2025. január 22. szerda

jan. 22
21:57
Véletlenül minden amerikait nőnek nyilvánított Donald Trump (SzMo)
Egy kis hiba csúszott a január 20-án kiadott transzellenes rendeletbe. A bírósági ügyeknél azonban ennek vélhetően nem lesz jelentősége.
jan. 22
21:57
Star Wars: Kóbor alakulat: Temus Starr Warz (Mafab)
Nyomokban tartalmaz a sorozat Star Wars-elemeket. Mutatnak Jedi szablyát, hallunk az Új Köztársaságról, és láthatunk néhány X szárnyút. Ennyi. Jaa és az űrben játszódik. Egyébként pedig egy Indiana Jones - Kincses sziget hibrid. Azt talán még értem, hogy gyerekeknek tetszik, hiszen ma már a látványban nehéz hibázni a CGI segítségével. Színes és lát

2025. január 23. csütörtök

jan. 23
4:21
Februárban a SkyShowtime-on: 10 kihagyhatatlan új film és sorozat, amiről nem érdemes lemaradni a tél utolsó hónapjában (Mafab)
A SkyShowtime februárban is elhozza a világ legnagyobb stúdióinak alkotásait, olyan sorozatpremierekkel, mint a Schmeichel,  Az ügynökség Michael Fassbender, Richard Gere és Jeffrey Wright főszereplésével, vagy a Yellowjackets (Túlélőjátszma) új évadának epizódjai. A hónap során különleges filmekkel is találkozhatunk, mint például a Gru 4, a MaXXXi
jan. 23
5:09
Már a héten a Disney+-on: Ebben az új horror-vígjátékban Amy Adams elkezd átváltozni kutyává (Mafab)
Az Éjszakai szuka Amy Adams főszereplésével, Marielle Heller rendezésében január 24-én debütál a Disney+-on.
jan. 23
5:57
Hogyan nevezzelek?: 7/10 – Perfetti sconosciuti (Mafab)
Francia kamaradráma a városi vacsoravígjáték formai keretei között leforgatva. Menet közben az olasz Teljesen idegenek ugrott be, de megnéztem, az a későbbi, az olaszok mindenesetre egészen biztosan sokat inspirálódhattak ebből. Viszont az is feltűnt, hogy ez előtt a film előtt egy évvel jött ki a Carnage (Az öldöklés Istene), arra is sokban hasonl
jan. 23
6:51
Dűne: Második rész: Zseniális rendezés, lenyűgöző képi világgal 10/10-es film (Mafab)
Frank Herbert 1986-ban hunyt el Wisconsinban egy műtőasztalon (embóliában). Halála előtt még igazából nem tudta, mi lesz hátrahagyott különleges Dűne-regényeinek sorsa. Pedig mind a hat elképesztő, ám a színvonalas filmes megvalósításra az egész világnak várnia kellett 35 évet. (Leszámítva David Lynch változatát, mely már 1985-ben megjelent.) Ám 20
jan. 23
7:39
Futni mentem: Futni kellett a moziba (Mafab)
Egyik szemem sír, a másik nevet, hogy ez a Herendi-film, A Futni mentem nyerte el az utóbbi évtizedek legnézettebb magyar filmje címet. Sírok, mert annyi értékesnek szánt, tartalmas produkció sikkadt el, és örülök, mert egy könnyű kis vidám filmről van szó, ami tényleg szórakoztató. Ismét beigazolódott, hogy a magyarok lazulást, humort, könnyedsége
jan. 23
8:27
Már áprilisban a mozikban: Megérkezett a Csongor és Tünde előzetese (Mafab)
A magyar kultúra napja alkalmából megérkezett a Csongor és Tünde mesefilm előzetese.
jan. 23
9:21
Már holnap a Disney+-on: Végre hozzánk is jön a 94%-os krimi-vígjáték sorozat (Mafab)
.
jan. 23
10:09
Már áprilisban a mozikban: Előzetest kapott a József Attila-film, a Reménytelenül (Mafab)
Az április 10-én bemutatásra kerülő Reménytelenül - József Attila pszichoanalízise című film a fiatal pszichoanalitikus Gyömrői Edit és a költő, József Attila bonyolult kapcsolatát járja körül. Itt az előzetes.
jan. 23
11:03
Rekordméretű növekedést produkált a Netflix, árat emel a streamingóriás (Mafab)
A Netflix a 2024-es negyedik negyedévi eredményjelentésének részeként bejelentette, hogy több piacon, köztük az Egyesült Államokban is emeli az előfizetési díjakat.
jan. 23
11:51
Netflix heti top10: 85 országban lett a No.1, nincs most népszerűbb tartalom a platformon (Mafab)
Érdekesen alakult a Netflix nézettsége a mögöttünk hagyott héten. A legnagyobb streaming szolgáltatónál a napokban debütált a legújabb saját készítésű filmjük, amire az egész világ rákattant. Utcahosszal nyerte meg a nézettségi versenyt az új akció-vígjáték.
jan. 23
12:39
A 8 legjobb összeesküvéses thriller sorozat, amit Most nézhetsz streamingen (Mafab)
Az egyik legkedveltebb alzsáner az összeesküvésekkel foglalkozó sztori. Akad ilyenből dráma, thriller, akcióstb. Most néhány thriller sorozatot válogattunk a témában, köztük a frissen debütált Küzdj és a hamarosan újabb évaddal visszatérő Reacher című sorozatokkal.
jan. 23
13:33
'Mi a f*sz': Így reagált Benedict Cumberbatch a Marvel váratlan húzására (Mafab)
Nemcsak a rajongók, de maga Benedict Cumberbatch (galériánkban) is megdöbbent, amikor megtudta, hogy Robert Downey Jr. visszatér az MCU-ba.
jan. 23
14:27
Már februárban a Netflixen: Összeesküvéses thriller sorozattal jön Robert De Niro, itt a Nulladik nap új, magyar feliratos előzetese (Mafab)
.
jan. 23
15:21
Kis híján arcon lőtte Angelina Jolie-t napjaink egyik legnagyobb akciósztárja (Mafab)
.
jan. 23
16:09
Már márciusban a mozikban: Új előzetest kapott Robert Pattinson kihagyhatatlan sci-fije (Mafab)
Új előzetest kapott a Mickey 17, a Bong Joon-ho Robert Pattinson főszereplésével készülő sci-fire.
jan. 23
17:03
A méhész: A divatos kiegészítők rontanak a filmen (Mafab)
Lássuk csak, mit kapunk ettől a filmtől. Először is kapunk egy "világ leghalálosabb harcosa, de már visszavonult" karaktert. Minden mozdulata életveszélyes. Önkényes igazságosztó. Mindent tud, mindenkinél erősebb. A nagy számok törványe nem működik. Minél több golyót lőnek ki rá, annál kevésbé találják el. A film magasról tesz a fizika törvényeire.
jan. 23
17:51
Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány: Az USA történetének egyik legnagyobb büntetőügyéről és sorozatgyilkosáról (Mafab)
Ted Bundyt 1989. január 24-én végezték ki villamosszékben 30 nő meggyilkolásáért Floridában. A gyilkosságokat 1974 és 1978 között követte el, legfiatalabb áldozata csak 12 volt. A legtöbbet megerőszakolta és vagy agyonverte, vagy megfojtotta. Büntetőpere az USA történetének legnagyobb érdeklődéssel folyó jogi eljárása lett. A bíró, Edward D Cowart
jan. 23
18:45
Mától a Prime Videón: A 3. évaddal visszatért a 98%-os vígjáték sorozat (Mafab)
.
jan. 23
19:09
Kvíz: Retró fürdőszobák elengedhetetlen kellékei: emlékszel még ezekre a márkákra? (SzMo)
A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek közkedvelt kozmetikai márkáit mutatjuk ebben a játékban. Emlékszel még? Használtad őket?
jan. 23
19:33
Úgy fest, hogy ez lesz Scorsese és DiCaprio legújabb közös filmje (Mafab)
Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio a Megfojtott virágok sikere után folytatják a közös munkát, hiszen már gőzerővel zajlanak Az Ördög a Fehér Városban (The Devil in the White City) előkészületei, amelynek munkálataiban a színész ezúttal producerként vesz részt.
jan. 23
20:27
A legsötétebb óra: Csak egy gyengécske földönkívülis film (Mafab)
Számtalan film készült már arra a sémára, hogy valamilyen földönkívüli invázió épp a mi kis Földünket szemelték ki maguknak, ilyen-olyan okokból kifolyólag, és hát a rengeteg filmes feldolgozás igencsak széles minőségi skálán mozgott már. Eme témakör számos filmes műfajban is képes volt már egészen maradandó alkotásokat is megteremteni, de sajnos a
jan. 23
21:15
Jön az Ocean's 14, ezt a sztárrendezőt szemelték ki a Warnernél (Mafab)
.
jan. 23
22:03
Scarlett Johanssont sokkolta a férje 'vagina-vicce' (Mafab)
Erős visszhangot váltott ki Colin Jost a The Tonight Show tavaly karácsonyi adásában elhangzott vicceivel, amelyekben feleségét, Scarlett Johanssont is megemlítette.

2025. január 24. péntek

jan. 24
4:21
Már holnap a Netflixen: Ez az új vígjáték sorozat épp jókor érkezik a hétvége előtt (Mafab)
.
jan. 24
5:09
Max: Februárban jön a platform egyik legsikeresebb sorozatának 3. évada, máris zöld utat kapott a 4. szezon (Mafab)
Az HBO még a harmadik évad premierje előtt zöld utat adott Mike White nagyiskerű drámasorozata, A Fehér Lótusz negyedik évadának, írja a Deadline.
jan. 24
5:57
Közös reklámfilmet forgatott a techóriásnak Chris Hemsworth és Chris Pratt a Kingsman rendezőjével (Mafab)
A Meta Platforms (értsd, Facebook, Instagram stb.) a Super Bowl LIX alatt nagy dolgora készül, ugyanis a mérkőzés alatt mutatják új Ray-Ban okoszemüveget, írja a Variety.
jan. 24
6:45
Újra akcióban a Netflixen: A saját testi épségét kockáztatta a rendező, sürgősségi műtét lett a vége (Mafab)
.
jan. 24
7:33
Mától a mozikban a film, amiért Oscar-díjra jelölték Jancsó Dávidot (Mafab)
Jancsó Dávidot Oscar-díjra jelölték A brutalista vágójaként.
jan. 24
8:21
Nagyon keveseknek sikerült csak az, ami Timothée Chalamet-nek (Mafab)
Timothée Chalamet (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) mindössze 29 évesen egy exkluzív csoportba került a második Oscar-jelölésével, amelyet Bob Dylan megformálásáért érdemelt ki a Sehol se otthon című filmben.
jan. 24
9:09
Történelmet írt Karla Sofía Gascón, ő lett az első transznemű Oscar-jelölt színész (Mafab)
Karla Sofía Gascón történelmet írt mint az első nyíltan transznemű színész, akit Oscar-díjra jelöltek, Jacques Audiard Emilia Pérez című zenés bűnügyi filmjének főszerepéért.
jan. 24
10:03
Már februárban a SkyShowtime-on: Előzetest kapott Colin Firth igaz történeten alapuló sorozata, a Lockerbie: Az igazság nyomában (Mafab)
A SkyShowtime bemutatta a hivatalos előzetest a Colin Firth és Catherine McCormack főszereplésével készülő Lockerbie: Az igazság nyomában című sorozathoz.
jan. 24
10:57
Mától a Netflixen: 2024 egyik legnagyobb bukása volt ez az akció sci-fi, most új esélyt kapott streamingen (Mafab)
Enyhén szólva is csúnyál elhasalt a a 2024-ben megjelent, Eli Roth rendezésében készült a Borderlands, most azonban új esélyt kapott a film a streamingen.
jan. 24
11:45
Oscar 2025: Itt a jelöltek listája, 13 díjra is esélyes a nagysikerű zenés krimi (Mafab)
Hivatalosan is bejelentették a 2025-ös Oscar-gála jelöltjeit, amelyek között az Emilia Pérez vezeti a listát.
jan. 24
12:39
Halálos iramban '11': Vin Diesel fogadalmat tett (Mafab)
.
jan. 24
13:27
Februárban a Netflixen: Ezzel a 10 új, eredeti sorozattal készül a platform a tél utolsó hónapjára (Mafab)
A február is izgalmas lesz a legnagyobb streaming szolgáltató, a Netflix háza táján. Rengeteg újdonsággal készülnek az év második, a tél utolsó hónapjára. Mi ezek közül most tíz sorozatot gyűjtöttünk össze nektek a teljesség igénye nélkül. Szerintünk ezekre fognak a legtöbben rákattanni.
jan. 24
14:15
Folytatást kap a kultikus fantasy, a Nosferatu rendezője a fedélzeten (Mafab)
.
jan. 24
15:09
Oscar 2025 jelölések: Az 5 legmeglepőbb mellőzés, ami felülírta a várakozásokat (Mafab)
Az Emilia Pérez 13 jelöléssel az élen vezeti a listát az idei Oscar-jelöltek között, illetve a magyar vonatkozású A brutalista és a Wicked is 10 jelölést kapott.
jan. 24
15:57
Csak Csütörtökön 3 kihagyhatatlan sorozat érkezett streamingre, mutatjuk (Mafab)
A nagy kedvencek közül 3 is visszatér a mai napon, ráadásul egyikük az utolsó kanyarra! Lássuk, mit hoz nekünk a Netflix, a Prime Video és a Disney+.
jan. 24
16:45
DC: Már forog a Supergirl-film, itt az első forgatási fotó (Mafab)
Megkezdődött a DC Supergirl: Woman of Tomorrow című filmjének forgatása.
jan. 24
17:39
Mától otthonról nézheted: A tavalyi év egyik legsikeresebb, botrányokkal övezett filmje most megérkezett streamingre (Mafab)
.
jan. 24
18:27
Hoppá, nagyon úgy fest, hogy leleplezték a Stranger Things 5. évadának premierdátumát (Mafab)
.
jan. 24
19:15
1917: Lélegzetelállító látvány, de nem hibátlan (Mafab)
Először is szeretném kiemelni a fantasztikus operatőri munkát; tényleg lenyűgöző, amit a film ezen a téren nyújtott. Volt néhány olyan jelenet, ami teljesen magával ragadott, és azt éreztem, mintha én is ott lennék a helyszínen, átélve a katonák minden pillanatát. A hosszú, vágás nélküli jelenetek hihetetlenül hatásosak voltak, a kamera szinte tánc
jan. 24
20:03
Februárban a Disney+-on: 4 kihagyhatatlan sorozat, amiről nem érdemes lemaradni a tél utolsó hónapjában (Mafab)
Februárban az érzelmi hullámvasutakkal teli Ezer bokszütés című lebilincselő sorozatot élvezheti a Disney+ közönsége, de szintén elérhetővé válik The Kardashians utolsó évada, és a rajongók még közelebbi betekintést kapnak az ikonikus család életébe. Az Abbott Általános Iskola vidám tanáraival továbbra is nevetéssel és szívmelengető pillanatokkal l
jan. 24
21:03
Megmaradt Alice-nek: 8/10, de lehet, hogy több (Mafab)
Haboztam a 4 és 5 csillag között, talán a pillanatnyi lelki felkészültségem billentette az egyik irányba a mérleg nyelvét.Julianne Moore, Alec Baldwin és Kristen Stewart is nagy érzékenységgel és nagyszerűen játszik ebben a rendkívüli érzelmi töltetű alkotásban.Alice nyelvészprofesszor, aki 50 évesen azon kapja magát, hogy kezdi cserben hagyni az a
jan. 24
21:51
Netflix: Ez volt a legnézettebb sorozat 2024-ben egyetlen héten belül (Mafab)
2024-ben újra nézettségi rekordot döntött a Netflix sikersorozata, a Nyerd meg az életed, derül ki a Nielsen legfrissebb jelentéséből.

2025. január 25. szombat

jan. 25
4:21
Friss a Netflixen: Új évaddal tért vissza az akció-thriller sorozat, a kritikusok rögtön 93%-ra értékelték (Mafab)
Az Éjjeli ügynök két év szünet után visszatért a Netflixre a második évaddal, és gyorsan elnyerte a kritikusok elismerését.
jan. 25
5:09
A szomszéd szoba: Halálra várva (Mafab)
Pedro Almodóvar első angol nyelvű filmje egy lassú melodráma, mely Sigrid Nunez Egy életen át című, különleges regénye alapján készült. Almodóvar életművét végigkísérik a tabudöntögető témák, a női sorsok, a drámai élethelyzetekre adott reakciók és lelki folyamatok elemzése. A szomszéd szoba csendes merengés az élet értelméről, az eutanáziáról, a h
jan. 25
6:03
Elhunyt Lukáts Andor (Mafab)
82 éves korában elhunyt Lukáts Andor, magyar színész és rendező, írja a Facebookon a Katona József Színház.

Keresés