2021. május 29. szombat

máj. 29
18:24
Jön a Snapdragon 888+ (GSMring)
A Qualcomm az utóbbi években rászokott arra, hogy a csúcs processzora mellé, fél év múlva kidobja annak felturbózott változatát. Most is ez most is erre számítunk. Az amerikai vállalat az utóbbi időben nagyon figyel arra, hogy megfelelő ütemtervben jelenjenek meg a termékei. Decemberben bemutatják a fő processzoruk alapváltozatát, majd júliusban a

2021. május 30. vasárnap

máj. 30
4:39
Az utolsó utáni pillanatban szervizelünk (Mínuszos)
A Laptophardware.hu laptopalkatrész-webáruház kutatást végzett a magyar lakosság laptophasználati szokásairól. A kutatásában azt is megvizsgálták, hogy a válaszadók mennyire tartják fontosnak a laptopok rendszeres karbantartását. A válaszadók fele nyilatkozott úgy, hogy kizárólag akkor fordulnak szervizhez, ha az eszközeik már meghibásodtak, és csa
máj. 30
5:39
Érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága (Mínuszos)
A járvány pozitív hatása, hogy érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága, főleg a banki termékek online elérésében – jelentette ki Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója. Hozzátette: jelentősen javult az ügyfelek digitális elérése, ötből négy ügyfél használ digitális megoldásokat. Komoly előrelépésnek nevezte, hogy a
máj. 30
6:39
Hibrid felhővel erősít a T-Systems (Mínuszos)
Új szolgáltatással bővült a T-Systems budapesti adatközpontja, ahol 2021-től biztosítják a hibrid felhő infrastruktúrát, vagyis a lokális adattárolást a publikus felhő minden előnyével – közölte a vállalat. A T-Systems lehetővé teszi, hogy az adatközponti hátterű alkalmazások különböző operációs rendszert használó asztali és mobileszközökön is külö
máj. 30
7:45
Az otthonok elveszítik otthon jellegüket (Mínuszos)
A Laptophardware.hu laptop alkatrész webáruház kutatást végzett a magyar lakosság laptophasználati szokásairól. A felmérés rámutatott, hogy a magyarok jelentős része a pandémia előtt jellemzően szórakozásra használta otthon a laptopját, azonban az otthoni munkavégzés hatására (61 százalék kezdett el laptopon dolgozni) a markáns többség (72 százalék
máj. 30
9:12
Képeken a Samsung Galaxy Buds 2 (GSMring)
Világszerte nagy sikert aratott a Samsung Galaxy Buds vezeték nélküli fülhallgató sorozata. Most egy újabb készülék megjelenése előtt állunk. Eddig nem sokat hallhattunk a dél-koreai cég új generációs fülhallgatójáról. Most viszont megtudhatjuk, hogy hogyan is néz ki és milyen specifikációkkal érkezhet meg az új modell. A sorozatszáma a készüléknek
máj. 30
16:00
Eddig tarthat ki az okostelefon piac növekedése (GSMring)
A tavalyi évben a COVID19 hatására csökkentek az okostelefon eladások a globális piacon. Elemzők szerint ez most megváltozhat és becsléseket kaptunk a jövőre! A mobiltelefon piac volt az, ami nagyon megérezte a koronavírus megjelenését a tavalyi évben. Csökkent a vásárlói kereslet, sőt a készülékek gyártása is megállt egy időre. Akadozott a szállít
máj. 30
17:42
Megjelent a Samsung Galaxy Tab A7 Lite (GSMring)
A Samsung a tavalyi évben nagy sikereket ért el a tablet piacon. Most tovább erősítik a portfóliót. Újabb készülékeket mutattak be. Tavaly 10 millióval több tabletet értékesített a dél-koreai nagyvállalat, mint az azelőtti években. Ez betudható részben annak, hogy a koronavírus járvány miatt online oktatásra kényszerültek a diákok és annak is, hogy
máj. 30
18:33
Először sikerült kikötni a kínai űrállomáson - Tech hírek 2021. május 30. 18:22 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/30/4350/

2021. május 31. hétfő

máj. 31
4:39
Megvannak az MVM Edison startup verseny nyertesei I. (Mínuszos)
Rekord számú, több mint 260 beérkezett pályamunka közül kiválasztott nyolc döntős csapat közül hirdetett győzteseket a szakmai zsűri az MVM EDISON startup versenyen. A legjobbnak választott első három helyezett csapat akár ötvenmillió forint értékű magvető befektetéshez juthat az MVM Csoporttól. Az MVM EDISON 2021 ötlet fázis kategóriájának nyertes
máj. 31
5:39
Bővítette adatközpontját az Invitech (Mínuszos)
Bővítette adatközpontját az Invitech. A társaság jelenleg öt adatközponttal rendelkezik, ebből négy Budapesten, egy pedig vidéken található, most már összesen mintegy négyezer négyzetméternyi alapterületen. A társaság most a főváros X. kerületében található datacenterében, a DC10-ben adott át új termeket, amelyekben mintegy tízezer új szerver helye
máj. 31
6:39
Többen vettek számítógépet, mint telefont a járványidőszakban (Mínuszos)
Az elmúlt egy évben szinte teljesen digitalizálódott az életünk. A koronavírus-járvány hatására szinte hozzánőttünk a telefonunkhoz és a számítógépünkhöz, hiszen a virtuális térben dolgozunk, tanulunk, beszélgetünk a szeretteinkkel, „járunk” koncertre, színházba, moziba. Ám ez komoly kihívás elé állítja a gépeinket, hiszen még gyorsabb teljesítmény
máj. 31
7:24
Érkezhet a 240W-os töltés (GSMring)
Az elmúlt időszakban a legtöbb gyártó a töltési sebesség fejlesztésére fókuszált. Most egy újabb mérföldkőhöz érkezett a technológia. Az okostelefon piacon divat lett, hogy a kínai gyártók azon versenyeznek, hogy ki tud olyan készüléket a piacra dobni, aminek a töltési sebessége minél nagyobb. A tavalyi évben a Xiaomi Mi 10 Ultra készüléknél 120W-o
máj. 31
7:45
Végre egy hasznos app, drukkereknek kötelező a Seyu (Mínuszos)
A magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság a jövő héten az egyenes kieséssel szakasszal folytatódik. Habár a korlátozások lazításával a mérkőzések immár akár a stadionban személyesen is megtekinthetők, az UEFA és a helyi szervezők a szurkolás kiterjesztését és a távoli szurkolók aktiválását is kiemelt feladatának tartja, melynek megva
máj. 31
8:12
Partnereit is rávette a Google, hogy dugják el a helyadatok kezelését (Bitport)
Egy Amrikában zajló per kapcsán derültek ki érdekes részletek arról, hogy a keresőóriás miként próbált mindent megtenni azért, hogy a felhasználók ne találják meg, hol lehet kikapcsolni telefonjukon a helyadatok megosztását.
máj. 31
8:54
Információk a Samsung Galaxy Tab S8 családról (GSMring)
Az utóbbi időben a Samsung szinte minden évben adott ki S szériás Galaxy tabletet. Most a legújabb sorozatról érkezett néhány érdekes specifikáció. A tavalyi évben érkeztek meg az eddigi legerősebb Android rendszert futtató tabletek, a Tab S7 és a nagy újdonságnak számító 12,4 colos Tab S7+. A Plus modell merőben megváltoztatta az elképzeléseket a
máj. 31
10:48
Egy kínai startup automatizálná a műszaki rajzok készítését (Bitport)
A cél, hogy az önállóan dolgozó algoritmus a munka 90 százalékát elvégezze. Az épülettervezés eddig erősen emberigényes munkafolyamatának költsége így akár a tizedére csökkenthető.
máj. 31
11:21
A multióriások dolgozói is egy magyar cég szoftverével játszanak (hirado.hu)
Nemzetközi népszerűségre tett szert a hazai fejlesztésű online csapatépítő.
máj. 31
14:00
Új processzorok és sötét jóslatok az Inteltől (Bitport)
A gyártó most bemutatott modelljeire több mint 60 féle konzumer dizájn épül majd. A világszerte mindenkit sújtó csiphiánynak viszont egyelőre nem látszik a vége.
máj. 31
16:48
8 perc alatt töltötte telefonját 0-ról 100-ra a Xiaomi (Bitport)
A cég előszeretettel büszkélkedik a témában rekordok dntöögetésével - más kérdés, hogy a mindennapos használat ettől elég távol van.
máj. 31
16:51
Érthetetlen, miért mondunk le a Pfizer vakcináról - Tech hírek 2021. május 31. 16:41 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/31/4359/
máj. 31
19:12
Snapdragon processzort kaphatnak a Samsung Galaxy S21 FE készülékek (GSMring)
Már egy ideje tudni lehet, hogy érkezik egy újabb Samsung Galaxy FE modell, amiről most kiderült, hogy milyen processzort kaphat meg. Az FE családot tavaly indította útnak a dél-koreai cég, azért, hogy jó áron kínáljon prémium tulajdonságokat. Mivel a sorozat nagyon népszerűnek sikeredett, idén tovább folytatódik egyes szivárgások szerint. Azt mond

Keresés