Útépítési munkálatok miatt Zamárdi egész belterületén, valamint Zamárdi és Szántód között mintegy másfél kilométer hosszan lezárták a külső forgalmi sávokat, ezért torlódásra kell számítani az autósoknak - közölte az MTI-vel a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Júniusban 8,03 pontról 25,75 pontra emelkedett a NY Empire State Index, miközben csupán 12,0 pontos értékkel számoltak. Az új beérkezett megrendelések al-indexe 8,0 pontról 17,2 pontra emelkedett, míg a munkaerö-piaci komponens 9,7 pontról 3,4 pontra csökkent. A meggyözö adatok után 1,2450 alá esett vissza az USD-CHF árfolyama. In-GFX
Győzike házassága annak ellenére is az összeomlás szélén áll, hogy pár napja Bea asszony visszafogadta magához tékozló férjét. A rapper, bár nagy erőkkel dolgozik azon, hogy jóvátegyen mindent, egyelőre semmi pozitív változást nem észlel feleségével való viszonyában. Kapcsolatának tönkremenéséért pedig egyértelműen önmagát teszi felelőssé.
Az elmúlt 365 napban a miniszterelnöknek 365 különféle javaslata volt arra, hogyan lehet a kormány működését „javítani”. Ez a háromszázhatvanhatodik. Ilyen a kormányátalakítás...
A kékszakállú herceg vára Kovalik Balázs rendezésében, valamint a Horvát Nemzeti Színház francia operaelőadásai is megtalálhatók a június 24-ig tartó Miskolci Nemzetközi Operafesztivál hétvégi programkínálatában.
Szalám Fajjád független politikust bízta meg a rendkívüli állapot kormányának megalakításával pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnök. Fajjád pénzügyminiszter volt az iszlamista Hamász és a...
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Kormány Önkormányzatok Érdekegyeztető Fórumának, néhány hónapos működése után annak elnökét Lamperth Mónikát...
Foky Ottó, a magyar bábanimáció atyja ma 80 éves. Egyszer már tisztelegtünk előtte itt a Comment:com-on, de nem lehet elégszer megtenni, hiszen neki köszönhetjük Mirr-murr, Makk Marci, Misi mókus, Ugrifüles,...
Svájcban pénteken felavatták a világ leghosszabb felszíni alagútját, a 35 kilométeres Lötschberg-alagutat, az Alpokban. Az alagút - amely nyolc évig épült, 4,3 milliárd svájci frank (3,45 milliárd...
Beismerő vallomást tett az a 17 és 19 éves fiú, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy kedden feltörtek egy buszt Miskolc-Tapolcán, annak a hotelnek az udvarán, amelyet nemrég különféle szabálytalanságok miatt bezáratott az önkormányzat. A korábbi hotel udvarán jelenleg illegális parkolót üzemeltetnek.
Az év végétől Párizsban már szabadon igénybe vehető szennyezőgáz kibocsátás nélküli kisautók állnak a lakosság és a turisták rendelkezésére - jelentette be Bertrand Delanoe főpolgárme...
Floridában egy rendőr szakította félbe egy pár hétvégi szerelmi légyottját, akik egy építkezésen, száz méter magasban, egy toronydaru tetején szeretkeztek. A hatóságok tájékoztatása szerint az akciót megúszták egy figyelmeztetéssel -...
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek, amikor összeütközött egy menetrend-szerinti volánbusz és egy személygépkocsi a Fejér megyei Rácalmáson, péntek kora délután.
Minden idők legsikeresebb buffalói edzője, Lindy Ruff elfogadta a klub hároméves ajánlatát, és marad az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő csapatnál.
Az amerikai ipari termelés májusban változatlan maradt, miközben +0,2%-os érékkel számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul +0,7%-ról +0,4%-ra módosították. A következö ellenállás 1,0651-nél, támogatás pedig 1,0620-nál és 1,0590-nél található. in-GFX
Ma alanyunk az általam igaztalanul baltaarcúnak titulált Garner kisasszony, akit pedig lehet jól is fotózni, csak az állát kell ügyesen megvilágítani. Mindenki SpyBarbie-ja (copryright by TWOP) 1972-ben látta meg a...
Sas Sándor bronzérmes lett a mozgáskorlátozott erőemelők görögországi Európa-bajnokságán. A plusz 100 kg-os súlycsoportban érdekelt magyar versenyző egyéni csúccsal, 205 kg-mal végzett a harmadik helyen.
Gyereket vár Anna Kurnyikova – jelentette a tmz.com amerikai internetes portál. A gyönyörû orosz teniszezônô állítólag Enrique Iglesias gyerekét hordja a szíve alatt, de az énekes faképnél hagyta.
Hét férfit ítéltek hosszabb börtönbüntetésre terrorista összeesküvés vádjával Londonban pénteken. A férfiak összesen 136 évet kaptak, miután bizonyíthatóan kiderült, hogy Nagy-Britanniában és az USA-ban terveztek robbantásos merényleteket.
A TIC-mutatók szerint áprilisban 84,1 milliárdra emelkedett az USA-ba befolyó töke, miközben csupán 72,0 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi 51,2 milliárdos dolláros érték után. Míg az amerikai államkötvények eladásai áprilisban csökkenést mutattak, a cégek és részvények eladásai emelkedtek. Az EUR-USD-re nem voltak hatással az összességében kedvezö adatok, és tovább emelkedett az…
A Fidesz szerint a kormány pénteki átalakításával "egyszerű ülésrend-csere" történt, ami nem hoz lényeges változást a kabinet munkájában. A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője úgy vélte: a júliustól felálló ötfős kormánykabinet megalakításával folytatódik a zűrzavar.
A mai miniszteri cserék egyértelműen megmutatták, Gyurcsány Ferenc meggyengült és a kormány szerkezeti zűrzavara tovább folytatódik – kommentálta a mai kormányátalakítást Navracsics Tibor.
A világ meghatározó jegybankjai vagy már emeltek, vagy emelni fognak az alapkamataikon - mondta el az InfoRádiónak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Ez hatással lehet a magyar jegybanki alapkamatra is.
Börtön helyett jogerősen autózhat Veress János pénzügyminiszter volt üzlettársa. A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely engedélyezte Kabai Károlynak a börtönbüntetés elhalasztását.
A brit kormány nem kívánja népszavazásra bocsátani a majdani új uniós alapszerződést, mert nézete szerint az nem fogja alkotmány formáját ölteni - mondta pénteken a Downing Street-i miniszterelnöki...
Az egész társadalmunkra kiterjedő morális válság nyilvánvaló tünete az a tehetetlenség, ahogy az egész magyar politikai elit, a kormányzó pártok és az ellenzék, a hatóságok és az igazságszolgáltatás képtelen felszámolni a „fémhulladék-tolvajok” garázdálkodását.
Fokozódó kormányzati káoszt képét vetíti előre a kabinet átalakítása - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken bejelentette: négy...
Fokozódó kormányzati káoszt képét vetíti előre a kabinet átalakítása - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken bejelentette: n...
Előzetes letartóztatásba kerültek azok a 17, illetve 19 éves fiúk, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy rendszeresen loptak a vendégektől egy miskolctapolcai hotelben, amelyet azóta különböző hiányosságok miatt bezáratott az önkormányzat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány. A két fiú - a volt hotel üzemeltetőjének fiai - beismerő vallomást tettek.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kormány átalakításával semmi nem változott, csak néhány ember más helyre került - mondta a párt szóvivője."Semmi nem változott. A kormány fáján néhány...
Az SZDSZ nem fogadja el tényként a miniszterelnök által bejelentett kormányátalakítást, amelyet inkább javaslatnak tart - mondta az InfoRádiónak a liberális párt ügyvivője.
A forint erősödött a bankközi devizapiacon pénteken, az eurót fél négy tájban 250,60/70 forinton jegyezték a csütörtöki 252,75/85 forintot követően. A forint 76 bázisponttal 11,23 szá...
Egy aktuális tanulmány szerint az erös kanadai dollár eddig nem volt negatív hatással az ország ipari szektorára. A munkarerö-piaci helyzet is kedvezö. A CAD-pozitív adatok hatására veszteségeket könyvelt el az USD-CAD, és ismét visszaesett árfolyama az 1,06-os érték irányába. In-GFX
Fokozódó kormányzati káoszt képét vetíti előre a kabinet átalakítása - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken bejelentette: négy minisztérium vezetésén változtat és két új tárca nélküli minisztert nevez ki. Az ellenzéki politikus értékelése szerint csak az ülésrendben történt most változás, hasonlóan ahhoz, amikor egy osztályfőnök időnként…
Ezentúl mindenkinek be kell jelenteni az Európai Unió határainál ki- és belépéskor ha 10 ezer euró - körülbelül 2,5 millió forint - vagy annál több készpénz van nála. Hogy a vámosok szükség esetén az utazókat ellenőrizni tudják, belenézhetnek a személyes poggyászukba, illetve átvizsgálhatják a járművet.
L.L. Junior négy év után szakított kedvesével Katával, mert a lány nem tudta elviselni, hogy Junior rengeteg munkája miatt alig találkoztak. A rapper egy dalt is írt fájdalmáról a készülô lemezére.