Fernando Alonso nyerte a forma 1-es amerikai nagydíj első szabad edzését, csapattársa Lewis Hamilton pedig a harmadik lett. Kettejük közé Nick Heidfeld ékelődött be, míg a negyedik pozíciót a Robert Kubicát helyettesítő Sebastian Vettel szerezte meg. A két Ferrari az ötödik és a hetedik helyet szerezte meg Raikkönen, Massa sorrendben. (hírTV)
Nem tekinthető új kezdetnek a pénteken bejelentett kormányátalakítás az MTI által megkérdezett elemzők szerint; úgy látják: a változtatásokkal még nem zárult le a kormányátalakítás. Mráz Ágoston...
Helyreállt a vonatközlekedés péntek este 8 óra után Piliscsaba és Pilisvörösvár között. Ezen a szakaszon délután pótlóbuszok vitték az utasokat, mert a nagy melegben eldeformálódtak a sínek, emiatt a Budapest-Esztergom vonalon késtek néhány percet a szerelvények. A szakemberek kicserélték a sérült vágányszakaszt, újra járnak a vonatok errefelé, késések nincsenek - tudta meg a Független…
Robbanásszerűen hódított tért a kereskedelmi csatornákon az a fajta sorozat, amelyet a Helyszínelők varázsszó jelöl a címben. Az elsőség, a felfedezés a Viasat3 érdeme, onnan terjedt át mostanában máshová is, mint a vírus. Van miami-i, van New York-i, Las Vegas-i, már tengerre is szálltak, sőt, egy új rendőrsorozatot hallottam úgy reklámozni, hogy dunai helyszínelők. Jó a módszer és a műfaj…
Tavaly októberre az év eleji szint nyolcszorosára ugrott a költségvetési szervezetek hatvan napon túli adósságállománya, az átütemezett adósság pedig az ötszörösére nőtt. Egy kormánypárti javaslat szerint az eddigieknél korábban jelölhetne ki ezért a pénzügyminiszter kincstári biztost a túl nagy adósságot felhalmozó állami intézményekhez.
Két év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a német bíróság azt a negyvenöt éves banki alkalmazottat, aki összesen 2,1 millió eurót (500 millió forint) lopott össze saját bankjától, hogy azt szétosztogassa a rászorulók között.
A gépet betoltuk a garázsba és nekiálltunk összerakni. Kezdjük az elejétől, első kerék kopott, első sárvédő nincs, első lámpa törött, tanksapka helyett konzervdoboz, oldaldoboz teteje sehol. Egy jó félóra alatt mindent szépen pótoltunk.
Az új magyar külképviselet Püspök László főkonzul vezetésével Franciaország nyolc déli régiójában, így a francia Alpok és a Cote d'Azur területén látja el az odalátogató és az ott dolgozó magyar állampolgárok konzuli védelmét, illetve gazdaságfejlesztési tevékenységet is folytat.