2025. január 16. csütörtök

jan. 16
22:12
Mától a Prime Videón: Végre megérkezett Jennifer Lopez megindító, új filmje (Mafab)
.
jan. 16
22:24
Kisebb vagyont is érhet ez a húszforintos érme, bárkinek a pénztárcájában lehet egy (SzMo)
Véletlenül 10 forintos alapanyagra nyomták, ezért egyedi és értékes. Már 40 ezer forintot is megérne valakinek, pedig még csak most licitálnak rá.

2025. január 17. péntek

jan. 17
4:18
Farkasember: Farkasemberekkel táncolók (Mafab)
Néhány feldolgozás után 2025-ben megérkezett ez a hiánypótló alkotás Leigh Whannell rendezésében. A láthatatlan ember c. film után előjött egy mindössze 1 óráig alig látható Farkasember lénnyel. Többet lehetett hallani, mint látni, akkor is csak pillanatokra. Bárcsak inkább ilyen lett volna végig.A nyitójelenet 1995-ben játszódik, majd kb. 10 perc
jan. 17
5:12
Így búcsúzik Hollywood a néhai David Lynchtől (Mafab)
Az ikonikus filmrendezőre, a 78 éves korába elhunyt David Lynchre (cikkünk galériájában) emlékezik Hollywood.
jan. 17
6:54
Meghalt David Lynch, a Twin Peaks és Az elefántember rendezője (Mafab)
78 éves korában elhunyt a filmművészet és a televíziózás meghatározó alakja, David Lynch (galériánkban), miután az utóbbi időkben tüdőtágulással küzdött.
jan. 17
8:06
400 millió dollárra perli Justin Baldoni Blake Livelyt és Ryan Reynoldsot (Mafab)
Justin Baldoni komoly pert akasztott Blake Lively és Ryan Reynolds nyakába, azzal vádolva őket, hogy 'túszult ejtették' az It Ends With Us - Velünk véget ér című filmjét, és szexuális zaklatás vádjával próbálták tönkretenni a hírnevét.
jan. 17
9:00
Netflix: 3 sorozat is új évaddal tér(t) vissza ezen a héten (Mafab)
Erősen indítja a 2025-ös évet a Netflix, ezen a héten ugyanis két valóságshow és egy sorozat is új évaddal jelentkezik. Mondjuk a részleteket.
jan. 17
9:48
Már februárban a Netflixen: Előzetest kapott a Sólyom végveszélyben-dokusorozat Ridley Scott-tól (Mafab)
Ridley Scott produkciós cége, az RSA, a Netflixszel együttműködve egy új dokumentumfilmet jelentet meg A Sólyom végveszélyben: A mogadishui csata címmel, amely az 1993-ban lezajlott mogadishui csatát dolgozza fel.
jan. 17
10:36
Már idén a mozikban: Végre magyar szinkronos előzetest kapott az új Superman-film (Mafab)
Végre magyar szinkronos előzetest kapott a Warner Bros. és James Gunn Superman-filmje.
jan. 17
11:30
A Peaky Blinders alkotójának új sorozatát kötelező lesz látni, itt az előzetes! (Mafab)
Idén februárban érkezik a Disney+-ra a Birmingham bandája alkotójának, Steven Knight legújabb, A Thousand Blows című sorozata, amelyhez befutott az előzetes.
jan. 17
12:24
Brad Pitt megszólalt a nevében történt 'borzalmas' átverés kapcsán (Mafab)
.
jan. 17
13:12
Netflix: A legjobb romantikus sorozatok, amiket Most nézhetsz a platformon magyarul (Mafab)
Az a jó a Netflixben és úgy általában a streaming világában, hogy tényleg mindenki megtalálja rajta a neki való műsorokat. A lányok dúskálhatnak például a romantikus sorozatokban, sosem fognak kifogyni belőlük! Például épp ma érkezett meg a Puszi: Kitty második évada, ebből az apropóból összegyűjtöttünk nektek még néhány romantikus sorozatot, amely
jan. 17
14:06
'Különleges' feladattal bízta meg Donald Trump Stallone-t és Mel Gibsont (Mafab)
.
jan. 17
14:54
Csak Csütörtökön 5 új és visszatérő sorozat érkezett streamingre, mutatjuk (Mafab)
Ma is jönnek a debütáló új évadok és sorozatok, hogy az év jól induljon! Ki-ki visszakapja nagy kedvenceit, legyen szó DCU-rajzfilmről, vámpírvilágról vagy kedves coming of age-sorozatról.
jan. 17
16:12
Farkasember: Meneküljünk apu elől (Mafab)
Gyönyörű, de hátborzongató helyen játszódik a történet, egy oregoni eldugott kis farmon, ahol valami lény mászkál az erdőben. A film elején egy apa-fia párost látunk, ahol az apa eléggé kontrollmániás, 7 óra 00 perckor indulnak az erdőbe vadászni. Majd összefutnak valami lénnyel, ami majdnem elkapja őket. Aztán hirtelen eltelik 30 év. A fiú felnőtt
jan. 17
17:06
Hamarosan a Netflixen: Teaser előzetest és premierdátumot kapott az 5. évaddal végződő sorozatgyilkosos sorozat, a Te (Mafab)
A Netflix bejelentette, hogy a Te 5. évadának premierje április 24-én lesz, ami egyben sorozat lezárását is jelenti. Itt a teaser előzetes.
jan. 17
17:54
Hamarosan a Disney+-on: Magyarországi premierdátumot kapott a Daredevil: Újjászületés (Mafab)
Már tudjuk, mikor jön a hazai Disney+-ra a Daredevil: Újjászületés (Daredevil: Born Again).
jan. 17
18:48
Mától streamingen: A 2. évaddal visszatért a 89%-os 'sci-fi' thriller sorozat (Mafab)
.
jan. 17
19:36
Mától a Netflixen: Ezt az új akció-vígjátékot nézi majd mindenki a hétvégén (Mafab)
.
jan. 17
20:24
Prime Video: 50 millió nézővel döntött rekordot az új műsor (Mafab)
Tavaly december 19-én debütált a Prime Videón a Beast-bajnokság, amely mára a platform legnézettebb forgatókönyv nélküli műsora lett.
jan. 17
21:12
Kis híján ezt a DC-főgonoszt alakította Adrien Brody a Sötét lovag-trilógiában (Mafab)
.
jan. 17
22:18
Meghalt a Valahol, valamikor és A cápa 2. rendezője, Jeannot Szwarc (Mafab)
85 éves korában elhunyt Jeannot Szwarc rendező.

2025. január 18. szombat

jan. 18
4:18
Már márciusban a mozikban: Megérkezett a Hófehérke legújabb, magyar szinkronos előzetese (Mafab)
Új, magyar előzetest kapott a Hófehérke, mely alig két hónap múlva érkezik a mozikba.
jan. 18
5:12
5 meglepő érdekesség, amit nem tudtál David Lynch-ről (Mafab)
David Lynch, a világhírű amerikai filmrendező, 2025. január 15-én, öt nappal 79. születésnapja előtt hunyt el. Lynch egyedi és szürreális stílusáról volt ismert, olyan ikonikus alkotásokkal, mint a Radírfej, a Kék bársony és a Mulholland Drive - A sötétség útja, valamint a Twin Peaks televíziós sorozat.
jan. 18
6:00
Meghalt az Oscar-jelölt színésznő, Joan Plowright, Laurence Olivier özvegye (Mafab)
95 éves korában elhunyt Joan Plowright színésznő.
jan. 18
7:48
Ritka videón Bruce Willis, amint megköszöni a hatóságok munkáját a Los Angeles-i erdőtüzek kapcsán (Mafab)
Bruce Willis a visszavonulása miatt rikán jelkenik meg nyilvánosan, azonban most a közösségi médiában egy videóban fejezte ki háláját a Los Angeles-i pusztító tüzek kezelésében és az evakuáltak segítésében segédkezőknek az  erőfeszítéseikért.
jan. 18
9:18
Mától a Maxon: A mozikból egyenesen streamingre jött a 2024-es romantikus thriller (Mafab)
Tavaly nyáron debütált a hazai mozikban Rose Glass Kivérző szerelem című filmje. Ha lemaradtál róla, mától otthonról is bepótolhatod.
jan. 18
10:36
Netflix: A 15 legjobb akció-vígjáték, amit magyarul nézhetsz, köztük egy friss premierfilmmel (Mafab)
Akciófilmekből sosem elég és az sem feltétlenül baj, ha ezek nem a komor, véres, túl agresszív fajtából vannak. Hanem a könnyedebb, vicces fajtából, amelyek egyszerre szolgálják ki a néző akcióéhségét és dolgoztatják meg a rekeszizmokat. Ilyen filmből bőven találunk a Netflixen, mi most az Újra akcióban premierjének apropóján össze is gyűjtöttünk t
jan. 18
11:24
Csak Pénteken 5 kihagyhatatlan film és sorozat érkezett streamingre, mutatjuk (Mafab)
Ma végre megérkezett a hosszú szünet után visszatérő Cameron Diaz akcióvígjátéka és néhány más izgalmas műsor is terítékre került a streamingszolgáltatóknál.
jan. 18
12:48
Netflix: Már tudjuk, mikor jön a Barbie rendezőjének Narnia krónikái-filmje (Mafab)
Greta Gerwig (Barbie) rendezi a Narnia krónikái új adaptációját a Netflixre, végre kiderült, meddig kell rá várni.
jan. 18
14:42
Chris Hemsworth a strandon mutatta meg, hogy még mindig szuperhős formában van (Mafab)
Chris Hemsworth és felesége, Elsa Pataky nemrég az ausztráliai Byron Bayen kapcsolódtak ki, de a fotósok lencséi elől nem tudtak elbújni.
jan. 18
15:36
Már februárban a mozikban: Új előzetest kapott az év horror-vígjátéka! (Mafab)
Új előzetest kapott Theo James filmje, amely Stephen King A majom című novellájának vígjáték köntösbe csomagolt horror adaptációját ígéri.
jan. 18
17:18
Mától a Netflixen: Durván lehúzták a kritikusok a platform legújabb nagy dobását (Mafab)
A kritikusokat végképp nem nyűgözte le az Újra akcióban.
jan. 18
18:06
Újdonságok a Netflixen: 6 premierfilm és sorozat, amit a jövő héten nézhetsz (Mafab)
A következő héten sem kell aggódnunk, a Netflix eláraszt minket újdonságokkal, friss premierekkel, illetve olyan filmekkel, amiket eddig nem élvezhettünk képernyőinken. A szolgáltató eredeti tartalmai közé érkezik például az Éjjeli ügynök második évada, illetve A hullámokon túl című dráma. Ezen kívül most már a Netflixen is elérhetővé válik az Aste
jan. 18
19:18
Mától streamingen: Végre otthonról nézheted meg Tom Hardy új filmjét (Mafab)
Külön világ a motorosoké, különösen így volt ez a ’60-as években. Erről szól a tavaly mozikba került Motorosok című dráma is, amely a Vandálok nevű banda helyenként tragikus történetét meséli el nem akármilyen szereplőgárdával.

2025. január 19. vasárnap

jan. 19
4:18
Streaming: Ennyi volt, egyetlen évad után elkaszálták az új horror-thriller sorozatot (Mafab)
A Teáscsésze / A csésze című horror-thriller sorozatot egy évad után elkaszálta a Peacock, írja a Variety.
jan. 19
5:12
Már a Maxon: Ebben a drámai vígjátékban a nagyi pornográfiára bukkan a neten, és ez mindent megváltoztat (Mafab)
A spanyoloknak elég különleges humoruk van. Ezt bizonyítja az a 2023-as komédia is, amely ma érkezett meg a Max kínálatába. A Mamacruz főhőse egy 70 éves nagyi, aki a neten rábukkan a pornóra.
jan. 19
6:00
Új a Maxon: A 2022-es két Oscar-díjra jelölt lebilincselő dráma új esélyt kapott streamingen (Mafab)
A XXI. század egyik meghatározó jelensége a MeToo mozgalom. De honnan ered? Hol és kivel indult? Miként vált az egész világot megváltoztató és befolyásoló tényezővé? Ezt a kétségtelenül nem könnyű, de annál izgalmasabb témát járja körbe a Maxra ma felkerült dráma, az Azt mondta.
jan. 19
9:18
Streaming: Két évad után elkaszálták a népszerű vígjáték sorozat rebootját, de nem biztos, hogy ez a vég (Mafab)
A Frasier – A dumagép című reboot sorozatot, amelyben Kelsey Grammert újra Frasier Crane ikonikus szerepében láthattuk, két évad után elkszálta a Paramount+.
jan. 19
10:18
Streaming szemle: 5 kihagyhatatlan premier, amit a jövő héten nézhetsz (Mafab)
A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók a következő héten sem hagynak minket unatkozni, listánkban megtalálhatjátok az elkövetkező napok kiemelt premierjeit - érkezik az It Ends With Us - Velünk véget ér, az Asteroid City, illetve a Küzdj című sorozat - csak hogy néhányat említsünk az újdonságokból. A listában szereplő produkciókon kívül termész
jan. 19
11:06
Már a Maxon: Will Smith 85%-os filmje új esélyt kapott streamingen (Mafab)
Will Smith általában látványos akciófilmekben vagy komédiákban tűnik fel, de a színész számos drámai alakításban is bizonyította már tehetségét. Ezek egyike volt a 2015-ben mozikba került Sérülés című film is, amely most megérkezett a Max kínálatába is.
jan. 19
12:06
Új a Maxon: Ezt a gótikus horrort nem láthattad a mozikban, most streamingen pótolhatod (Mafab)
Vannak klasszikus horrorkarakterek, mint a vámpírok, szellemek, zombik vagy épp a farkasemberek. Utóbbiak időről időre visszatérnek a mozivászonra, megtették például 2021-ben is a Nyolc ezüstért című horrorban. Amely mostantól a Max kínálatában is megnézhető.
jan. 19
13:06
Mégsem az idei lesz az utolsó Mission: Impossible-film? (Mafab)
.

2025. január 20. hétfő

jan. 20
4:18
Már márciusban a mozikban: Brutális akcióhős lesz A fiúk sztárjából (Mafab)
.
jan. 20
5:12
Cameron Diaz elárulta, ezzel a feltétellel térne vissza A maszk folytatásában (Mafab)
Cameron Diaz (cikkünk galériájában), aki tíz év után épp a napokban tért vissza a Netflix Újra akcióban című filmjében, arról beszélt, hogy visszatérne-e az 1994-es A maszk esetleges folytatásában.
jan. 20
6:06
Édesapa lett Henry Cavill (Mafab)
Henry Cavill apa lett, amit egy, erősítette meg a színészhez közel álló forrás.
jan. 20
7:00
Zseniális AI-videó készült Majka új számához, amiben a kamu Orbán Viktor pénzt gyömöszöl egy fekete zsákba (SzMo)
A Csurran, cseppen első sorai csendülnek fel a mesterséges intelligenciával létrehozott rövid videóban. A kamu Kövér László és Mészáros Lőrinc a táncparketten feszítenek.
jan. 20
8:00
Világvégét jósolt: azonnal el is rejtette a Cia Chan Thomas hátborzongató jóslatait, most kiadták az egészet (SzMo)
Egy, a CIA által ötven évvel ezelőtt titkosított könyv most először vált teljes egészében elérhetővé. Az "Ádám és Éva története" című mű szerzője merész jóslatokat tett a világ pusztulásáról.
jan. 20
9:21
Már nyáron a mozikban: Új előzetest kapott az élőszereplős Így neveld a sárkányodat-film (Mafab)
Megjelent az Így neveld a sárkányodat élőszereplős remake-jének új előzetese.
jan. 20
10:15
No.1 a Netflixen: Rákaptak a magyar nézők a megosztó, új filmre (Mafab)
.

Keresés