2007. június 20. szerda

jún. 20
9:49
Mégsem növelné OTP-részesedését az orosz milliárdos? (Infostart)
A HVG című hetilap értesülése szerint Megdet Rahimkulov Magyarországon élő orosz üzletember a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyét kérte, hogy 10 százalék fölé emelhesse tulajdonrészét az OTP-ben. A felügyelet nem kommentálta az értesülést, az orosz milliárdos pedig egyenesen cáfolta a Reuters hírügynökségnek.
jún. 20
9:49
Kicsiket is fenyegetnek (Piac és Profit)
Míg néhány éve csak a nagyvállalatok kötelező penzuma volt a hálózatok teljes körű védelme, ma már a kis cégek és az egyéni felhasználók is számos idegen, rosszindulatú támadás fenyegeti a hét minden napján. Személyes adataink, cégünk üzleti titkai is veszélyben vannak, de még az is előfordulhat, hogy számítógépeinket a világ egy távoli pontjáról valakik egy idegen rendszer elleni támadásra…
jún. 20
9:51
Egymillió vírus készenlétben (Piac és Profit)
A Panda Software egészfrontos háborút hirdetett a vírusok ellen: egy európai szinten összehangolt akció keretében, hosszas kutató- és elemzőmunka eredményeképpen egymilliós vírusadatbázist állított össze.
jún. 20
9:52
Megint drágul az üzemanyag (HírExtra)
Szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak. A benzin 2, a gázolaj pedig 4 forinttal drágul. A 95-ös benzin így átlagosan 287 forintba kerül, de a különböző kutak árai akár 10-12 forinttal is eltérhetnek egymástól - írja a holtankoljak.hu intewrnetes oldal.
jún. 20
9:54
3 év börtön 5 millió forint kenőpénzért (HírExtra)
Három év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen Csonka Gábort, Lendvai Ildikó egykori kampányfőnökét - olvasható a Magyar Nemzetben. A lap szerdai számában feleleveníti, hogy a férfit egy hangfelvétel buktatta le, amelyből kiderült: ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri szákházában lévő bérelt irodájában két építési vállalkozótól.
jún. 20
9:56
Társadalmi célú kampányok - etika és márkaépítés (Kreatív Online)
A társadalmi célú kampányokat nem mindig ellenőrzik és bonyolítják le megfelelően, de egy valóban etikusan kivitelezett kampány nem csak a kitűzött és kommunikált célhoz visz közelebb, hanem építi a márkát, és növeli az iránta tanúsított lojalitást - többek között ez derült ki a Wunderman által szervezett „Etika, marketing és a modern márka” című cannes-i pódiumbeszélgetésből.
jún. 20
9:56
Bukás lesz a Harry Potter utolsó kötete (Infostart)
A könyvpiac valaha volt legnagyobb üzletének ígérkezett a Harry Potter-sorozat utolsó, hetedik kötete, mostanra azonban nagyon úgy néz ki, hogy legfeljebb az írónő és kiadója tesz szert haszonra.
jún. 20
9:59
Gyurcsány Potsdamban az európai szociális modellről beszél (HírExtra)
A Friedrich Ebert Alapítvány meghívására Potsdamba látogat szerdán Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök részt vesz és beszédet mond a szociáldemokrata alapítvány rendezvényén. Az MTI értesülése szerint előadásának témája az európai szociális modell, illetve az ehhez vezető magyar út.
jún. 20
10:00
Amerika feláldozza Tajvant a kínai kapcsolatokért (HírExtra)
Az Egyesült Államok nem támogatja Csen Suj-pien tajvani elnök azon elképzelését, hogy népszavazást rendezzenek a szigeten arról, folyamodjon-e ENSZ-tagságért Tajvan. Washington világossá tette: azt várja el az elnöktől, hogy vonja vissza ez irányú kezdeményezését.
jún. 20
10:00
Megdöbbentő adat (HírTV)
Megdöbbentő adat, hogy a halálesetek 88 százalékát Magyarországon a túlsúly okozza. A gyerekeknek, ebben a szakértők nagyjából egyetértenek, naponta 60 percet kellene intenzíven sportolni. Ennek, egy hazai felmérés csupán szerint egyharmaduk tesz eleget. A legtöbb kövér ember nemcsak sokat eszik, hanem keveset is mozog.
jún. 20
10:02
MeH - média- és nyomdatendert hirdetett (Kreatív Online)
Médiatervezési és -vásárlási feladatokra, valamint a kommunikációs kampányokhoz kapcsolódó nyomdai és terjesztési szolgáltatásokra keres partnert a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) - derül ki a Tender Electronic Daily (TED) honlapjáról és a Közbeszerzési Értesítőből.
jún. 20
10:02
Kóka elgondolkodik a koalícióról (HírExtra)
Kóka János a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: elgondolkodtató, hogy a megkötött megállapodásokat fölrúgta a koalíciós partner.A lap szerdai számában megjegyezte, a vasárnapi koalíciós egyeztetéseken a szocialistáknak választ kell adniuk arra, kitartanak-e a reformok mellett.
jún. 20
10:06
Kóka Washingtonban befektetőket csábít (HírExtra)
Újabb amerikai befektetők Magyarországra csábítása és a magyar-amerikai kormányzati kapcsolatok erősítése a célja Kóka János gazdasági miniszter washingtoni látogatásának - mondta a gazdasági miniszter szóvivője az MTI-nek annak kapcsán, hogy Kóka János június 20-án az Egyesült Államokba utazik.
jún. 20
10:07
Rövid időre bezárják a Nyíregyházi Főiskola épületeit (HírTV)
Idén két alkalommal több napra bezárják a Nyíregyházi Főiskola oktatási épületeit.
jún. 20
10:08
Végre megállapodás született a Malévosok béréről (HírExtra)
Öt százalékkal emelik a Malév dolgozóinak fizetését január elsejéig visszamenőleg, több étkezési támogatást kapnak, emellett a földi munkavállalók bérébe üdülési hozzájárulást is beépítenek június elsejétől - így állapodott meg a napokban a légitársaság vezetősége a szakszervezetekkel. Ez alól egyedül a légiutas-kísérők jelentenek kivételt, velük már korábban megegyezett a vezetőség, hároméves…
jún. 20
10:09
AUD-USD 18 éves csúcson az elöremutató indikátorok harására (HírTV)
Áprilisban 0,7%-kal emelkedtek az ausztrál Westpac-elömutató indikátorok, miután legutóbb még +0,1%-os értékröl számoltak be. Az elsö negyedévben 1,3%-kal emelkedtek a megkezdett építkezések a legutóbbi +0,6%-os érték után. Az AUD-USD-t 0,8465-ön jegyzik, miután 18 éves csúcsot ért el 0,8476-nál. Ellenállás 0,8477-nél, támogatás pedig 0,8458-nál található. In-GFX
jún. 20
10:13
Úthűtés és ingyenvíz (HírExtra)
A főváros több mint 15 forgalmas pontján osztanak ivóvizet a gyalogosoknak és az autósoknak szerdán is az önkéntesek 11 órától este 6-ig. A Deák téren ismét üzembe helyezik a Fővárosi Vízművek mobil vízcsomagolóját, amelyet elsősorban katasztrófa helyzetekben használnak.
jún. 20
10:14
Robbanás a Teréz körúton: három lakás lakhatatlanná vált (HírTV)
A statikus szakértő elsődleges véleménye szerint három lakás lakhatatlanná vált abban a fővárosi épületben, ahol szerdán reggel robbanás történt - értesült a Független Hírügynökség. A detonációt minden bizonnyal szivárgó gáz okozta.
jún. 20
10:14
Bikiniben próbál szerencsét Máltán a három grácia (BorsOnline)
- Minden vágyunk, hogy bekerüljünk a legjobbak közé – fogalmazták meg céljaikat a Borsnak azok a magyar lányok, akik tegnap utaztak el Máltára, a Miss Bikini World világversenyre, ahol közel hetven lány küzd meg a szépségkirálynôi címért. Noémi, Renáta és Zsuzsa egy kaszinó külsô színpadán mutatja meg bájait a mediterrán országban.
jún. 20
10:14
Azért fúrták ki, mert nő? (Infostart)
Elüldözték állásából - véli egy karvezető, aki az első nő volt Nagy-Britannia egyik leghíresebb férfikarának élén. Sian Pearce-nek három év után távoznia kellett, mert a kórus több tagjának nem tetszett, hogy egy nő vezeti őket, aki ráadásul nyitni akar a fiatalok felé.
jún. 20
10:15
Miniszteri kitüntetéssel távoztak a kapitányok (HírExtra)
Miniszteri elismerésben részesült a május végén menesztett két főrendőr. A Népszava úgy tudja, hogy Bene László az ORFK volt vezetője és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány zárt körben, a főkapitányi klub összejövetelén vehették át a Szent György-díjat.
jún. 20
10:16
Meghalt a fának hajtó Trabantos (HírTV)
Egy ember életét vesztette, amikor autójával áttért a másik sávba majd egy fának ütközött a Kiskunságban - tudta meg a HavariaPress.
jún. 20
10:17
Kuncze eztán pénzért ad tanácsot és passzolta a kérdéseket (HírExtra)
Tanácsadó céget alapított feleségével Kuncze Gábor. Az SZDSZ korábbi elnöke a Népszabadságnak azt mondta, hogy a lépés felkészülés a 2010 utáni időszakra, amikor a korábban bejelentett tervei szerint visszavonulna a politikától. A céget a bírósági adatok szerint 3 millió forintból alapították, fő tevékenységeként az üzletviteli tanácsadást jelölték meg.
jún. 20
10:20
Megerőszakolt egy 16 éves lányt (Blikk)
jún. 20
10:20
Káosz az egészségügyi munkaerőpiacon (HírExtra)
Egyelőre teljes kudarc az egészségügyi dolgozók újbóli munkába állását segítő mobilitás program. Több lap is megírta, hogy a pályázatra eddig csak négyen jelentkeztek, pedig az átalakítások miatt várhatóan 6600 embert bocsátanak el. A programot az Egészségügyi Minisztérium államtitkára is bírálta egy szakmai konferencián.
jún. 20
10:20
Milliós kár a borulás miatt (HírTV)
Egy ember megsérült, és közel egymilliós nagyságrendű kár keletkezett, amikor nagy sebességgel árokba borult egy személyautó Bonyhád közelében - értesült a HavariaPress.
jún. 20
10:22
Kína visszafogja magát, de csak egy kicsit (HírExtra)
Kína megszünteti vagy csökkenti csaknem 3 ezer exportcikknek az adókedvezményét, hogy visszafogja exportjának túl gyors növekedését. Az intézkedés július 1-én lép életbe, adta hírül a kínai pénzügyminisztérium a weboldalán.
jún. 20
10:23
Tovább erősödik a forint (Privátbankár)
Erősebben nyitott a forint szerdán a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 248,90/249,00 forinton jegyezték a keddi 249,40/50 forint után. A forint 17 bázisponttal 11,83 s...
jún. 20
10:23
Fidesz: leváltásuk után kitüntették a főrendőröket (Infostart)
Leváltásuk után kaptak kitüntetést a menesztett rendőri vezetők - állítja Balog Zoltán, fideszes országgyűlési képviselő.
jún. 20
10:25
What"s the news? (Privátbankár)
Business news in English from BBJ every weekdays at 7:15 am
jún. 20
10:27
9 havi csúcson a kőolaj - mi áll a háttérben? (Privátbankár)
Tőzsdevilág - világtőzsde. Nemzetközi tőzsdehírek, trendek, aktualitások. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség
jún. 20
10:27
NZD-USD A legmagasabb érték az intervenciók óta (HírTV)
Ma tovább emelkedett az NZD-USD árfolyama, és 0,7606-nál elérte az intervenciók óta mért legmagasabb értéket. 1,49 pontról 1,68 pontra emelkedett az új-zélandi államkötvények és a 10 éves amerikai kötvények közti kamatkülönbség, miután az amerikai megkezdett építkezések száma májusban 1,474 millióra rúgott. Elönyben részesíthetik a csökkenö árfolyam melletti vételeket. Ellenállás 0,7633-nál…
jún. 20
10:29
Meghalt Klausjürgen Wussow, mindenki Brinkmann professzora (HírTV)
Meghalt Klausjürgen Wussow német színész, akit a magyar tévénézők a Klinika című sorozat Brinkmann professzorjaként ismerhettek meg.
jún. 20
10:29
Initiative - ,,a média az új kreatív" (Kreatív Online)
,,A média az új kreatív; a fogyasztók immár marketingesek is; a hirdetés pedig egyenlő a tartalommal” - röpködtek az új kor hajnalát köszöntő jelszavak Cannes-ban Alan Cohen, az Initiative Innovations and Entertainment ügyvezető alelnökének sokszor show-ba hajló előadásában.
jún. 20
10:30
Euróbevezetés: a dátum kapcsán óvatosságra intett a jegybank alelnökjelöltje (Infostart)
Óvatosságra intett a Magyar Nemzeti Bank alelnökjelöltje az euró bevezetésének időpontja kapcsán. Király Júlia az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt ugyanakkor a közös európai valuta bevezetésének előnyeit hangsúlyozta.
jún. 20
10:32
Hamilton költözik? (HírExtra)
Elképzelhető, hogy magánéletének védelme érdekében kénytelen lesz elköltözni jelenlegi lakóhelyéről Lewis Hamilton, a Forma-1 éllovasa. Legalábbis így vélekedik Ron Dennis, az újonc pilótát foglalkoztató McLaren-Mercedes csapatfőnöke, mert szerinte a versenyző iránti médiaérdeklődés kezd elviselhetetlen mértékűvé válni Nagy-Britanniában.
jún. 20
10:34
Szégyenlôssé tesz a másik tökéletessége (BorsOnline)
Gyakran észre sem vesszük, hogy gondolkodás nélkül, mások által kialakított sémák szerint éljük az életünket. Nincs ez másképpen a szexualitással kapcsolatban sem. A férfiak gyakran azt gondolják, hogy ha nem kockás a hasuk és nem találják a G pontot, akkor nincs esélyük a nôknél.
jún. 20
10:34
Magyarország pályázik a 2013-as jégkorong-vb rendezésére (Metropol)
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát. A nemzetközi szövetség szeptemberben, Vancouverben dönt a helyszínről.
jún. 20
10:34
A lucfenyők eltűnhetnek a hazai erdőkből (HírTV)
Az aszály miatt pusztulnak a lucfenyők Vas megyében. A legnagyobb a gond az Őrségben, ott kezdődött a folyamat, ami két éve elérte a Kőszegi-hegység állományát is - írja a Vas Népe.
jún. 20
10:34
Megpályázzuk a 2013-as hoki VB-t (HírExtra)
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát. A nemzetközi szövetség szeptemberben, Vancouverben dönt a helyszínről. Az MJSZ ezt megelőzően kandidált a 2011-es és a 2012-es vb-re is, ám nem járt sikerrel.
jún. 20
10:36
Szavazzon és kap egy kriptát (HírExtra)
Kriptát kapott ajándékba Románia legidősebb embere, a 103 éves Maria Rusu. Az ajándékozó a falu polgármestere, ahol lakik. A bizarr ajándékot azért kapta a 103 éves Maria asszony, mert május 19-én elment voksolni az államfő politikai jövőjéről kiírt népszavazáson.
jún. 20
10:37
24 méter magas szeméthegy alól jön az áram (Privátbankár)
Huszonnégy méter magas szemétdomb alól nyeri most átadott erőműve üzemeltetéséhez a biogázt az ASA Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. A Csongrád megyei vállalkozás tizenkét éve üzemeltet hulladéklerakót, most a szemét rothadása során keletkező biogázt fejtik le kutak segítségével, ezt aztán egy gázturbinában alakítják át villamos energiává. Az erőmű mintegy 400 család villamos energia igényét…
jún. 20
10:37
Magyarországon csak a Tesco ellen folyik eljárás (Privátbankár)
Jelenleg egyetlen hipermarket ellen folyik versenyfelügyeleti eljárás jelentős piaci erővel való visszaélés miatt. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálója szerint elsősorban a kis- és középvállalkozások tartoznak az erőfölényükkel visszaélő cégek sértettjei közé. Zubricky Barbara a Gazdasági Rádiónak elmondta, a versenytörvény alapján maximum a megelőző üzleti évben elért nettó árbevétel 10…
jún. 20
10:38
Az Atlantis hazatart (HírExtra)
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerdán hozza meg a végleges döntést, arról, hogy biztonságosan le tud-e szállni a Földre a hazatérőben lévő az Atlantis űrsikló. Az űrhajó magyar idő szerint kedden délután vált el a Nemzetközi Űrálllomásról.
jún. 20
10:38
Eltérítettek egy török repülőgépet (Blikk)
jún. 20
10:39
12,1 százalékos béremelkedés a versenyszektorban - joggal aggódik a jegybank (Privátbankár)
A bruttó átlagkereset májusban 12,1% -kal emelkedett a versenyszektorban, ez fél százalékponttal haladja meg az egy hónappal korábbi ütemet. A Gazdasági Rádió által megkérdezett elemző szerint a szolgáltató szektorban a termelékenységi ütemet jócskán meghaladó bérkiáramlás a jegybank inflációs aggodalmát igazolja. Suppan Gergellyel, a Takarékbank elemzőjével Zalkai Zsófi beszélgetett.
jún. 20
10:40
Hedviget egy új tanú igazolja (HírExtra)
Malina Hedviget valóban megtámadták - mondta el kedden kora este TA3 szlovák hírtelevízióban egy nyitrai férfi, aki állítása szerint családi kapcsolatban áll azzal a személlyel, aki nemzetiségi indítékokból verte meg tavaly a nyitrai magyar egyetemistát. Nem tudok tovább hallgatni - indokolta vallomását az arcát eltakaró férfi.
jún. 20
10:41
Jön az 1000 forintos vizitdíj (BorsOnline)
Az eddigi 600 helyett 1000 forintos vizitdíjat kell majd fizetnie azoknak, akik a háziorvos beutalója nélkül mennek el szakrendelésre. A minisztérium szerint így tovább növelhetô a hatékonyság.
jún. 20
10:41
Az év adományozói: Mol és Küllői Péter (Privátbankár)
A MOL lett az Év Vállalati Adományozója, Küllői Péter egykori bankár pedig az Év Egyéni Adományozója címet kapta a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) tegnapi díjátadó ünnepségén. Mosonyi György, az olajcég elnök-vezérigazgatója az eredményhirdetés után azt mondta a Gazdsági Rádiónak, a nyereségtermelés mellett a nagy cégek kötelessége a társadalmi felelősségvállalás, és a…
jún. 20
10:41
EUR-AUD Túlzott visszaesés (HírTV)
A nyersanyagárak alakulására való tekintettel túlzottnak tünik az EUR-AUD árfolyamának visszaesése. Egy elemzö szerint 1,6180-ig nyílhat emelkedö potenciál. Az EUR-AUD-t 1,5865-ön jegyzik, miután reggel minimumot ért el 1,5838-nál. Támogatás 1,5776-nál található. In-GFX

Keresés