A 60%-os eredmény elérése nem hangzik lehetetlen küldetésnek, ezen a kérdéssoron azonban már ezért is meg kell dolgoznod. Ha sikerül átlépned ezt a határt, máris a legjobban teljesítő játékosok között tudhatod magad. Elsőre tudod a választ, vagy gyakran a megérzésedre kell hagyatkoznod? Teljesítsd a kvízt és derítsd ki, mennyire biztos alapokon áll
Brutális orosz dróntámadás érte az ukrán fővárost, Kijevet és környékét kedd reggel, több ember meghalt, megsérült egy gyermek. Brutális orosz dróntámadás ért egy kijevi épületeket, köztük lakóházat is. Az ukrán hatóságok szerint a támadásnak halálos áldozatai is vannak. „Három embere meghalt az ellenségnek a főváros elleni támadásában”, öt ember m
Még sokáig velünk marad a szeptemberi nyár lesz, de napközben megdörrenhet az ég, 32 fokig melegszik a levegő. Még sokáig velünk marad a szeptemberi nyár lesz, döntően fátyolfelhők és gomolyfelhők szűrik meg a napsütést. Hajnalban, reggel nyugaton, északnyugaton előfordulhat egy-egy zivatar. Csak az esti órákban északnyugat felől növekszik meg a fe
Gyömrőn a polgármester buktatott le és rendőrt hívott 4 konyhás nénire, akik a menzáról lopták el a gyerekek ételét. Kisberk Szabolcs polgármester azonnal kirúgta a gyömrői Fekete István Általános Iskola 4 konyhás nénijét. Ugyanis sonkát, reszelt sajtot, margarint, paprikát, barackot loptak a gyerekek menzájáról. Kisberk a Facebook-oldalán számolt
Elkezdődött a nyomozás: a háromszoros áron eladott nyuszimotorok miatt tartott a házkutatást a rendőrség Balásy Gyula cégeinél. A nyuszimotorok miatt akcióba lépett a rendőrség, Balásy Gyula cégeinél a Lounge Design és a New Land Media székházából szállítottak el dokumentumokat és elektronikus adatokat. Az ügyben a Kulturális és Innovációs Miniszté
Csoda történt Pápán: egy szegénységben élő, munkanélküli férfi egy pillanat alatt milliomos lett, 10 milliót nyert a kaparós sorsjeggyel. Egy pillanat alatt milliomos lett Pápán az alkalmi munkákból tengődő férfi, amikor kaparós sorsjegyet vett. Tíz millió forintot nyert vele. Hiába volt elképesztő mázlija, fel sem tudta fogni a szerencséjét. A hír
Gajdos László nem finomkodik, lefejezi mind a 10 nemzeti parkot, kirúgja azok igazgatóit, helyükre pályázattal keres embert. Gajdos László miniszter a közösségi oldalán közzétett bejelentésében nem finomkodott: lefejezi az összes nemzeti parkot, megválik azok igazgatóitól. A minisztériumnak mindössze egyetlen hónapja marad a háromfordulós eljárás l
A napi szellemi edzéshez most mindössze 8 válaszra lesz szükséged. Mozgasd meg egy kicsit az elméd, hívd elő, amit tudsz és nézd meg, milyen eredménnyel teljesíted a mai agytornát! Indulhat egy újabb gyors próba, ahol csak arra támaszkodhatsz, amit valóban tudsz! A Kvízguru kérdései között most is lehet néhány, amely alaposan próbára teszi az emlék
A Krk szigeti étteremben a négy fiatal 10–15 perc várakozás után jutott asztalhoz, és fejenként egy 7 eurós adagot rendelt volna. A horvát turisztikai szervezet szerint nincs általános minimumfogyasztási előírás.
Nyomoz a rendőrség, vizsgálja a kórház, mi okozta, hogy a műtőben császármetszés közben megégett egy kismama. Súlyos, harmadfokú égéseket szenvedett a műtőben, császármetszés közben egy kismama Csehországban. A cseh rendőrség vizsgálja a prágai Bulovka kórházban történteket. Egyelőre annyi ismert, hogy a műtét során egy sebészeti eszköztől lángra k
Ne hagyd, hogy az első benyomás megtévesszen: ebben az agykarbantartó kvízben a 8 kérdés közül több is jóval egyszerűbbnek tűnhet, mint amilyen valójában. Vajon észreveszed a buktatókat, vagy lesz olyan feladvány, amely végül rajtad is kifog? Mit szólsz egy rövid kihíváshoz, ahol minden egyes jó döntés egy pontot ér? A Kvízguru kérdéseivel tesztelh
Agyonnyomnak az ázsiai webshopok és az egekbe szökő hirdetési költségek? Ne ess pánikba! Létezik egy stratégia, amivel nemcsak túlélheted a piaci mészárlást, hanem stabil profitot is építhetsz. Olvasd el a szakértő kíméletlenül őszinte elemzését, és alakítsd át a vállalkozásod még ma! Nem az olcsóságban kell legyőzni a Temut! – Itt lehet a magyar c
A magyarok 85 százaléka erősebb immunrendszert szeretne, de a többség elbukik a napi rutinon. Mutatjuk a szakértő megoldását a tartós életmódváltáshoz! 85% ugyanazt akarja: Miért bukunk el mégis az immunerősítésen? Immunerősítésre törekszünk, mégis elbukunk a rutinon Hirdetés A válaszok alapján az egészségtudatosság egyik legnagyobb akadálya nem fe
Ha ezen a 8 kérdéses műveltségi kvízen mindössze egy-két hibával célba érsz, az már igazán remek teljesítmény. A 6/8 vagy 7/8 megszerzéséhez azonban végig észnél kell lenned, hiszen kevés hibázási lehetőséged marad. Néhány perc is elég ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire fürgén dolgozik ma az elméd. A Kvízguru újabb kvízében előhívhatod a tudásod legm
A mozi mindenkié címmel indít országos kezdeményezést a Mozinet. Szeptember 20-án több mint 25 gyermekotthon közel ezer lakója nézheti meg premier előtt a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye című animációs filmet, közelebb hozva számukra a közösségi mozizás élményét.
Mire jó a cékla, hogyan hat a bőrre és a vérnyomásra? Íme a legfinomabb ropogós ecetes cékla receptje lépésről lépésre. A cékla az egyik legértékesebb hazai szuperzöldségünk: tele van antioxidánsokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal, ráadásul savanyítva is megőrzi jótékony hatásainak jelentős részét. Nemcsak a nehezebb húsételek kitűnő kísérője
A kilenc hónapja tengeren lévő legénység az addig el nem költött fizetésével érkezett a városba. A csaknem ötezer katonának hosszú tiltólistát kell betartania, miközben több száz rendőr vigyáz a rendre.
Vácz Péter is tagja lesz a 33. Etiuda&Anima Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének. A magyar animációs rendező az ANIMA verseny háromfős zsűrijében kapott helyet a lengyelországi Krakkóban október 26. és 31. között megrendezendő fesztiválon.
Melyik szót láttad meg a képen először? Olvasd el a személyre szóló jóslatot! Tudd meg, mit tartogat számodra az ősz. A tudatalattink pontosan tudja, mire vágyunk a leginkább, és mire van szükségünk.. Vess egy pillantást a képre: az a szó, amelyik legelőször kirajzolódik a szemed előtt, pontosan megmutatja, mi határozza meg az előtted álló őszi
Bővelkedik magyar filmes premierekben az előttünk álló ősz és tél, szinte minden héten látható lesz új hazai alkotás a mozikban. A következő hónapok magyar bemutatói között varázsporral meghintett romkom, egy kínos vacsorát bemutató régóta várt alkotás, Herendi és Nemes Jeles friss filmje is szerepel.