2007. június 19. kedd

jún. 19
9:11
Csökkentek a reálkeresetek (Infostart)
Az idei év első négy hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 7,4, a nettó átlagkeresetek 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,6 százalékos növekedése mellett - 6,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 19
9:12
Érdemi esemény nélkül a tőzsde (Privátbankár)
Helyenként negyven Celsius fok feletti hőmérséklettel járó meleghullám várható a hét közepétől Európa délkeleti részén
jún. 19
9:16
Koós János és Réka együtt lépett olajra (BorsOnline)
Az utolsó pillanatban adta vissza szerepét a Vörös Malom címû darabban Koós János és lánya, Koós Réka. A Városmajori Szabadtéri Színpadon még az ô nevükkel reklámozták az elôadást, mégis kiszálltak a produkcióból. Mi vezetett a váratlan szakításhoz?
jún. 19
9:16
Nonstop locsol a Főkefe (HírExtra)
A következő napokban a kánikula miatt éjjel-nappal, kétszer 12 órás műszakban, 20 locsolóautóval mossa a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a budapesti utcákat. Nappal a lakótelepeket és a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit hűtik így, éjjel pedig a fő- és tömegközlekedési úthálózatot.
jún. 19
9:19
Reálkeresetek: 6,8 százalékos mínusz (Privátbankár)
Helyenként negyven Celsius fok feletti hőmérséklettel járó meleghullám várható a hét közepétől Európa délkeleti részén
jún. 19
9:23
Diana belebetegedett a narancsbőr-vitába (Infostart)
Kiborította Diana hercegnőt, amikor azt állították róla, hogy narancsbőre van - árulták el a fiai. Károly felesége ugyanis kínosan ügyelt arra, hogy nagyszerűen nézzen ki, és megőrizze az alakját.
jún. 19
9:30
Szomszédasszonya hátában hagyta kését a 12 éves fiú (Blikk)
Tuzsér - Döbbenetes ügyben nyomoz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség.
jún. 19
9:30
Az APEH sokkal több adóbevallásra számított (HírTV)
Félmillió adóbevallással többre számított az APEH, mint amennyi befutott határidőre. A kevesebb beérkező bevallás oka az is lehet, hogy idén már csaknem egymilllióval kevesebb munkavállaló adóbevallását készítette el a munkahelye.
jún. 19
9:37
A reálkereset közel 7 százalékkal csökkent (HírTV)
Az év első négy hónapjában - 2006 hasonló időszakához képest - a bruttó átlagkeresetek 7,4, a nettó átlagkeresetek 1,2 százalékkal voltak magasabbak.
jún. 19
9:37
13 évesen tánciskolát nyitott a tatai világbajnok (BorsOnline)
Beteljesült Szalai Vanessza nagy álma. A 13 éves tatai lány, aki tavaly megnyerte a streetdance világbajnokságot, néhány hete pedig az olaszországi vb-n hip-hop és funky kategóriában 19 ország versenyzôi között bronzérmet szerzett, tavaly nyilatkozta lapunknak: élete nagy álma, hogy egyszer táncot taníthasson. Nem is gondolta, hogy ez ilyen hamar megvalósul.
jún. 19
9:39
GBP-USD A G7-es államok legmagasabb kamata (HírTV)
Ma tovább erösödött a font a dollárral szemben, és nagy nyereségekre tett szert. Nagy-Britanniában figyelhetö meg a G7-es államok legmagasabb alapkamata. Június 12-én hangsúlyozta a BoE-elnök, Mervyn King a további kamatlépések fontosságát. A következö ellenállás 1,9887-nél, támogatás pedig 1,9850-nél és 1,9827-nél található. In -GFX
jún. 19
9:41
Felállítják Debrecenben a Kolosszust (HírTV)
Az augusztus közepén nyíló Leonardo-kiállítás egyik szenzációjaként megépítik és felállítják Debrecenben a Kolosszust. Több mint 500 évvel azután, hogy Leonardo da Vinci megtervezte 7 méter magas lovasszobrát, Debrecenben is testet ölt a műalkotás.
jún. 19
9:44
Newton megjósolta a világvége időpontját (Infostart)
Híresen analitikus elméjével felfedezte a gravitáció törvényeit és leírta a bolygók mozgását. Sir Isaac Newton ugyanilyen pontos volt a világvége kiszámításakor is. Mint most nyilvánosságra került leveléből kiderült, 2060-ban lesz vége a világnak.
jún. 19
9:44
Öt év börtönt kapott a prágai merénylő (HírExtra)
Egy prágai bíróság hétfőn öt év börtönre ítélt egy izraeli férfit, aki még 2004 augusztusában bombát robbantott Prága belvárosában. Az egyik kaszinó tulajdonosa elleni támadásban 17-en sérültek meg, főleg turisták. A célpont sértetlenül megúszta a merényletet.
jún. 19
9:44
Bosszúból késelte meg barátja anyját egy 12 éves fiú (Blikk)
jún. 19
9:44
Sztájkbizottságot alakítottak a mozdonyvezetők (HírTV)
Sztrájkbizottságot alakított a Mozdonyvezetők Szakszervezete, mert Kóka János nem válaszolt levelükre. Ebben felhívták a gazdasági és közlekedési miniszter figyelmét arra, hogy veszélyesek munkakörülményeik és nem működik jól az üzembiztonsági rendszer.
jún. 19
9:46
EUR-USD A 2007 júniusa óta mért legmagasabb kamatszint (HírTV)
Az EUR-USD-t 1,3421-en jegyzik. Ezzel folyatódik az elmúlt napok emelkedö tendenciája. Az árfolyam megközelítették a június 8-a óta mért legmagasabb értéket. 11.00 órakor teszik közzé a német ZEW-konjunktúra-elvárást, ahol a 24,0 pontról 29,0 pontra való emelkedéssel számolnak. Ha a vártnak megfelelöen alakul az index, akkor az év legkedvezöbb értékét érik el. Ma teszik közzé a májusi amerikai…
jún. 19
9:47
Erős Antónia: Sokkoló volt! (Vital)
Erős Antónia, a magyar híradózás egyik legfényesebb csillaga cukorbetegségben szenved. Nyíltan beszél betegségéről, munkájának könnyebb és nehezebb oldaláról, pályája kezdetéről és a jelenről.tovább
jún. 19
9:49
Lehet, hogy mégsem olyan korai a korai magömlés? (Vital)
tovább
jún. 19
9:51
Álmában szúrta meg a nőt a 12 éves támadó (Infostart)
Súlyos megsérült egy fiatal nő Tuzséron, akit egy 12 és fél éves fiú késelt meg bosszúból otthonában.
jún. 19
9:51
Tízerer amerikai katona támadt az al-Kaidára (HírTV)
Irakban tízezer katonával indított hadműveletet hajnalban az amerikai hadsereg az al-Kaida terrorszervezet ellen Baakúba környékén. Már a harcok első óráiban 22 felkelővel végeztek.
jún. 19
9:51
A lengyelek Nagy-Britanniában szorongatják a briteket (Infostart)
Nagy-Britanniában több helyen már nem foglalkoztatnak brit munkavállalókat, mert nem beszélnek lengyelül. Újabban ugyanis bizonyos szakmákat már szinte csak vendégmunkások látnak el, így nehéz közéjük beilleszkedni.
jún. 19
9:51
Wengerrel tárgyal a Barcelona (Infostart)
Még csak nem egészen két napja veszítette el a Barcelona a bajnoki címet a Primera Divisiónban, a jelek szerint máris megkezdődött a retorzió. Joan Laporta elnök változásokat helyezett kilátásba, és ez az edző személyén kívül érintheti a kulcsjátékosokat is.
jún. 19
9:51
EUR-SEK Kamatemelésre számítanak (HírTV)
A Riksbank reggel elöreláthatólag a kamatemelési ciklus 8. kamatemelésére szánja el magát. Jelenleg 3,25%-on áll az alapkamat. Legutóbb idén februárban emeltek kamatot. A 3,5%-ra való emeléssel számolnak. Ellenállás 9,4495-nél, támogatás pedig 9,4143-nál található. In-GFX
jún. 19
9:52
Egymilliárd megjelenített internetes hirdetés (Piac és Profit)
Az ETARGET online reklámértékesítő cég április és május hónapban is több mint egymilliárd hirdetést jelenített meg partnerportáljain.
jún. 19
9:52
Hihetetlen! Tesco-profit elmaradt a tervezettől (Privátbankár)
Helyenként negyven Celsius fok feletti hőmérséklettel járó meleghullám várható a hét közepétől Európa délkeleti részén
jún. 19
9:58
A légierő mentette ki a bajba jutott bikát - képpel (Infostart)
A brit légierő helikoptere mentett ki egy lyukba szorult bikát. A szerencsétlen állat napokig volt beszorulva, mire a gazdája felfedezte, de segíteni nem tudott rajta.
jún. 19
9:58
Shackleton Madrid - Grand Prix-t nyert a Lopetegui Deposittal (Kreatív Online)
Díj nélkül maradt az Ogilvy & Mather Budapest, amely a magyar ügynökségek közül eddig az egyetlen, amely döntős lett Cannes-ban. A direkt kategória nagydíjának egy spanyol ügynökség örülhetett.
jún. 19
10:05
Kártérítést kapott a meztelenkedés miatt letartóztatott nő (Infostart)
Kártérítést kapott az az amerikai nő, akit letartóztattak, mert félmeztelenül sétált a nyílt utcán, ugyanis egy 1992-es ítélet szerint a nőknek is joguk van a vetkőzéshez.
jún. 19
10:05
Százezrek menekülnek az árvíz elől (Infostart)
Mintegy 150 ezren menekültek el otthonukból az India északkeleti térségét sújtó árvíz elől.
jún. 19
10:05
Tanítóavató és diplomaátadó - búcsú Komáromtól (HírTV)
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar ünnepi diplomaátadó tanácsülésével befejeződik a szlovákiai magyar tanítók képzése Komáromban. A diplomaátadó ünnepséget június 23-án, szombaton 10 órakor tarják.
jún. 19
10:05
Tiger Woodsnak lánya született (Blikk)
jún. 19
10:06
What"s the news? (Privátbankár)
Business news in English from BBJ Online every weekday at 7:15 am
jún. 19
10:07
Benzinnel leöntötte, majd meggyújtotta feleségét (HírTV)
Benzinnel leöntötte, majd meggyújtotta 54 éves feleségét egy 68 éves férfi a Nógrád megyei Karancslapujtőn - értesült a Független Hírügynökség.
jún. 19
10:12
Fagyijával gyilkolják Norbit (BorsOnline)
Gyenge minôségû Schobert Norbert erdei gyümölcsös jégkrémje. Legalábbis ezt állítja egy fogyaszóvédô magazin. Norbi újabb merényletként jellemezete a terméke ellen felhozott vádakat.
jún. 19
10:12
Elítélték a kamionost, aki a térdével vezetett (Infostart)
Nagy-Britanniában nyolc hét elzárásra ítélték azt a kamionsofőrt, aki vezetés közben spagettit evett, kormányozni pedig a térdével próbált. A hatóságok szerint veszélyesen vezetett.
jún. 19
10:12
A szomszéd segített elkapni a betörőket (HírExtra)
A három nőből és két férfiból álló banda egy újszegedi családi házba tört be, ahonnan fél millió forintot loptak el. Míg a házban kutakodtak, az egyik szomszédnak feltűnt az idegen autó a környéken és felírta annak rendszámát.
jún. 19
10:12
Meghallgatják a négy miniszterjelöltet (HírTV)
Ma hallgatják meg a négy új miniszterjelöltet a parlament illetékes bizottságai. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy átalakítja kormányát, négy minisztérium vezetésén változtat és két új tárca nélküli minisztert nevez ki.
jún. 19
10:12
Tömeges halpusztulás Hernádszentandráson (Blikk)
jún. 19
10:12
MeH - reklámtender (Kreatív Online)
A Tenders Electronic Daily (TED) értesítőjében már megjelent a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) reklámtenderének kiírása. Mint arról korábban beszámoltunk, a megbízás értéke bruttó 300 millió forint.
jún. 19
10:13
Minden rossz hírt összeszedtek az olajpiacon (Privátbankár)
Tőzsdevilág - világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség
jún. 19
10:15
2020: globális gyógyszerpiac 1300 milliárd dollár (Privátbankár)
A globális gyógyszeripar azonnali átalakítását, a cégek innovációs tevékenységének erősítését sürgeti a PricewaterhouseCoopers tanulmányában. A tanácsadó vállalat szerint ugyanis a jelenlegi működési modell nem tartható fenn hosszú távon a népesség elöregedése miatt. Az elemzés alapján gondot jelenthet, hogy a gyógyszerekre fordított kiadások ugrásszerűen megnőhetnek a közeljövőben. Szepesházi…
jún. 19
10:19
Magyar Vöröskereszt -grafikai tendert hirdetett (Kreatív Online)
A Magyar Vöröskereszt grafikai stúdiók részére írt ki pályázatot - értesült a Kreatív Online. A megbízás egy kiadvány fotóanyagának, komplex grafikai tervének és nyomdai előkészítésének kivitelezésére szól.
jún. 19
10:20
Újból erőre kaptak a régiós devizák (Privátbankár)
Elsősorban a ma megjelenő béradatok befolyásolhatják rövid távon a forint árfolyamát – vélik a Gazdasági Rádió által megkérdezett elemzők. A szakértők szerint, ha a számok kedvezően alakulnak, ez megindíthatja a jegybanki kamatcsökkentést, illetve a forint gyengülését. Az elemzők emellett egyetértettek abban is, hogy a fejlett piacokon az elmúlt időszakban végbement hozamemelkedés folytatódása…
jún. 19
10:25
Internetezés mobillal a Balaton környékén (Infostart)
A Magyarországon legnagyobb mobilszélessávú lefedettséget kínáló Pannon újabb 15 településen gyorsítja fel a mobilszélessáv sebességét, így közelebb hozza az internetet mindenkihez - közölte a Pannon.
jún. 19
10:25
Diákújságíró pályázatot hirdettek (HírTV)
Diákújságíró pályázatot hirdet a magyarországi közép- és felsőoktatási intézményekben megjelenő diákújságok munkatársai számára Makó Város Képviselőtestülete és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Pulitzer Szülővárosának Díja címmel. A Pulitzer-díj máig a legrangosabb újságírói kitüntetésnek számít világszerte.
jún. 19
10:25
Tom Cruise-ék megint babát várnak (Blikk)
jún. 19
10:27
Édesség vagy aljas reklám? Veszélyes cigirágó (Privátbankár)
Egy friss kutatás szerint a cukorból vagy rágógumiból készült cigarettákkal játszó gyermekek nagyobb valószínűséggel válnak később igazi dohányossá. Sok helyen betiltották
jún. 19
10:27
Tömeges halpusztulás Hernádszentandráson (Privátbankár)
Tömegesen pusztulnak a halak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson, a Kis-Hernád nevű patakban. A halpusztulást az elmúlt napokban vették észre a település lakói, de ilyen mennyiségben - n...
jún. 19
10:27
EUR-JPY Megterhelö nyereség-kivétek (HírTV)
A 166,12-es rekord elérése után ismét maga mögött hagyta a 166-os érték fölötti jegyzéseket az EUR-JPY, majd 165,70-re esett vissza árfolyama. A visszaesésért a nyereség-kivétek voltak a felelösek. Ha nem tartja magát a 165,74-es támogatás, a devizapár 1,65,22-nél találja szembe magát a következö támogatással. In-GFX

Keresés