Két kábítószert értékesítő csoportot számolt fel a rendőrség az elmúlt napokban - tájékoztatta Kormos Endre alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének vezetője az MTI-t. A BRFK...
Magyar, francia és olasz zenekar is fellép a Királydombon június 21-én, a Zene Ünnepén - mondta el az InfoRádiónak Szép Fruzsina, a Magyar Zenei Exportiroda vezetője.
Határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a környezetvédelmi bizottság, amelyben tiltakozik az ország nyugati térségét érintő, Ausztriából származó káros környezeti hatások és a határ mellé tervezett hulladékégető ellen.
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdán reggel személyesen indítja útnak Ácsról az első két kamion illegálisan Magyarországra szállított német szemetet. Az elkövetkező héten összesen 350 tonna - Baden-Württenberg-ből származó - hulladékot szállítanak vissza Németországba.
Felsővezeték-szakadás miatt késnek az InterCity (IC) vonatok kora este óta Budapest és Pécs között; az IC utasai egyórás kerülőúttal számolhatnak, míg a személyvonatok utasait bizonyos szakaszon autóbuszok szállítják - közölte a MÁV szóvivője kedden este az MTI-vel.
Felsővezeték-szakadás miatt késnek az InterCity (IC) vonatok kora este óta Budapest és Pécs között; az IC utasai egyórás kerülőúttal számolhatnak, míg a személyvonatok utasait bizonyos szakaszon...
Diákok sokaságát látja vendégül Miskolc, noha már befejeződött az idei tanév, ám a fiatalok háromnapos olimpiája csak most kezdődött meg - tájékoztatta az MTI-t Szűcs István sajtóreferens.
Az egészségügyi miniszter reményei szerint a nyár végére minden hazai egészségügyi intézményben végbemegy a végleges struktúra kialakítása, és ez hozzájárul a kórházak anyagi stabilitásának megteremtéséhez is.
Már kedden is az átlagosnál 10-15 százalékkal többen lettek rosszul a hőség miatt, ez az arány a legmelegebbnek várt csütörtöki napon a 40 százalékot is elérheti - mondta az InfoRádióban az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Olcsó és hatékony gyógyszert jelent a csúzos betegeknek a csipkebogyó - derítették ki német és dán kutatók. A hat hónapos kezelés nyomán jelentősen csökkentek a betegek fájdalmai.
Egy hétvége alatt bezárták a BM Kórház szülészetét. A kismamáknak nem szóltak előre, többen közülük a kórházban értesültek a döntésről. Átmenetileg az Országos Gyógyintézeti Központba küldik őket. Az intézmény azonban július elsejétől ugyanúgy megszűnik, mint a BM Kórház, és beolvad az Állami Egészségügyi Központba, amelyet a leváltott kancelláriaminiszter öccse igazgat majd.
Várhatóan szerdán elkezdik visszaszállítani Németországba a Magyarországra illegálisan behozott szemétbálákat, elsőként a Komárom-Esztergom megyei Ácsról indulnak el a kamionok. Azért csak most, mert a rendőrség korábban lefoglalta a hulladékot különféle szakvélemények elkészítéséhez. A vizsgálatok elkészültek, hamarosan Bács-Kiskun megyében is szállíthatóvá válnak a bálák, néhány héten belül…
Az egészségügyi miniszter reményei szerint a nyár végére minden hazai egészségügyi intézményben végbemegy a végleges struktúra kialakítása, és ez hozzájárul a kórházak anyagi stabilitásának...
Draskovics Tibor ígérete szerint miniszterként is folytatja azt a munkát, amelyet eddig az Államreform Bizottságban végzett. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszterként nem ígér radikális változást a rá bízott területeken. Lamperth Mónika pedig miniszterjelölti meghallgatásán azt mondta: az egyenlő esélyek megteremtéséért küzd. Pont úgy, mint az elődje.
Robbanás történt Pakisztán nyugati, Afganisztánnal határos vidékén egy kiképzőtáborban, a rakétabecsapódás okozta detonációban 32 iszlamista vesztette életét.
Több mint négyórányi keresés után búvárok találták meg annak a férfinak a holttestét, aki fürdőzés közben merült el a Tiszában kedden Tiszadobnál - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az 53 éves helyi...
Kínában megkezdték a Mount Everest alaptáboráig vezető út építését. A cél, hogy megkönnyítsék az olimpiai láng feljutását a világ legmagasabb csúcsára.
Rendjelek, egyenruhák, fegyverek és képzőművészeti alkotások révén ismerhetik meg a látogatók a Mária Terézia Katonai Rend magyar hőseit a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum kedden megnyílt kiállításán.
Az EU soros elnöke, Németország elkészítette összefoglaló javaslatát arról, hogy mit tartalmazzon az uniós alkotmány helyére lépő EU-szerződés, s ezt kedd este a többi EU-tagállam elé tárja. A...
Ausztráliában tekinthető meg a kivégzett iraki diktátor arany gépkarabélya. Szaddám Huszein díszfegyverét amerikai katonák találták meg az észak-iraki Kirkuk környékén.
Népszavazást kezdeményez a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz Polgári Frakciója a megye által fenntartott egri Markhot Ferenc Kórház funkcionális privatizációjának megakadályozása érdekében - közölte a frakció igazgatója. Azt követően döntöttek így, hogy a szocialista vezetésű megyegyűlés ügyrendi, pénzügyi és egészségügyi bizottságának együttes ülését botrányos körülmények között húsz perc után…
Horvátország tiltakozó jegyzékben vár magyarázatot Szlovéniától Ivo Sanader horvát kormányfő állítólagos lehallgatása ügyében. Az esetre Anton Rop volt szlovén miniszterelnök hívta fel a figyelmet.
Idén nem terveznek létszámleépítést az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) - reagált Horváth Ágnes arra a sajtóértesülésre, miszerint az anyagi gondokkal küzdő szolgálatnál a korábbi 6,5 %-os leépítés után újabb elbocsátások várhatók. Az egészségügyi miniszter ezt az OMSZ-ben tett keddi látogatásán mondta, ahol tájékoztatták arról: a mentősök hogyan készültek fel a hőséggel kapcsolatos teendőikre.
Az ENSZ klímakutató programjának eredményeinél sokkal fenyegetőbb következtetésekre jutott egy amerikai kutatócsoport a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban. Szerintük összeomolhat az emberi civilizáció, ha a következő egy évtizedben nem fogják vissza radikálisan az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a közelmúltban történtek jól mutatják, milyen veszélyekkel jár az elhamarkodott általánosítás. A miniszter erről kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón beszélt egy újságírói kérdésre válaszolva. A minisztertől azt kérdezték, nem tartja-e elhibázottnak, hogy - miután hétfőn kiengedték az előzetes letartóztatásból a Múzeum körúti erőszakkal…
Az amerikai Boeing repülőgépgyár óriásüzletet kötött kedden a Párizs melletti Le Bourget-ben zajló nagyszabású nemzetközi repülőgépipari bemutatón: legalább 60 repülőgépet szállít az ágazat vezető...
Állandó fejfájást okoz a londoni rendőrségnek Antony Gormley kiállítása. Amióta a művész a háztetőkön elhelyezte saját életnagyságú, mezítelen szobrait, folyamatosan hívják a londoniak a rendőrséget, hogy jöjjenek megmenteni a férfit, aki öngyilkosságra készül a szomszédban.
Nyár lévén új rovatot indítunk, mivel feltételezzük, hogy Önöket majd megeszi a fene, hogy tudják melyik sztár mit pakol a bőröndjébe, mikor végre itt hagyja ezt az irtózatos kemény taposómalmot,...
Öt év után először ismét nőtt tavaly a menekültek száma a világban, döntően az iraki konfliktus miatt - állapította meg az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága éves jelentésében.
"Szerbia uniós közeledésének azzal a feltétellel vagyok támogatója az Európai Parlamentben, hogy javuljon az emberi jogok, azon belül is a vajdasági magyarság helyzete az európai...
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet szerint a Rába habzásért felelősnek tartott ausztriai Boxmark bőrgyár megakadályozta az újabb mintavételt a folyóból.
Letartóztatott az oregoni rendőrség egy tizenévest, aki egy lóval fajtalankodott. A támadót a figyelőkamera felvétele buktatta le; a szerkezetet a tulajdonos azért szerelte fel a pajtában, mert az állatot már korábban is bántalmazták szexuálisan.
Az elmúlt néhány év az ingatlanpiac felső szegmenseiben jelentős változásokat eredményezett. E változások egyik fontos eleme, hogy a keresletet a korábbinál szélesebb szempontrendszer jellemzi: az ingatlan elhelyezkedésén és méretén kívül sok más szempont is nagyobb jelentőséget kapott.
Egy szlovák férfi erősítette meg Malina Hedvig vallomását az egyik szlovák magántelevízióban. Nemcsak azt állítja, hogy a magyar egyetemista lányt valóban származása miatt verték meg a bőrfejűek, hanem azt is, hogy ismeri az egyik támadót.
Magáncélra rendelte meg valaki a világ legnagyobb repülőgépét - jelentette be kedden az Airbus. A repülőgépgyártó cég nem árulta el, hogy kitől kapta a rendelést az A380-asra.
Tízparancsolatot adott ki a Vatikán - amely ezúttal a hívők és nem hívők egy külön csoportjának, az autósoknak szól. A Szentszék azzal indokolta a szokatlannak tűnő lépést, hogy az autó a mindennapi élet szerves részévé vált és ezért foglalkozni kell a vezetők lelki szükségleteivel.
Az egészségügyi reformmal egy időben hatályba lépett gyógyszerfelírási kormányrendelet szerint a krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszereket akár három hónapra előre is fel lehet írni - mondta az InfoRádiónak az orvosi kamara háziorvosi szekciójának vezetője Kertai Aurél hozzátette: ha ennél rövidebb időközönként kontrollvizsgálatok szükségesek, azokra kötelező visszarendelni a beteget…
Komoly előrelépés, hogy ma már az osztrákok is elismerik: ők a felelősek a Rába habzásáért. Így még ebben az évben megoldás várható az ügyben - mondta Fodor Gábor ma Szentgotthárdon. A környezetvédelmi miniszter az Országgyűlés szakbizottságának kihelyezett ülésén vett részt, ahol a határra tervezett osztrák hulladékégető ügye is napirendre került.
A Múzeum körúti erőszakkal meggyanúsított rendőrök ügyvédei közül az MTI által megkérdezettek szerint a nyomozás során készített műszaki, hemogenetikai és orvosszakértői szakvélemények a...
Nemcsak földfelszíni sugárzással, hanem többek között kábelen keresztül is lehet digitális tartalmakat sugározni, ezért Piller András, a T-Kábel Magyarország Kft. vezérigazgatója úgy gondolja, hogy ha a kormány szerepet vállal a digitális műsorszórás kialakításában, akkor azt platform-semlegesen kell tennie.
Hetvennyolc éves korában egy berlini kórházban elhunyt a Magyarországon is jól ismert német színész, Klausjürgen Wussow. A klinika című sorozat főszereplője már hónapok óta betegeskedett, Alzheimer-kórral is kezelték.
A kínai pilóták egytizede beszél csak a nemzetközi követelményeknek megfelelően angolul - dorgálta meg a kínai légügyi hatóság az érintetteket és felszólította őket: változtassanak hozzáállásukon és menjenek tanfolyamokra.
A román belpolitikai helyzet aktualitásai mellett uniós ügyekről és a magyar-magyar kapcsolatok tervezett eseményeiről folytatott megbeszélést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Markó Bélával, a román...
Ötmillió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lidl áruházláncot, mert születésnapi akciójával megtévesztette a vásárlókat. Az áruház "kettőt fizet, hármat kap" akcióját ugyanis úgy értelmezhették a vevők, hogy csak három termék megvásárlásánál kapnak kedvezményt, holott ez már egyetlen áru megvásárlásánál is járt.