2007. június 27. szerda

jún. 27
10:39
Political Capital - a pártok barkácskampányáról (Kreatív Online)
Csak barkácskampányokra ad lehetőséget a törvény a pártoknak - derül ki a Political Capital Institute közleményéből. Az intézet fiktív pártok választások előtti médiaköltéséről készített elemzést annak kapcsán, hogy csatlakozott a párt- és kampányfinanszírozásának reformjáért létrejött Pártfinanszírozási Staféta elnevezésű kezdeményezéshez. Gyulai Attila, a Political Capital igazgató-helyettese a…
jún. 27
10:39
Szilvásy: Az olajügyek titkosításának feloldása hetekig eltarthat (HírTV)
A polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter szerint sem a miniszterelnöknek, sem a kormánypártok politikusainak nem érdeke, hogy az olajbotrány kapcsán politikai ok miatt tartsanak vissza információkat.
jún. 27
10:40
Máris elégedetlen a szakszervezet a gumióriásnál (Piac és Profit)
Az évtized beruházásának nevezte a dunaújvárosi Hankook-gyár felépítését Kóka János gazdasági miniszter. Az 530 millió eurós beruházáshoz az állam 25 milliárd forintnyi támogatást ad. A dél-koreai cég vezetője nem tudott a munkaügyi feszültségekről, ezzel együtt úgy tartja, szükségük lesz külföldi munkaerőre is - olvasható a Népszabadságban.
jún. 27
10:40
Il Ferro: megvan a könyvvizsgáló véleménye (Privátbankár)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) várhatóan csütörtökön vagy pénteken kapja meg az igazságügyi könyvszakértő véleményét az autóreklámokkal foglalkozó Il Ferro Kft. ügyben elrendelt nyomozásban -...
jún. 27
10:40
500 éves mûtárgyat dobtak ki a munkások Miskolc-Tapolcán (BorsOnline)
Középkori kolostor egy részét ásták ki a földbôl a miskolc-tapolcai barlangfürdônél, amikor munkások új kerítést akartak felhúzni. Hétköznapi kôdarabnak gondolták a csaknem 500 éves és hatvan kilós szárkövet, amely egyelôre a fürdô területén várja jobb sorsát
jún. 27
10:40
A megyék vásárlóerő-indexe (HírTV)
Némileg csökkent, de továbbra is Budapesten a legnagyobb a vásárlóerő, a megyék közül hagyományosan Győr-Moson-Sopron teljesít a legjobban, míg a sereghajtó továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplém és Szabolcs-Szatmár-Bereg - derül ki a GFK friss kutatásából.
jún. 27
10:40
Digitális televíziózás (HírExtra)
Október 31-ig kell kiírni a pályázatot a digitális műsorszórást lehetővé tevő rádiós és televíziós muliplexekre, azaz a műsorszóró egységekre a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak. Magyarországnak 2012-ig kell átállnia a digitális rendszerre, amelynek lényege, hogy a mostani analóg földi sugárzást egy olyan technológia váltja fel, amellyel jóval több csatornát lehet majd fogni, akár egyszerű…
jún. 27
10:40
NZD-JPY Csökkenö kamatok (HírTV)
Mióta június 22.-e óta elérték az 1987 óta mért legmagasabb kamatszintet, csökkenést mutat az NZD-JPY árfolyama, és sorozatban harmadik napja könyvel el veszteségeket. Az új-zélandi alapkamat 8,00%-on áll, a japán csupán 0,5%-on. az erösödö jenre való tekintettel a kiwi is gyengülést mutat. in-GFX
jún. 27
10:40
Figyelmeztető lövéssel fékeztek meg egy késsel támadó férfit (Blikk)
jún. 27
10:42
Minimálisra csökkent a késés Budapest és Cegléd között (HírTV)
Sikerült ideiglenesen helyreállítani a vasúti felsővezetéket, így már csak néhány perces késésekre számíthatnak az utasok Budapest és Cegléd között.
jún. 27
10:42
Gyorshír: Lövés a pápai önkormányzat előtt (HírTV)
Figyelmeztető lövést adott le egy biztonsági őr a pápai Polgármesteri Hivatal előtt szerda délelőtt, hogy szétválasszon egy verekedő párt.
jún. 27
10:43
Sokat fizethet a hanyag ügyfél (HírExtra)
Óvatosságra intik a bankkártya tulajdonosokat a szakemberek, a nyári szabadságolások idén különösen sok kártyát lopnak ugyanis, illetve veszítenek el. Mindenkinek azt tanácsolják, hogy ne hagyják őrizetlenül a plasztiklapot, a PIN-kódot soha ne a kártya mellett tartsák, és lehetőleg ne cseréljék le azt a születési évre vagy más, könnyen azonosítható számra.
jún. 27
10:43
A CIA kiteregette a szennyest: felbérelt bűnözők (Privátbankár)
A CIA három hírhedt alvilági személyt próbált felbérelni Fidel Castro kubai vezető meggyilkolására uralmának első évében, s ezért 150 ezer dollárt fizetett volna
jún. 27
10:45
Levelet írt Zwack Péter a megvert újságírónőnek (BorsOnline)
Teljes titokban dolgozik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) Kármán Irén támadóinak felderítésén. Még személyleírást, fantomképet sem adnak ki. A brutálisan összevert újságírónôt megviselte, hogy hasmûtétje óta alig volt ideje lábadozni: a nemzetközi érdeklôdés középpontjába került.
jún. 27
10:45
Károly hercegnek kicsi a répája (Blikk)
Nem veszi át többé a brit trónörökös, Károly walesi herceg saját termelésű répáját a Sainsbury áruházlánc, mert a hercegi biozöldség nem felel meg a minőségi követelményeknek.
jún. 27
10:45
Mindes este lesifotósok veszik üldözőbe az ifjú sztárt (Infostart)
Menekülni a lesifotósok elől és ügyeskedni, hogy a forgatások szünetében a házi feladatok is elkészüljenek - a gyermeksztárság árnyoldalai. A Harry Potter filmek főszereplői a legújabb bemutató után bevallották: nem csak móka és kacagás az életük.
jún. 27
10:45
Blair elfogadja a közel-keleti posztot (Infostart)
Tony Blair leköszönő brit kormányfő elfogadta a felkérést, hogy legyen a közel-keleti kvartett békeközvetítője. Ezt Bertie Ahern ír miniszterelnök jelentette be.
jún. 27
10:57
Orbán Viktor (HírExtra)
Orbán Viktor szerint az új többség első győzelme az, hogy hat kérdésben már biztos megtarthatják a népszavazást, amelyet a Fidesz-KDNP kezdeményezett. A Fidesz elnöke erről a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt kedd este. A volt miniszterelnök úgy véli: a 2006-os választáson az embereknek nem volt módjuk arra, hogy eldöntsék személyes jövőjüket, illetve nem volt értelmes vita az ország…
jún. 27
10:57
Emelné a környezetszennyezési díjat Kína (HírTV)
Kína azt tervezi, hogy megduplázza a környezetszennyező vállalatok büntetését, mivel nem teljesülnek a környezetvédelmi tervek - jelentette szerdán a China Daily című kínai angol nyelvű napilap.
jún. 27
10:58
A jó tüdejét operálták meg a csecsemőnek, és meghalt (Blikk)
jún. 27
10:58
Paramount - a Mediaedge:cia-val dolgozik (Kreatív Online)
A Mediaedge:cia nyerte meg a Paramount 250 millió dolláros nemzetközi médiatenderét. A médiaügynökségnek az összegből a filmgyártó vállalat minden Egyesült Államokon kívüli kampányát kell megterveznie - írja a BrandRepublic.
jún. 27
10:59
Magyarország elbukta a Catcher-beruházást (Privátbankár)
A tajvani Catcher Technology felfüggesztette tervét egy magnéziumötvözet notebook- és számítógépházakat, mobiltelefon-burkolatokat gyártó üzem létesítéséről Magyarországon a romló befektetési ...
jún. 27
10:59
Az elmúlt órák szösszenetei (HírExtra)
200 milliót érő intervenciós kukurica tűnt el egy tótkomlósi raktárból! 10 év kormányzás után ma távozik Tony Blair!
jún. 27
11:00
Brinkmann Bécsben nyugodhat (Kripto Akadémia)
A Klinika című sorozatból világhíressé vált, napokban elhunyt Klausjürgen Wussow végakarata szerint azt kívánja, hogy az osztrák fővárosban helyezzék örök nyugalomra, méghozzá második felesége, Ida Krottendorf mellett - közölte a német Bild Zeitung.
jún. 27
11:01
Egyre bizakodóbbak a vállalatok (Privátbankár)
A legnagyobb magyarországi vállalatok várakozásait tükröző Ecostat TOP-100 konjunktúra index júniusban 58 százalék volt, 4 százalékponttal magasabb a májusi értéknél - közölte az Ecostat Kormányzati G...
jún. 27
11:01
Marihuána, mint engedélyezett fűszer Indonéziában (HírTV)
Indonézia alelnöke, Jusuf Kalla úgy gondolja, hogy a marihuánát hagyományos fűszerként nem kellene tiltani - adta hírül szerdán a Jakarta Post című angol nyelvű lap.
jún. 27
11:02
Három névsort kellene nyilvánosságra hozni (HírExtra)
Az MSZP-s Tóth Károly szerint három csoportba sorolhatóak azok az emberek, akik kétes módszerekkel gazdagodtak meg itthon a 90-es években. Nevüket mindképpen nyilvánosságra kellene hozni ahhoz, hogy megtisztulhasson a közélet - állította a politikus szerda reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
jún. 27
11:02
Váratlan rosszullét után elhunyt Domokos Géza (Blikk)
jún. 27
11:15
Áthajtott kocsijával egy kislány lábán egy nő, majd magára hagyta (Blikk)
Egy ismeretlen színű és típusú autó, amelyet feltehetően egy nő vezetett, áthajtott egy 9 éves kislány lábfején Szegeden egy gyalogátkelőhelyen.
jún. 27
11:15
Rektori megbízásokat hagyott jóvá a köztársasági elnök (HírTV)
Az oktatási és kulturális miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök jóváhagyta öt felsőoktatási intézmény vezetőinek megbízási dokumentumait.
jún. 27
11:17
Gyermeke előtt verte meg haragosát egy nő (Blikk)
jún. 27
11:17
EUR-USD A range alsó oldalának tesztje (HírTV)
Miután a csalódást okozó adatok ellenére sem sikerült kitörni felfelé a range-böl, az EUR-USD ma tesztelte sávjának alsó oldalát 1,3415-nél. Eddig tartotta magát a támogatás. Ha a legközelebbi próbálkozásnál nem tartja magát az érték, 1,3355-re eshet vissza az árfolyam, mielött ismét tesztelhetnék az 1,3480-as értéket. in-GFX
jún. 27
11:18
Mobiltelefon történeti kiállítás a Mobil Show-n! (Piac és Profit)
2007. szeptember 8-11. között a Mobil Show 2007 kiállítás és vásár területén tekinthető meg az első magyarországi mobiltelefon történeti kiállítás a Mobil Show és a Mobil Portál szervezésében.
jún. 27
11:18
Recept: Tavaszi kívánság (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 l üveges lecsó 50 dkg tarhonya 3 pár füstölt virsli fél szál szárazkolbász só kevés olaj vagy zsír
jún. 27
11:18
Összevert családapa (HírExtra)
Verekedési ügybe keveredett egy szombathelyi rendőr, a város rendőrkapitánya azonnali hatállyal felfüggesztette szolgálati viszonyát - írja a Vas Népe. Két ittas férfi kegyetlenül megvert egy háromgyermekes családapát még hétfőn Szombathelyen. A férfi két lányt akart megvédeni, akiket molesztáltak a részegek. Később kiderült, hogy az egyik verekedő rendőr volt.
jún. 27
11:19
10 százalékig jutott a Synergon (Privátbankár)
A Synergon Informatika Nyrt. szerdán 50.000 darab törzsrészvényt vásárolt 1.500 forintos átlagárfolyamon a Budapesti Értéktőzsdén - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.    A Synergon...
jún. 27
11:19
Elégedetlen az EB: sárga lap Bukarestnek és Szófiának (HírTV)
Elégedetlen az Európai Bizottság (EB) a román és bolgár reformok végrehajtásával, különösen a korrupció elleni fellépéssel. A testület szerdán fogadja el a két országról szóló jelentést, amely az igazságügyre, agrárpolitikára és élelmiszerbiztonságra összpontosít. Ezeken a területeken Brüsszel még a két ország uniós csatlakozása előtt hiányosságokat tapasztalt, és szerződésük tartalmazza is, hogy…
jún. 27
11:20
The Economist: Gyurcsány és Fico is populista (HírTV)
A populista kelet-európai politikusok közé sorolja Gyurcsány Ferencet a brit Economist magazin elemzése. A tekintélyes brit lap szerint az új uniós országokból eltűntek a kiemelkedő képességű vezetők, mint a kilencvenes évek Lech Walesája, vagy Vaclav Havelje.
jún. 27
11:20
Recept: Padlizsánkrém IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db padlizsán 1 fej vöröshagyma 1 evőkanál ecet só őrölt bors majonéz
jún. 27
11:21
Meg akarták mérgezni Fidel Castrót (Blikk)
jún. 27
11:22
EUR-CHF Emelkedés várható (HírTV)
A legutóbbi veszteségek ellenére is továbbra is kedvezöek az EUR-CHF közép-, és hosszú távú kilátásai. Emellett szól a csekély infláció is, ami oda vezethet, hogy nem csökken a Svájc és EU közti kamatkülönbség. Támogatás 1,6490-nél, ellenállás pedig 1,6550-nél található. in-GFX
jún. 27
11:22
A balatonöszödi lövöldöző beismerő vallomást tett (HírTV)
Beismerő vallomást tett az a német férfi, aki kedden egy szögbelövővel támadt volt élettársára és annak horvát barátjára Balatonőszödön. A háttérben vagyonelosztási vita állt - mondta a Független Hírügynökségnek Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
jún. 27
11:22
Recept: Finomság megmaradt nokedliből (Mindmegette)
Hozzávalók: fejenként egy tányér nokedli fejenként egy fej hagyma tányéronként 1 dl poharas tejszín tányéronként egy marék reszelt edami sajt só bors
jún. 27
11:24
Recept: Mandulával töltött őszibarack (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db nem túl érett őszibarack 6 szem pirított mandula 2 kiskanál pirított, sótlan pisztácia 2-2 kiskanál sárgabaracklekvár
jún. 27
11:26
Recept: Csirkés cukkínis egytál (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 3 dkg vaj/margarin 30-40 dkg csirkemell filé 1-2 db cukkíni 1 dundi sárgarépa 2,5 dl maradék húsleves (vagy leveskockából készített) só bors oregánó borsikafű kakukkfű 2 dl natúr joghurt vagy tejföl
jún. 27
11:28
Recept: Karamellöntet (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 evőkanál kristálycukor mogyorónyi vaj 2 dl tej vagy főzőtejszín 1 evőkanál vaníliás pudingpor
jún. 27
11:34
A vagyongazdálkodási tanács dönt (HírExtra)
A korábbi tervekkel ellentétben nem a pénzügyminiszter, hanem a júliusban felálló vagyongazdálkodási tanács dönt arról, hogy milyen feltételek mellett értékesítsék a kormányzati negyed építése miatt feleslegessé vált épületeket. A Kincstári Vagyoni Igagatóság (KVI) három variációt javasol: egyenként, csomagonként vagy egészben hasznosítaná az ingatlanokat - döntés szeptemberben várható, de az…
jún. 27
11:35
Folyamatosan jelentkeznek tűzoltónak, mióta kiderült a hiány (HírTV)
Folyamatosan jelentkeznek a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság állományába a leendő tűzoltók, mióta - két héttel ezelőtt - kiderült, hogy a budapesti tűzoltók létszámhiánnyal küzdenek.
jún. 27
11:35
Szilvásy már holnap "intézkedik" olajügyben (Alternatív Energia)
Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítására kijelölt miniszter csütörtökre hívta össze az olajügyekkel kapcsolatos, korábban titkosított dokumentumokat felülvizsgáló kormányzati munkacsoport első ülését. A munkacsoportot a Kármán Irén tényfeltáró újságíró elleni pénteki támadást követően hozták létre, azzal a céllal, hogy felülvizsgálja a 90-es évek végének olajszőkítési…
jún. 27
11:36
Szilvásy felülvizsgáltatja az olajügyeket (Blikk)

Keresés