A kormány átalakítása nem személyekről szól - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken. Az átalakítás megváltozott működésről, megváltozó felelősségi viszonyokról szól, hogy kiteljesítsük...
Kötelességből benyújtotta ugyan a kormány a foglalkoztatói nyugdíjról szóló tervezetet a parlamentnek, ám konkrét elképzelések még nem láttak napvilágot. Az új rendszerhez kapcsolódó adótörvények még alakulófélben sincsenek. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldala szkeptikus, a munkaadók hisznek a rendszerben. Mfor.hu tudósítás.
Június 15-én, pénteken folyósították utoljára a 2006/2007-es tanévben a diákhitelt. Ebben a tanévben majdnem 24 ezer új igénylő kapott ezzel a kedvezményes konstrukcióval pénzt. A Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója elmondta: egyre többen kérik egy összegben a hitelt.
Az Izrael létét el nem ismerő Hamasz szervezet elfoglalta a gázai övezetet. Palesztin ellenfele, a Fatah most Ciszjordániában igyekszik megerősíteni hatalmát. Ennek következtében gondot okozhat az övezet víz- és áramszolgáltatása. Ugyanis ezek Izraelből érkeznek Gázába. Amerika a Fatahot támogatja.
Összesen 136 év szabadságvesztésre ítélte pénteken egy brit törvényszék egy terroristasejt hét tagját. Az ítélet indoklása szerint az elítéltek számos merényletet készültek elkövetni...
Az EUR-SEK-et ma 9,4240 és 9,4420 között jegyzik. Eddig nyugodtan telt a kereskedelem, mivel a piaci résztvevök izgalommal várják a Riksbank jövö heti kamatdöntését. A legutóbbi gyenge adatok miatt csökkent a kamatfantázia. A 3,50%-ra való emeléssel számolnak. In-GFX
Bizalmi szavazást kezdeményezett a Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány ellen a cseh ellenzék, miután a koalíció pénteken megakadályozta, hogy a képviselőház megvitassa a korrupcióval vádolt...
Hétfőn döntenek a Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőrrel szembeni kényszerintézkedéséről - mondta el a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken kora délután. Hétfőn még szembesítésre kerül sor és még pénteken egy igazságügyi számítástechnikai szakvélemény is megérkezik az ügyészségre. Az ügyészek ezeknek az eredményét is figyelembe veszik a kényszerintézkedésről szóló döntés…
A közös európai energiapolitika kerüljön be abba a készülő alapszerződésbe, amit a korábban kidolgozott EU-alkotmány helyett próbálnak elfogadni - szorgalmazta az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke egy budapesti tanácskozáson.
A XI. kerületi Montágh Imre speciális szakiskolát átveszi a főváros az önkormányzattól - jelentette be Horváth Csaba oktatási főpolgármester-helyettes. A József Attila Gimnázium és a Weiner Leó Zeneiskola sem szűnik meg a kerületben - adta hírül az InfoRádió.
Hat hét helyett 3 hónapot is várniuk kell azoknak a pároknak, akik lombikbébi programban szeretnének részt venni. A várakozási idő azért nőtt meg ennyivel, mert a Nyírő Gyula Kórházban az áprilisi megszorítások miatt felfüggesztették a meddőségi kezeléseket, és a többi centrumban sincs már üres hely.
Kínai cenzorok kivágták azon jelenetek egy részét, amelyekben Chow Yun-Fat egy kopasz, forradásos arcú kínai kalózt alakít, mivel a figurát degradálónak ítélték a kínai népre nézve - közölte az Új Kína hírügynökség. A filmsorozat világszerte - és Magyarországon is - látható harmadik részében Chow Yun-Fat 52 éves hongongi színész mintegy húsz percet szerepel, ám Kínában a vágás miatt ennek csak a…
Két évtizeddel Kádár halála után is a diktátor öröksége ólomsúlyként nehezedik ránk - jelentette ki Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója a XX. század intézet által "Mit kezdjünk vele? - Kádár János, 1912-1989" címmel rendezett nemzetközi konferencián.
A dél-afrikai rand igyekszik megszerezni dollárral szembeni, 6 hete mért elsö nyereségét. A Moody’s rating ügynökség tegnap bejelentette, hogy figyelik az országot, és hogy az elkövetkezö 18-24 hónapon belül elképzelhetö az ország ratingjének megemelése, mivel már kevésbé aggódnak a fizetési mérleg deficitje miatt. A randnak ráadásul jól jön az emlkedö kamatokra való kilátás is. A SARB legut...
Kevesebb beszéd és sokkal több párbeszéd - ezt ígéri az új kancelláriaminiszter, akit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken nevezett meg Szilvásy György utódjaként. A miniszterelnök azzal a szándékkal rendezte át a kormányt, hogy erős lépéseket tudjunk tenni, és én ebbe szívesen "beleálltam" - fogalmazott Kiss Péter újságíróknak, miután Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy ismét ő lesz…
Az orosz Lukoil tíz év alatt meg akarja négyszerezni kazahsztáni olajkitermelését - áll abban a dokumentumban, amely a cég vezérigazgatója, Vagit Alekperov beszédét tartalmazza egy kazahsztáni befekte...
Az SZDSZ ügyvivői testülete jövő hétfőn rendkívüli ülésen foglal állást a kormányátalakítással kapcsolatban - közölte a párt elnöke pénteken. "Amennyiben a bejelentett átalakítási terv a kormányzat működésének javítását és a reformok előrevitelét szolgálja, az SZDSZ támogatni fogja a miniszterelnök javaslatait" - írta közleményében Kóka János.
Sólyom László köztársasági elnök szombaton Bécsbe látogat, ahol a Rába szennyezésének kérdéséről tárgyal Heinz Fischer osztrák szövetségi elnökkel. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a magyar államfő részt vesz az Osztrák Máltai Kórházszolgálat 50 évvel ezelőtti megalakulása alkalmából rendezett ünnepségen, ahol beszédet is mond. Ezt követően négyszemközti megbeszélést folytat…
Június 15-én rendben lezajlott a 2006/2007-es tanév utolsó Diákhitel-folyósítása. Az őszi és a tavaszi szemeszter során csatlakozó 23.815 új igénylővel együtt ebben a tanévben 95.020 felsőoktatásban tanuló diákot segített a Diákhitel, hogy tanulmányaik alatt a maximumot hozhassák ki magukból. Ők összesen 24 milliárd 425 millió forintot kaptak ebben a tanévben - tájékoztatta az EduPress-t a…
Hétfőn döntenek a Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőrrel szembeni kényszerintézkedéséről - mondta el az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Hétfőn még...
Az Európai Unió újonnan csatlakozott országai - köztük Magyarország számára is - követendő a spanyol példa; a vasúti közlekedés és szállítás hatékony fejlesztése európai uniós forrásokra támas...
A természetes fürdővizek egészségügyi állapotát ezen a nyáron is megvizsgálgálják több európai helyszínen. Az Európai Unió által finanszírozott Európa-fürdés (Epibathe) program részeként két tiszai strandon - július 1-jén Csongrádon és augusztus 5-én Tiszakécskén közegészségügyi felmérést végeznek - adta hírül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
Az őszi és a tavaszi szemeszter során csatlakozó 23.815 új igénylővel együtt ebben a tanévben 95.020 felsőoktatásban tanuló diákot segített a diákhitel, hogy tanulmányaik alatt a maximumot...
Az MDF szerint a kabinet mostani átalakítása sem fog lényegi változást eredményezni a kormányzásban. Ezt az ellenzéki párt szóvivője mondta az után, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken bejelentette: négy minisztérium vezetésén változtat és két új tárca nélküli minisztert nevez ki. Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta, az elmúlt 365 napban a miniszterelnöknek 365 különböző javaslata volt arra, miként lehet…
A palesztin elnök, Mahmúd Abbász csütörtökön úgy döntött, hogy meneszti a palesztin egységkormányt, és szükségállapotot hirdet. A döntés oka az a véres harc, amely a palesztin kormány két koalíciós partnere, a mérsékelt Fatah párt és a radikális iszlamista Hamász között folyik hónapok óta.
Kevesebb beszéd és sokkal több párbeszéd - ezt ígéri az új kancelláriaminiszter, akit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken nevezett meg Szilvásy György utódjaként. A miniszterelnök azzal a...
Az SZDSZ üdvözli, hogy a szocialista párt konkrét javaslatot tett az egészségbiztosítási rendszer átalakítására, ám a liberálisok kételkednek benne, hogy a szocialisták javaslata javítana az egészségügyi szolgáltatások minőségén. A Fidesz, de még az MDF sem támogatja Gyurcsány mostani javaslatait.
Bajnai Gordon azt szeretné, ha a fejlesztések kérdése a kinevezése után sem lenne pártpolitikai ügy. A fejlesztéspolitikai kormánybiztos erről azt követően beszélt újságíróknak, hogy a miniszterelnök pénteken bejelentette: ő váltja az önkormányzati és területfejlesztési tárca élén Lamperth Mónikát.
Tisztázatlan körülmények között halt meg egy 83 éves férfi az újpesti Károlyi Kórházban. Az Egészségbiztosítási Felügyelethez érkező bejelentés szerint az ápolók verték meg az idős embert annyira, hogy napokon belül bekövetkezett halála is ezzel hozható összefüggésbe.
Szombattól újra hatályba lép a kamionok hétvégi és munkaszüneti napjaira vonatkozó közlekedési tilalomról szóló GKM rendelet, amely augusztus 31-ig lesz érvényben - tájékoztatta a szaktárca...
Áprilishoz képest májusban 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. A májusi maginfláció 0,1 százalék volt. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők az...
Évértékelő beszédet tartott az oktatás egészéről Hiller István oktatási és kulturális miniszter Budapesten. A szakminiszter a közoktatás területén az esélyteremtés érdekében tett lépéseket, míg a felsőoktatásban a mennyiségi szemléletről a minőségközpontú gondolkodásra történő áttérést emelte ki.
Az SZDSZ ügyvivői testülete jövő hétfőn rendkívüli ülésen foglal állást a kormányátalakítással kapcsolatban - közölte a párt elnöke az MTI-vel pénteken. "Amennyiben a bejelentett átalakítási terv a...
Piactorzító tényezőnek tekintik a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket a Kopint-Tárki elemzésének készítői, akik szerint csökkenhet a fogyasztói ár.
Lamperth Mónika szerint nem presztízsveszteség, hanem elismerés, hogy új tárcát kapott. A szocialista politikus erről azután nyilatkozott újságíróknak, hogy a kormányfő pénteken Budapesten bejelentette: Lamperth Mónika ezentúl a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot fogja vezetni.
Megérkeztek Moszkvába Észak-Korea sokáig egy makaói bankban befagyasztott számlapénzei, s arra várnak, hogy átutalják őket Phenjan számláira - közölte pénteken egy dél-koreai tisztségviselő. A tranzakció azért fontos, mert Phenjan ehhez a mintegy 25 millió amerikai dollárnyi összeghez való hozzáférést szabta feltételül ahhoz, hogy teljesítse a februári hathatalmi megállapodásban tett ígéretét, és…
Útépítési munkálatok miatt Zamárdi egész belterületén, valamint Zamárdi és Szántód között mintegy másfél kilométer hosszan lezárták a külső forgalmi sávokat, ezért torlódásra kell számítani az autósoknak - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. Bíró Gábor tájékoztatása szerint a munkálatok előreláthatólag a hétvégén is tartanak, a hét végi balatoni forgalom sűrűsége miatt…
Kiengesztelődést kért bírálóitól írásban hátrahagyott levelében a csütörtökön elhunyt Kurt Waldheim néhai osztrák államfő és ENSZ-főtitkár, elismerve, hogy ő maga is követett el hibákat, de szavai...
192,6 milliárd dollár lett az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének idei első negyedévi hiánya - közölte pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium. Ezen belül a javak és szo...
Az oktatási tárcának az idei tanévben nem volt kellő erélye ahhoz, hogy érvényesítsen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által is támogatott több oktatáspolitikai elemet, tehát teljesítménye több szempontból is "elégtelen", "felzárkóztatásra szorul" - jelentette ki Kerpen Gábor, a szakszervezet elnöke pénteken Budapesten. A szakszervezeti elnök azt sérelmezte, hogy a jelenlegi…
Az elsö negyedévben 192,6 milliárdra csökkent az amerikai fizetési mérleg deficitje, miközben -202,0 milliárdos értékkel számoltak. Az elözö negyedévi értéket közben -195,8 milliárdról -187,9 milliárdra módosították. A következö ellenállás 123,54-nél, támogatás pedig 123,20-nál található. In-GFX
Sólyom László köztársasági elnök szombaton Bécsbe látogat, ahol a Rába szennyezésének kérdéséről tárgyal Heinz Fischer osztrák szövetségi elnökkel. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása...