a gyorsasági motoros világbajnokság Katalán Nagydíján, a 125 köbcentiméteresek vasárnapi versenyében. Talmácsi csapattársait, Hector Faubelt, és Sergio Gadeát előzte meg a szombati, második kvalifikációs tréningen. Talma ideje új körrekordnak számít a Barcelonai ringen.
Irakban 6 rab meghalt, több mint 50-en megsebesültek, amikor rakéták vagy aknagránátok csapódtak be az amerikai haderő által működtetett egyik fogolytábor területére.
Őszentsége helyett "igen, uram"-mal válaszolt George Bush XVI. Benedek egyik kérdésére a pápai audencián szombaton - szivárgott ki a magánkihallgatáson résztvevő újságíróktól. Az amerikai elnök és a katolikus egyházfő egyebek mellett az iraki és a közel-keleti helyzetről is beszélt a vatikáni audencián.
Bemutatott egy számlát Kóka János, amely állítása szerint bizonyítja, hogy március végén szabályosan fizette az elnökké választása után tartott rendezvény költségeit. Az SZDSZ elnöke azt mondta, általában nem szokta eltenni az éttermi számlákat, most azonban mégis megőrizte asszisztense.
Mintegy kétezren fordultak meg a Népszava Fesztiválon délután két óráig. A rendezvényen - amely este nyolc óráig tart, így ha tehetik, látogassanak ki a budapesti Szent István Parkba, hiszen a későbbiekben föllép majd a 100 Folk Celsius és a Z'Zi Labor is - több vezető baloldali politikus is felszólalt. Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy a munkájuk során a legfontosabb az, hogy az…
Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés gyanúja miatt eljárás indult egy fővárosi rendőr ellen; a rendőr szolgálati viszonyát felfüggesztették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csókolózási világrekordra készülnek június 9-én, szombaton este fél 10-kor a Kossuth téren. A világcsúcs kísérletet a "legtöbb egyszerre csókolózó pár" kategóriában hivatalosan is jóváhagyta, és regisztrálta a Guinness Világrekord Nemzetközi Bizottság. A rekordhoz legalább 12250 fiatalt várnak.
Elégedett a G-8 csoport németországi csúcstalálkozóján elért eredményekkel az ENSZ főtitkára, több szakértő és civil szervezet viszont bírálta a határozatokat.
A világ több nagyvárosában tekernek biciklisek meztelenül szombaton, hogy így hívják fel a figyelmet a kerekezők kiszolgáltatottságára az autósokkal szemben és a túlzott olajfelhasználásra.
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) sikeresnek ítéli a gazdasági stabilitás egyéves programját. Szükség van azonban a reformok folytatására és garanciákat szeretnének kapni az MSZP-től erre - mondta Kóka János, az ot szombati ülése után.