Feltehetőleg második világháborús lövedéket találtak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 37-es számú fő út szélesítésén dolgozók kedden - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Hatalmas készülődés előzi meg Budván, a montenegrói tengerparti városban a Rolling Stones brit rockzenekar július 9-i koncertjét, amelyre 10 ezer jegyet már megvettek Albániában. A Vijesti című podgoricai napilap híre szerint a szervezőbizottság elégedett a megakoncert előkészületeivel és a jegyeladással is. Hatalmas az érdeklődés Albániában, és ötezer jegy már elkelt Horvátországban, Bosznia-…
Már pezsgőt sem lehet locsolni a dobogón álló pilótáknak. Nem is annyira elképzelhetetlen az ötlet, hiszen a nagy pezsgőgyártók egyre többet és többször méltatlankodnak amiatt, hogy a Forma-1-es pilóták a dobogón elpazarolják az értékes nedűt.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter-jelölt nem akar radikális változtatásokat sem az önkormányzatok, sem a fejlesztéspolitika területén. Bajnai Gordon a Parlament Európai Ügyek Bizottságának ülésén kiemelte: nem ígér Kánaánt, mivel a források végesek.
A Cetelem 2006-ban először átlépte az 50 milliárd forintos álomhatárt és 55 milliárd forintot helyezett ki ügyfeleihez - áruhitelezésben és hitelkártya-kibocsátásban továbbra is piacvezetők
Az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja az Alkotmánybíróság, hogy a kötelező védőoltás ellen mentesítési kérelmet benyújtóknak nincs lehetőségük arra, hogy a kérelmüket megtagadó döntéssel szemben jogorvoslattal éljenek - közölte a testület sajtófőnöke.
Az idegkimerültségtôl csak pár órát tudtak aludni azok a renmdôrök, akiket tegnap az E. Zsanettel való szembesítés után szabadlábra helyezett a Fôvárosi Nyomozó Ügyészség. Az öt fiatalembernek ma sem telik eseménytelenül a napja, hiszen személyes tárgyaikért el kellett menniük a börtönbe.
A gyenge termés miatt idén 20-30 százalékkal drágább lesz a gabona, ami később a hús árában is megjelenik majd - hangzott el a Gabonatermesztők Országos Választmányának ülésén.
Egy évvel Fidel Castro kubai elnök megbetegedése után az Európai Unió havannai kormányküldöttség fogadására készül. Németország soros uniós elnöksége idején alighanem ez lesz az utolsó nemzetközi jelentőségű kapcsolatfelvétel az unió részéről.
Hosszan tartó betegség után 77 éves korábban elhunyt hétfőn Havannában Vilma Espin, Raúl Castro felesége. A hírt a kubai állami televízió jelentette anélkül, hogy a halál pontos okáról említést tett volna.
Magyarországnak10-20 milliárd forint közötti összeget kell esetleg visszafizetnie az unió kasszájába, amennyiben a korábbi áfa-arányosítást nem hagyják jóvá az unió illetékesei - hangoztatta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke.
Több mint 400 vetítés várja a közönséget szerdától szombatig a nyolcadik alkalommal megrendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF). Összesen 107 magyar és 12 külföldi film indul a nemzetközi animációs seregszemle versenyprogramjában - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Mikulás Ferenc, fesztiváligazgató.
Az EUR-USD alig reagált az amerikai adatokra. A megkezdett építkezések száma a várt 1,475 millió helyett 1,474 millióra rúgott. Az elözö havi értéket 1,528 millióról 1,506 millióra módosították. Az építési engedélyek száma 1,501 millióval ezzel szemben meghaladta az 1,470 milliós elvárást. Támogatás 1,3375-nél, ellenállás pedig 1,3440-nél található. In-GFX
Akinek csütörtökön halasztható programja van, az inkább tegye el a jövő hétre - ajánlja az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A kánikulában ugyanis legjobb otthon maradni, ezzel sok baj megelőzhető.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy szlovák teherautó vezetője, amikor járművével összeütközött a szemben lévő sávban közlekedő szlovén kamionnal kedd hajnalban a 86-os főúton, Szil és Szilsárkány között - közölte a rendőrség.
Guinness-rekord megdöntésére készül a hétvégi velencei grillbajnokságon egy neves profi csapat: egy jókora szürkemarha tinó több mint egy méter hosszú, 20 kilós szeletét grillezik meg. Ezután a hatalmas hússzeletet elfogyasztja majd a június 23-i Magyar Grillbajnokság közönsége.
Elfogadta a felajánlott száz négyzetméteres, felújított belvárosi lakást az a 12 gyermekes pécsi családapa, aki hétfőn még gyalog akart Pestre menni, hogy a szociális minisztertől kérjen segítséget. A család 10 éve, 5 gyerekkel költözött egy 34 négyzetméteres önkormányzati bérlakásba. Azóta született még hét gyerekük. 10 éve kérelmezik a nagyobb lakást.
Dr. Szabó Máté professzort, a Politikatudományi Intézet igazgatóját jelöli az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Sólyom László köztársasági elnök.
Hiába biztosította be két góljával a bajnoki aranyérmet José Antonio Reyes, a Real Madrid játékosa a vasárnapi, Mallorca elleni bajnokin, egyáltalán nem biztos, hogy a 23 éves szélső a királyi gárdánál futballozik az ősztől is.
Szabó Mátét, a Politikatudományi Intézet igazgatóját, politológus-jogászt jelöli általános ombudsmannak Sólyom László, köztársasági elnök. Az államfő kedden mutatta be jelöltjét a parlamenti pártok frakcióvezetőinek a Sándor-palotában.
Egyre mélyebbnek látszik az ellentét a Mokka két műsorvezetője között. Liptai Claudia ugyanis már minden lehetséges fórumon neki megy a Tanár Úrnak. A Liptai Claudia Show tegnap esti adásában a műsorvezető ismét kijelentette, hogy mennyire nem bírja már elviselni Havas Henriket, és egy Svábynak feltett kérdéssel kendőzetlenül vállalta, hogy a jövőben bárkivel, még kislányának keresztapjával is…
Sértetlenül kiszabadult az összes túsz a franciaországi Rungisben kedden elfoglalt bankfiókból. Rendőrségi forrás szerint két bankrabló négy alkalmazottat és két ügyfelet ejtett fogságba délelőtt tíz óra körül a Crédit Lyonnais fiókjában, az Orly nemzetközi repülőtér közelében, Párizstól délre fekvő városban. A rendőrség különleges osztaga körülvette a bankfiókot, és tárgyalni kezdett a…
A fogyasztó állandó mozgásban van - mondta Sas István, a Kommunikációs Akadémia (KOAK) vezetője a Magyar Fogyasztó 2007 című konferencián. A szakember a változásokat több kategóriára és időszakra bontotta, a 2000-res éveket az értékválság idejének nevezte. Szerinte azt az időszakot éljük, amikor a fogyasztó fél a lemaradástól, a kommunikációs hang pedig behízelgő.
A Magyar Szélenergia Társaság (MSZET) adatai szerint jelenleg már negyven szélerőmű működik Magyarországon, ezek együttes kapacitása 61,675 megawatt - nyilatkozta Tóth Péter, a szervezet elnöke.
Tarr Béla A londoni férfi című filmjét, valamint az Őfelsége pincére voltam című, Jirí Menzel által rendezett alkotást is levetítik az idei Moziünnepen, amelyet augusztus 30-tól rendeznek meg Magyarország több filmszínházában - közölték a szervezők. Az esemény idején 86 mozi várja a nézőket; négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők, több mint 289 vászonra vetítve, az ország…
Ötpárti egyeztetés kezdődik a héten az államháztartás korszerűsítéséről - jelentette be a pénzügyminiszter, miután ismertette a költségvetés májusi adatait.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Szabó Máté egyetemi tanárt, politológust, jogászt jelölte kedden Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő a Sándor-palotában jelentette be döntését a parlamenti pártok frakcióvezetői előtt.
Kevesebb beszédet és több párbeszédet ígért Kiss Péter Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszterjelölt keddi meghallgatásán az Országgyűlés Emberi Jogi, kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága előtt. A testület 10 igen, 8 nem és 1 tartózkodás mellett támogatta Kiss Péter kinevezését.
Az Európai Parlament plenáris ülésén, kedden a képviselők a vodka minősítéséről és elfogadott összetevőiről szóló vita után megszavazták, hogy a vodkás üvegen, ha gabonából és burgonyából készült, ezt nem kell külön jelezni, ha azonban másból állították elő, akkor azt a címkén jelölni kell.
Még nem kellett Kovács Patríciának megtapasztalnia a szinglilétet, Sas Tamás legújabb filmjében azonban most egyedülálló nôt fog alakítani. Partnere, Fenyô Iván viszont úgy véli pár nélkül semmit sem ér az élet, pedig a moziban az örök agglegény szerepét osztották rá.
"Nem vagyunk adósa a Magyar Postának, csak visszatartottuk a szerződéses díj egy részét" - jelentette ki a Népszavának Horváth Éva, a Magyar Vizsla című lap kiadójának, az Adózók Érdekvédelmi Szövetségének (AÉSZ) elnöke, miután a Pécsi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy az AÉSZ csaknem hétmillió forint elmaradt terjesztési díjat köteles fizetni a postának.
Az AUD-JPY ma oldalazó mozgást végez 104,36-os csúcsa alatt. A carry trade-ek tartós keresletének köszönhetöen erösnek mutatkozik a cross. A kamatemelésre való kilátás miatt különösen a japánok körében vonzóvá teszik az ausztrál dollárt. Támogatás 103,70-nél található. In-GFX
A kanadai fogyasztói árak hatására több, mint elvesztette addigi nyereségeit az USD-CAD, így a kanadai dollárnak mégis jól jöhetnek a vártnak megfelelö adatok. Mind összességében, mind pedig a magban a BoC által meghatározott 2,0%-os érték fölötti drágulás mutatkozott. Az adatok ezzel alátámasztják a véleményt, miszerint a BoC július 10-én 4,50%-ra emelheti alapkamatát. Ellenállás 1,0753-nál,…
Általában szerzői jogok megsértése miatt indít eljárást az internetrendőrség, de gyakran találkoznak pedofil anyagokkal is a világhálón. Az internetet gyakorlatilag éjjel-nappal figyelik.
A Verbatim 8 GB-os tárolókapacitással rendelkező gyors USB drive-ot dob piacra. A Verbatim Store 'n' Go sorozatában készülő piros színű, nagysebességű tárolóeszköz egyedülállóan hatékony és egyszerű használatot biztosít, kis mérete miatt pedig a tárolása is egyszerű.
A fogyasztók többsége tisztában van azzal, hogyan kellene egészségesen élnie, de nincs rá ideje, hogy ezt megvalósítsa - hangzott el azon a konferencián, amelyet Magyar fogyasztó - 2007 címmel rendezett a NetAktív Kommunikációs Ügynökség és a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
Az MSZP-frakció szerint az egészségbiztosítási reform tekintetében a miniszterelnök által ismertetett kompromisszumos javaslat lehet a további munka alapja - mondta Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
Öt százalékkal emelik a Malév dolgozóinak fizetését január elsejéig visszamenőleg, több étkezési támogatást kapnak, emellett a földi munkavállalók bérébe üdülési hozzájárulást is beépítenek június elsejétől - így állapodott meg a napokban a légitársaság vezetősége a szakszervezetekkel.