2007. április 27. péntek

ápr. 27
8:08
Horváth Ágnes belép az SZDSZ-be (Privátbankár)
Az új egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes bejelentette, hogy belép a Szabad Demokraták Szövetségébe, de nem tervez pártbeli munkát. A politikus, aki...
ápr. 27
8:08
Romániai és a szlovákiai magyarok: követelhetik az önrendelkezést (Gondola)
Ha a nemzetközi közösség elismeri a koszovói albánok jogát az önrendelkezésre, akkor a Romániában és Szlovákiában élő magyarok is követelhetik azt - mondta Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök az ENSZ Biztonsági Tanácsa 15 tagállamának képviselőiből álló tényfeltáró küldöttség előtt.
ápr. 27
8:10
BUX: -0,10 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,67 pontos csökkenéssel, 25.432,72 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,10 százalékos gyengülés.
ápr. 27
8:10
Elküldték az országos tiszti főgyógyszerészt (Infostart)
Menesztették Antal Csaba országos tiszti főgyógyszerészt - erősítette meg a sajtóinformációkat az egészségügyi miniszter.
ápr. 27
8:11
Megjelent az áprilisi Felvi Magazin (HírTV)
Megjelent az áprilisi Felvi Magazin. A végzős középiskolásoknak szóló kiadvány címlapján ezúttal Piringer Patrícia mosolyog. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) középiskolásokat célzó magazinja e hónapban többek között az első BSc szakok tapasztalatait, az e-felvételi előnyeit, a jelentkezési lapokon észlelhető hibákat osztja meg az olvasóval, amellett, hogy aktuális…
ápr. 27
8:11
Rába: 135 millió dolláros keretszerződés 3 évre (Gondola)
A Rába Futómű Kft. és az amerikai központú Marmon-Herrington kiegészítést írt alá a 2007-es keretszerződésre vonatkozóan, mely szerint a Rába növeli kapacitását és futómű, illetve...
ápr. 27
8:13
2%-kal nőttek az ipari termelői árak (Gondola)
Az ipari termelői árak márciusban az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal csökkentek, 2006 márciushoz képest 2 százalékkal nőtt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Az...
ápr. 27
8:15
Lezárják a siófoki zsilipet (HírTV)
113 centiméterre apadt a Balaton vízszintje, így pénteken reggel 8-kor a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság megkezdte a siófoki zsilip zárását.
ápr. 27
8:16
297,3 millió euró a külkereskedelmi hiány (Gondola)
A külkereskedelmi hiány 297,3 millió euró volt január-februárban, 109,1 millió euróval kisebb a 2006. évi első két havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken a részletes...
ápr. 27
8:17
BLOG: Kis vidámság reggelre: American Idol paródia (Index)
Amerika legnézettebb műsorát cinkeli a legjobb rajzfilm ebben a rövid klipben, amiben a Simpson család a zsűri, és az egyik zsűritag (Simon Cowell) a szerencsétlen lúzer, aki be akar kerülni...
ápr. 27
8:22
Szextörvények a világ minden tájáról (Gondola)
Libanonban a férfiaknak törvény adta joguk, hogy nőstény állatokkal közösüljenek. Az a muszlim férfi, aki hím állattal közösül, halállal büntetendő.
ápr. 27
8:22
Galvániszap ömlött az Edelény felé vezető útra (Gondola)
Galvániszap ömlött egy teherautóból az útburkolatra Borsodban péntek reggel, a veszélyes anyag az Edelény felé vezető 27-es főút Sajószentpéter és a múcsonyi elágazás közötti szakaszán okoz...
ápr. 27
8:23
Veszélyes hulladék ömlött Edelénynél az útra (Infostart)
Galvániszap ömlött egy teherautóból az útra Borsodban péntek reggel. A veszélyes anyag az Edelény felé vezető 27-es főút Sajószentpéter és a múcsonyi elágazás közötti szakaszán okoz gondot.
ápr. 27
8:26
Egy évet ad a Malévnak Abramovics (Privátbankár)
Borisz Abramovics sajnálja, hogy nem volt ott a Putyin-Gyurcsány találkozón, ennek ellenére - vagy éppen ezért - övé a lehetőség, hogy megmutassa: a Malév nyereségessé tehető
ápr. 27
8:26
Pert vesztettek a szexrabszolganők (Infostart)
A japán legfelsőbb bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és elutasította pénteken két kínai asszony kártérítési keresetét, akiket a második világháború idején kényszerítettek prostitúcióra a japán megszálló hatóságok.
ápr. 27
8:27
GBP-USD Kedvezötlen kilátások (HírTV)
Egy elemzö szerint kedvezötlenek a GBP-USD rövidtávú kilátásai. Már régen az 1,9880-as támogatás alá ment az árfolyam, és a MACD valamint a Stochastik is negatívnak mondható. A cél az 1,9769-es és az 1,9657-es érték. In-GFX
ápr. 27
8:29
Kisgyermekeket kényszerítettek sátáni szexre az óvónők (Infostart)
Hat embert, köztük három óvónőt tartóztatott le a rendőrség gyermekek bántalmazásáért és szexuális zaklatásáért. Mindezt egy Rómához közeli óvodában követték el. A gyermekek között hároméves is volt.
ápr. 27
8:33
A Pécsi Tudományegyetem szépe lett (HírTV)
Lovászi Anitát választották a Pécsi Tudiományegyetem szépének április 19-én.
ápr. 27
8:33
Mellért rabolt bankot (Blikk)
ápr. 27
8:36
Zavargások Tallinban (HírTV)
Egy ember meghalt, negyvenhárman pedig megsérültek a csütörtöki tallini zavargásokban, amelyek azután törtek ki, hogy az észt fővárosban áttelepítették a második világháborús szovjet hősi emlékművet. A legfrissebb jelentések szerint a szobrot pénteken titkos helyre szállították.
ápr. 27
8:38
Felakasztottak három gyilkost Japánban (Blikk)
ápr. 27
8:39
A leggazdagabb brit rockzenészek - képekkel (Privátbankár)
Meghaladja Macedónia éves GDP-értékét a leggazdagabb brit rockzenészek összesített vagyona a The Sunday Times idei listája szerint.
ápr. 27
8:39
Horváth Ágnes párttag lesz (HírTV)
Horváth Ágnes hamarosan belép az SZDSZ-be. Az egészségügy miniszter a Magyar Televízió műsorában elmondta: közel állnak hozzá a liberális gondolatok, és saját maga szempontjából tartja fontosnak, hogy belépjen a pártba.
ápr. 27
8:43
Halálos áldozat a tallini zavargásokban (HírTV)
Egy halottja és 43 sebesültje volt a tallinni zavargásoknak, amelyek az észt főváros második világháborús szovjet hősi emlékművének áttelepítése kapcsán robbantak ki - jelentette be pénteken az észt állami televízióban Tallinn rendőrfőnöke.
ápr. 27
8:47
Tovább csúszhat a lejtőn a BUX (Privátbankár)
Kisebb visszaeséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde pénteken, várhatóan folytatódik az előző nap délután megindult negatív korrekció. Dobár Péter, a CIB Bank elemzőj...
ápr. 27
8:51
Bye-bye Brau, helló Heineken! (Privátbankár)
A Heineken-csoporthoz tartozó  Brau Union Hungária Sörgyárak Nyrt. a csütörtöki éves rendes közgyűlésén  a 2006. évi profitból és az eredménytartalékból összesen 6,647 milliár...
ápr. 27
8:51
Szulák Andrea egy óra alatt szült (Blikk)
Budapest - "A lányom gyönyörű!” - üzente lapunknak Szulák Andrea (43), aki tegnap reggel adott életet kislányának. Rozina alig egy óra alatt, császármetszéssel, 3 kiló 61 dekával és 56 centivel látta meg a napvilágot, a kiírt időpontnál csaknem egy héttel korábban.
ápr. 27
8:55
A Kapos Volán 60 autóbuszjáratát leállítja (HírTV)
A Kapos Volán csaknem 60 autóbuszjárat leállítását kezdeményezi a jövő héten a gazdasági tárcánál. A zrt. soha nem látott veszteséget szenvedett el az első negyedévben - írja a Somogyi Hírlap.
ápr. 27
8:56
Több tucatnyian megsérültek egy belgiumi vonatbalesetben (Gondola)
Vonatbaleset történt csütörtök este Belgiumban, a flandriai Izegem városának pályaudvarán: egy személyszállító szerelvénybe hátulról belerohant egy üres vonat. A balesetben ötvenegyen...
ápr. 27
8:58
Kóka missziója (HírTV)
A gazdaság felszabadításáról tartott előadást Kóka János szakminiszter tegnap a közgazdaságtudományi egyetemen. Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere pedig arról beszélt, hogy a hazai közgazdasági szakma és a nemzetközi elemzők szerint is rossz úton jár a kormány.
ápr. 27
9:01
A Barcelona csatársztárja a Real Madridhoz szerződik (Infostart)
Spanyolországi lapértesülés szerint szenzációs átigazolásra készül a Real Madrid. Javier Saviola, a madridi Marca szerint szóban már megegyezett a királyi klub sportigazgatójával, Predrag Mijatoviccsal. Körkép három országból - a hétvégi fordulókra is fókuszálva.
ápr. 27
9:02
Lebukott az álszent sztárénekes (Infostart)
Hiába figyelmeztet minden alkalommal a globális felmelegedés kérdésére Sheryl Crow, kiderült, hogy az énekesnő sem tesz meg mindent a probléma csökkentése érdekében.
ápr. 27
9:03
A benzinmutatóra tapad az olajbrókerek szeme (Privátbankár)
Jelenleg szemlátomást az amerikai benzinkilátások mozgatják a kőolaj árát a szabadpiacon, miközben az olajkínálat világszerte bőséges. A szokásossal ellentétben a jobb minőségű amerikai referenciafajt...
ápr. 27
9:03
Borzongató beszámoló: "amikor hazajöttem, nagyon féltem" (Infostart)
Félelmet és bizonytalanságot érzett huszonegy éve Csernobilba érve a katasztrófa után a kísértetvárosba vezényelt tartalékos tiszt. Szűcs László, a Csernobili Gyermekszövetség elnöke attól tart, hogy bármikor bekövetkezhet egy újabb atomkatasztrófa.
ápr. 27
9:03
Nőtt a monetáris bázis márciusban (Gondola)
A monetáris bázis értéke az idén márciusban 41,4 milliárd forinttal 2.590,2 milliárd forintra növekedett - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. A háztartásoknak nyújtott hiteleknél...
ápr. 27
9:04
EUR-SEK Emelkedö svéd termelöi árak (HírTV)
A svéd termelöi árak havi szinten 5,2%-kal emelkedtek, miközben 4,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +4,9%-os érték után. Az üzleti klíma-index 8 pontról 12 pontra emelkedett. Támogatás 9,1290-nél, ellenállás pedig 9,1530-nál található. In-GFX
ápr. 27
9:06
Eltűnhet nyolcszázezer vállalkozás (HírTV)
Harmadára csökkenhet a magyar vállalkozások száma 10-15 éven belül: a jelenlegi 1,2 millióról a cégek száma akár 300 ezerre is apadhat a helytelen gazdálkodás és a tartozási láncok szaporodása miatt. A tavaly év végi adatok szerinti 1,24 millió vállalkozásból 960 ezer ad be mérleget, ám mindössze 705 ezer foglalkoztat legalább egy főt.
ápr. 27
9:06
"Ennyi állat nem kell az uniónak" (Piac és Profit)
A következő hét évben a magyar mezőgazdasági termelés legalább 20 százalékos, tíz év alatt pedig 30 százalékos növelése a cél - jelentette ki Gráf József pénteken Hódmezővásárhelyen.
ápr. 27
9:08
Felhőszakadás Kínában, 4-en meghaltak (HírTV)
Eddig négyen haltak meg a Kína déli részét sújtó áradásokban. A természeti katasztrófa becslések szerint eddig 32 millió dollár veszteséget okozott az ország gazdaságának - számolt be róla pénteken a kínai állami média.
ápr. 27
9:11
Hatalmas diplomáciai botrány a szovjet emlékmű miatt (Infostart)
Az Észtországhoz fűződő diplomáciai kapcsolat megszakítását javasolná Vlagyimir Putyin elnöknek az orosz felsőház, miután a tallinni szovjet hősi emlékművet kitelepítették a belvárosból.
ápr. 27
9:12
A legidősebb katolikus (Privátbankár)
Megkereszteltek Tajvanon egy 114 éves kínai asszonyt, aki feltehetően a legidősebb katolikus lett a világon - jelentette a Fides katolikus hírügynökség. A Tajvan észak...
ápr. 27
9:15
Portugáliába látogat Gyurcsány Ferenc (Gondola)
Lisszabonban tárgyal pénteken Gyurcsány Ferenc, aki egynapos hivatalos látogatása során José Sócrates portugál kormányfővel folytat megbeszéléseket, továbbá találkozik Aníbal Cavaco Silva...
ápr. 27
9:17
Felszállt a Malév első jekatyerinburgi járata (HírTV)
Felszállt a Malév első közvetlen járata az oroszországi Jekatyerinburgba pénteken reggel. Az Ural fővárosába a nemzeti légitársaság heti négy alkalommal szállítja az utasokat új generációs Boing 737NG gépeivel.
ápr. 27
9:17
Így közlekedhetünk és vásárolhatunk a hosszú hétvégén (Infostart)
A május 1-jei ünnep miatt megváltozik a munkarend, ezért módosul az üzletek nyitva tartása. A megszokottól eltérően közlekednek a tömegközlekedési eszközök is.
ápr. 27
9:19
Életre kelthetik Pókembert? (Privátbankár)
Mostanában kerül a mozikba az új Pókember filmet, egy olasz kutató ugyanakkor egy olyan projekten dolgozik, mellyel valóban életre tudja kelteni a képregényhőst.
ápr. 27
9:26
Földrengés Japánban (HírTV)
A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés rázta meg a Japán északi részén lévő Hokkaido szigetét péntek hajnalban - közölték helyi szeizmológusok. Áldozatokról, károkról egyelőre nem érkeztek hírek.
ápr. 27
9:27
Befejeződtek a harcok Mogadishuban (Gondola)
Péntek délelőttre az etióp hadsereg ellenőrzése alá vonta a mogadishui utcákat, a harcok szünetelnek a szomáliai fővárosban, miután az etióp alakulatok az éjjel elfoglalták a lázadók állásait....
ápr. 27
9:30
EUR-USD Euró-pozitív adatok (HírTV)
Kellemes meglepetést okoztak a francia és olasz adatok. A francia fogyasztói bizalom -22 pontról -20 pontra emelkedett, miközben -21 pontos értékkel számoltak, míg a termelöi árak éves szinten 2,1%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +1,9%-os elörejelzést. Az olasz üzleti klíma-index áprilisban 95,6 pontról 98,2 pontra emelkedett, miközben csupán 94,5 pontra számítottak. Az adatok hatására…
ápr. 27
9:32
HÍR: A világ legöregebb diplomása lesz egy kansasi asszony (Index)
95 évesen fejezi be egyetemi tanulmányait a kansasi matróna
ápr. 27
9:35
Rekordmeleg volt az április Hollandiában és Belgiumban (Gondola)
Minden idők legmelegebb áprilisát hozta az idei év Hollandiában és Belgiumban pénteki sajtójelentések szerint, a hőmérséklet mintegy 5 Celsius-fokkal haladta meg az átlagost. Hollandiában...

Keresés