Magyarországon továbbra is magas a tévénézők száma: a napi átlagban 4 órát meghaladó képernyő előtt töltött idő az európai élbolyhoz tartozik, csakúgy, mint az, hogy a háztartások 91 százalékában van hagyományos tévéelőfizetés – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az NMHH szerint, miközben az Egyesült Államokban
Megszüntetik a papíralapú vendégkönyvek használatát, ezzel megszűnik a kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ 2019-es elindításának egyik célja volt, hogy a szálláshely-szolgáltatói szektort a teljeskörű digitalizáció útjára állítsa. Mintegy három évvel
Az Ocean Cleanup rendszere egy év alatt szedte össze a hatalmas mennyiségű hulladékot, ami persze így is az ottlevő összes szemét alig ezred része. A fejlesztések azonban nem állnak le, a rendszer következő változata tízszer hatékonyabb lehet.
Az MTA kiváló kutatóhelye, az Atommagkutató Intézet (ATOMKI) kutatóinak közreműködésével egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta a négy neutronból álló, proton nélküli atommag létezését. A közlemény szerint az elért eredmények segítenek jobban megérteni az atommagokat összetartó erős kölcsönhatást és a neutroncsillagokban működő erőket. A kísérletek
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai közül sokan tiltakoznak Orbán Viktor miniszterelnök 2022. július 23-án Tusványoson elhangzott beszéde miatt. Várják az Akadémia további tagjainak, valamint köztestületi tagjainak és minden, Magyarország jövőjéért aggódó, jóérzésű embernek a csatlakozását és aláírását. Alulírottak, a Magyar Tudományos Akadém
A Meta Platforms szerény eredményekkel zárta az év második három hónapját, és az éppen most zajló negyedévre sem ígér ennél többet. A vállalatnak egyszerre kellene megküzdenie olyan problémákkal, amelyek külön-külön is komoly kihívást jelentenének.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Karl Nehammer osztrák kancellár (j) fogadja hivatalában Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökét Bécsben 2022. július 28-án.
Hogy mit jelent a testre szabottság a munkaruhák világában? Sokkal többet annál, mint amit a kifejezés sejtetni enged. Sokkal többet annál, mint amire a legtöbben gondolnak és sokkal többet annál, mint amit a hagyományos felfogás a témában érint. Mert sokan a munkaruházatra a mai napig valamiféle szükségként gondolnak, ami mintegy
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Oracle és a Microsoft együttműködése révén az Azure-ügyfelek közvetlen, egyszerűsített hozzáférést kapnak Oracle adatbázisokhoz az Oracle Cloud Infrastructure-ben (OCI). Az Oracle és a Microsoft bejelentette az Oracle Database Service for Microsoft Azure általános elérhetőségét. Ezzel az új ajánlattal a Microsoft Azure ügyfelei fél kézzel hozhat
Borhy László, az ELTE rektora szerint Magyarország a kvantumtechnológiában a szoftverfejlesztésben meghatározó szerepet érhet el. Az ELTE informatikai és természettudományi karai a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratóriumban folyó kutatómunkához beszereztek egy Közép-Európában egyedülálló, a világ élvonalát képviselő fotonikus processzort. Ez a ver
Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető alkalmazása, a Kerékpárosbarát minden fontos információt tartalmaz és folyamatosan bővül. A MAKETUSZ közleménye szerint az új applikáció tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpont
Az Európai Unió Bírósága elutasította az RT France hírcsatorna keresetét annak az uniós rendeletnek a megsemmisítésére, amely az Oroszország elleni uniós szankciók értelmében betiltotta a csatorna tevékenységét az EU-ban. Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács március elején ideiglenesen felfüggesztette a Szputnyik és az RT orosz állami tul
Tavaly szenzációt keltett, amikor egy kínai kutatócsoport azzal állt elő, hogy talált egy fémet egyáltalán nem tartalmazó, teljesen szerves katalizátormolekulát. A dolog túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. A szerves kémikusok régóta keresik a palládiumot kiváltó katalizátorokat, mivel – bár katalitikus tulajdonságai kiválóak (és sok a gyógyszeri
Nem valami sokkal. A Palo Alto Networks szerint a bűnözők egyre gyorsabbak a nulladik napi sérülékenységek kihasználásában, 15 perccel a megjelenésüket követően már aktívan kutatnak a sebezhető pontok után.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az elmúlt húsz évben robbanásszerű változás történt a bankok digitalizációja terén. 1990 körül jelent meg a bankoknál az online ügyintézés lehetősége, de Magyarországon a 2000-es években még csupán 37 ezer ügyfél volt, aki rendelkezett internet banki szolgáltatással – állítja Szögi Ágnes, az Erste Bank digitális csatornákért felelős vezetője. Hozzá
A magyar e-kereskedők érdekvédelmi szervezete, az Ecommerce Hungary Egyesület Kisvállalati Tagozata szeptember 8-án egy gigászi rendezvényen várja a magyar webshopok üzemeltetőit. A rendezvény fő célja a tudásmegosztás: konferencia előadásokkal, sok workshoppal és még több ingyenes konzultációs lehetőséggel készül a non-profit szervezet. A szakma l
A CIB Bank Zrt hároméves technológiai szolgáltatási megállapodást kötött a Kyndryllel, a világ legnagyobb informatikai infrastruktúra-szolgáltatójával. A megállapodás célja a hitelezési munkafolyamatok és az ezek alapjául szolgáló platform korszerűsítése és működtetése. A Kyndryllel való partnerség részeként a CIB Bank újraszabja hitelezési folyama
Éves összevetésben az idei második negyedévben 8,7 százalékkal, 286 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon – az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat előzetes számításai szerint. A mutató a negyedik egymást követő negyedévben esett, és a csökkenés nagyobb volt a cég által vártná
Az IDC legfrissebb elemzése szerint az okostelefon-piac. A második negyedév eladási számai a korábban várt visszaesésnél is meredekebb zuhanást mutatnak.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az európai kiberügynökséggel (ENISA) szoros együttműködésben dolgozó CERT-EU rendre helyzetképet nyújt az európai intézmények kiberfenyegetettségéről. A 2022 Q1 során azonosított kiemelt fenyegetésekről készített összefoglaló alább olvasható a mellékelt infografikában.
A Deloitte szakértői összegyűjtötték a hét leggyakoribb hibát, amit a cégek it-megoldások szállítóinak kiválasztásakor jellemzően elkövetnek. Stratégiai gondolkodás hiánya: A kiválasztási folyamat során nem kerül figyelembevételre a vállalati- és it-stratégia, ennek következtében sokszor nem skálázható, az it-architektúrába nem illeszkedő megoldáso
Az elmúlt évben a digitális ikrekre fordított kiadások világszerte összesen elérték a 6,75 milliárd dollárt. A digitális iker koncepciója 1991-ben fogalmazódott meg, ám a gyakorlatban először csak 2002-ben került sor a technológia alkalmazására. A hangzatos név mögött valójában egy termék vagy folyamat valamiféle számítógépes program által való vir
Az IDC adatai szerint a dél-koreai Samsung Electronics a június végével záródott negyedévben 5,6 százalékkal növelte kiszállításait, ezzel 21,8 százalékos piaci részesedésével megerősítette vezető helyét a világ legnagyobb gyártóinak listáján. Az amerikai Apple Inc. fél százalékkal növelte kiszállításait és a második helyre jött fel 15,6 százalékos
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az elektronikus aláírások globális piaca a 2018. évi 1,2 milliárdról 2023-ra 5,5 mrd dollárra növekszik, az előre jelzett időszakban az összetett éves növekedési ráta (CAGR) 36,7 százalék. Ezt támasztja alá az olyan hazai piaci szereplőknél látható növekedés is, mint a TrustChain Systems Kft., amely a TrustChain online szerződéskötő platformot fejl
Egy kutatás szerint a magyar mikro-, valamint kis- és közepes vállalkozások kétharmada nem veszi komolyan az adathalászat veszélyeit, védelmüket viszont túlértékelik, ami miatt könnyen a hackertámadások célkeresztjévé válhatnak. A Kingston Technology szakértő partnere, Sally Eaves épp egy tucat kiberbiztonsági tanácsát megfogadva a kis- és középvál
Az Európai Unió Tanács a digitális piacokról szóló jogszabály révén véglegesen jóváhagyta a méltányos és versenyképes digitális ágazatra vonatkozó új szabályokat. A digitális piacokról szóló jogszabály egyenlő digitális versenyfeltételeket biztosít, amelyek egyértelműen meghatározzák a nagyméretű online platformok, a „kapuőrök” jogait és a rájuk vo
Az LG Electronics Inc. történetének legmagasabb második negyedéves forgalmát érte el a 2022 április-júniusi időszakban. A dél-koreai társaság 19,5 ezer milliárd von árbevételről számolt be, ami 15 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, főként annak köszönhetően, hogy a kulcsfontosságú régiókban erőteljesen nőttek a háztartásigép-eladáso
A tavasszal tett 44 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatától visszatáncolni igyekvő technológiai megmondóember ügyvédei múlt hét végén adtak be keresetet a Muskot beperelő Twitter ellen.
A távol-keleti országban többek között a PayPal, a Steam és az Epic Games platformját is blokkolták, mivel nem tettek eleget a helyi szabályozásnak. A népharag viszont gyors visszakozásra késztette a döntéshozókat.
Egy Ausztriában működő szállítónál is kipattant az izraeli NSO Pegasus kémprogramjához hasonló botrány, amit a múlt héten a Microsoft indított el, és azóta egyre többen vizsgálnak.
Miközben a gazdasági kockázatok miatt szinte minden informatikai eszköz iránt erősen csökken a kereslet, a tableteknél néhány pozitív fejleménynek köszönhetően sikerült egy plusznullás negyedévet hozni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Microsoft-milliárdos egyik befektetési alapja némi pénzt hintett egy olyan startup cégnek, amelyik szuper takarékos klímaberendezések fejlesztésén dolgozik.
A következő néhány napban befejeződik a tanévkezdéshez szükséges valamennyi tankönyv gyártása – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára csütörtökön Debrecenben. Maruzsa Zoltán elmondta: a (állami propaganda szerint) háborús infláció okozta nehézségek, a papír árának emelkedése és minden technikai, logisztikai akadály ellenére za
Mind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a rangos regionális tanulmányi versenyen. Bár a 2021-es CEOI szervez
Megtartotta első ülését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kezdeményezett Családbarát Munkacsoport 12 állami és társadalmi szervezet részvételével. A munkacsoport célja, hogy a különféle, fogyasztó- és családvédelmi érintettségű szervezetek tapasztalatait egyesíthesse és becsatornázhassa a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal munkájába, amelyet az Igaz
Bírságot szabott ki a Médiatanács a Metropol koldustérképe miatt. Kirekesztésre alkalmas tartalomnak minősítette a Metropol hajléktalanokról szóló cikkét és negyedmillió forintos bírságot szabott ki a lap kiadójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A hatóság a júniusban elindított eljárása során megállapította, hogy a Metropol na
A Cruise-nál június óta már díjakat szednek bizonyos szolgáltatásaiért a sofőr nélküli járművekben, de látványos profitra ők maguk is csak 2030 után számítanak.
A franciák, az olaszok és a spanyolok is támogatják azt az elképzelést, hogy a nagy online szolgáltatókból közvetlen hozzájárulását kényszerítsenek ki a távközlési hálózat működési költségeihez, ami mások szerint viszont aláásná az netsemlegesség európai szabályait.