2007. június 16. szombat

jún. 16
8:42
Bochkor már csak félve mustrálja melleket (BorsOnline)
Gátlásos kamaszként viselkedett a lányok tegnapi vizespólóversenyén Bochkor Gábor, a Bumeráng mûsorvezetôje. Az egykori nôfaló tavaly még leplezetlen érdeklôdéssel legeltette szemét a nedves ruhadarabok alól kivillanó kebleken, idén azonban átengedte a terepet társainak. Bocsi az eltelt idô alatt ugyanis családapa lett, és nem kockáztatta meg, hogy rosszindulatú pletykák jussanak Várkonyia Andrea…
jún. 16
8:42
Britney Spears a rajongóknak könyörög (Infostart)
Britney Spears saját rajongóitól kért segítséget. A sztár ugyanis nem tudja eldönteni, hogy készülő albumának milyen címet adjon.
jún. 16
8:45
A gulyáslevesen kívül, mit is jelent magyarnak lenni? (Spa Trend Online)
A közelmúlt történelme Magyarországnak egyre szűkülő határokat, köröket juttatott, magyar világra azonban szerte a széles glóbuszon lelhetünk. Magyarokra, akik felteszik maguknak a kérdést, hogy a gulyáslevesen kívül, mit is jelent magyarnak lenni, vagy egyáltalán lenni. Határtalan irodalom című könyvében őket látogatja sorra konok következetességgel Kaiser Ottó, magyar írókat, akik sok száz, ezer…
jún. 16
8:51
Lecsukták, mert félmilliárdot adott a szegényeknek (Infostart)
Majdnem három év börtönbüntetésre ítélték egy német bank vezetőjét, aki több mint félmilliárd forintnak megfelelő összeget vett le a pénzintézet gazdag ügyfeleinek számlájáról, és utalt át az adóssággal küszködőknek.
jún. 16
8:53
Átfogó élelmiszerbiztonsági ellenőrzés kezdődik hétfőn (Metropol)
Átfogó nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzés kezdődik hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Süth Miklós országos főállatorvos.
jún. 16
9:00
Ki is volt Kádár János? (Infostart)
Ellentétes vélemények fogalmazódtak meg Kádár Jánosról a XX. század Intézet által szervezett, az egykori pártfőtitkár hagyatékáról szóló nemzetközi konferencián. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója gyávának, Oroszország egykori magyarországi nagykövete pedig következetesnek nevezte Kádár Jánost.
jún. 16
9:11
Az öngyilkosság mellékhatásai (Spa Trend Online)
Mellékhatás címmel jelent meg F. Tóth Benedek első kötete. A könyv kilenc novella és egy kisregény gyűjteménye. A szerző mindennapi történeteket dolgoz fel és visz el egy kicsit a misztikum és a fantasztikum irányába. Főhősei között megtaláljuk a világ legkövérebb emberét, akinek fogynia kellene, de ha lefogy, oda a hírneve, a pénze, az élete. Egy öngyilkosjelöltet, akinek felajánlják a halál ezer…
jún. 16
9:15
A szépségkirálynő meghökkentő esete (Infostart)
A hatalmas felháborodás miatt kénytelenek voltak megváltoztatni Spanyolországban a Miss Spain szépségverseny szabályait, így mostantól gyermekes hölgyek is versenyezhetnek a megtisztelő címért.
jún. 16
9:28
A legtöbb neves szekértő szerint nem Botticelli festett Esztergomban (Spa Trend Online)
Fokozott élénkséggel kezdődött meg az a tudományos vita, melynek célja, hogy fény derüljön rá, hogy valóban Botticellitől származik-e az a freskórészlet, amely Vitéz János érsek egykori esztergomi dolgozószobáját díszítette. A magyar szakemberek egyelőre szkeptikusak a két művészettörténész Firenzében és Rómában elhangzott érveivel szemben. Több külföldi szakértő is Esztergomba érkezett, hogy…
jún. 16
9:31
Infúzióval sétálnak az utcán a páciensek (Infostart)
Érdekes újítást vezettek be a kínai Zhijin város kórházaiban: az ágyakkal való takarékoskodás jegyében az intravénás infúziót kapó betegeket kiengedik, mehetnek az ügyeiket intézni.
jún. 16
9:40
Már a fogkrémet is hamisítják (Infostart)
Mérgező anyagot is tartalmazhatnak azok a hamisított fogkrémek, amelyekre az Egyesült Államok több államában bukkantak.
jún. 16
9:48
Orosz kérés a palesztinoknak (Infostart)
A megbékélés érdekében párbeszédre szólította fel a két rivális palesztin szervezetet Oroszország.
jún. 16
9:57
Súlyos buszbaleset Győr-Moson-Sopron megyében (Infostart)
Győr-Moson-Sopron megyében egy ember meghalt és csaknem harmincan megsérültek, amikor felborult hajnalban egy lengyel turistabusz a 86-os főúton, Beled közelében.
jún. 16
9:57
Emlékezés a mártírokra (Infostart)
Elhelyezte az emlékezés virágait és fejet hajtott Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai emléke előtt Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájánál. Nem sokkal korábban Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a budapesti Vértanúk terén koszorúzta meg Nagy Imre szobrát.
jún. 16
10:06
Alakul az adószabályok kijátszására épülő iparág (Infostart)
Milliárdokat bukik a magyar költségvetés azáltal, hogy becslések szerint több ezer magyar tulajdonban lévő személygépkocsi fut a hazai utakon szlovák rendszámmal - írja a Népszabadság. Szlovákiában, ahol nincs regisztrációs adó, egész iparág alakult a magyarországi adószabályok kijátszására.
jún. 16
10:40
Megemlékezések az 56-os forradalom vértanúiról (HírTV)
Negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét és társait a Kozma Sándor utcai börtönben. Az alábbiakban arra tekintünk vissza, mi vezetett a per előkészítéséhez, illetve milyen közjátékok előzték meg a kivégzést.
jún. 16
10:42
Milliós megtakarítást hoz a Szlovák rendszám? (BorsOnline)
Becslések szerint tízezernél is több, magyar tulajdonban lévô, ám Szlovákiában forgalomba helyezett gépkocsi közlekedik hazánkban. A trend oka egyszerû: sok-sok pénzt megspórolhat, aki odakint regisztrálja az autóját.
jún. 16
10:48
A Hankook külföldön toboroz munkásokat (HírTV)
Külföldön is toborzott vendégmunkásokat a dunaújvárosi Hankook gumigyár, holott a kormány éppen a munkahelyteremtésre hivatkozva támogatja 20 milliárd forinttal az üzem felépítését - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint néhány hónapja Szlovákiában toboroztak érettségizett, magyarul beszélő munkásokat a gumiabroncsgyárba.
jún. 16
10:57
56-os mártírok - Közjogi méltóságok koszorúztak Nagy Imre budapesti szobránál (Metropol)
Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint közjogi méltóságok, köztük több miniszter, az egyházak képviselői és civilek koszorúztak szombat délelőtt Nagy Imre mártírhalált halt egykori miniszterelnök budapesti szobránál a Vértanúk terén.
jún. 16
11:07
Szili egyedül koszorúzott a Vértanúk terén (Alternatív Energia)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke megkoszorúzta Nagy Imre szobrát a budapesti Vértanúk terén szombaton reggel. A téren komoly rendőri erőkkel biztosítják a helyszínt - jelentette a távirati iroda tudósítója. Az Országgyűlés elnöke az eredeti tervektől eltérően nem a Nagy Imre Társaság képviselővel közösen, hanem egyedül helyezte el a megemlékezés virágait a szobornál, mert vidéki programja…
jún. 16
11:08
Közlekedéstan informatikával (Piac és Profit)
Élményszerű oktatás bevezetésére, hatékony multimédiás eszközökre van szükség a közlekedésbiztonság oktatásában - képviseli a gazdasági miniszter.
jún. 16
11:09
Sólyom László fejet hajtott a 301-es parcellában (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök szombaton kora reggel helyezte el az emlékezés virágait és hajtott fejet Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás áldozatainak emléke előtt a rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájában. Az államfő az idős korára tekintettel tolószékben érkező Király Béla vezérezredessel, a forradalom leverése…
jún. 16
11:10
Képriport a rettenetes buszbaleset helyszínéről (Infostart)
Győr-Moson-Sopron megyében egy ember meghalt és 28-an megsérültek, amikor felborult hajnalban egy lengyel turistabusz a 86-os főúton, Beled közelében.
jún. 16
11:16
Budai Bernadett és Daróczi Dávid a legesélyesebb a kormányszóvivő pozícióra (HírTV)
Budai Bernadett és Daróczi Dávid lehet a két új kormányszóvivő. A két új szóvivőt rövidesen bemutatják a sajtónak. Daróczi Dávid a Kormányszóvivői Iroda vezetője, míg Budai Bernadett a Vision Consulting elemzője.
jún. 16
11:16
Súlyos buszbaleset Beled község közelében (Blikk)
jún. 16
11:17
Szélerőműdömping (Piac és Profit)
A német Plambeck Neue Energien (Cuxhaven) és a drezdai GM Umwelt- und Energiewirtschaft GmbH 2011-ig mintegy 365 millió eurót kíván magyarországi szélenergetikai projektekbe befektetni.
jún. 16
11:24
Horkolt a szökevény (Blikk)
jún. 16
11:24
Célpont (videó) (HírTV)
Adás: 2007. június 15. péntek 21.35 2007. június 16. szombat 18.35 2007. június 17. vasárnap 10.05 2007. június 18. hétfő 16.05
jún. 16
11:24
Taps fogadta Gyurcsányt a Vértanúk terén (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint közjogi méltóságok, köztük több miniszter, az egyházak képviselői és civilek koszorúztak szombat délelőtt Nagy Imre mártírhalált halt egykori miniszterelnök budapesti szobránál a Vértanúk terén. A Parlament felől gyalogosan a helyszínre érkező Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és kíséretét - Bihari Mihályt, az…
jún. 16
11:26
Szcientológusok a magyar pedagógusképzésben (HírTV)
Szcientológusok kaptak engedélyt az oktatási minisztériumtól arra, hogy részt vegyenek a magyarországi pedagógusképzésben. A Hiller István vezette tárca április elején fogadta el az L. Ron Hubbard nevéhez fűződő Tanulási Technológia módszert.
jún. 16
11:28
Videó az ötven évvel ezelőtt eltemetett szuperautó kiemeléséről (Infostart)
Oklahomai Tulsa városában kiemelték azt a Plymouth Belvedere gépkocsit, amelyet 1957-ben temettek el a városban.
jún. 16
11:30
A Fatah Ciszjordániában csap vissza (Infostart)
A Hamászhoz kötődő szervezetek mintegy tíz irodáját fosztották ki a Fatahhoz tartozó al-Aksza Mártírjainak Brigádjai Ciszjordániában - közölték szemtanúk.
jún. 16
11:32
Lengyel busz karambolozott a 86-os úton - egy halott (HírTV)
Egy ember meghalt, huszonnyolcan pedig megsérültek a kora reggeli buszbalesetben a 86-os úton. Egy lengyel turistabusz borult fel a Győr-moson-sopron megyei Belednél, ötvenen utaztak rajta.
jún. 16
11:48
Milliárdokat követel az állam Tocsiktól? (BorsOnline)
Kamatokkal együtt mintegy 2 milliárd forintot kell visszafizetnie Tocsik Mártának, amennyiben jogerôre emelkedik a Fôvárosi Bíróság döntése, miszerint az ÁPV Rt-nek visszajár 801 millió forint, és annak kamatai.
jún. 16
11:52
Rába: botrányos, amit az osztrákok művelnek (Privátbankár)
Heteken belül megszűnhet a Rába habzása - közölte Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter az MTI-vel. Sólyom László szerint "most már a két ország kapcsolatait beárnyékolja ez a botrányos szennyezés". Valamennyi osztrák parlamenti frakció támogatólag nyilatkozott a magyar törekvéseket illetően
jún. 16
11:58
Pokorni közös pontot talált az SZDSZ-szel (Infostart)
Nem kormányátalakítás, hanem "botrányos hatalmi osztozkodás" történt - értékelte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a pénteken bejelentett minisztercseréket.
jún. 16
12:00
Viharos szél és jégeső várható (HírTV)
Nagy mennyiségű csapadék, akár 60 milliméter is hullhat Baranya Dél-keleti részén és Tolna megye déli felében szombaton napközben. A csapadék jéggel és viharos széllel érkezhet már a délelőtti órákban - tudta meg a Független HÍrügynökség a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok ügyeleteseitől.
jún. 16
12:06
Üdülési csekk: összeomohat rendszer, ha bővítik (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tervei szerint a közeljövőben bővül az üdülési csekkek felhasználhatósága - jelenleg azonban összeomolhat a rendszer, ha bővtik az elfogadást
jún. 16
12:09
Titkos küldetésre indult egy hordozórakéta (Infostart)
Titkos teherrel indult útjára egy Atlas 5-ös rakéta a Cape Canaveral-i légi bázisról.
jún. 16
12:10
Nem tudhatta meg, hogy újra apa lesz (Blikk)
Gyermeket vár Kaszás Attila (†47) özvegye. Úgy tudjuk, Ildikó a negyedik hónapban jár. A tragikus hirtelenséggel, agyvérzésben elhunyt Jászai-díjas színész már nem tudhatta meg, hogy újra édesapa lesz: felesége csak a temetése után ment el arra az orvosi vizsgálatra, amely megállapította az örömhírt.
jún. 16
12:11
A Fidesz az OVB döntéséig nem lép (HírTV)
Megvárja a Fidesz az Országos Választási Bizottság június 25-ei döntését arról, hogy hitelesíti-e az aláírásgyűjtő íveket a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról kezdeményezett népszavazás kérdéseiben is. Addig nem kezdik el gyűjteni az aláírásokat a már hitelesített kérdésekben sem. Erről a Fidesz elnöksége döntött tegnapi ülésén. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: az Országos Választási…
jún. 16
12:12
Halálos baleset a 404-as úton (HírTV)
A mentőautóban halt meg annak a balesetnek az egyik sérültje, amely Nyírtura határában történt reggel a 404-as úton. Két személyautó karambolozott, azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan. A balesetben többen megsérültek. (hírTV)
jún. 16
12:21
Négymilliárdba kerülhet a fővárosi kórházleépítés (HírTV)
Négymilliárd forintba is kerülhet annak a 2400 egészségügyi dolgozónak a leépítése, akiket az öt fővárosi kórházból összevont Állami Egészségügyi Központból bocsátanak el.
jún. 16
12:21
Leszúrta vejét egy osztrák férfi (Blikk)
jún. 16
12:22
Nem lesznek kormányőrök Gyurcsány mellett: megvédi magát? (Infostart)
A miniszterelnök az idén a Balatonnál és Németországban nyaral majd. Blogjában azt írta, hogy a "csatornahajókázásban" az a legjobb, hogy az egész család egy viszonylag kis helyen tud együtt lenni.
jún. 16
12:22
Óriási pusztítást okozott a sárospataki vihar (HírTV)
Óriási széllel és jégesővel kísért vihar pusztított pénteken éjszaka Sárospatakon. Több lakóházban is kár keletkezett. Körülbelül 500 fa kidőlt vagy megsérült - mondta Ágoston András, a város főkertésze a Független Hírügynökségnek.
jún. 16
12:33
Vegyes sikerek a havannai női tőr Világkupa-versenyen (HírTV)
A magyar csapat a hatodik helyen végzett a havannai női tőr Világkupa-versenyen. Az MVSZ tájékoztatása szerint a Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Újlaky Virgine összetételű válogatott előbb 35-15-re verte az osztrákokat, majd 33-26-ra kikapott a franciáktól.
jún. 16
12:35
Halálos baleset a 3-as főúton (HírTV)
Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek abban a balesetben, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkeresztesnél történt szombat délelőtt. Egy kereszteződésben egy autó figyelmetlenül hajtott a 3-as főútra, és összeütközött egy másik személygépkocsival.
jún. 16
12:36
Autósok, figyelem: változik a kötelező (Privátbankár)
A kormány július 1-től módosítja a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló rendeletet. Kárelőzmény-igazolás, külföldi balesetek, súlyos személyi sérülés a terítéken
jún. 16
12:43
100 ezer dollárt Cliton egy pár perces felszólalásért (BorsOnline)
Imádja a pénzt a Clinton-házaspár: az elnökjelölt Hillarynak és férjének, a 1990 és 98 között elnökösködô Bill-nek 300 millió dollárt meghaladó vagyona van.

Keresés