A Mátyás Király Múzeum és a Pilisi Parkerdő Zrt. is pályázik a visegrádi fellegvár üzemeltetési jogára. A vár feletti tulajdonosi jogokat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) gyakorolja, de mivel a műemlék természetvédelmi területen áll, jelenlegi üzemeltetője a Pilisi Parkerdő.
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet és az osztrák Zöldek elkönyvelhetik az első részsikert a Rába-szennyezés ellen folytatott küzdelmükben: az osztrák hatóságok váratlanul saját...
Rendkívüli sajtóértekezletet tart pénteken délben az Országházban Gyurcsány Ferenc kormányfő - tájékoztatta a miniszterelnöki kabinet az MTI-t. A távirati iroda csütörtökön több forrásból úgy...
Villámcsapás ért finn katonákat egy éjszakai hadgyakorlaton péntekre virradóra; a baleset nyomán 11 katonát vittek kórházba, közülük háromnak az állapota súlyos - közölték a hadsereg illetékesei.
A Discovery Networks EMEA (Europe Middle East & Africa) régiójának vezetősége bejelentette, hogy Leszek Zaborowskit nevezik ki a közép-európai televíziócsatorna igazgatói posztjára. Az új vezető a lengyelországi központban dolgozik, felettese pedig Katarzyna Kieli, a közép-európai alelnök és regionális igazgató lesz.
Három ember, köztük két gyermek súlyosan megsérült péntek délelőtt Diósdnál, ahol három autó ütközött össze; a sérülteket mentőhelikopter szállította a kórházba - értesült az MTI a Pest Megyei...
Börtönbüntetésre ítélték állatkínzás miatt azt az arizonai férfit, aki egy kiskutyát adott kígyójának vacsorára. A glendale-i férfi, Joseph E. Beadle három hónap börtönt kapott, két évre felfüggesztve.
Szabadlábon védekezhetnek a Borsodban vesztegetés miatt letartoztatott, és május vége óta fogva tartott rendőrök péntektől; a REBISZ Autópálya-rendőrség 14 tagjára a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség főügyész-helyettese végrehajtandó szabadságvesztést kér - ezt maga a megyei főügyész-helyettes mondta pénteken az MTI-nek. A hivatali helyzetükkel visszaélő, vesztegetés miatt gyanúsított…
A munkaadók támogatták, a munkavállalók inkább aggodalmaikat fogalmazták meg a foglalkoztatói nyugdíjjal kapcsolatban, a további konzultáció szükségességével azonban mindkét oldal egyetértett az...
Pr- és rendezvényszervezői feladatokra keres ügynökséget a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). A hivatalnak erre nettó 250 millió forint áll a rendelkezésére. A győztessel 2008. június 30-ig kötnek szerződést - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF elnöke közösen helyezett el koszorút Nagy Imre miniszterelnök emléktáblájánál pénteken Budapesten. Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök, Kóka János, az SZDSZ elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke a koszorúzás előtt a Nagy Imre Emlékházban imát mondott, mécsest gyújtott és közösen elénekelte a Himnuszt - mondta Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája, a nem…
Súlyosan megrongálódott egy pokolgép detonációjában egy jelentős szunnita mecset a dél-iraki Bászra közelében - közölte az arab országba vezényelt brit haderő szóvivője.
Mohamed Aida diadalmaskodott a havannai női tőr Világkupa-versenyen. A 116 indulót számláló mezőnyben a magyar vívó az elődöntőben egy tussal bizonyult jobbnak Ilaria Salvatorinál, majd a fináléban 12-9-re verte a szintén olasz Valentina Vezzalit - a magyar szövetség tájékoztatása szerint.
Búvárok keresik azt a dunaújvárosi férfit, aki horgászás közben tűnt el Fejér megyei Nagylók közelében, a Piroska tavon. Pénteken délelőtt jelentette a sárbogárdi rendőrségen egy horgász, hogy eltűnt a társa.
Csak semmi szex, angolok vagyunk? Újra kéne gondolni a szlogent: egy brit nő vitájuk hevében letépte párja bal heréjét, és megpróbálta megenni azt. Sikertelenül, a férfi pechjét enyhítve...
Zártkörű megemlékezést tartottak Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 49. évfordulóját megelőző napon, pénteken. Nagy Imre unokája meghívta a parlamenti pártok vezetőit, akik közül az MSZP, az SZDSZ és az MDF elnöke részt vett az eseményen, Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP vezetje egyéb programjaik miatt nem tudtak megjelenni. Nagy Imre unokája az InfoRádiónak azt…
Cigány ügyeink nem úgy zajlanak, ahogy az elemi logika szerint kellene. Az elmúlt másfél évtizedben a százszorosára nőtt szellemi közfigyelemnek el kellett volna vezetnie valamilyen belátáshoz, felismerésekhez, új érzékenységhez, használható nyelvhez, közös gondolathoz.
A nemzetközi verseny- és az exportképesség növelésében kiemelt szerepet szán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a klasztereknek. A törekvés az, hogy 2013-ra szerte az országban sikeres, nemzetközileg látható klaszterek jöjjenek létre - olvasható a Világgazdaságban.
A GBP-USD árfolyama a hét végén megállapodhat 1,9660 fölött. Ellenállás 1,9795-nél található. Tarthatja magát az ebböl adódó range. Más esetben elönyben részesíthetik a felsö oldal felé való kitörést 1,9835-nél. In-GFX
"Melegbombát" akart előállítani 1994-ben az amerikai védelmi minisztérium egyik katonai laboratóriuma; ennek révén az ellenséges katonák honoszexuálisokká váltak volna és inkább egymással lettek volna elfoglalva, mint a háborúzással. Az amerikai légierőnek az Ohio állambeli Daytonban lévő Wright laboratóriuma 7,5 millió dollárt követelt, hogy kifejlessze az erős afrodiziákumhatású vegyianyaggal…
Friderikusz Sándor műsorának őszi folytatásáról jelenleg is konstruktív tárgyalások folynak az ATV-nél - erről a televíziós csatorna vezérigazgatója tájékoztatta pénteken az MTI-t. A pénteki Blikk...
Az USD-JPY ma új 4,5 éves csúcsot ért el 123,48-nál. A jent megterhelték a BoJ-elnök, Toshihiko Fukui kommentárjai, aki a változatlan kamatdöntés után nem utalt rá, mikor szánják magukat újabb emelésre, és azt nyilatkozta, hogy egyöntetüen döntöttek a változatlan alapkamat mellett. Japán exportörök nagy eladásokat indítottak 123,50-nél. Ehhez jöttek még az opciós akadályok megvédésére szolgáló…
Az euróövezet exportja áprilisban, 119,5 milliárd euró, 12 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken. Az import, 117,7 milliár...
Figyelmeztették az olasz istállótulajdonosokat, hogy vigyázzanak jobban lovaikra, miután egy díjnyertes pejt leöltek és megcsonkítottak Róma közelében. A rendőrség szerint Orchideával a húsáért végeztek.
Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) szerint szoros összefüggés van az őszi tömegoszlatások és a reformok elé tornyosuló, szinte leküzdhetetlennek látszó nehézségek...
Egyre meglepőbb hírek jutnak el a Nyíregyháza Spartacus FC-hez a hétvégi bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban, jelezte hivatalos honlapján a csapat. A Szpari két pont előnnyel vezeti a tabellát, és ha szombaton hazai pályán nyer a Vecsés ellen, akkor bajnok, megelőzve a szintén bajnoki reményeket dédelgető Ferencvárost.
A Magyar Nemzet informácija szerint a Fidesz képviselőcsoportjának hétfői ülésén esett szó arról, hogy Áder János, az Országgyűlés alelnöke, volt frakcióvezető 2009-től az Európai Parlamentben...
A főügyészség még nem indítványozta az erőszakolási ügyben előzetes letartóztatásba helyezett rendőrök további fogva tartását, így azok akár egy-két napon belül szabadulhatnak. A főügyészség szóvivője szerint csak hétfőn születik döntés.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart Gyurcsány Ferenc ma délben a Parlamentben. Lapinformációk szerint a miniszterelnök ma jelenti be Szilvásy György kancelláriaminiszter lecserélését Kiss Péterre, s a kormányt érintő több változás is várható.
A Magyar Nemzet információi szerint a Fidesz képviselőcsoportjának hétfői ülésén esett szó arról, hogy Áder János, az Országgyűlés alelnöke, volt frakcióvezető 2009-től az Európai Parlamentben folytatja pályafutását.
Az EUR-JPY átlépte a 164-es ellenállást, és megközelítette a 164,60-as mindenkori csúcsot. Ha sikerül átlépni az értéket, 166,50-ig nyílhat potenciál. Amíg 163,54 fölött maradnak a jegyzések, töretlen az emelkedö trend. In-GFX
Kiss Péter jelenlegi szociális és munkaügyi miniszter váltja a Miniszterelnöki Hivatal élén Szilvásy Györgyöt. Szilvásy a jövőben a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyeli majd miniszterként.
Ünnepi állománygyűlésen beiktatták a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) új parancsnokának Papp Károly dandártábornokot, rendőrségi főtanácsost, a Fejér Megyei Rendőrkapitányság vezetőjét...
Ma délelött csökkent az EUR-GBP árfolyama. Sakkban tarthatja a crosst a 0,6760 és 0,6770 közti ellenállás, mely a jövö héten 0,6725 irányába mozdulhat el. A 0,6770-es érték átlépése esetén nyereségekre lehet számítani 0,6810-ig, ahol ismét nagy eladási kereslet mutatkozhat. In-GFX
Az amerikai kutatási eredmények szerint az egészséges emberek vérében vannak olyan antitestek, amelyek teljesen célzottan támadják a kórra jellemző lerakódások fehérjéit az agyban.
Minden olyan rendőrnek, aki 20 éves szolgálati viszonnyal rendelkezik, a kormány garantálja az idei december 31-i állapotnak megfelelő nyugdíját - jelentette be Takács Albert igazságü...
Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter posztján - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón.
Vége a találgatásoknak, a miniszterelnök bejelentette, hogy Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatal élén. Szilvásy György a továbbiakban tárca nélküli miniszterként felügyeli a titkosszolgálatokat. Államtitkára Iváncsik Imre, a honvédelmi tárca eddigi államtitkára lesz. A HM államtitkári posztját a szocialista Vadai Ágnes kapja. Bajnai Gordon váltja Lamperth Mónikát az…
Májusban 15 éves mélypontra csökkent a munkanélküliség Bulgáriában: 7,8 százalék volt az állástalanok száma az áprilisi 8,4 százalék után, közölték pénteken a bolgár munkaügyi miniszt...
Hétfőn kerül a parlament elé a közoktatási törvény módosító javaslatai között az változtatás, amely a pedagógusok számára pluszdíjazás nélkül elrendelhető két órát érinti, a módosítás a kormány támogatását is élvezi - mondta Hiller István szakminiszter a Pedagógusok Szakszervezete tanévzáró konferenciáján pénteken a fővárosban.
Nem látszik ki az oktatáspolitika a spóroláspolitika mögül - jelentette ki pénteken Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az oktatási reform káros hatásairól tartott tanévzáró sajtótájékoztatón, amelyen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Levegő Munkacsoport tagjai is részt vettek Budapesten. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kifejtette, hogy az…
2007-re nézve kereslettöbblettel számolnak az ezüstnél, mely a 2006-os szintjén mozoghat. A kereslet tavaly 912 millió unciával meghaladta a kínálatot. Az aranyhoz füzödö korreláció továbbra is emeli az árfolyamot. Az ezüst árfolyama tegnap 0,30%-kal 13,15 dollárra emelkedett. A 133,0-as érték átlépése esetén vételi jelet adhatnak ki 13,80-as céllal, és megközelíthetik a 14-es értéket. A 200…
Mehmet Tüysüz arra kérte egykori élettársát, hogy ha másként nem, akkor gyámhivatali vagy rendőrségi jelenlét mellett hadd találkozhasson a fiával, de az anya ettől elzárkózott - tájékoztatta az apa ügyvédje pénteken az MTI-t. Buda Sándor elmondta: amikor a férfi őrizetbe vétele megszűnt, és jogosan tartózkodott Szegeden, fel akarta keresni a kisfiát és volt élettársát. Célja az volt, hogy…