A covenant nevű idegen lényekről két dolgot kell tudni: makacs túlélők és nagyon nem szeretnek minket… Hiába tűnt úgy, hogy a főszereplő Master Chief már elintézte őket a Halo játék első részében, mégis visszatérnek. Két és fél év után végre PC-re is megjelent az Xbox klasszikus Halo 2…
A hosszabb téli kényszerszünet után ismét üzemel a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda Széchy Tamás uszodarésze. Dala Tamás, a sportkomplexum igazgatója elmondta, hogy nemrég elkészült a medencék sátorteteje, így idén már télen is fogadhatja az úszókat a szabadtéri létesítmény.
A pártok a választási években a hivatalos elszámolásuk akár tízszeresét is elkölthetik - állítja a HVG újságírója, aki Pénzképviselet - pártkasszák titkai címmel jelentetett meg könyvet a témában.
Csak a kedvezményes munkavállalói tulajdonszerzés jelenlegi formájának megtartása mellett támogatják a munkavállalók szakszervezetei az állami vagyonról szóló törvényjavaslatot - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén.
Évente mintegy hárommillió pácienst fertőznek meg az európai kórházakban gyógyszereknek ellenálló baktériumok, s a betegek közül mintegy ötvenezren belehalnak a fertőzésbe - állítja egy csütörtökön közzétett európai uniós jelentés.
Aggodalmukat fejezték ki az iráni atomprogram miatt a G8-csoport tagországainak vezetői. Irán egyike volt azoknak a külpolitikai témáknak, amelyekről a nyolcak állam- és kormányfői...
Orbán Viktor legutóbb megjelent könyvével csak legalizálni akarja a tisztázatlan körülmények között szerzett jövedelmeit - jelentette ki Varga László az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Jövő hétfőről egy héttel későbbre, június 18-ára halasztotta tisztújító ülését a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége - mondta a Fidesz frakcióigazgatója és a KDNP szóvivője az MTI-nek. Répássy...
Több ezer pedagógust kell elbocsátani még az új tanév kezdete előtt a szeptemberi kötelezőóraszám-emelés miatt. Az InfoRádió által megkeresett önkormányzatok főként nyugdíjazással oldják meg a létszámcsökkentést.
Öt napra Katarba és Kuvaitba utazik a hét végén Göncz Kinga külügyminiszter - mondta Odze György, a tárca szóvivője csütörtökön az MTI-nek. Göncz Kinga Katarban hivatalos látogatáson vesz...
Amerikai orvosok csütörtökön belefogtak egy román sziámi ikerpár szétválasztásába, de a kockázatos műtétet rögtön abba is hagyták. A két hároméves kislány a fejénél van összenőve, és a koponyák felnyitásakor az orvosok azt találták, hogy az agyak indokolatlanul meg van duzzadva.
Az új egészségbiztosítási rendszerben jobban kell ösztönözni az embereket a járulékfizetésre - mondta az Államreform Bizottság alelnöke, aki hozzátette: több egészségbiztosító között kell versenyhelyzetet teremteni. A Fidesz ezzel szemben csak a kiegészítő szolgáltatások területére engedné be a versengő biztosítókat - közölte az ellenzéki párt egészségpolitikusa, aki úgy véli: nem modellváltásra,…
Pár hete már találgatták a lapok, ki lehet az az ismeretlen jóképű férfi akivel többször is látták Jennifer Anistont romantikázni? Most kiderült: a Jóbarátok Rachelje kihalászott magának egy Levi's reklámfiút....
A BeautifulPeople nevű internetes oldal felmérése szerint a britek több szexpartnert fogyasztanak, mint bármely más európai ország lakói. A 30 ezer ember szokásait feltérképező kutatás szerint egy átlag britnek...
A gazdasági miniszter arra kérte a magyarországi mobilszolgáltatókat, hogy a lehető leghamarabb tegyék elérhetővé ügyfeleik számára az Európai Unió Tanácsa által csütörtökön elfogadott, kedvezményes roaming-tarifákat.
A rendőrökre támadt mintegy ezer feldühödött diák szerda éjszaka Kína középső részén, Honan tartomány székhelyén. A zavargásokat az váltotta ki, hogy az utcán járőröző rendfenntartók...
A Los Angeles Galaxy futballcsapatának elnöke, Alexi Lalas csütörtöki kijelentésében azt hangoztatta, hogy szívesen látná csapatában a jelenlegi olasz bajnok portugál szélsőjét Luis Figót. A közelmúltban még úgy volt, hogy Figo két évre a szaúdi Al-Ittihad csapatához igazol. A közel-keleti szerződés azonban meghiúsult, így a 35 éves portugál egyelőre az Internazionale futballistája marad.
Öngyilkos merénylő végzett kilenc emberrel Irakban. A támadó robbanóanyaggal megrakott teherautójával nekihajtott a szíriai határ mellett fekvő Rabea város rendőrségének, amely a szomszédos épületekkel együtt összedőlt. A halottak közül öten, a sebesültek közül pedig 15-en rendőrök. A sebesültek között van öt brit szerződéses munkavállaló is. (radio.hu)
Áttörést értek el amerikai és japán tudósok az őssejt-kutatásban: megállapították, hogy az egereknél a kötőszöveti sejtek helyettesíthetik az embrionális őssejteket. Ha ez igaz az emberek esetében is, akkor nem lesz szükség embriókkal folytatott, nagy vitát kiváltó kísérletekre.
Két kislányt gázolt el egy autó Vácon, a gyerekek lábtöréssel megúszták a balesetet - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel. Belicza Andrea...
A holland több-biztosítós rendszerben résztvevő társaságok egyikének sem sikerült nyereséget termelnie másfél év alatt - hangzott el az SZDSZ által szervezett amszterdami szakmai látogatáson. A biztosítók szerint nem szabad, hogy a verseny diktáljon, figyelni kell a szolidaritásra.
Ismét nem szavazta meg a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendeléséről szóló előterjesztést a pécsi közgyűlés.
Egyre népszerűbbek az internet által nyújtott kommunikációs lehetőségek. A Skype-ot vagy az MSN-t napról napra többen használják, főleg azért mert olcsóbbak, mint a hagyományos telefonálás. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezek az egyik legbiztonságosabb kommunikációs csatornák. Még a titkosszolgálatoknak is hatalmas problémát okoz, hogy lehallgassa ezeket.
Indulatos parlamenti nyilatkozatban követelte csütörtökön a brit kormánytól a skót miniszterelnök annak tisztázását, hogy Tony Blair brit kormányfő pontosan milyen egyezségre jutott Kadhafi...
A briteknek hamarosan éves fizetésük tízszeresét kell összeguberálniuk, hogy saját lakást vásárolhassanak - derült ki egy friss ingatlanpiaci felmérésből. A szigetországban olyan rohamosan nőnek az ingatlanárak, hogy az emberek 35 százalékának esélye sincs saját otthonra.
Az egészségbiztosítási rendszer mielőbbi átalakítását javasolják a holland szakemberek Magyarországnak. Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter, Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter...
Hétfőtől Mezős Tamás a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) új elnöke. Varga Kálmán saját kérésre távozik a hivatal éléről, június 10-i hatállyal. A szakminiszter a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának (MNG) ideiglenes vezetését bízta rá, az igazgatói pályázat elbírálásáig.
Négyéves szerződést kötött a Bayer München labdarúgócsapatával a francia válogatott játékosa Franck Ribéry. A játékos eddigi klubja, az Olympique Marseille 26 millió euróért engedte el a tizenhatszoros válogatott játékost.
Ötvenezer forintos gyorssegélyt igényelhetnek a budapesti paneltűz károsultjai a XV. kerületi önkormányzattól - jelentette be Gyurcsánszki János. A kerület alpolgármestere elmondta: két napig...
A Koszovó jogállásáról szóló döntés féléves elhalasztását javasolta Nicolas Sarkozy francia elnök csütörtökön a Nyolcak - a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország - heiligendammi...
A rekordszárazság miatt a hatóságok felszólították a Los Angeles-ieket, hogy rövidebb ideig zuhanyozzanak, kevesebbet locsoljanak, és ne dobáljanak szemetet a WC-be, hogy tíz százalékkal csökkenjen a városban a vízfogyasztás.
Az egészségbiztosítási rendszer mielőbbi átalakítását javasolják a holland szakemberek Magyarországnak. Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter, Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter és Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő egynapos szakmai úton ismertette meg a holland több-biztosítós rendszert harminc magyar újságíróval.
Felmentette állásából a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) építész igazgatóját a város közgyűlése csütörtökön; Freivogel Gábor az ülésen közölte, hogy pert indít az önkormányzat...
A világ hét legfejlettebb ipari állama és Oroszország (G8) megállapodott abban, hogy meghatározatlan időre elhalasztják a szavazást az ENSZ-ben a Koszovó jogállását rendező határozattervezetről .
Közös rakétaelhárító radarbázist hozna létre Oroszország az Egyesült Államokkal. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök javasolta, miután a világ 8 vezető államának németországi találkozóján négyszemközt is beszélt Georg Bush-sal. Az amerikai elnök azt mondta: Putyin ajánlata érdekes.
Egyre jelentősebb szerepet tölt be az Európai Parlament az európai uniós intézmények együttműködésében, és emellett a közvélemény megítélésében is egyre nagyobb elismertséget vívott ki magának -...
Angelina Jolie azt szeretné, hogy mint az ENSZ jószolgálati követére emlékezzenek majd rá az emberek - nyilatkozta a közelmúltban a színésznő az Esquire magazinnak.
Szinte minden amerikai fiatal telefonál és háromból kettő sms-ezik vezetés közben - derült ki egy felmérésből. Ráadásul a többiekkel ellentétben elleneznék, ha ezt törvény tiltaná.
Elmaradt a bántalmazással vádolt rendőrök bűnperének tárgyalása csütörtökön délután a Fővárosi Bíróságon. A már kitűzött tárgyalás azért maradt el, mert a három vádlott rendőr nem kapta meg idejében a vádiratot.
Az ÁNTSZ-t vezető országos tisztifőorvos szerint a salgótarjáni betegeket Miskolcon a legilletékesebb helyre szállították: esetükben ugyanis sürgősségi ellátásról volt szó, így nem a területi...