Az Európai Unióban értékesített minden mobiltelefont, táblagépet és digitális fényképezőgépet USB-C csatlakozóval kell ellátni 2024 végére – döntött az Európai Parlament. A 602 szavazattal, 13 ellenszavazattal és nyolc tartózkodás mellett elfogadott, az egységes töltőkre vonatkozó új jogszabályi kötelezettség 2026 őszére a laptopokra is kiterjed ma
Úttörő kvantumfizikai kutatásaiért három fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentése szerint. Az elismerést “az összefonódott fotonokkal végzett kísérleteikért, a Bell-egyenlőtlenség sérülésének megállapításáért, valamint a kvantuminformatika területén végzett úttörő kutatásaikért” ítélték a tudósoknak a
A DreamFusion, a Google következő generációs, mesterséges intelligenciára épülő alkalmazása új megközelítéssel teremt szöveges informácóból háromdimenziós képeket.
Mivel irányelvekről van szó, sokak szerint csak a kormányzati alkalmazásokra lehet bármilyen hatásuk, de a big tech vállalatok vastag bőrén nem hatolhatnak át.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A volt kanadai kormányzati alkalmazott kevesebb mint egy év alatt közel száz zsarolóvírusos támadást hajtott végre. Ennél sokkal hosszabb ideig gondolkodhat majd azon, hogy megérte-e.
2022 nyarának kezdetén elindult a NISZ Zrt emelt szintű, kétlépcsős azonosítási szolgáltatása, az Ügyfélkapu+. A Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztül elérhető új azonosítási szolgáltatás előnye, hogy a kétlépcsős védelemnek köszönhetően illetéktelen személyek még az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó ismeretében sem tudnak bejelentkezni
A debreceni NI Hungary Kft. a versenyképes szaktudás támogatása érdekében százmillió forint értékű csúcskategóriás tanműhelyt alakított ki saját telephelyén. Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. ügyvezetője jelezte: az elektronika, későbbiekben akár a mechatronika oktatásának fejlesztése, a gyakorlati képzés színvonalának további emelése érdekében ala
A Mail Boxes Etc.-t (MBE) Magyarországon képviselő MBE Magyarország Kft. átvenné a bezárásra váró fővárosi posták többségét. Az MBE átvenné a Budapesten bezárásra váró 35 postahivatal többségét a cég hálózatépítésének részeként – közölte a postai és üzleti szolgáltatási hálózatot működtető társaság. A Magyar Posta szeptember végén közölte, hogy 35
Három milliárd forintos uniós forrásból fejlesztheti vízgazdálkodási információs rendszerét (VIZIR) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) – jelentette be a szervezet. Az OVF térinformatikai és alap it-infrastruktúrájának fejlesztését célzó fejlesztés pénzügyi alapját a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014-2020 közötti,
A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi amerikai, Morten Meldal dán és Karl Barry Sharpless amerikai vegyész kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az elismerést az úgynevezett klikk-kémia és a bioortogonális kémia kifejlesztésé
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Ezúttal is egy blokklánchíd hibáját kihasználva térítették el a Binance kriptotőzsde tranzakcióit, a kár dollárban kifejezve is bőven kilenc számjegyű.
Hatmillió eurós tőkebefektetéshez jutott a bécsi és budapesti központokkal működő egészségügyi technológiai startup, a XUND Solutions GmbH – közölte a társaság. Tájékoztatásuk szerint a startup megoldása mesterséges intelligencia felhasználásával automatikusan dolgoz fel több millió orvosi publikációt, majd a tüneteket, a személyes kockázati tényez
A holland hatóságok őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az európai uniós szankciók ellenére mikrocsipeket szállított Oroszországba – írta a Dutchnews. A pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló holland ügyészség (FIOD) közleménye szerint a gyanúsított az Oroszország ellen érvényben lévő kereskedelmi korlátozásokat megszegve, katona
Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista, az emberi jogokat védő Memorial orosz szervezet és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be a kitüntetést odaítélő testület Oslóban. A Norvég Nobel-bizottság indoklása szerint a díjazottak a civil társadalmat képviselik hazájukban, és évek óta kiállnak
A 4iG Nyrt. megszerezte az AMOS műholdrendszereket üzemeltető és fejlesztő, izraeli Space Communications Ltd. (Spacecom) részvénycsomagjának 9,538 százalékát. A több lépésből álló tranzakció első lépéseként az izraeli kommunikációs minisztérium (MOC) előzetes jóváhagyásának megfelelően nyilvános részvénykibocsátáson szerezte meg a pakettet – közölt
Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról, A mintegy két órán át tartó jelenséget szabad szemmel és távcsővel is meg lehet majd figyelni a déli órákban – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Napfogyatkozáskor a Hold a Földről nézve a Nap elé úszik, és a Hold árnyéka
Az IVSZ friss kutatási eredményei azt mutatják, hogy a vállalatok többek között az informatikai fejlesztések visszafogásával reagálnak a gazdasági krízisre.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Plensys Kft. és a Rufftech Kft. konzorciuma a kis és közepes vállalatok (kkv) részére egy felhő alapú keretrendszert fejleszt. A 333,459 millió forint összköltségű projekt 226,155 millió forint támogatást kapott. A konzorcium fejlesztésének eredménye az informatikai fejlesztéssel foglalkozó kkv-k számára kínál segítséget. A projekt befejezése 202
Új lendületet kap az informatikatanárok továbbképzése — jelentette be a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány (HTTP Alapítvány). Jelentősen bővíti továbbképzési palettáját és kapacitását, hamarosan pedig digitális platformon köti össze a pedagógusokat az it-cégekkel az InfoTanár Mentor Program. A 2019-ben indított kezdeményezés a te
A Wavin friss kutatása szerint a magyar tervezők közel harmada úgy látja, hogy a jövő az épületinformációs modellezésé, hiszen segít a tervhibák korai felismerésében, az érintettek közötti kommunikációban, és a pontos tervezésnek köszönhetően a felesleges anyagvásárlás is elkerülhető. Az Épületinformációs Modellezés, azaz a BIM valójában egy intell
Világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek az elektronikai hulladékok: a 2019-ben keletkezett hulladék több mint nyolcvan százaléka ismeretlen helyen – nem hivatalos hulladéklerakóhelyeken, hulladéktelepeken, bontókban – végezte. A hulladékká vált elektromos és elektronikus készülékek megfelelő kezelése, újrahasznosítása részben azért fontos, m
Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött – jelentette a BBC. Az ütközés után két nappal egy chilei teleszkóppal sikerült elkészíteni azt a figyelemre méltó felvételt, amel
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az internet forradalmasította az életünket. Szinte nincsen olyan tevékenység vagy mozzanata az életünknek, amit manapság már ne lehetne internet segítségével intézni. Az internetnek köszönhetően tartjuk a kapcsolatot az ügyfelekkel, barátokkal és ismerősökkel. Az internet biztosítja a szórakozást számunkra, filmeket nézünk, digitális játékokkal, mi
A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt – áll az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ás a Makronóm Intézet közös felmérésében. A szövetség szerint azért is aggasztó ez, mert a gazdaság versenyképességének megtartása, növelése érdekében ép
A Debreceni Egyetemen (DE) az alapképzésben a legtöbb szakon nem lesz felvételi követelmény az emelt szintű érettségi 2023-tól – jelentette be az intézmény oktatási rektorhelyettese. Bartha Elek megjegyezte: jelentős azon szakok száma, amelyekre továbbra is feltétel a bejutáshoz az emelt szintű érettségi. Ezek között említette az általános orvos, a
Freedee Nyomdai Szolgáltató Művek Kft. regionális vezető szerepre tör a 3D nyomtatás piacán; a mikrovállalkozásként 2012-ben indult társaság mára kisvállalkozássá nőtte ki magát. Simó György, a cég alapítója szerint a 3D nyomtatás a XXI. század meghatározó innovációja, egyre több iparágban fokozza a gyártási hatékonyságot, racionalizálja az alapany
Több ezer amiloidmintát találtak az ELTE kutatói az egyetemen létrehozott algoritmus és szerver, a Budapest Amiloid Prediktor segítségével. Az amiloidok kóros fehérjék, felismerésük súlyos betegségek megelőzésében és gyógyításában játszhat fontos szerepet. A sejtek belsejében az élet alapjául szolgáló fehérjék oldott formában vannak jelen. Oldhatós
Ez különösen a magasan kvalifikált alkalmazottakkal szemben teremt feszültséget, akik egyre nagyobb arányban viselik rosszul, ha emiatt veszik el tőle a távmunka lehetőségét.
A munkaerő áru, ezért is beszélünk munkaerőpiacról. Ez a piac látszólag a vevőknek kedvez, de az eladóknak is van mozgásterük, hogy javítsák értékesítési pozíciójukat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Elindult Orbán Viktor hivatalos twitter-oldala – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő legújabb közösségi felületének elérhetősége: @PM_ViktorOrban. A twitteren angol nyelvű információk jelennek majd meg Orbán munkájáról és politikájáról, elsősorban a nemzetközi közvélemény tájékoztatására – írta a sajtófőnök.
Új, Glonassz-K típusú műholdat állított Föld körüli pályára az orosz hadsereg – közölte az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az Arhangelszk megyei pleszecki katonai reptérről elindított Glonassz-K irányítását átvették az orosz űrerők German Tyitov Fő Kísérleti Űrközpontjának földi létesítményei, a műholddal a telemetriai kapcsolat stabil.
Egy tárgyból minden szakon emelt szintű érettségit vár a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), amit többletpontokkal is elismer – közölte az intézmény. A Műegyetem közleménye szerint az ötödik érettségi tárgy és az intézményi többletpontok jogcímei esetében is széles választási lehetőséget kínálnak a 2024-től érvényes felvételi szab
Az Európai Bizottság új online álláskereső oldalt indít, ezzel segítve az ukrajnai háború elől menekülő embereket, hogy sikeresen munkát találjanak az unióban – jelentette be a brüsszeli testület. Az EU Talent Pool elnevezésű kísérleti projekt segítségével, a regisztrációt követően az ideiglenes védelem alatt állók feltölthetik önéletrajzukat, így