A brit celeb először beszél a Mirrorban megrázó neveltetéséről, kilenc éves korától elszenvedett bántalmazásáról, az anorexiával és az alkohollal folytatott küzdelméről - mielőtt megtalálta a boldogságot.
Hosszan lehetne vitatkozni arról, mitől válik igazán hitelessé egy színész, a legnagyobb hollywoodi sztárok pedig időnként a végletekig is képesek elmenni, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújthassanak egy-egy produkcióban.
Rengeteg sztorit lehet hallani Hollywoodból, amikor egyik vagy másik film forgatásán komoly veszélybe kerültek a színészek vagy épp a kaszkadőrök. Olyan történeteket is bőven találunk, amikor a felvételeken súlyos sérüléseket szenvedtek a szereplők. Most viszont tíz olyan esetről mesélünk nektek, amelyek során a színészek kis híján a saját hibájukb
Még be sem mutatták a mozikban, máris megy a patália a film körül Ridley Scott következő nagy dobás A Gucci-ház lesz, amely november végén debütál. A film a legendás divatmárka mögött álló családra koncentrál, ezen belül is a család történetének egyik legsötétebb korszakára.
Noha korábban Henry Cavill számos alkalommal megerősítette, hogy nem tér vissza Superman szerepében, a színész úgy tűnik, hogy továbbra sem tett le arról, hogy a jövőben ismét megformálja a DC egyik legismertebb szuperhősét.
Vasárnap ért véget az idei Verzió Filmfesztivál a mozikban, ahova egy év kihagyás után térhettek vissza a dokumentumfilmek szerelmesei. Szombaton a díjátadó ceremónia keretében három fődíjat és három különdíjat adtak át a zsűrik és a szervezők. A fesztivál a héten online folytatódik: az összes film és a kapcsolódó beszélgetések elérhetőek lesznek a
Az ikonikussá vált sorok Presser Gábortól kellene, hogy ismerősek legyenek, és úgy érzem, ehhez a filmhez tökéletesen illik!Jaco Van Dormael ha csak ezzel az egyetlen filmmel ajándékozott volna meg minket, már akkor is „örök” hálával adózunk munkássága előtt, ám a nagyszerű író és rendező bőven alkotott még igen erősen elgondolkoztató műveket. Tová
A sorozat összességében nem rossz, habár szerintem éles törés van az első évad első és második felében, sajnos számomra gyorsan romlott az élvezhetőség. Néhány szempont:- Ratched nővér megformálása: Mildred Ratched nővér véleményem szerint a filmtörténet egyik legjobb alakítása a "Száll a kakukk fészkére" c. filmben Louise Fletchertől. A sorozatban
Talán már az elején annyit elárulhatok; a Szörnyszülők nem jó film. Lehetett volna az, de sajnos üres maradt több szempontból is, nem sikerült kiaknáznia a lehetőségeit - pedig volt benne bőven -, hogy egy remek kis fekete komédia szülessen, némi horrorbeütéssel. Nicolas Cage és Selma Blair jó páros, remekül hozzák a megkattant szülőket, akik a gye
Mi szükség van szenzációhajhász címre, ha a színészgárdádba sorolhatsz olyan nagykutyákat, mint The Rock, Ryan Reynolds és Gal Gadot?!Ha önmagában a cím, a történetszál vagy The Rock zsánere, az akcióvígjáték filmtípus nem keltette fel az érdeklődésedet, ezek a nevek már önmagukban is, nemhogy együtt, biztosan. A sztori szinte semmi újat nem tud fe
Néhány éve véletlenül bukkantam erre a filmre egy műszaki áruház DVD-turkálójában. Az ismertető alapján érdekesnek találtam, és miután megnéztem, sok kérdés és gondolat merült fel bennem a média világával és a médiafogyasztással kapcsolatban. Egy rádió- vagy tévécsatorna legfőbb bevételi forrása a reklám (hacsak nem "csókosok" működtetik ilyen-olya
A Disney+ streamingszolgáltató egy igazi karácsonyi klasszikus újrázásával készül az ünnepekre. Bár az új főszereplő, Max felkészültsége még Kevinét is túlszárnyalja, a teljes film viszont minden szempontból alulmarad az eredeti történettel szemben.A 2021-es változatban ugyanakkor már nem is a betörőknek, hanem egy kétségbeesett, szerető házaspárna
Idén nyáron debütált a mozikban Dwayne Johnson és Emily Blunt főszereplésével a Dzsungeltúra, ám úgy tűnik, hogy a produkció nem minden országban aratott osztatlan sikert.
A Pólus Mozi Rock Klub élőkoncertekből és koncertfilm vetítésekből álló őszi sorozatának következő állomása Carlos Santana több mint 50 éves pályafutása előtt tiszteleg. A november 19-én pénteken 19:00 órakor kezdődő Santana Esten koncertet ad a Milagro Santana Tribute Band, és levetítik Santana „Live at the House of Blues” című, Las Vegasban rögzí
Már elérhető a Netflix műsorkínálatában a Különösen veszélyes bűnözők. A streaming szolgáltató “nem spórolt semmin”, hogy elkészítse a legdrágább saját gyártású filmjét, ami persze meg is hozta a gyümölcsét.
Tudom, egyeseknél nem leszek népszerű ezzel a hozzászólásommal, de nem is célom népszerűnek lenni! Sőt, hogy maximálisan őszinte legyek – egyáltalán nem hoz „idegállapotba” senki véleménye, és hogy miért nem – már egy előző írásomban ecseteltem. Azt is észrevettem, hogy vannak, akik nem is az alapján adják a tetszésük – nem tetszésük az írásaim alá
A televíziók képernyőin és a mozivásznon képtelenség megítélni egy hollywoodi sztár magasságát, a szakma pedig gyakran él is néhány apró trükkel, hogy ennek látszatán változtasson.
Ideje egy roxforti osztálytalálkozónak! Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson és a többi szereplő újra találkozik a Harry Potter 20. évfordulója kapcsán készül különkiadás alkalmával, amely 2022. január 1-jén érkezik az HBO Max-ra.
Mindenképp szerencsésnek mondhatom magamat abból a szempontból, hogy van egy-két olyan gyermekkori barátom, akikkel pár havonta össze tudok ülni és olyan agyzsibbasztó filmekkel múlatjuk az időnket, mint például az 1988-as Gyilkos bohócok az űrből. Az vitathatatlan, hogy mindannyiunkban a filmek iránti szeretetet a VHS-korszak indította el és egy-e
Titanic, A vasálarcos, Kapj el, ha tudsz, A tégla, Eredet, Viharsziget, A Wall Street farkasa, A visszatérő, Volt egyszer egy Hollywood. Hatalmas sikert aratott mozik, amelyekben Leonardo DiCaprio volt (az egyik) főszereplő. A színész nem véletlenül számít talán napjaink legnépszerűbb, legsikeresebb és legfelkapottabb hollywoodi sztárjának. Az ide
Bigas Luna rendező – akinek a neve hallatára talán kevesen kapják fel a fejüket – a Szorongás című filmjével egy rendkívül furcsa és nyomasztó alkotást tett le az asztalra, azonban e műve sajnálatos módon eléggé ismeretlen maradt a hazai nézők előtt. A Szorongás a 80-as évek horror-/slasherdömpingjének a meglovaglása, ugyanakkor viszont eléggé erő
Sylvester Stallone nemcsak filmtörténetet írt Rocky karakterének megalkotásakor, hanem a csupaszív boxoló eljátszásával ő maga is egycsapásra a világsztárok közé emelkedett. A mára számos epizódot számláló széria ugyan lassan maga mögött hagyja Stallone eredeti főszereplőjét, hogy a történet az egykori filmbéli rivális fiára koncentrálhasson. A Cre
Jeymes Samuel első nagyjátékfilmjével továbbvitte azt a témát, amit már 2013-as rövidfilmjében is érintett: az autentikus westert innovatív elemekkel vegyítette, melyek közül a legszembetűnőbb a filmzene és a színészválasztás. Bár az afroamerikai cowboyokat ábrázoló alkotásoknak jobbára behozhatatlan lemaradásuk van Hollywoodban, a témának van lét
Kissé szégyenkezve vallom be, de eddig nem hozott erősen lázba Frank Herbert, és ugyanígy voltam sok évvel ezelőtt Terry Pratchett-tel is. Azokban az időkben látott napvilágot a Harry Potter, melynek írott és mozis megjelenése is kasszasiker lett, a csapból pedig J.K. Rowling folyt túlnyomó részben. Egy ilyen időszakban akadtam rá Terry Pratchett K
Hol is lehetne elkezdeni egy nagy múlttal rendelkező művet, amely kapott a 40 év alatt hideget-meleget. A története egy régimódi hullámvasút köréhez hasonlítható, amely 2018 után óriási figyelmet kapott, és a vártnál jóval nagyobb füstöt hagyott maga után, ami a horror szerelmeseinek egy Myers-féle döfés is lehetett volna. Személy szerint nagyon vá
Vajon mi történne, ha hirtelen többmillió ember válna köddé? Vajon az emberek nagy többsége ahelyett, hogy az okokat kezdené el keresgélni, inkább elmenne fosztogatni? A válasz nyilvánvaló és egyértelmű sajnos, és a filmben is láthatunk erre példát bőven. Ilyenek vagyunk, ilyen a természetünk, egyből az anyagi javakat kezdenénk el felhalmozni magun
Néhány nap múlva debütál a Netflix műsorkínálatában a kultikus Cowboy Bebop élőszereplős változata, amely úgy tűnik, hogy már most csúnyán elhasalt a kritikusok körében.
Ridley Scott egy középkorban dokumentált lovagi összecsapás kapcsán értekezett a nők még mindig aktuális társadalmi elnyomásáról a nemrég bemutatott Az utolsó párbaj háromnézőpontú történetében. A tabudöntögető stílusáról ismert Paul Verhoeven ehhez képest teljesen más formában tárja elénk Scott-éhoz hasonló tanmeséjét.A valós alapokra építkező tör
A Brass Against nevű zenekar egy fesztiválon lépett fel, amikor az énekesnőjük, Sophia Urista letolta a nadrágját, majd rávizelt egy, a színpadon fekvő rajongó arcára.
Channing Tatum a 2017-ben megjelent Kingsman: Az Aranykör óta nem vállalt szerepet élőszereplős produkcióban, így a Dog lehet az ő nagy visszatérése, amelyhez frissen landolt az előzetes.
Nem mondunk újat azzal, hogy a közvélemény időnként a videojátékokat és a horrorfilmeket képes hibáztatni a társadalomban felbukkanó erőszakos események miatt.
A világ kibocsátásának 90%-át adó országok elkötelezettek a nettó zéró kibocsátás mellett az évszázad közepéig. Mindez nagyon fontos üzenet az üzleti világnak, a befektetőknek is a klimatológus szerint.
A Sony és a Marvel Studios most vagy nagyon tud valamit, vagy nagyon nem. A minap érkezett meg a Pókember 3 - Nincs hazaút második, kellemesen hosszú előzetese. És kedvenc falmászó hősünk olyan kulimászba keveredik benne, amihez képest az első két mozi történései könnyed sztorizgatásnak tűnnek tábortűznél. Csakhogy van egy kis bibi.
Sok rajongóban felmerülhetett a fenti kérdés. Elsőre valóban jogosnak tűnik, ám aki olvasta J.R.R. Tolkien műveit, az azokban választ is kaphatott rá. De ha ez eddig kimaradt, mi most összeszedjük az érveket az ellen, hogy a Sasok vigyék az Egy Gyűrűt a Végzet hegyéhez.
Te is az elsők között szeretnéd látni az év egy legnagyobb dobásának ígérkező Szellemirtók: Az örökséget? Akkor csatlakozz a Mafab.hu és a Kultik Mozihálózat játékához, hogy a Tiéd lehessen a páros mozijegy, melyet az ország bármelyik Kultik-mozijában felhasználhatsz.
Francis Lee rendező a 2017-es Isten országa című filmje után, melyben a férfiszerelmet énekli meg, most egy szapphói szerelem történetét meséli el. Témájának a 19.században élt fosszíliagyűjtő, Mary Anning életét, pontosabban a Charlotte Murchisonnal való barátságát választotta. Azt azonban elöljáróban érdemes leszögezni, hogy az Örök lenyomat nem
Bevallom, vevő vagyok az ilyen jellegű filmekre, és ugyanúgy szeretem a Fast & Furious eddig elkészült 9 részét (és egy spin-offját), mint a Deadpool-filmeket, nem beszélve Ryan Reynolds és a Szikla szinte minden eddigi akcióőrületéről. Mondjuk igazi coyoteüvöltést ezek közül csak a F&F első és hetedik fejezete váltott ki belőlem, az igaz. Ugyanakk
Régmúlt gyerekkorom és még a hangalámondásos VHS-korszak egyik igencsak meghatározó filmélménye számomra ez volt. Talán ha jól emlékszem, még az alábeszélős változatában pont hogy Az elpusztíthatatlan emberként vált ismertté ennek a filmnek a címe. A napokban kedvet kaptam arra, hogy kissé felelevenítsem emlékeimben ezt a filmet, amihez vagy úgy 25
Nem egyedi alkalom, hogy a rendező egyúttal szerepet is vállal a saját produkciójában, Matthew Ninaber azonban valami egészen új szintre emelte ezt a megoldást.
Az 1992-es sikerfilm, a Steven Seagal főszereplésével forgatott Úszó erőd is remake-et kap a Warner Bros. égisze alatt. A film az HBO Max-en debütál majd, a rendezői széket Timo Tjahjanto foglalja el, míg a forgatókönyvet Umair Aleem szerzi.