A MENTA konferencián átadták a Gyurós Tibor-díjakat, amellyel 2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el az IVSZ. A MENTA sárvári helyszínén adták át négy kategóriában a szakmai zsűri által huszonharmadik alkalommal odaítélt elismerést. A Gyurós Tibor-díj 2021-es
Csökkenti karbonlábnyomát a Vodafone Magyarország, a vállalat teljes, több mint 400 autóból álló gépjárműflottáját környezettudatos modellekre cseréli, amelynek első lépéseként 106 darab plug-in hibrid Skoda Octaviát vett át a Porsche Hungariától – közölte a távközlési vállalat. A járműveket az ALD Automotive Magyarország Kft.-től lízingeli a társa
Az Apple új készülékei még csak pár napja kaphatóak, viszont már most akadtak olyan problémák, amit a felhasználók a használat során tapasztaltak. Mutatjuk a részleteket. Az amerikai vállalat új készülékei nem várt hibákat mutattak a felhasználók előtt. A termékek nagyon magas áron nyitottak. Van olyan kiadás, ami 680.000 Ft-ba kerül és valljuk be
A vállalatok nagy része nem fordít elég figyelmet a kibervédelemre, a társaságok vezetőinek többsége még csak nem is egyeztet a kiberbiztonsági osztállyal, amikor új üzleti tevékenységbe kezd – állítja az EY. A közlemény rámutat: a koronavírus-járvány hatására megnőtt az igény a bárhonnan könnyen elérhető, digitális megoldásokra. Az átalakuló piaci
Lassan, szinte mindent megtudunk a Samsung következő generációs csúcskészülékeiről, még a bemutató előtt. Most azt nézhetjük meg, hogyan nézhet ki a legkisebb modell. A Samsung Galaxy S22 sorozat valamikor év elején kerülhet bemutatásra, viszont már az S21 sorozat megjelenése óta érkeznek róluk információk, amikben már kiderült, hogy esetlegesen mi
Az általánosan rosszul használt jelszavak csak növelik a felhasználói fiókok kockázatát, ezért biztonságosabb belépési módszerek felé terelgetné felhasználóit a Microsoft — olvasható a G Data hírlevelében. Az elmúlt időszakban ugyanis rengeteg online adatbázisba törtek be és loptak el felhasználói adatokat, melyekhez bárki, könnyedén hozzáfér az in
Nemrég megírtuk nektek, hogy hamarosan új Xiaomi készüléket mutathatnak be szeptember 27-én. A cég egy kedvcsinálót is kitett a mobiltelefonról, amiből több specifikáció is kiderül. A Xiaomi egy új sorozattal készül, aminek a neve Civi lesz. Annyit lehetett eddig róla tudni, hogy erős processzorral és jó kamerákkal érkeznek majd meg a jövőben a sor
Már egy ideje arról szóltak a hírek, hogy hamarosan bemutathatják a hajlítható Microsoft készülék utódját. Most meg is jelent, mi pedig mutatjuk a specifikációkat. A Microsoft a tavalyi évben mutatta be első generációs Surface Duo készülékét, ami a hajlítható készülékek mezőnyében indul egyedi megoldással. A koncepció hasonló, mint a Samsung-é, hog
Az anyavállalat tegnap reagált a The Wall Street Journal belső anyagokra hivatkozó riportjára, amely a fiatalok által kedvelt közöségi platformról festett kedvezőtlen képet.
Egy téma, aminek sarokköveit a CIO, az IT-fejlesztési menedzser és a biztonsági szakértő azonosan látja. Az ördög azonban a részletekben rejlik, derül ki a CIO Klub hangos kiadásának újabb számából.
Egy napon belül szinte az összes soron következendő Samsung Galaxy S szériás mobiltelefon dizájnja kiszivárgott. Mutatjuk, hogy a Plus variáns, hogyan is nézhet ki. Az utóbbi pár napban úgy érezhetjük magunkat, mintha megnyitották volna az információ csapokat a legújabb Samsung Galaxy S22 szériáról, hiszen nem csak a lehetséges processzor, a kijelz
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/27/5347/
Ellenőrizhetőbb SIM-csere-eljárást kér az NMHH a három nagy szolgáltatótól. Csökkenteni szeretnék a SIM-mel történő visszaéléseket. Az üzleti ügyfeleket is érinti.