Már nyugalomban éldegél Izlandon Bobby Fischer. A volt amerikai sakkvilágbajnok japán börtönbôl szabadult, és ezt egy izlandi zsarunak, Saemundur Palssonnak köszönhette. Ugyanez a rendôr dokumentumfilmet forgatott Barátom, Bobby címmel. Fischer pert indít.
Európai színvonalú vasúti szolgáltatások bevezetését várja a MÁV önálló személyszállítási vállalatának júliusi megalakulásától a gazdasági és közlekedési miniszter. Ezt a tárca szóvivője közölte, miután Kóka János Koszorús László fideszes képviselővel, valamint a Magyar Vasúti Hivatal elnökével és a MÁV szakértőivel egyeztetett.
Áprilisban a várt 6,5% helyett csupán 3,8%-kal emelkedett a német ipari termelés, csalódást okozva ezzel. Az elözö hónapban még 8,0%-os pluszról adtak számot. A hét végén felgyorsult az EUR-USD zuhanórepülése, és minimumot ért el 1,3354-nél. Támogatás 1,3340-nél és 1,3320-nál található. In-GFX
A hét végén ismét jelentös csökkenést mutattak az arany jegyzései, és minimumot értek el 654,81-nél. Az árfolyam ezzel elérte a márciustól áprilisig tartó emelkedö trend 61,8%-os Fibonacci-korrekciós szintjét 656-nál. A zuhanórepülés hátterében a világszerte emelkedö alapkamatok állnak, mely csökkenti a befektetök kockázatvállalási készségét. Támogatás 652-nél található. In-GFX
A Fidesz felszólítja az Országos Választási Bizottságot arra, hogy hétfői ülésén hitelesítse az aláírásgyűjtő íveket a párt három népszavazási kezdeményezéséhez, vagyis fejezzék be a hónapok óta tartó színjátékot, és tegyenek pontot az ügy végére - közölte Pokorni Zoltán, a párt alelnöke.
Afrika megsegítéséről, a kontinens országainak tett, korábbi ígéretek betartásáról kezdtek tanácskozást pénteken reggel Heiligendammban a legfejlettebb ipari államok és Oroszország állam- és kormányfő...
Néhány éven belül már csak a múlt emlékei lesznek a dugaszok és vezetékek, tudósoknak ugyanis sikerült megoldaniuk az áramtovábbítást pusztán rezonancia segítségével.
Átadták Közép-Európa jelenlegi legmodernebb, mintegy 2,2 milliárd forintból kialakított térségi szűrő- és diagnosztikai központját Pécsett pénteken.A politika és a kormány egyik legfontosabb feladata, hogy azoknak, akik elszenvedői az egészségügyi reformnak, a folyamat eredményeként magas színvonalú ellátást biztosítson - mondta Szili Katalin házelnök megnyitó beszédében. A kétszintes, 1700…
Gisele Bundchen jól odamondogatott XVI. Benedek pápának, illetve a Katolikus Egyháznak a fogamzásgátlással és a születésszabályzással kapcsolatos elavult nézeteik miatt. A brazil modell szerint senki nem megy férjez szűzen.
Gyurcsány Ferenc szerint a következő választások után jelentős kultúraváltáson mehet át a központi igazgatás, mert 2011-ben Magyarország tölti majd be az Európai Unió elnöki tisztségét, ami lehetőséget teremt arra, hogy emelkedjen a közigazgatás színvonala.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség pénteken vádat emelt, a társát még januárban lelövő volt rendőr ellen. Az egykori tiszthelyettes ellen foglalkozáskörében elkövetett szándékos veszélyeztetés a vád, amiért egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat - erről Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője tájékoztatta a Független Hírügynökséget.
Összesen 2,4 millió forint értékben hozott forgalomba hamis tízezreseket az a bűnözői csoport, amelynek vezetőjét, egy salgótarjáni férfit prostituáltakból álló hálózat működtetésével is gyanúsítja a rendőrség. Az ügyről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Salgótarjánban.
Szerbellenes lincshangulat Koszovóban: az egyik Pristinában megjelenő albán napilap címoldalán több mint száz olyan szerb nevét közölték, akik 1998-ban és 1999-ben állítólag fegyverrel léptek fel az albánok ellen, gyilkosságokat követtek el, és részt vettek elüldözésükben.
Az ügyfélirányító rendszerek és információs terminálok gyártásával, kereskedelmével és üzemeltetésével foglalkozó Onlinet designfeladatokra adott megbízást. A Co & Co Communication többek között a cég- és termékarculat online és offline munkáin dolgozott.
Tina Turner vagy a U2 együttes illik jobban Hillary Clinton személyiségéhez? - ez a fogós kérdés foglalkoztatja leginkább az amerikai demokratákat. Az egykori first lady ugyanis az internetezőkkel választatja ki, hogy melyik előadó dalára vonuljon be a kampányeseményekre.
Parkolójegyek biztonsági szalagjaival próbáltak hamis tízezer forintosokat forgalomba hozni Nógrád megyében. Az első elfogás utáni hosszas nyomozást követően a rendőrség pénteken azt közölte: hatan előzetesben, egy ember pedig háziőrizetben várja az eljárás végét.
Megszédültek a befektetők az egekben járván az elmúlt napokban. A DAX index sikeresen elérte a 8000-es értéket (bár a Mount Everest 8848), majd hirtelen oxigénhiány lépett fel, és a gravitáció kerekedett felül. A globális befektetői környezet megérett az áresőre
Csalódást okoztak a legfrissebb magyar gazdasági adatok. Míg a GDP az elsö negyedévben +2,7%-kal elmaradt az elözö negyedévi +2,9%-os értéktöl, a kereskedelmi mérleg romlást mutatott. A hét végén meredek emelkedést produkált az EUR-HUF 255,86-ig. Ellenállás 256,40-nél, támogatás pedig 251,40-nél található. In-GFX
Zajcsökkentésre kérik a Ferihegy mellett élők a közlekedési tárcát. A XVIII. kerületi önkormányzat ennek érdekében nyílt levelet írt Kóka János gazdasági miniszternek. A repülőtérnél lévő kerület azt szeretné, ha a hamarosan életbe lépő kormányrendeletbe az ő javaslataikat is beépítenék.
A továbbtanulni vágyó fiatalok a jelentkezési lapok kitöltésével és postára adásával már teljesítették a felvételi procedúra első lépését, ám a felvételi ponthatárok megállapításáig még bőven van idő, hogy felvételi pontszámaikat is feltornásszák - hívja fel a figyelmet az Országos Felsőoktatási Információs Központ. A pluszpontokat igazoló dokumentumokat július 11-ig még pótlólag elküldhetik a…
Visszavonta az idei amerikai kamatcsökkentésre, és emelte az euróövezeti kamatemelési ütemre adott előrejelzését pénteken az egyik vezető londoni befektetési ház
Statikusok vizsgálják a tegnap kigyulladt XV. kerületi panelházat. Valószínűleg eldeformálódott az épület szerkezete. A lépcsőház lakói csak azután költözhetnek vissza lakásaikba, ha kiderül, hogy biztonságos a ház.
Döntött az ügyészség az egészségügyi miniszter ellen tett feljelentés ügyében - mondta el az MTI érdeklődésére pénteken a Fővárosi Főügyészség szóvivője, aki arra hivatkozva nem árult el részleteket, hogy a döntésről elsőként a feljelentőt tájékoztatják. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ellen az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke, Cser…
Egy spanyol kutatócsoport apácákon tesztelte legújabb felfedezését, miszerint a sör csökkenti a koleszterinszintet. Az ötven apáca napi fél liter sört ivott negyvenöt napon keresztül.
A kanadai adatok hatására 1,0710-re emelkedett az USD-CAD árfolyama. Az új munkahelyek száma májusban +9.000-rel elmaradt a +15.000-es elvárástól, miután az elözö hónapban még -5.200-as értékröl adtak számot. A munkanélküliségi ráta változatlanul 6,1%-on állt. Ellenállás 1,0715-nél és 1,0760-nál, támogatás pedig 1,0608-nál található. In-GFX
Eltűnt egy nyolcéves kislány a Hajdú-Bihar megyei Konyáról. A kislány csütörtökön dél körül még az általános iskolában volt, onnan azonban már nem érkezett haza. A rendőröket éjfél után értesítette a kislány bátyja. Az eltűnt gyereket 22 rendőr és 12 polgárőr keresi, akik végigjárják azokat a helyeket, amerre a kislány járni szokott, és kikérdezik az iskolatársait. A településen hangosbemondón is…
A Páskom parki paneltűz károsultjainak a Generali és az Aegon biztosító is gyorssegélyt nyújt, folyik a kárfelmérés is - közölték a biztosítók pénteken az MTI-vel. Az Aegon Biztosító becslése szerint a kár eléri a 100 millió forintot. A náluk lévő 20 lakástulajdonosnak kétmillió forintot már kifizettek, és várhatóan hétfőn lezárhatják a káraktákat. Így a hét közepén már pénzhez juthatnak a…
Fokozatosan növekszik az Egészségbiztosítási Felügyelethez fordulók száma, a február 9-e óta működő kormányhivataltól többségében tájékoztatást kérnek az emberek - közölte Kovácsy Zsombor, a szervezet elnöke pénteken Szegeden. Május végéig összesen 1.649 alkalommal fordultak a felügyelethez, ebből 932 esetben tájékoztatást kértek az emberek, több mint félezer alkalommal pedig panaszt tettek -…
Politikai megállapodást kötöttek az áfacsomag egészéről kedden az EU-tagállamok pénzügyminiszterei, ám az egyezmény véglegesítéséhez még meg kell szerezniük a vonakodó Luxemburg és Portugália beleegyezését. A pénzügyminiszteri Tanács (Ecofin) ülésén az adócsalások elleni uniós stratégia tervezetét is megvitatták.
Teltházas programokkal zajlik az Athe Sam (Itt vagyunk!) összművészeti roma fesztivál a Gödörben. A rendezvényt Bangó Margit és zenekarának koncertje zárja vasárnap este, addig azonban mások mellett fellép a Parno Graszt, a Romano Drom és a Szilvási Gipsy Folk Band is - mondta el az InfoRádiónak Szilvási István, a rendezvény egyik főszervezője.
Budapest - Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a rendőr ellen, aki januárban szolgálati fegyverével véletlenül halálosan megsebesítette társát - jelentette be a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila. A volt rendőr főtörzsőrmester ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt folyik eljárás.
Megszüntette a bíróság az eljárást azok ellen a személyek ellen, akik a Fidesz februári kordonbontásának hírére a Kossuth térre vonultak, s engedély nélkül demonstráltak. A bíróság szerint nem követtek el szabálysértést. A kordonbontó képviselők ellen viszont még folyik a bírósági eljárás.
Több mint 170 küldött részvételével kezdte meg munkáját pénteken Budapesten a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) 4. kongresszusa. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kongresszusnak írt levelében a közös felelősségre hívta fel az érdekképviselet figyelmét. A miniszterelnök a levélben hangsúlyozta: rövid távon populista intézkedésekkel könnyű népszerűséget elérni, de a jelenlegi kormány…
Az SZDSZ megyei elnökei is a reformok folytatását várják az SZDSZ-től, és egyértelmű mandátumot adtak arra, hogy ezt az országos politikában is érvényesítsem - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke miután találkozott az újonnan megválasztott megyei liberális vezetőkkel. Majd hozzátette, hogy a reformok lassulása vidéken is problémát okoz.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az egészségügyben súlyos zavarok vannak, ezért új rendszer kell, és az átalakításnak van más útja is - mondta Nagy Kálmán, a párt egészségpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A KDNP több ponton korrigálná a mostani, szerinte "szakmailag elfogadhatatlan" helyzetet. Nagy Kálmán azt mondta, felkérik az Egészségügyi Minisztériumot, hogy a…
Több, mint 303 millió forint üti Gérard Dépardieu markát filmenként. A borászként is sikerest színészt Jean Reno követi a sorban. A francia film két nehézfiúját két szépség, Sophie Marceau és Audrey Tautou üldözi.
Titkos fogdákat tartott fenn 2002 és 2005 között Lengyelország és Románia területén az amerikai titkosszolgálat - olvasható az Európa Tanács jelentéstevőjének újabb jelentésében.
Nem lesz utódja a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP) Bencze József eddigi rendészeti főigazgatónak, mert ez a poszt megszűnik - mondta az MTI érdeklődésére a VPOP szóvivője. Sipos Jenő hozzátette: míg korábban két helyettese volt a VPOP parancsnokának a bevételi főigazgató, valamint a rendészeti főigazgató személyében, a jövőben egy általános helyettese lesz Nagy Jánosnak. Az…
Négymilliárd forintos beruházás keretében új, biológiai szennyvíztisztítót adtak át pénteken délelőtt Szegeden. A tisztító 27 hónap alatt készült el és hat hónapos próbaüzem után pénteken megkezdte a működését.
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a rendőr ellen, aki januárban szolgálati fegyverével véletlenül halálosan megsebesítette társát - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken. Morvai Attila közölte: a volt rendőr főtörzsőrmester ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt emelt vádat az ügyészség pénteken.
Új vádpontot terjesztettek elő egy 31 éves japán nő ellen, akit januárban vettek őrizetbe, mert a gyanú szerint megölte négyéves kisfiát, amikor chilipaprika-őrleménnyel tömte. Most már gyermekbántalmazással is gyanúsítják.