2007. június 7. csütörtök

jún. 7
10:06
Szerzők jelentkezését várják (HírTV)
A Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kara Természettudományi Közlemények címmel 2001-ben kiadvány-sorozatot indított, aminek célja a természettudományi oktatók számára publikációs lehetőség teremtése és ezáltal a tudományos alkotómunka fellendítése. Idén októberben jelenteti meg a főiskola a kiadványt. A szerkesztőség várja a dolgozatokat.
jún. 7
10:08
EUR-USD Támogató kereslet (HírTV)
Az EUR-USD-nek sikerült visszahódítania az 1,35-ös értéket. A devizapárnak jól jött az EUR-JPY erösödése. Úgy vélik, hogy az emelkedö EU-s kamatok miatt a japán befektetök továbbra is nagy tökét fektetnek be a nagyobb hozam érdekében. A legutóbbi portfolióadatok szerint május utolsó hetében ráadásul meglehetösen nagy volt a japán befektetök külföldi államkötvényekkel szemben tanúsított kereslete.…
jún. 7
10:08
Francia tapasztalatok, magyar versenyképesség (Piac és Profit)
A franciaországi tapasztalatok alapján a kicsi, de nyitott és nagy versenynek kitett magyar gazdaságban a versenyképességi pólusok számára elkerülhetetlen a specializálódás, s ezért Magyarországnak néhány konkrét témában kell megerősödnie - mondta Párizsban Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.
jún. 7
10:11
Hamarosan "zombi nemzet" lehetünk (Infostart)
Súlyos egészségügyi és gazdasági következményei lehetnek rövidesen annak, hogy közel három órával alszunk kevesebb, mint száz évvel ezelőtt.
jún. 7
10:11
Tizenkét ember halálát okozta az ománi ciklon (Blikk)
jún. 7
10:13
Recept: Olasz zöldségleves II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg császárszalonna 1 fej vöröshagyma 1-1 db nagyobb sárga- és fehérrépa 1 db kisebb karalábé 1 db kisebb burgonya 1 csokor petrezselyem 2-3 evőkanál paradicsompüré 2-3 evőkanál rizs 10 dkg spagetti 1 db tyúkhúsleves-kocka 15 dkg reszelt parmezán 2 liter víz fél zeller negyed kelkáposzta só bors oregánó ételízesítő
jún. 7
10:15
Feljelentik az alsógödi állateledel-kereskedőt (Infostart)
Tiltott termékek forgalmazása miatt feljelentik azt az alsógödi állateledel-kereskedőt, akinek üzletében négy tonna ismeretlen eredetű húst foglalt le a hatóság; az árut a solti megsemmisítőbe szállítják - közölte a Fővárosi és Pest Megyei Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője.
jún. 7
10:15
Recept: Thai tészta (Mindmegette)
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg csirke- vagy pulykamellfilé 40 dkg fagyasztott ázsiai zöldségkeverék 15-20 dkg bambuszrügy 15-20 dkg szójacsíra 2-4 dl szójaszósz 4 db tojás 50 dkg spagetti 1 db sárgarépa 1 fej fehér káposzta (ez kihagyható) fokhagyma ízlés szerint chiliszósz ízlés szerint
jún. 7
10:16
Az intimfotós tanárnő szerint "csak eszköz volt" (Alternatív Energia)
Az erotikus fotóiról elhíresült inkei tanárnő szerint összeesküvés áldozata lett. Gács Katalin azt mondja, nem is ő van minden képen, és csak eszközként használták, hogy lejárassák a somogyi település iskoláját. A tanárnôt nagyon megviselte az eset, és ügyvédhez fordul, hogy tisztázza magát. Azt tervezi, külföldre megy dolgozni, hogy elfelejtse az egész botrányt.
jún. 7
10:16
Bajor Imre: se foci, se kabaré! (BorsOnline)
jún. 7
10:17
EUR-HUF Emelkedö magyar ipari termelés (HírTV)
Áprilisban havi szinten 0,4%-kal, éves szinten pedig 8,0%-kal emelkedett a magyar ipari termelés, miközben 8,4%-os plusszal számoltak a legutóbbi 6,8%-os érték után. Az adatok hatására jóvátette veszteségeinek egy részét az EUR-HUF. Támogatás 251,50-nél, ellenállás 253,75-nél található. In-GFX
jún. 7
10:17
Recept: Rakott krumpli másképpen (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg burgonya 6 db tojás 4 dl tejföl 2 szál kolbász vagy 5-6 db virsli tej só
jún. 7
10:19
Sorra lepleződnek le a titkosszolgálati tisztek (HírTV)
Egyre több jelenlegi és volt titkosszolgálati tisztről derül ki, hogy kapcsolatba került a milliárdos adócsalással gyanúsított Egymásért Egy-Másért Alapítvánnyal. A Magyar Nemzet úgy tudja: a szervezet elnöke, Földesi-Szabó László Magyarok Egymásért Szövetsége néven pártot is alapított, és elindult a 2006-os választásokon.
jún. 7
10:19
Recept: Tésznya (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg tészta 10 dkg sonka 2 nagy fej gomba 15 dkg krémsajt só őrölt kömény szerecsendió olaj víz (esetleg tej)
jún. 7
10:22
A térfigyelő kamera rögzítette Zsanettet és a rendőröket (HírTV)
A Népszava értesülései szerint a bizonyítékok között szerepel egy térfigyelő kamera által készített felvétel, amelyen látszik, ahogy Zsanett autójával hazafelé halad, mellette egy rendőrtiszt ül, őket követi a járőrkocsi.
jún. 7
10:24
Gyurcsány megígérte, hogy segít a szentgotthárdiaknak (HírTV)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök segítő hozzáállásáról, szándékáról biztosította a szentgotthárdiakat a közelükbe tervezett osztrák hulladékégető ügyében - írja a Vas Népe.
jún. 7
10:26
A 370 milliárdos kenőpénz igaz története (Infostart)
Brit sajtóértesülés szerint a legnagyobb európai hadiipari konszern egymilliárd font, vagyis mintegy 370 milliárd forint kenőpénzt fizetett egy szaúd-arábiai megrendelésért.
jún. 7
10:27
Bekiabálás miatt félbeszakadt a pécsi közgyűlés ülése (Alternatív Energia)
Berekesztette a pécsi közgyűlés ülését Tasnádi Péter polgármester csütörtökön, mert a képviselők munkáját bekiabálók megzavarták. A karzaton helyet foglaló hallgatóság több tagja azért kezdett kiabálni, mert nehezményezték, hogy a közgyűlés egy óra elteltével sem kezdte el tárgyalni a Tubesre tervezett NATO-radar helyszínére változtatási tilalom elrendeléséről szóló indítványt.
jún. 7
10:27
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a G8-csúcson (Kripto Akadémia)
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások csütörtökön délelőtt a németországi Heiligendammban a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén.
jún. 7
10:28
Kiválasztották az iskolaszövetkezet ösztöndíjasait (HírTV)
A Széchenyi István Egyetem nappali tagozatos hallgatói, akik jó tanulmányi eredményük mellett egyben a győri Pannon-Work Iskolaszövetkezet tagjai is, pályázhattak a diákmunkát szervező cég harmadik alkalommal meghirdetett ösztöndíjára.
jún. 7
10:30
A 2007-06-07 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-06-07 10:11:00
jún. 7
10:33
Clooney egy nála 20 évvel fiatalabb topmodellt szeret (BorsOnline)
jún. 7
10:33
Botrány tört ki a pécsi közgyűlésen (Blikk)
jún. 7
10:36
Fordul a hangulat: közeleg az euró-erősödés vége (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde: együttműködésben a Hamilton Tőzsdeügynökséggel.
jún. 7
10:38
Hat év után először a gyümölcsösökbe megy a KSH (Privátbankár)
Ismét számba veszik hat év után először a magyarországi alma, körte, őszi- és kajszibarack ültetvényeket. Az összeírás az Európai Unió kérésére történik, a szervezet ugyanis most készíti elő a közösségi gyümölcsreformot. A szakértők októberig 12 ezer ültetvényt járnak végig. A 6 évvel ezelőtti összeírás alkalmával az ültetvényeken legnagyobb részben almát termesztettek, ezt követette a meggy és az…
jún. 7
10:38
Huszonöt év után lezárult „Isten bankárának” ügye (HírTV)
Mind az öt vádlottat felmentette az "Isten bankárának" is nevezett Roberto Calvi halálának ügyében egy római bíróság szerdán este. A per csaknem huszonöt éven át húzódott, de a rejtélyeket a mostani bírósági ítélet sem tudta mind megválaszolni.
jún. 7
10:40
Csúcson a Csendes-óceán: nagyot ugrott a kenguru (Privátbankár)
Csúcsra járnak a csendes-óceáni térség országainak valutaárfolyamai az árupiaci termékek árának növekedése miatt. Az ausztrál dollár több mint 17 éves csúcsra erősödött, az új-zélandi dollár árfolyama duplájára nőtt az elmúlt években. Az árfolyamokat tovább emeli, hogy Ausztráliában az erős üzleti és lakossági költésnek köszönhetően a vártnál gyorsabb volt a gazdasági növekedés az első…
jún. 7
10:42
Hétfőn eldől az ombudsman-jelöltek sorsa (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés hétfőn délután, az interpellációs időszak után szavaz az állampolgári jogok országgyűlési biztos-jelöltjéről, valamint a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztos-jelöltjéről - közölte Szili Katalin házelnök a házbizottság csütörtöki budapesti ülése után. Sólyom László köztársasági elnök május 23-án Majtényi László volt adatvédelmi biztost jelölte az állampolgári jogok…
jún. 7
10:43
Emberek is ehettek az alsógödi állateledelből (Blikk)
jún. 7
10:46
Jövő tavasszal lehet a népszavazás (Privátbankár)
Legkorábban jövő tavasszal tarthatják meg a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazást – véli a Fidesz alelnöke. Varga Mihály erről azután beszélt, hogy az Alkotmánybíróság keddi döntésével lehetővé tette, hogy a Fidesz javaslatára népszavazást tartsanak ezekről a kérdésekről. Az ellenzéki párt alelnöke a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: csak a vizitdíj…
jún. 7
10:49
EUR-NOK Csalódást okozó norvég feldolgozóipari termelés (HírTV)
Az EUR-NOK alig reagált a legfrissebb adatokra, és továbbra is sávjának alsó oldalán jegyzik. A feldolgozóipari termelés áprilisban 6,1%-kal emelkedett, miközben +7,1%-os értékkel számoltak a legutóbbi +5,6%-os érték után. Az ipari termelés 3,7%-kal emelkedett a legutóbbi -4,0% után. Ha az EUR-NOK árfolyama tartósan 8,0658 alá megy, a következö cél a 8,0299-es érték. In-GFX
jún. 7
10:51
A színházi próba is legyen munkaidő (HírTV)
A művészek társadalmi megítéléséről és az Európai Unión belüli szabad munkavállalásuk helyzetéről folytattak vitát az euroképviselők szerdán. Az erről szóló jelentés szocialista témafelelőse szorgalmazta, hogy készüljön egy ehhez kapcsolódó gyakorlati kézikönyv a művészek számára, amely az Unión belül nagyon is eltérő szabályozásokat és juttatásokat összegzi.
jún. 7
10:51
Fogyatékosok a munkaerőpiacon (Piac és Profit)
A sérült emberek munkához jutását segíti elő az a program, amelyet a Kézenfogva Alapítvány és partnerei dolgoztak ki.
jún. 7
10:52
Megkezdődött a G8-csúcs hivatalos része (Infostart)
Heiligendammban megkezdődtek a tárgyalások a legfejlettebb ipari államok és Oroszországot tömörítő G8 csoport állam- és kormányfőinek találkozóján.
jún. 7
10:53
Rendkívüli ülést tart hétfőn a Házbizottság (HírTV)
Háromnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés. Hétfőn választják meg a kisebbségi és az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, csütörtökön pedig két politikai vitát is folytat a parlament. A Fidesz az alkotmánymódosítás, illetve a rendőrségi törvény levételét kéri a napirendről, ezért jövő hétfőn rendkívüli ülést tart a Házbizottság.
jún. 7
10:53
Saját lábát amputálta (Kripto Akadémia)
Nem csekély lélekjelenlétről no és lelkierőről tett tanúbizonyságot az a 66 éves kaliforniai férfi, aki egy kézibicskával amputálta bal lábát, mert ez volt az egyetlen esélye a túlélésre. Az Auburn Journal szerint a drámát az előzte meg, hogy a favágó Al Hillre - munkája teljesítése közben - ráesett egy fa.
jún. 7
10:58
Botrány a pécsi közgyűlés ülésén (Infostart)
Ismét nem szavazta meg a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendeléséről szóló előterjesztést a pécsi közgyűlés csütörtökön.
jún. 7
10:58
Ősi krimi: Ötzit lelőtték és elvérzett (Spa Trend Online)
Ötzi elvérzett: az ötezer évvel ezelőtt élt hegyi vadász a bal vállába nyílvesszőt kapott, amelynek hegye halált okozón megsértett egy artériát a kulcscsontja alatt - állítják olasz és svájci tudósok. A bronzkorszaki "szakit" - akit 1991 őszén találtak kirándulók az Alpokban olasz területen, miután "magától" kiolvadt ötezer éves jégsírjából - már jó párszor vizsgálták, de ezúttal a legfejlettebb…
jún. 7
10:59
A Juve nem tud annyit fizetni, mint a Chelsea (Infostart)
Az olasz A ligából tavaly nyáron száműzött Juventus a lehető legrövidebb idő alatt visszakerült az élvonalba. A torinói klub a napokban új edzőt szerződtetett Claudio Ranieri személyében, s máris gőzerővel dolgozik a csapat megerősítésén. Mindez két szálat jelent: megtartani az eddig is a fehér-feketéket szolgáló világklasszisokat és új játékosokat szerződtetni.
jún. 7
10:59
Rákaptak a digitális tévézésre (Kripto Akadémia)
Spanyolországba egyre elterjedtebbek a digitálisan fogható televíziós műsorok. A földi digitális műsorokat (DVB-T) 2,58 millió háztartásban követik nyomon, ami az előző esztendőhöz viszonyítva 43,5 százalékos növekedést jelent.
jún. 7
11:04
Újra rendben jár a 3-as metró (Alternatív Energia)
Helyreállt a metróforgalom a Kálvin téren, miután csütörtökön reggel rövid időn keresztül nem álltak meg a szerelvények az állomáson egy elvágott gázvezeték miatt - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere az MTI-t. A fődiszpécser szerint a metróépítkezésen valószínűleg elvágtak egy gázvezetéket, ezért nem állt meg a 3-as metró a Kálvin téri megállónál reggel. A gázvezetéket azóta elzárták, így helyreállt…
jún. 7
11:05
Paris Hiltont máris kiengedték! (Blikk)
Los Angeles - Mindössze három nap börtönélet után szabadon engedték a szállodalánc-örökösnőt Los Angeles-i idő szerint csütörtökön délelőtt.
jún. 7
11:05
Interneten a tanárverésről készült videó (Infostart)
Megpofozta egykori iskolájának igazgatónőjét egy 18 éves fiatal Nagy-Britanniában. Az esetet ráadásul egy társa mobiltelefonjával lefilmezte, a film pedig felkerült az internetre.
jún. 7
11:09
Vérbeli gentleman udvarol Anistonnak (Kripto Akadémia)
Fény derült a nagy titokra! Az amerikai lapok hosszas kutatás után kiderítették, ki volt az a rejtélyes fiatalember, aki a közelmúltban együtt vacsorázott Jennifer Anistonnal. A People című magazin szerint a szerencsés nem más, mint Paul Sculfor, 36 éves brit modell, akivel már hetek óta találkozgatnak.
jún. 7
11:10
Ákos levizsgáztatta Rúzsa Magdit (BorsOnline)
jún. 7
11:11
Környezetünkért Díjat adtak át a gyöngyösi docensnek (HírTV)
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter június 5-én a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Környezetünkért Díjat adományozott Dr. Dávid Lóránt főiskolai docensnek, a Károly Róbert Főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszék tanszékvezetőjének, szakfelelősnek.
jún. 7
11:13
A biztosító megmondja, hogyan érdemes élni (Privátbankár)
„UNION-Teledoktor” néven egészségügyi információs hot-line vonalat hozott létre az UNION Biztosító. Az UNION-Teledoktor szolgáltatás keretében az ügyfél egyetlen telefonhívással azonnal ki...
jún. 7
11:13
AUD-USD Megállíthatatlan ausztrál dollár (HírTV)
A kedvezö ausztrál adatok után az AUD-USD árlépte a 0,8439-es csúcsot, és újat ért el 0,8476-nál. A kedvezö adatok kamatfantáziára adnak okot. Lehetséges, hogy az erös gazdasági növekedésre való tekintettel erösödik az inflációs nyomás, és megcélozzák a 0,8950-es értéket. Támogatások 0,8475-nél, 0,8550-nél és 0,8600-nál találhatók. In-GFX
jún. 7
11:14
Hétfőn szavaz a parlament az ombudsman-jelöltekről (Infostart)
Hétfőn délután szavaz a két ombudsman-jelöltről a parlament - közölte az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után.
jún. 7
11:14
Felmentették a Swissair vezetőit (Infostart)
Első fokon felmentették a svájic Swissair 19 vezetőjét és tanácsadóját a légitársaság pénzügyi összeomlása miatt indított perben.

Keresés