2022. június 30. csütörtök

jún. 30
11:48
Microsoft New Commerce Experience: "határozatlan időre" elhalasztva (Bitport)
Az új értékesítési modellre júliusban kellett volna a Microsoft szolgáltatásait az ügyfeleknek továbbértékesítő CSP-knek átállniuk.
jún. 30
12:24
Bug bountyval a digitális visszaélések ellen (Mínuszos)
Mit értünk az alatt, hogy digitális visszaélés? A jogszabályokban még nem található ilyen kifejezés, hiszen a társadalmi változásokat a jogszabályok jellemzően csak késve követik. Ez a fogalom leginkább a bűncselekményt írja le. Egy olyan folyamatot, amely kárt okoz az érintettnek, ezáltal rossz élményeket kelthet benne. Így, ha valakinek már volt
jún. 30
13:42
Beindult a 3 nanométeres csipgyártás a Samsungnál (Bitport)
Az új generációs félvezetők természetesen minden tekintetben felülmúlják az előző széria képességeit. A 3 nanométeres technológia csiszolásától pedig további javulást ígér a gyártó.
jún. 30
15:24
A gyárak sem ússzák meg a metaverzumot (Bitport)
Az Nvidia és a Siemens közösen dolgoznak egy olyan platformon, amellyel a remények szerint még jóval az első kapavágás előtt tűpontosan szimulálható lesz akár egy gyártóüzem teljes működése is.
jún. 30
17:00
Mindenki megkapja az új Gmail-t, akár akarja, akár nem (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 30
17:18
Csak úgy érdemes hamisítani a Wikipédiát, ahogy ez a kínai szerkesztő csinálta (Bitport)
Csupán egy véletlennek köszönhető, hogy lebukott. Pedig komplett 13-15. századi Oroszország-históriát kanyarított a közösségi enciklopédiára.

2022. július 1. péntek

júl. 1
4:48
A Vodafone a legeslegnyitottabbak között (Mínuszos)
Önként jelentkezhettek a vállalatok a Nyitottak vagyunk felmérésére, hogy egy külső, független szervezet mérje fel, mennyire érzik sokszínűnek, befogadónak, elfogadónak a munkahelyüket munkavállalóik, és mennyire érzik biztonságban magukat a munkahelyi környezetben. A kérdőívek kiértékelése alapján a Vodafone az ország három legnyitottabb vállalatá
júl. 1
5:48
Krumplikirály lenne Bill Gates (Mínuszos)
Észak-Dakotában – az Egyesült Államok középnyugati tagállamában – vizsgálat indult egy Bill Gates milliárdoshoz, a Microsoft alapítójához köthető tröszt által felvásárolt mezőgazdasági földterületek ügyében. A The New York Post című újság arról számolt be: az egyik helyi mezőgazdasági szaklapból, az AgWeekből az derült ki, hogy a Gates milliárdosho
júl. 1
6:48
Utazol? Így használd okosan a telefonod! (Mínuszos)
A Yettel szakértői öt tippet gyűjtöttek össze, amelyek segítségével megelőzhetjük a leggyakoribb problémákat, és felkészíthetjük mobilunkat a nyári szezonra. Roamingozzunk tudatosan! Már-már nosztalgiával tekintünk vissza azokra az időkre, mikor csak a WiFi miatt tértünk be egy külföldi kávézóba, hogy megtervezzük az útvonalat a szállásunkig. Hogy
júl. 1
7:48
Hatályba lép a roamingdíjakra vonatkozó szabályok tíz éves meghosszabbítása (Mínuszos)
Hatályba lép július elsején az a szabályozás, amely a következő tíz évben is lehetővé teszi, hogy többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során. Az Európai Bizottság közleménye szerint az Unió 2017 júniusában törölte el a roamingdíjakat, azóta az európaiak az unión belüli utazásaik során
júl. 1
8:06
Olyan mikrofont fejlesztettek, ami szó szerint látja a hangokat (Bitport)
A képet egy algoritmus alakítja vissza hanggá. Így kiszűrhető egy hangfelvételből minden zavaró környezeti zaj.
júl. 1
8:48
Az egész Marsot körbefotózta a kínai űrszonda (Mínuszos)
A Mars egész felszínét körbefotózta a kínai Tienven-1 űrszonda és a Csu-Zsung marsjáró tavaly május óta – közölte a kínai űrhivatal. A Tienven-1 2020-ban indult útnak és tavaly májusban érkezett meg a vörös bolygóhoz. A magával vitt Csu-Zsung marsjáró május 15-én szállt le az Utopia Planitián, a Mars északi féltekéjén
júl. 1
9:54
Adatvédelem: soha nem volt ennyire sebezhető a vállalatok stratégiai tartaléka (Bitport)
Hiába jelennek meg százszámra tanácsok, best bractice-ek, trendek, pozitív változásokat mutató elemzések az adatvédelemről, az adatokkal kapcsolatos kockázatok továbbra sem enyhültek.
júl. 1
11:36
Menedzserkeringőt tart a 4iG (Bitport)
A portfólióját az utóbbi években felvásárlásokkal és partnerségekkel tekintélyes méretűre duzzasztó infokommunikációs nagyvállalat tapasztalt iparági szakembereket bízott meg egyes részegységek vezetésével.
júl. 1
12:30
Változás a hazai Microsoft élén (Bitport)
A cég hazai leányvállalatánál a vállalati és partnerkapcsolati üzletág eddigi irányítója kerül az első számú vezető székébe.
júl. 1
13:36
Két év kellett a 3G kivezetésére (Bitport)
Mobilhálózata modernizációját is segíti, hogy a Magyar Telekom lekapcsolta 3G-s hálózatát.
júl. 1
15:24
Mindennek IS zuhan idén az eladása (Bitport)
Teljesen mindegy, hogy PC-t, táblagépet vagy telefont gyárt egy cég, idén mindenhol kisebb piaci tortából kell megpróbálni kihasítani egy szeletkét.
júl. 1
17:00
Kiképzőtáborok katonáinak életét mentette meg és egyre fontosabb a forró nyarakon a nedves hőmérsékleti index (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
júl. 1
17:12
Embereket figyelve tanult meg minecraftezni az Open AI mesterséges intelligenciája (Bitport)
A természetes nyelvek feldolgozása vagy az élethű arcképek összeállítása mellett az Open AI-nál azt is megoldják, hogy az MI emberi felhasználókat figyelve sajátítson el kifejezetten bonyolult műveleteket.

2022. július 2. szombat

júl. 2
4:48
Tényleg lekapcsolta a 3G hálózatát a Magyar Telekom (Mínuszos)
Lekapcsolta 3G hálózatát a Magyar Telekom, az ügyfelek péntektől a korszerűbb 4G hálózatot használhatják hang- és adatforgalom céljára, a legfeljebb 3G-képes készülékek hangforgalmát pedig a meglévő 2G hálózat veszi át. Lubor Zatko, a társaság műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: azért döntöttek a 3G technológia lekapcsolása mellett, mert a f
júl. 2
5:48
Fura monitor érkezik az LG-től (Mínuszos)
Az LG hazánkban is bevezeti a monitorpiacon új formátumú DualUp márkájú monitorát. A kijelzőt olyan professzionális felhasználók igényeire szabták, akik gyakran multitaskingolnak. A 28MQ780 típusjelű, prémium kategóriás LG DualUp monitor különlegessége a piacon eddig új formátumnak számító 16:18-as képarányú Nano IPS kijelző, ami tökéletesen alkalm
júl. 2
6:48
Büntet a médiatanács (Mínuszos)
Jogsértések miatt figyelmeztette a Hír TV és az FM 103.9 – A ROCK rádió szolgáltatóit a médiatanács, a Kossuth rádió médiaszolgáltatóját pedig bírsággal sújtotta – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága. Közleményükben azt írták: a Kéklótusz apáca kalandjai című tibeti népmesét kora este, gyerekeknek szóló felveze
júl. 2
7:48
Nincs megállás: új vezetők 4iG-nél (Mínuszos)
Nincs megállás, folytatódik a 4iG távközlési üzletágának stratégiai átalakítása, a cégcsoport telekommunikációs vállalataihoz új vezetők érkeztek – közölte a társaság. A mára gigantikussá váló vállalatcsoport telekommunikációs portfólióját összefogó Antenna Hungária Zrt vezérigazgatója péntektől Király István, aki a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft.
júl. 2
8:48
Akikre büszkék vagyunk: magyarokat díjaztak a CERN-ben (Mínuszos)
A genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ az idén négy magyar kutatót díjazott — közölte a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI). Közleményük szerint díjat kapott az ATOMKI két kutatója, Béni Noémi és Szillási Zoltán tudománynépszerűsítő munkájáért, az úgynevezett Compact Muon Solenoid (CMS) detektorrendszer virtuális látogatás létreh
júl. 2
11:12
Vészesen hűl a levegő a technológiai startupok körül (Bitport)
Az egész startupos ökoszisztémára erős hatást gyakorol a nagy technológiai cégek tőzsdei lejtmenete.
júl. 2
16:06
Léteznek sötét csillagok, amiket nem fúziós energia, hanem a sötét anyag megsemmisülése fűt (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2022. július 3. vasárnap

júl. 3
4:48
Az AB nem helyezte hatályon kívül az alapjogsértő törvényeket (Mínuszos)
Az Alkotmánybíróság (AB) döntése szerint a rendőrség, a honvédség és a titkosszolgálatok nem férhetnek hozzá korlátlanul az állampolgárok telefonos és internetes adataihoz — közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A hatályos törvény szerint az internet- és mobilszolgáltatók kötelesek bizonyos kommunikációs adatokat fél-egy évig, de egyes ese
júl. 3
5:48
Paranoia: az RNC szerint a Google szándékosan levélszemétnek jelölte az adományozóknak küldött leveleiket (Mínuszos)
Az amerikai Republikánus Országos Bizottság (RNC) – a republikánus párt – szerint a Google szándékosan spamként, azaz levélszemétként kezelte az adományozóiknak kiküldött hírleveleiket a Gmail rendszerében, s ezzel az elmúlt hónapokban jelentősen szabotálta adománygyűjtő kampányaik sikerességét – jelentette az Axios nevű amerikai hírportál. Ronna M
júl. 3
6:48
Microsoft Magyarország: Mattheisen megy, Szabó a csúcson (Mínuszos)
Július 1-től Szabó Péter irányítja a Microsoft Magyarországot – jelentette be az információ-technológiai társaság. Az új ügyvezető igazgató munkáját elődje, Christopher Mattheisen a hónap végéig segíti. A közlemény tapasztalt üzleti vezetőnek nevezi Szabó Pétert, aki hat éve érkezett a vállalathoz, miután 17 évet dolgozott az Unilevernél. A szakemb
júl. 3
7:48
Szegények: a világ 500 leggazdagabb embere 1400 milliárd dollárt veszített már idén (Mínuszos)
A világ 500 leggazdagabb emberének vagyona 1400 milliárd dollárral csökkent az idei első fél évben a globális részvénypiacok lejtmenete miatt, június végi állapot szerint – írja a Bloomberg. Különösen sokat veszített a Tesla vezetője, Elon Musk, csaknem 62 milliárd dollárt, de még ennél is egy “hajszállal” többet, 63 milliárd dollárt
júl. 3
16:54
Kémkedik utánad a telefonod? Van egy módszer, amivel kiderítheted (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2022. július 4. hétfő

júl. 4
4:48
A Philips új monitorral segíti a közös munkát (Mínuszos)
A Philips monitors széles portfóliójához egy olyan új modell csatlakozik, amely megfelel a videohívások új sztenderdjeinek: a könnyen megjegyezhető nevű Philips 34E1C5600HE. A Philips monitors új modelljét úgy tervezték, hogy megfeleljen a hibrid munkastílusból adódó speciális igényeknek és kihívásoknak, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy o
júl. 4
5:48
Öt éves az 5GK: soványkák az eredmények (Mínuszos)
Öt éve jött létre az 5G Koalíció – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A közlemény szerint a már 89 tagszervezetet számláló 5G Koalíció (5GK) azzal a céllal alakult meg, hogy Magyarország a világ élvonalába tartozzon az 5G bevezetésénél, elterjedésénél és gyakorlati alkalmazásánál. A közlemény szerint az 5GK első
júl. 4
6:48
Megvan kiket mellőznek a rádióadók (Mínuszos)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 127 rádióadó adatait vizsgálta meg legújabb kutatásában, hogy feltárja az elmúlt év legnépszerűbb előadóit és dalait. Az is kederült, hogy a közösségi médiumokban népszerű előadók közül kiket mellőznek a rádióadók. A hatóság közleménye szerint a programkategóriák közül leginkább a zenék domináltak: össz
júl. 4
7:48
Lassan halad a Magyar Telekom hálózatmodernizációja (Mínuszos)
Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese a napokban egy sajtótájékoztatón kijelentettwe, hogy a vállalat 2020-ban indított több éven átívelő hálózatmodernizációja – amelyben a társaság partnere az Ericsson Magyarország – csak hatvan százalékos készültségben lesz év végére. Pedig az összes állomáson lévő teljes technológiaváltá
júl. 4
8:00
Akármilyen menő az űrturizmus, rendesen elintézheti a földi környezetünket (Bitport)
Miközben kézzelfogható valósággá válik az űrturizmus és az emberek Holdra szállítása, a tudósok szerint nem ártana a bolygónkat érő potenciális károkkal is foglalkoznunk.
júl. 4
9:54
A kriptovaluta-piac legnagyobb szereplői megpróbálnak előremenekülni (Bitport)
A Coinbase Európában terjeszkedne, miközben két másik cég lehúzta a rolót. Az EU viszont elkezdte a piacszabályozást. Jobb későn, mint soha.
júl. 4
11:42
Megtévesztő, átláthatatlan, tisztességtelen: megint rászálltak a Google-re az európai fogyasztóvédők (Bitport)
Tucatnyi fogyasztói jogi csoport élt panasszal a társaság adatgyűjtési rutinjával szemben, amelyik szerintük már a Google-fiókok regisztrációjánál kiakasztja a GDPR-t.
júl. 4
13:30
A válság sem vette kedvét a felhőépítésnek (Bitport)
A felhős számítási és tárolási kapacitások bővítésére idén várhatóan több mint 90 milliárd dollárt költenek a világban. A 22 százalékos éves növekedés pedig hosszabb távon sem lassul sokat.
júl. 4
15:24
A magyarok kétharmada intézi pénzügyeit mobilon (Bitport)
Az OTP reprezentatív felmérése szerint az iPhone-osok a legnyitottabbak a telefonos fizetési megoldásokra.
júl. 4
16:24
Megvan kiket mellőznek a rádióadók (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
júl. 4
17:12
Akaratukon kívül is az oktatási esélyegyenlőséget támogatták zsaroló hekkerek (Bitport)
A Maastrichti Egyetem elleni támadás újra bizonyította, hogy a bitcoin sem biztosít teljes anonimitást. A blockchain tranzakciókból egyre több információt lehet visszabányászni.

2022. július 5. kedd

júl. 5
4:48
Végrehajtandó fogházbüntetést kért az ügyészség az online csalópárosra (Mínuszos)
Mintegy száz embert vert át online csalásokkal egy szabolcsi férfi és nő, vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség. Az élettársként együtt élő vádlottak olyan gyermekjátékokat – főként trambulint és játékkonzolokat – kínáltak eladásra, amelyekkel nem rendelkeztek. Hirdetési oldalak üzenetküldő szolgáltatásán, illetve telefonon ke
júl. 5
6:48
Egyre jobb a Vodafone-nál dolgozni (Mínuszos)
Július 1-től a Vodafone Magyarország elérhetővé teszi munkavállalói számára a Medicover Vállalati Egészségbiztosítást. A biztosításra minden Vodafone-alkalmazott jogosult a próbaidő letelte után, melynek keretében a munkavállalók díjmentesen és a legtöbb esetben korlátlan számban vehetik igénybe a széleskörű és kivételes színvonalú egészségügyi szo
júl. 5
6:50
A Gartner szerint idén erősen visszaesnek a pc-eladások (Mínuszos)
Idén közel tíz százalékkal csökken a személyi számítógépek (pc-k), táblagépek globális eladása – véli legfrissebb előrejelzésében a Gartner. A piackutató vállalat azzal számol, hogy idén globálisan 9,5 százalékkal, 310 millióra esnek vissza a pc-eladások a tavalyi 342 millióról. Tavaly a pc-eladások 11 százalékkal nőttek 2020-hoz viszonyítva. A fog
júl. 5
7:48
Hírből sem ismerik a nyomorgást az informatikusok (Mínuszos)
Várhatóan tovább nő az informatikusok fizetése, mivel nem enyhül a munkaerőhiány az informatikai szektorban. A szakember-közvetítéssel is foglalkozó informatikai társaság, a Bluebird International Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt szerint koronavírus-járvány az it-munkaerőpiacra is hatással van, munkaerőhiány és bérnövekedés figyelhető meg világszert
júl. 5
8:06
Hogyan próbálja kiüríteni a zsebünket a kiterjesztett valóság? (Bitport)
Akármennyire is tarol az online vásárlás, a fizikai boltok helyét nem sikerült átvennie. A digitalizáció következő szintje, a kiterjesztett valóság viszont ott is utolér majd mindenkit.
júl. 5
9:54
Egymilliárd embert érintő adatlopás történhetett (Bitport)
Egy hekkerfórumon 10 bitcoinért árulnak egy csomagot, amely állítólag a kínai rendőrség rendszeréből származik és sok milliárd személyes információt tartalmaz. Ha igaz, ez lehet minden idők legnagyobb horderejű adatlopása.
júl. 5
11:48
A Schneider Electric sem marad Oroszországban (Bitport)
A francia vállalat ottani érdekeltségeit helyi vezetőségnek átadva szabadul meg az egyre rizikósabb csomagtól.
júl. 5
13:36
A kínai fogyasztók félnek, hogy náluk is lejátszódhat az orosz forgatókönyv (Bitport)
Nem csak a kínai felhasználókat foglalkoztatja: kivonulhatnak-e a nyugati techcégek Kínából, ahogy Oroszországot elhagyták?

Keresés