További három évig Léner Péter marad a József Attila Színház élén, Puskás Tamás pedig még négy évig a Vidám Színpad igazgatója lesz. Erről a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága döntött a kormánypárti képviselők és az MDF szavazataival.
A Balatoni Halászati Zrt. az ősszel módosítandó halászati törvény szerint akár száz százalékban is privatizálható lesz - mondta Suchman Tamás a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, országgyűlési képviselő (MSZP)csütörtökön Tihanyban, a busa halfaj balatoni szerepéről rendezett kétnapos tudományos konferencia megnyitóján.
A rendkívül magas csütörtöki hőmérséklet következtében az országos villamosenergia-felhasználás elérte az eddigi csúcsot, a villamosenergia-rendszer azonban elég tartalékkal rendelkezett
Kiszámíthatatlanul mozogtak a tőzsdeindexek mind Amerikában, mind Európában. Az okokról Szűcs Örkényt, a Solar Capital vezérigazgatóját Borbély Péter kérdezte.
A rendkívül magas csütörtöki hőmérséklet következtében az országos villamosenergia-felhasználás elérte az eddigi csúcsot, a villamosenergia-rendszer azonban elég tartalékkal rendelkezett, a fogyasztók áramkorlátozása szóba sem került - mondta Kapás Mihály, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) Országos Diszpécser Szolgálatának vezetője csütörtökön délután. Kapás Mihály…
Néhány éven belül akár már az ország területének negyedét boríthatják erdők – véli az ÁPV Zrt. Erdészeti és Agrárgazdasági Portfoliókezelő Igazgatóságának vezetője. Koleszár István szerint az erdősítési terveknek ugyanakkor gátat szab, hogy kevés olyan terület van, ahová fákat lehet telepíteni. A szakember hozzátette: az erdőgazdaságok eredményesen működtek az elmúlt években, annak ellenére, hogy…
Az ellenzéki pártok felszólítják a kormányt, hogy állítsák le a stratégiailag fontos közműcégek eladását. A kormányszóvivői iroda azt közölte, nincs napirenden a közműcégek privatizációja.
Az eurózónában júniusban egy éves rekordot döntött a szolgáltatások bővülése, a feldolgozóipari optimizmus pedig négy hónap óta először nőtt. A Hamilton elemzője szerint a derűlátást az indokolja, hogy a magas világpiaci likviditás miatt egyre többen fektetnek részvényekbe, így a cégvezetők is bátrabban kezdenek fejlesztésekbe. A vállalatok számára az is kedvező, hogy a piac idén már csak egy-két…
A rossz idő miatt halasztást szenved az Atlantis amerikai űrrepülőgép közép-európai idő szerint csütörtök este nyolc óra előttre tervezett földet érése. A CNN amerikai hírtévé jelentése szerint az űrsikló legközelebb másfél órával később landolhat a Florida állambeli Cape Canaveral-i űrközpont leszállópályáján, mert vastag felhőtakaró és eső hátráltatja az űreszköz földet érését.
Világszerte egyre jobban háttérbe szorulnak a közvetlen adófajták a közvetett adókkal szemben – áll a PricewaterhouseCoopers tanulmányában. Az összegzés szerint az áfa, illetve más fogyasztási adók terjednek a legnagyobb mértékben, de a környezetvédelmi adók részaránya is nő. A tanácsadó cég adópartnere szerint a közvetett adófajták térnyerése a jövőben is folytatódni fog, ez kedvező hatást…
A rossz idő miatt halasztást szenved az Atlantis amerikai űrrepülőgép közép-európai idő szerint csütörtök este nyolc óra előttre tervezett földet érése. A CNN amerikai hírtévé jelenté...
Németországban, Svájcban és Ausztriában is károkat okozott a viharos időjárás. Németország déli részén két halálos áldozatot követelt az ítéletidő. Két halálos áldozata már van a viharnak Bécsben is, ahol az orkán erejű szél fákat csavart ki.
A tőzsdén komoly gondot jelent az új bevezetések alacsony száma, a helyzeten a tőkepiaci élénkítő csomagok sem javítottak jelentősen – mondta a Budapesti Értéktőzsde elnöke egy szakmai konferencián. Szalay-Berzeviczy Attila szerint a legtöbb problémát a szürke- és a feketegazdaság okozza, hiszen emiatt nem átlátható a magyar cégek működése. A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint a kormány…
Iskolapadba ültek a közterület-felügyelők Nyíregyházán. Mától idegenforgalmi ismeretek mellett illemtant, etikettet, kommunikációt tanul az igazgatási, közterület-felügyelői és a kerékbilincses csoport. Idegenvezető segítségével pedig városismeretre is szert tesznek egy belvárosi és egy sóstógyógyfürdői séta során.
Csütörtök délután megérkezett az osztrák főváros fölé az előzőleg Németország déli és középső részén, illetve Svájcban és Ausztria nyugati felén pusztító vihar; az ítéletidő már halálos áldozatot is követelt Bécsben. Hírek szerint a császárváros belvárosában éppen a központi tűzőrség épületére dőlt egy daru, s a balesetben egy ember életét vesztette.
Több ezren vettek részt az élénk tiltakozások közepette megrendezett jeruzsálemi melegtüntetésen. A rendezvényt az előzetes tiltakozások miatt nagy rendőri készenlét mellett rendezték meg, de nem történtek nagyobb incidensek. A rendőrök őrizetbe vettek ugyanakkor egy férfit, akinél házilag készített robbanószerkezetet találtak.
Megkapta a Nemzeti Nyomozó Iroda annak a szerb állampolgárnak a DNS-mintáit, aki a gyanú szerint meggyilkolhatta Fenyő János vállalkozót 1998-ban - mondta az InfoRádiónak Csizner Zoltán. A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályának vezetője kiemelte: a szakértők most azt vizsgálják, hogy a férfi DNS-e egyezik-e a helyszínen rögzített mintával.
A Budapest felé közeledő vihar miatt a Ferihegyi repülőtérről nem szállnak fel a nyugatra tartó gépek - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője nem sokkal este hét óra után. A gépek felszállását addig nem engedélyezik, amíg a vihar el nem vonul. A szóvivő elmondta, jelenleg 17 járat késik emiatt, de ez a szám várhatóan még nőni fog. Szollár Domokos az előrejelzések alapján azt…
Libákat szállító tehergépkocsi pótkocsija borult fel csütörtökön késő délután Debrecen belvárosában - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletvezetője. Törő Attila százados elmondta: egy rekeszekben libákat szállító pótkocsis tehergépkocsi pótkocsija borult fel a vasútállomás közelében. A 784 liba közül 50 a helyszínen elpusztult, számos szárnyas pedig elszabadult. A…
Egyeztetést sürget a kormánnyal a csoportos létszámleépítések rendezése érdekében a MÁV Kórház önálló szakszervezetének elnöke, aki szerint akár sztrájkolnak is, ha nem sikerül megegyezni.
Negyedpályás útlezárással tiltakoztak a megnövekedett kamionforgalom ellen csaknem százan a 43-as út szegedi, belterületi szakaszán. A demonstrálók emlékeztettek: Botka László polgármester a 2002-es választási kampányban két hidat ígért Szegednek, ebből egy sem készült el.
A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése szerint az elmúlt három évben jelentősen csökkent azok aránya, akik rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra, miközben a lakosság többsége azt érzékeli, hogy romlik az egészségi állapota.
A kánikula ellenére egyelőre nem kell szmogriadó elrendelésére számítani, hiszen a légszennyezettségi határértékek az országban sehol nem lépik túl a határértéket - közölte az InfoRádióval Bibók Zsuzsa, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezetfejlesztési főosztályvezető-helyettese.
Ausztráliában ismét felvetődött az a terv, hogy engedélyezzék limitált számú krokodil kilövését a fizetős vadászoknak. A szafarikból befolyó pénzt az őslakos támogatására fordítanák.
Közel ezer sarkadi és környékbeli tiltakozott kora este Sarkadon a kistérségi társulás megszűntetése ellen. A 11 települést magában foglaló kistérség az egyik szocialista országgyűlési képviselő törvénymódosító inditványa miatt szűnik meg.
A német fuldai tartományi bíróság a magyar vállalkozókra vonatkozóan kedvező döntést hozott a napokban a Soko Bunda ügyben - tájékoztatta az egyik érdekelt cég, a Tóth Kft. vezetője Tóth Boldizsár csütörtökön az MTI-t.
Tizenöt tagúra bővül januártól az Európai Unió közös pénzét használó országok köre, miután a tagországok állam- és kormányfői csütörtök este jóváhagyták Ciprus és Málta csatlakozását az eddigi tizenhárom euróövezeti tag mellé. Brüsszeli találkozójukon az uniós államok vezetői szentesítették a pénzügyminisztereknek az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank értékelése nyomán hozott előzetes,…
Két halálos áldozatot követelt csütörtök délután a Bécsre hirtelen lecsapó, tomboló szélvihar és zivatar. Egy daru a tűzoltóság belvárosi, Am Hof téri épületére dőlt, a darukezelő életét vesztette, az osztrák főváros Duna-város kerületében, egy evezőskikötőnél egy kidőlt fa agyonütött egy 60 éves asszonyt, egy 40 éves férfit pedig megsebesített. Az orkán erejű szél sebessége a császárváros déli…
Budapestre körülbelül fél kilencre ér el a hidegfront csütörtökön. A fővárosban is van esély arra, hogy 80-110 kilométer per órás széllökések alakuljanak ki, emellett felhőszakadás és jégeső is - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Poyánszky Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző meteorológusa.
Kamiont borított fel a csütörtök esti vihar az egyik pozsonyi Duna-hídon. A baleset miatt egy másik Duna-hídra, az Apollóra kellett terelni a forgalmat.
Elérte a vihar a fővárost. Az óriási fekete felleg betakarja egész Budapestet, pillanatok alatt éjszakai sötétség borult a városra. A szél hordja a port, a papírdarabokat, de közben az eső is eleredt, függönyként körbevonja a panorámát az eső. De egyelőre nincs akkora ereje a viharnak, mint például Bécsben volt, ahol két ember meghalt az ítéletidőben.
A vihar hazánk nyugati határára 90 kilométer feletti széllökésekkel, heves záporokkal, helyenként jéggel érkezett meg csütörtökön. Kanzler Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: Sopronban a Hársfasor és a Fegyvessor kereszteződésében az erős szél leszakította a villanyvezetéket. A közelben lévő Fertőhomokon faág zuhant a villamosvezetékekre, s…
Sztrájkkal fenyegetőznek a szakszervezetek egy nagy-britanniai iskolában, mivel visszatérhetett az intézménybe az a tanuló, aki halálosan megfenyegette az interneten az egyik tanárnőt.
Elvonult Budapest felett a vihar első, leghevesebb hulláma, amelyet még követhetnek gyengébb zivatargócok. A fővárosban hat ember sérült meg és akadozott a tömegközlekedés is. Vidéken is volt egy sérült. A tűzoltókat több mint kétszáz alkalommal riasztották csak Budapesten - országosan a szám elérte a négyszázat.
Erős széllel érte el a vihar Fejér megyét; Bicskén három fát döntött ki, Vértesbogláron pedig egy mezőgazdasági telep trafójába csapott a villám - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelem. Az ügyeletre folyamatosan érkeznek a bejelentések a viharkárokról - mondta el Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Dani Miklós. Hozzátette: Gárdonyba villámcsapás miatt riasztották a…
Hetvenöt fontra (nagyjából 28 ezer forintra) büntettek egy diákot Nagy-Britanniában, miután egy almacsutkát eldobott egy nyilvános parkban. Ebben nincs is semmi különös, az esetet követő vitában annál inkább.
A vihar miatt lezárták a Ferihegyi repülőteret, sem az 1-es, sem a 2-es terminálokról nem szállnak fel, és nem landolnak repülőgépek - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője csütörtökön este. Elmondta, 20.20 órakor zárták le a Ferihegyi repülőteret, és ezt addig nem oldják fel, amíg a vihar el nem vonul Budapest felett. A szóvivő korábban még azt közölte, hogy a vihar miatt a…
John Travolta amerikai filmsztár szerint az orvosok által felírt tudatmódosító gyógyszerek tehetők felelőssé az iskolai lövöldözésekért, nem pedig a fegyverekkel kapcsolatos laza szabályozás.
Borsó nagyságú jégdarabok hullottak és 101 km/órás szél fújt a fővárosban csütörtökön, a kora esti órákban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint lassan elvonul a vihar Budapest és Pest megye területéről, továbbhalad a Tiszántúl középső része felé, majd hajnalban várhatóan teljesen elhagyja az országot.
Helyi népszavazást kezdeményez a IX. kerületi egészségügyi intézmények privatizálásának megakadályozására a városrész képviselő-testületének polgári frakciója.
Eddig négy könnyebb sérültje van a Budapestre zúdult viharnak - mondta el Balla Rozália, az Országos Mentőszolgálat ügyeletese csütörtökön este. A három ember, akire faágak estek, a fején sérült meg, egy embert a lábán sebzett meg a tetőről lesodort cserép. A tűzoltók nem sokkal a vihar kitörése után már százötven segélykérő telefont kaptak Budapesten - közölte az MTI-vel a Budapesti Tűzoltóság…
Az Európai Parlament elnöke csütörtök este a brüsszeli EU-csúcson figyelmeztette a tagországok állam- és kormányfőit, hogy az általa vezetett testület nem fogja jóváhagyni, ha az EU-alkotmány utódjaként egy felvizezett, számos kulcskérdésben visszalépést jelentő szöveg születne.
A költségvetési deficit lefaragása közben "tájékoztatási és partnerdeficitet" halmozott fel a kormánykoalíció - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője csütörtökön Sárváron, ahol Eörsi Mátyással, az SZDSZ frakcióvezetőjével közösen értékelték a koalíciós kormányzás első évét. Lendvai Ildikó szerint jogosak azok a kritikák,hogy a reformok a kommunikációban való megjelenítés szintjén…
Valaki ellopta a pénztárcáját a másfél hónappal ezelőtt eltűnt kislány édesapjának Londonban. Gerry McCannt nem érdekli a pénz, ő csak lánya két fényképét szeretné visszakapni.