2007. június 2. szombat

jún. 2
17:37
Ágyúlövés fogadta Sólyomot Algériában (Privátbankár)
Sólyom László köztársasági elnök tárgyalásokat kezdett Algériában, ahol még soha nem járt magyar közjogi méltóság. Az államfő kétnapos máltai látogatását befejezve érkezett ugyancsak kétnapos állami látogatásra az olajban gazdag észak-afrikai országba
jún. 2
17:39
Pengeváltás a brazil és a venezuelai elnök között (HírTV)
Mindkét államfő a belügyeibe való beavatkozással vádolja a másikat. Luiz Inacio Lula da Silva, brazil elnök egy londoni interjú során minden hivatalos formulát és udvariaskodást félretéve mondta meg véleményét a Dél-Amerikában uralkodó helyzetről.
jún. 2
17:44
Hatvan ember fulladt egy folyóba Afganisztánban, köztük tálib fegyveresek (Blikk)
jún. 2
17:48
Nézze meg, miért dühöngött ma sok száz autós! (Infostart)
Óriási dugó alakult ki Budapesten, a Nagykőrösi út bevezető szakaszán szombaton.
jún. 2
17:48
Szolnokra került az aranyérem (Infostart)
A Szolnok nyerte a férfi kosárlabda-bajnokságot, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Körmendet.
jún. 2
17:59
Bush: radartelepítés oroszokkal együtt (Privátbankár)
Európai körútja előtt az amerikai elnök felkérte az oroszokat: jöjjenek el, nézzék meg, és vegyenek részt a Csehországban és Lengyelországban telepítendő rakétapajzs megvalósításában
jún. 2
18:00
Növekedhet a csecsemő-halandóság a pénzelvonás miatt (HírTV)
A csecsemő-halandóság növekedésével járhat a SOTE szülészeti klinikájának igazgatója szerint, hogy 20 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a reform bevezetése óta. A klinikák csak a bezárt szülészetek betegeit kapták meg, a műszereket nem, egymással cserélgetve szerzik be a hiányzó eszközöket.
jún. 2
18:06
Símaszkban rabolta ki a kutat (HírExtra)
Kiraboltak szombat hajnalban egy benzinkutat Budapesten. A XXIII. kerületi Nagykőrösi úti kútra nem sokkal hajnali négy óra előtt ment be egy símaszkos férfi. Lőfegyverrel megfenyegette az alkalmazottat, és a bevételt követelte. Az eladó átadta a kassza tartalmát, és a rabló ezután elmenekült.
jún. 2
18:06
Labdarúgó NB II siófoki siker (Metropol)
A feljutásra pályázó, házigazda Siófok kétgólos győzelmet aratott a Dunaújváros felett a labdarúgó NB II 28.
jún. 2
18:06
Rendőrök és tüntetők is megsérültek Rostokban (Kripto Akadémia)
Összetűzések voltak szombaton délután a németországi Rostockban a fejlett ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport küszöbön álló csúcstalálkozója, illetve a globalizáció ellen tiltakozó tüntetők, valamint a biztonság védelmére kivezényelt rendőrök között. Tüntetők egy csoportja gyújtópalackokkal, kövekkel és festékkel töltött zacskókkal dobált meg rendőrautókat, s többet fel is…
jún. 2
18:11
Szilvásy: Csak egyes jobboldaliak támogatják a szélsőséges csoportokat (HírTV)
A kancelláriaminiszter szerint legfeljebb néhány százan lehetnek azok, akik bármikor készek az utcára vonulni „házilagos készítésű fegyverekkel”. Ezeknek a csoportoknak semmiféle társadalmi támogatottságuk nincs, csak egyes jobboldaliak támogatják őket – vádaskodott Szilvásy György.
jún. 2
18:12
Borzalmas ámokfutás: gyerekeket és egy állapotos nőt is leszúrt a gyilkos (Infostart)
Véres ámokfutása során tíz embert, köztük hét gyermeket ölt meg egy férfi egy fülöp-szigeteki faluban.
jún. 2
18:26
Hatvanan fulladtak egy folyóba Afganisztánban (Infostart)
Afganisztánban mintegy hatvan ember fulladt vízbe, köztük tálib fegyveresek is, amikor elsüllyedt egy csónak a Helmand folyón.
jún. 2
18:28
Iskolabérlés: 10-től 99 éves korig (HírTV)
Bezárt vagy bezárásra ítélt kisiskolák fenntartóival köt hosszútávú, esetenként 100 éves szerződéseket egy alapítvány Nyugat-Magyarországon. A szervezet eddig 6 intézményt vett át a Rába-közben, 4-et pedig Veszprém megyében. Az alapítványi iskolákban első osztálytól tanítják az angolt, majd később külön tantárgyként a brit civilizációt.
jún. 2
18:34
24 tonna! (HírExtra)
Huszonnégy tonna szemetet gyűjtöttek össze önkéntesek a májusi hulladékgyűjtési akcióban a Zemplénben. Iskolák, polgárőrök, vadászok és lelkes helyiek, harminc településen összesen 90 csoport, közel négyezer ember tisztította a települések határában lévő erdőket, mezőket, vízpartot.
jún. 2
18:38
Galambtojásnyi jégdarabok és tíz centis jégszőnyeg Szabolcsban (Alternatív Energia)
Jégeső pusztított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; Penészlek és Nyírbéltek térségében galambtojás nagyságú jég zuhogott fél órán keresztül - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője az MTI-vel. Ternyák Sándor elmondta, a tűzoltókat negyven alkalommal riasztották. Az utakat tíz centiméter vastagságú jégszőnyeg borította be, a termést pedig valósággal letarolta. A megye északi felén…
jún. 2
18:40
Több mint száz rendőr sérült meg a rostocki tüntetésen (Kripto Akadémia)
Több mint száz rendőr sebesült meg szombaton délután Rostockban a fejlett ipari államokat és Oroszországot tömörítő, G8-csoport küszöbön álló csúcstalálkozója, illetve a globalizáció ellen tiltakozó tüntetők, valamint a biztonság védelmére kivezényelt rendőrök között kitört összetűzések során - közölte egy rendőrségi szóvivő. Tüntetők gyújtópalackokkal, kövekkel és festékkel töltött zacskókkal…
jún. 2
18:42
Két részeg átjutott a világ egyik legveszélyesebb határán (Infostart)
Két részeg észak-koreai átsodródott a dél-koreai felségvizekre, ahol egy járőrhajó szedte fel őket.
jún. 2
18:51
Ismét ítéletidő tombolt Magyarországon (HírTV)
Nyírbélteken a jég pusztított, míg Kisújszálláson ismét a rekord mennyiségű csapadék okozott károkat.
jún. 2
18:51
Ébredés 19 év kóma után (Kripto Akadémia)
Tizenkilenc évet töltött kómás állapotban egy lengyel férfi. Amikor visszanyerte öntudatát, meglepődve tapasztalta, hogy hazájában időközben a demokrácia és a piacgazdaság vette át a kommunizmus és a tervgazdaság helyét. Jan Grzebski 1988-ban, egy baleset következtében került öntudatlan állapotba. Orvosai csak 2-3 évet jósoltak neki - számolt be róla szombaton a lengyel tömegtájékoztatás.
jún. 2
18:53
Besenyei ötödik lett Isztambulban (Infostart)
Besenyei Péter az ötödik helyen végzett a Red Bull Air Race elnevezésű sportrepülő-versenysorozat idei negyedik viadalán, Isztambulban.
jún. 2
18:53
Rábukkantak a világ legöregebb dinnyéjére (Infostart)
Egy 2.100 éves dinnye maradványait találták meg régészek egy ásatás során Japán nyugati részén.
jún. 2
18:58
A jégeső letarolta a termést Szabolcsban (Infostart)
Jégeső pusztított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: Penészlek és Nyírbéltek térségében galambtojás nagyságú jég zuhogott fél órán keresztül.
jún. 2
19:02
Tovább fonják a folklór fonalát (HírExtra)
Megnyílt a Borsodi Fonó, Európa egyik legnagyobb nemzetközi folklórfesztiválja, amelyen három napon át több tucat hazai és külföldi néptánc és népzenei együttes váltja egymást a színpadon. A Ghymes együttes fellépésével kezdődött a koncertsorozat.
jún. 2
19:02
Bajnok a Szolnok! (HírTV)
A férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik felvonásán a Szolnoki Olaj KK remek játékkal, nagy különbségű győzelmet aratott a sérülésektől tizedelt Lami-Véd Körmend ellen. A Thomas Kelley vezérelte Tisza-parti gárda óriási elánnal játszott, már a nagyszünetre eldöntötte a találkozó, egyúttal a bajnoki finálé sorsát. 1991 után fennállása során másodszor lett magyar bajnok a Szolnok.
jún. 2
19:04
Vereséggel kezdte az Eb-selejtezőket a Róth-csapat (Infostart)
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjén 1-0-s vereséget szenvedett Fehéroroszország csapatától Boriszovban.
jún. 2
19:07
Tizenkilenc év után tért magához a kómából egy lengyel férfi (Blikk)
jún. 2
19:10
Szakítópróba előtt a kormány? (Alternatív Energia)
Ultimátumot adhat a liberális párt. A közszolgálati televízió Híradója úgy tudja, hogy a szabaddemokraták már májusban meghozták az elvi döntést, hogy kilépnek a kormányból, ha a kabinet nem gyorsít a reformokon. Záros határidőn belül megállapodást szeretnének a több biztosítós rendszerről, a villamosenergia-privatizációról, az ingatlanadó és az oktatási reform folytatásáról. Ha ebben a hónapban…
jún. 2
19:12
Súlyosan megsérült a sztár a forgatáson (Infostart)
Súlyosan megsérült Stephen Baldwin amerikai színész egy valóságshow forgatásán.
jún. 2
19:13
Hatalmas dugó Budapesten (HírTV)
Óriási dugó alakult ki Budapesten, a Nagykőrösi út bevezető szakaszán szombaton.
jún. 2
19:13
Merényletet terveztek a New York-i Kennedy repülőtér ellen (Kripto Akadémia)
Letartóztattak több embert azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek a New York-i John F. Kennedy repülőtér ellen - jelentette a CNN igazságügyi forrásokra hivatkozva. A tervezett merénylet nem repülőgépek, hanem a nemzetközi repülőtér földi létesítményei ellen irányult volna, és a jelek szerint nem jelentett azonnali fenyegetést - értesült az amerikai hírtelevízió. Egy gyanúsítottat az egyik…
jún. 2
19:16
Házfoglaló fiatalokat költöztetnek ki egy budai házból (Alternatív Energia)
Házfoglalókat költöztetnek ki egy XII. kerületi önkormányzati házból várhatóan hétfőn, a 17-24 év közötti fiatalok korábban gyermekvédelmi intézményekben nevelkedtek - közölte a képviseletüket felvállaló szeretetszolgálat munkatársa. Tigyiné Kóródi Zsuzsanna szombaton azt közölte, hogy a XII. kerületi Konkoly Thege utcai lakatlan kertes házba a kilenc fiatal még február elején költözött be.…
jún. 2
19:18
Oroszok fogtak el egy japán halászhajót (HírTV)
Az orosz parti őrség elfogott egy japán halászhajót a Kamcsatka-félsziget partjainál – jelentette a japán állami hírügynökség. A legénység 17 tagját őrizetbe vették. A további részletek egyelőre nem ismertek. Japán és Oroszország között viszonylag gyakoriak a viták arról, hogy pontosan hol is húzódik a tengeri határ. (radio.hu)
jún. 2
19:22
Második vízözön egy hét alatt Kisújszálláson (Alternatív Energia)
Egy hét leforgása alatt másodszor kapott hirtelen nagy mennyiségű esőt szombaton Kisújszállás és környéke, emiatt ismét több helyen megteltek a házak pincéi, emésztőgödrei és udvarai - közölte a városi tűzoltó parancsnok.
jún. 2
19:24
Jelöljön mecénást! (Piac és Profit)
A Summa Artium Kht. 2007. november 29-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Műcsarnokban a hagyományteremtő szándékkal indított és a tavalyi években nagy sikerrel zárult Mecénás Napot, amely a kulturális mecenatúra elismerését és további erősítését hivatott szolgálni. A jelöléseket szeptember 10-ig lehet leadni, a jelölő lapot a Summa Artium honlapjáról lehet letölteni.
jún. 2
19:28
Mégsem gyilkosság áldozata lett a híres krikettkapitány (HírExtra)
Nem gyilokosság áldozata lett a pakisztáni krikett-válogatott szövetségi kapitánya, hanem természetes okok miatt halt meg. A karib-tengeri ország rendőrsége Bob Woolmer halála után azt jelentette be, hogy a brit férfit megfojtották, miután csapata óriási meglepetésre kikapott Írországtól és kiesett a világbajnokságról.
jún. 2
19:33
New York-i reptéren terveztek merényletet a terroristák (Infostart)
Az Egyesült Államokban három embert tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek a New York-i Kennedy repülőtér ellen, negyedik társukat pedig még keresik.
jún. 2
19:44
Szili: Új pályára kerülhetnek a magyar-szlovák kapcsolatok (Infostart)
A határon túli magyarok támogatása mellett a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek identitásának megőrzését is fontosnak tartja az Országgyűlés elnöke.
jún. 2
19:45
Borzalmak pincéje: kisbabák holtteste került elő a padló alól (Infostart)
Három csecsemő holttestére bukkantak egy négyemeletes bérház pincéjében, a nyugat-ausztriai Innsbruckban.
jún. 2
19:51
New Yorkban akartak robbantani terroristák (HírTV)
Három terrorista robbantani akart a New York-i JFK repülőtéren. New York legforgalmasabb repülőterén akart robbantani az a három terrorista, akiket ma vettek őrizetbe a városban és egy karibi országban. Negyedik társukat még keresik. Úgy tudni, hogy a gyanúsítottak még csak tervezték a merényletet, és csak annyi biztos, hogy nem a gépeken akartak bombát robbantani. (radio.hu)
jún. 2
20:01
Nem tüntethetnek a neonácik (HírExtra)
Egy német bíróság nem sokkal a tervezett szombati kezdés előtt betiltott a Nemzeti Demokrata Párt (NPD) demonstrációját. A neo-náciként jellemzett szervezet a G8-as országok szerdai csúcstalálkozója ellen tiltakozott volna Schwerin városban. Rostockban viszont ott akarnak lenni.
jún. 2
20:08
Magyarország Afrika felé fordul (Kripto Akadémia)
A magyar-algériai gazdasági vegyes bizottság felállításáról szóló egyezmény közeli aláírásáról állapodott meg Algírban szombaton Sólyom László köztársasági elnök és Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök. A kétnapos állami látogatásra Algériába érkezett magyar államfő azt mondta: látogatásának célja demonstrálni, hogy Magyarország az afrikai kontinens felé fordult és szeretné feleleveníteni a hajdani…
jún. 2
20:12
A gyilkosnak elege lett magából (Infostart)
Japánban felakasztanak egy 23 éves fiatalembert, miután az visszavonta fellebbezését a halálos ítélet ellen.
jún. 2
20:23
Halálos baleset a csúszós úton Erdőkertesnél (Infostart)
Halálos baleset történt Vácegres és Erdőkertes között a 2102-es úton - erősítette meg az Inforadio.hu értesülését a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jún. 2
20:28
Az ötös lottó 22. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
Az ötös lottó 22. heti számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 11, 24, 42, 59, 78. Joker-szám: 108164.
jún. 2
20:28
Nincs meg a bomba, sőt azt sem tudják, mikor tűnt el (HírExtra)
Továbbra sem találják azt a második világháborús német bombát, amelyet eredetileg egy építkezésen találtak május közepén Győrben. A bombát akkor elkerítették és szóltak a tűzszerészeknek, azonban amikor pénteken a szakemberek kiérkeztek már nem volt ott.
jún. 2
20:30
Újra görög figurákkal teltek meg a versek (Spa Trend Online)
Több ezer érdeklődő kereste fel a könyvkiadók standjait a 78. Ünnepi Könyvhét és a 6. Gyermekkönyvnapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren a rendezvény első hétvégi napján, szombaton. A többször szemerkélő eső ellenére is jelentős tömeg hömpölygött a mintegy kétszáz kiadónak helyet adó standok körül. Sokan keresték fel a dedikáló írók asztalait is, ahol többek között Göncz Árpád,…
jún. 2
20:40
Az utóbbi idők legnagyobb átverése a tévében (Infostart)
Átverés volt, hogy egy holland valóságshow-ban egy haldokló rákbeteg nő veséjéért vetélkedhet három súlyosan beteg fiatal. A műsor készítői a donorok alacsony számára akarták felhívni a figyelmet.
jún. 2
20:57
Meglepte a rendszerváltás a 19 éves kómából ébredő férfit (Infostart)
Tizenkilenc évig volt kómában egy baleset következtében egy lengyel férfi, aki felébredve igencsak meglepődött, mennyit változott körülötte a világ ennyi idő alatt.
jún. 2
20:57
Bor, pezsgő és sajt (HírExtra)
A hétvégén még látogatható a harmadik alkalommal megrendezett Budai Gourmet Bor-, Pezsgő,- és Sajtfesztivál a Millenáris Központban. A rendezvényen körülbelül 50 kiállító borkülönlegességeit kóstolhatják meg az érdeklődők.

Keresés