2022. október 23. vasárnap

okt. 23
4:51
Börtönből szervezett csalások miatt emelt vádat az ügyészség (Mínuszos)
Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy hatfős bűnszövetség tagjai ellen, akik közül négyen egy börtönből csaltak ki pénzt telefonon a megtévesztett sértettektől – közölte a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a vádlottak közül négy férfi jogerős szabadságvesztését töltötte, és néhány hónapig egy cellában tartózkodott. Kitalá
okt. 23
5:51
KIFÜ: 50 ezer laptop teljesítménye egyetlen szuperszámítógépben (Mínuszos)
A világ TOP 500 szuperszámítógépének rangsorába tartozik a legújabb és eddigi legerősebb magyar szuperszámítógép, a Komondor – jelentette be a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ). A legújabb magyar szuperszámítógép, a Komondor telepítése szeptemberben kezdődött meg a KIFÜ, debreceni szuperszámítógép központjában. Az ügynökség álta
okt. 23
6:27
Csak a saját töltőjével tölt a Google Pixel Watch (GSMring)
Az amerikai vállalat nemrég bemutatott okosórájáról újabb részletek derültek ki, amik szerint csak a saját töltőjükkel lehet tölteni őket. Mutatjuk, hogy mit kell tudni a Google Pixel Watch okosóráról. A Google ebben a hónapban mutatta be hivatalosan is a Google Pixel Watch okosórát, ami mindenképpen egy egyedi termék, ez jól látszódik már a kinéze
okt. 23
6:51
Microsoft: a felhőnk hathatós segítséget nyújt (Mínuszos)
Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezetője egy konferencián arról beszélt, hogy a jövő- és válságálló szervezeteknek elsősorban rugalmasaknak kell lenniük, és az adattechnológiára támaszkodva – még a jelenlegi, szélsőségesen bizonytalan helyzetben is – a lehető legpontosabb előrejelzésekkel kell rendelkezniük saját területük változásait ille
okt. 23
7:33
Előbb érkezik a vártnál a Huawei P60 sorozat (GSMring)
A kínai vállalat már dolgozik a Huawei P60 sorozaton, amik a legújabb csúcskategóriás okostelefonjai lehetnek a cégnek. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róluk, mire lehet számítani. A Huawei az idén nehézségei ellenére a globális piacon is elkezdte forgalmazni a Huawei P50 Pro okostelefont, valamint a Huawei Mate 50 sorozat is debütált néhány hete,
okt. 23
7:51
Egyre többen dolgoznak a BlueVoyant budapesti központjában (Mínuszos)
A BlueVoyant a következő egy év alatt megduplázná budapesti műveleti központjának létszámát – közölte a kiberbiztonsági vállalat. Rácz György Róbert, a BlueVoyant Magyarország Kft. egyik ügyvezetője elmondta, hogy a budapesti központban több mint húszan dolgoznak (Nyilvános céginformációk szerint 26. A -szerk- megj.), és ezt a folyamatos fejlesztés
okt. 23
8:39
Fontos specifikációk szivárogtak ki a Google Pixel Fold készülékről (GSMring)
Az amerikai vállalat hamarosan bemutathatja az első hajlítható kijelzős okostelefonját, amiről most újabb szivárgások érkeztek. Mutatjuk, hogy mit tudunk a Google Pixel Fold okostelefonról. Az interneten már több hónapja lehet olvasni arról, hogy a Google már dolgozik az első hajlítható kijelzős okostelefonján, ami kicsit később kerülhet bemutatásr
okt. 23
8:51
Mobiltelefonról is elérhető az ELTE kutatójának állathatározója (Mínuszos)
Kibővítve és átdolgozva újra megjelent Kriska György “Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában” című, munkája. A csaknem 400 rajzot és fotót tartalmazó, közérthető nyelven megírt könyv egyszerűsített határozója mobiltelefonra is letölthető, valamint egyes fejezeteihez online filmgyűjtemények is tartoznak. A mintegy 560 oldalas kötetben a szerző a köz
okt. 23
13:27
Holnap megérkezhet az Android 13 az európai Samsung Galaxy modellekre (GSMring)
Néhány napja egy új információ jelent meg, ami szerint már holnap megérkezhet az Android 13-as rendszer néhány Samsung Galaxy készülékre. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az utóbbi hónapokban szinte csak arról lehet olvasni az új frissítésekkel kapcsolatban, hogy melyik modellre mikor érkezik meg melyik verzió, miben fog különbözni az Android 12-es
okt. 23
15:57
A város, ami azért nem semmisült meg, mert 74 éve borús volt az ég (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2022. október 24. hétfő

okt. 24
4:51
Csalókra figyelmezetet a Magnet Bank (Mínuszos)
A csalók az ügyfeleket telefon keresik, először általában valamely nagyobb pénzintézet nevében. Gyakran a telefonszámot meghamisítva azt a látszatot keltik, hogy a hívás a bank valódi telefonszámáról érkezik. Amikor a hívott tájékoztatja az elkövetőket, hogy nincs az említett banknál számlája, készségesen “átkapcsolják” a másik bankhoz. Az elkövető
okt. 24
5:51
A Hotelify-ban lát fantáziát a ViVeTech (Mínuszos)
Nyolc százalékos tulajdonrészt szerez a kiberbiztonságra szakosodott ViVeTech Nyrt. a Hotelify okoshotel szolgáltatásokat fejlesztő magyar startupban – jelentette be a vállalat. A részesedésszerzés tőkeemelés útján, új részvények kibocsátásával történik, amely során a ViVeTech 478 260 darab, egyenként egy forint névértékű és 418 forint kibocsátási
okt. 24
6:21
Ne töltse le az új Android telefonra készült rosszindulatú alkalmazást (GSMring)
Néhány hete egy új rosszindulatú androidos okostelefonokra szánt alkalmazás kezdett el terjedni, amit semmiképpen sem szabad letölteni. Mutatjuk, hogy miért. Rendszerint találkozhatunk a mindennapokban csalókkal, sőt ezeknek a száma folyamatosan növekszik. Manapság leginkább az online felületen próbálják ellopni az adatainkat, különböző módszerekke
okt. 24
6:51
Ismerős? Minél kevésbé tájékozott, annál inkább ragaszkodik a téveszméjéhez (Mínuszos)
Miközben az emberiség tudáshoz való hozzáférése jobb mint valaha, soha nem volt könnyebb önigazolást találni a valótlan állításokhoz, amit ironikus módon elsősorban a tudománynak köszönhető online tér és egyéb tömegkommunikációs eszközök tesznek lehetővé. A kiutat nem valamilyen új csodaszer jelentheti ebből a toxikus helyzetből, hanem a jó öreg tu
okt. 24
7:27
Állítólag az idén nem jön a Samsung Galaxy S22 FE (GSMring)
A dél-koreai vállalat valószínűleg az idei évben nem fogja piacra dobni a Samsung Galaxy S22 FE okostelefont, legalább is a szivárgások erről szólnak. Mutatjuk, hogy mit kell erről tudni. A Samsung a Samsung Galaxy S20FE okostelefonnal visszahozta a Fan Edition kiadást a piacra, ami az eladási adatok szerint nagyon bevált, ugyanis a kijelölt árszeg
okt. 24
7:51
Féknyúz, hogy megszűnik a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége (Mínuszos)
Nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége – közölte a Miniszterelnökség. A közleményükben azt írták, hogy a sajtóban megjelent álhírekkel szemben nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, a magánszemélyek továbbra is évente két alkalommal juthatnak hozzá térítés nélkül ingatlanadatokhoz. A kormány tö
okt. 24
8:03
Arcfelsimerő rendszerekkel tartanák kordában az ausztrál szerencsejátékosokat (Bitport)
A helyi intézmények a látványos problémává fejlődő szerencsejáték-függőséget olyan módszerrel kezdték el kezelni, ami megoldás helyett újabb bonyodalmakat teremt.
okt. 24
8:33
Már kapható a Huawei Mate 50E (GSMring)
A kínai vállalat néhány hete mutatta be legújabb okostelefon sorozatát, amiből a Huawei Mate 50E okostelefon már meg is vásárolható egyes piacokon. Mutatjuk, hogy mit kel erről tudni. A Huawei a Mate sorozatot hosszú idő után, néhány hete kibővítette, ugyanis bemutatták a Huawei Mate 50 sorozatot, amiről már több hónapja lehet hallani. A széria öss
okt. 24
8:51
A klímaváltozás veszélyezteti a természetes szén-dioxid-nyelőket (Mínuszos)
A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a természetes szén-dioxid-nyelők egyáltalán nem stabilak, azokat a klímaváltozás még sérülékenyebbé teszi, így esetenként akár szén-dioxid-kibocsátóvá is válhatnak – figyelmeztetnek a kutatók a Fluxes – Európai üvegházgáz-értesítő közelmúltban megjelent kiadványában. “A természetes nyelők változó viselkedése
okt. 24
9:51
Felrémlett a Stuxnet emléke: állítólag iráni atomtitkokat loptak hekkerek (Bitport)
Egy magát Black Rewardnak nevező iráni csoport vállalat a felelősséget a támadásért. Az Iráni Atomenergia Szervezet tagadja, hogy elvittek volna bármi értékeset.
okt. 24
11:45
Az alkatrészhiány szépen megtolta a 3D-nyomtatás szekerét (Bitport)
Ha hosszú hónapokban, néha években mérhető egy fontos alkatrész várható beérkezése, akkor igencsak vonzóvá válik a helyben nyomtatás lehetősége.
okt. 24
13:27
Izmos áremelés lesz a héten a Dockernél (Bitport)
Az új árakat úgy alakították, hogy a Team csomag nagyobb használói váltani kényszerülhetnek a drágább Business előfizetésre.
okt. 24
15:27
Egy tajvani cégen múlhat, ha fejre áll a teljes globális gazdaság (Bitport)
A TSMC a világ legnagyobb csipgyártója, amelynek kiesése egy kínai-amerikai konfliktusban még dollárban kifejezve is ezermilliárdos károkat okozhat.
okt. 24
16:39
Ne töltse le az új Android telefonra készült rosszindulatú alkalmazást (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 24
17:21
Az adatporszívózásra helyezik a hangsúlyt a bűnözők (Bitport)
A legaktívabb zsarolóvírusos banda szolgáltatáscsomagja új fegyverrel bővült, ami könyebbé teszi a célpont rendszerében lévő információk kiszippantását.

2022. október 25. kedd

okt. 25
4:51
Az EU új eszközt vezetett be az álhírek kiszűrésére (Mínuszos)
Az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) új eszközt vezetett be a hamis információk elleni fellépés jegyében az EUvsDisinfo.eu weboldalon – közölte a brüsszeli szolgálat, hangsúlyozva, hogy lépése Oroszország ukrajnai háborújával függ össze. Az EEAS által finanszírozott honlap “a dezinformáció és az információmanipuláció mögött álló mechanizmusoka
okt. 25
5:51
Gondok lesznek a CIB Bank szolgáltatásaival (Mínuszos)
Kedden és szerdán rendszerfejlesztés miatt részleges szolgáltatáskiesés lesz a CIB Banknál; egyes időszakokban nem működnek majd a kártyás tranzakciók, és elérhetetlen lesz a bank honlapja is – tudatta a pénzintézet. Október 25.-én, kedden hajnali 1 és 5 óra között teljes szolgáltatáskiesés várható a CIB-kártyákkal végzett bármilyen (ATM, POS, onli
okt. 25
6:39
Egyre közelebb a Realme 10 Pro+ 5G bemutatása (GSMring)
A kínai vállalat már dolgozik a legújabb készülékén, ami Realme 10 Pro+ 5G néven mutatkozhat be. Mutatjuk, hogy mi derült eddig ki a termékről és mikorra várható a bemutatása. A Realme folyamatosan tör fel az okostelefon piacon, amit annak köszönhet, hogy az olcsóbb árszegmensben nem lő túl az árakon, emellett nagy tárhely és RAM méret
okt. 25
6:51
Hét módszer, amellyel biztonságosabbá tehetjük online jelenlétünket (Mínuszos)
Ha valami egyszer felkerül az internetre, nincs biztos módja annak, hogy teljesen eltávolítsuk onnan. A szlovák it-biztonsági társaság, az ESET szerint azonban van néhány dolog, amit megtehetünk azért, hogy minimalizáljuk a kockázatokat és biztonságosabbá tegyük online jelenlétünket. 1. Keressünk rá önmagunkra a Google keresőn. Elsőként érdemes sze
okt. 25
7:45
Megjelent a 2. generációs Lenovo Tab P11 Pro (GSMring)
A kínai vállalat nemrég hivatalosan is bemutatta a Lenovo Tab P11 Pro második generációs kiadását, ami egyes piacokon már meg is vásárolható. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Lenovo Tab P11 Pro a hírek szerint néhány napja megvásárolható már az indai piacon, így hamarosan elérhető lehet az európai piacon is. Maga a termék már egy
okt. 25
7:51
Rengeteg ügyféladatot loptak el a Microsofttól (Mínuszos)
A Microsoft azt közölte, hogy egy rosszul konfigurált szerver miatt egyes ügyfeleinek bizalmas információi voltak elérhetőek a nyílt Internet irányából. A vállalat a SOCRadar biztonság elemző cég jelzése nyomán értesült az esetről, a hibát megszüntették. “Ez a hibás konfiguráció azt eredményezte, hogy hitelesítés nélkül hozzáférés nyílt egyes üzlet
okt. 25
8:21
Forrester: az IT-vezetők ragaszkodjanak foggal-körömmel a tehetséges dolgozóikhoz (Bitport)
Ellentétes erőkkel kell megküzdeniük az informatikai vezetőknek. Egyszerre lesz recesszió és munkaerőhiány. Hogy van ez?
okt. 25
8:51
Véletlen megmutathatták, hogyan nézhet ki a Windows 12 (GSMring)
A Microsoft néhány napja egy nagy eseményt tartott, amin a fő fókuszpont a Microsoft Office volt, de a forrás szerint lehetséges, hogy véletlen a Windows 12-es rendszert is megmutatták. Az amerikai vállalat néhány napja egy nagy esemény tartott, ahol leginkább a Microsoft 365 volt a fő fókuszban, ami jelentős változáson ment keresztül, viszont lehe
okt. 25
8:51
Aludj, ha nem akarsz beteg lenni! (Mínuszos)
Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát ötven év felett – derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a BBC közölt összefoglalót. Amellett, hogy az egészségügyi problémák megzavarhatják az ember éjszakai alvását, már önmagában a nem megfelelő mennyiségű alvás is intő jel, sőt
okt. 25
9:21
Kiszivárgott a Honor 80-as sorozat specifikációja (GSMring)
A kínai vállalat hamarosan piacra dobhatja a Honor 80-as sorozatot, aminek kiszivárogtak a specifikációi. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Honor idén még tartogathat meglepetéseket, ugyanis hamarosan piacra dobhatja a Honor 80-as sorozatot, ami összesen három tagból állhat. Érkezhet a Honor 80 mellett, a Honor 80 Pro és a Honor 80 Pro+ is. Utóbbi
okt. 25
10:09
Válságban is az IT-munkaerőpiac bővülésével kell számolni (Bitport)
Az elkövetkező öt évben akár évi 3,7 százalékkal is bővülhet az európai IT-s munkaerőpiac, melynek egyre nagyobb szeletét adják a projektmunkások.
okt. 25
11:57
Kína egyedül kipipálta az idei globális 5G-s célokat (Bitport)
A világ legnépesebb országában az elsők között léptek a gázpedálra az új telekommunikációs hálózatok kiépítésében. Ennek mostanra meglehetősen konkrét eredményei lettek.
okt. 25
13:51
Nehezen szabadul Oroszországból az SAP (Bitport)
A német cég minden bizonnyal nem tud idén teljesen kivonulni a nyugati szankcióktól sújtott régióból.
okt. 25
15:33
Női példaképek kerestetnek a digitális gazdaság területén (Bitport)
Egy frissen kiírt hazai pályázat azokat a női szakembereket igyekszik megtalálni, akiknek karrierje példaként szolgálhatnak mások számára is.
okt. 25
16:39
Megszűntek a Vodafone korlátlan adatopciói (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 25
17:09
Már Zuckerberg részvényesei is kivannak a metaverzumos pénzégetéstől (Bitport)
Túlzásnak, sőt riasztónak tartják a bizonytalan jövőre feltett téteket, a fókuszt visszairányítanák a Meta-Facebook jövedelmező alaptevékenységére.

2022. október 26. szerda

okt. 26
4:48
Az MNB megbírságolta a Duna Takarék Bankot (Mínuszos)
A jegybank 25 millió forint bírságot szabott ki a Duna Takarék Bank Zrt-re a csalásmegelőzési rendszer az informatika és más területeken feltárt problémák miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A közleményben kiemelték, hogy a feltárt hibák nem érintik a bank megbízható működését. Az MNB a csalásgyanús esetek nyomon
okt. 26
5:48
Tudástárral segít az NMHH (Mínuszos)
Az online tér biztonságos és tudatos használatát segíti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) online tudástára, a Digipedia, amely hiteles válaszokat ad a digitális világ használatához kapcsolódó kérdésekre. Közleményük szerint a szakértőik által összeállított platform célja, hogy referenciapont legyen mindazok számára, akik tájékozódni sze
okt. 26
6:42
Jövő hónapban jön a reklámokkal teli Netflix (GSMring)
Az egyik legnépszerűbb streaming szolgáltató egy nagy dologra szánta el magát, ami azt hozza el a felhasználóknak, hogy olcsóbban férhetnek hozzá a szolgáltatásokhoz némi feltételekkel. A Netflix Magyarországon is az egyik legnépszerűbb stremaing platformnak mondható, ahol több egyedülálló sorozat is megtalálható, számos klasszikus és új film melle
okt. 26
6:48
A Kyndryl elindította tanácsadó szolgáltatását (Mínuszos)
A Kyndryl elindította a Kyndryl Consult tanácsadó részlegét, amelynek szolgáltatásai az it-folyamatok, it-stratégia, it-üzemeltetés, a natív és hibrid felhő, az alkalmazások és a mainframe-ek modernizálása, a mesterséges intelligencia, az adat- és analitikai, hálózati számítási képességek, valamint a biztonsági és rugalmassági területekre terjednek
okt. 26
7:42
Új olcsó Motorola okostelefon érkezik a napokban (GSMring)
A Motorola napokon belül egy új olcsókategóriás okostelefont dob piacra Motorola E22s néven, mi pedig mutatjuk, hogy mit tudunk róla és hol lesz először megvásárolható. A Motorola az utóbbi időszakban több prémium kategóriás okostelefont is piacra dobott, valamint az olcsóbb kategóriás felhozatalát is folyamatosan bővítette. Most egy újabb ilyen tí
okt. 26
7:54
Már nem magyar társaság a Green Fox Academy többségi tulajdonosa (Mínuszos)
Szlovák tőkebefektetés segítségével terjeszkedhet külföldön a magyar alapítású Green Fox Academy – közölte az informatikai képzéseket szervező vállalkozás. A Green Fox Academy fejlődését a Sandberg Capital többségi tulajdonosként és stratégiai partnerként támogatja – írták. A vállalkozás a közlemény szerint olyan befektetőt keresett, amely nem csup
okt. 26
8:06
Megint szintet lépett a 3D-nyomtatott rakétákban utazó startup (Bitport)
A 3D-nyomtatott hordozórakétákról és a világ legnagyobb fém 3D-nyomtatóiról ismert Relativity Space bemutatta gyártóplatformjának legújabb, negyedik generációját.
okt. 26
8:42
Hamarosan érkezhet az első Oppo “Flip” okostelefon (GSMring)
A kínai vállalat hamarosan egy újabb hajlítható kijelzős okostelefon dobhat piacra, ami nagyon hasonlíthat majd a Samsung Galaxy Z Flip okostelefonra. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. Egyre több vállalat próbálja elkészíteni az első hajlítható kijelzős okostelefonját, amiben a legtöbb cég szerint hatalmas potenciál rejlik. A Samsung persze magasan v
okt. 26
8:48
Ki gondolná? A neandervölgyi emberek kis, szoros kötelékű hordákban élhettek (Mínuszos)
Egy új tanulmány szerint a neandervölgyiek kis, szoros kötelékű közösségeket alkottak. A kutatók, köztük az idei orvosi-élettani Nobel-díjas Svante Pääbo, a mintegy ötvenezer éve a mai Szibéria területén élt neandervölgyi emberek DNS-ének vizsgálatából vontak le következtetéseket az ősi családok dinamikájáról. Tizenhárom neandervölgyi férfi, nő és

Keresés