Klasszikus karórákra emlékeztető dizájnnal, nagyobb kijelzővel, vékonyabb készülékházzal, forgatható koronával és még strapabíróbb borítással ékezik Magyarországra a Watch GT 3. A Huawei legújabb, valódi stílusikon okosórájának előlapja rozsdamentes acélból, hátlapja polimer szálas kompozit anyagból készült, ami egyrészt ellenállóbbá teszi a környe
Ahogy azt már többször megírtuk nektek, hamarosan bemutathatják a Xiaomi 12 készüléket. Most kiderült, hogy pontosan mikor, mi pedig mutatjuk a részleteket. A Xiaomi tavaly az év végén dobta piacra a Xiaomi Mi 11 készüléket. A sorozat folytatásának hagyományát úgy tűnik, hogy nem akarják megszakítani, így hamarosan érkezhet a legújabb utód a Xiaomi
Új okostelefont mutathat be hamarosan a kínai vállalat, aminek a neve Huawei Nova 8 SE 4G. Mutatjuk a részleteket a készülékkel kapcsolatban. A Huawei úgy tűnik, hogy nem áll le és még az idén új okostelefonnal állhat elő, ami Kínában jelenhet meg először, Huawei Nova 8 SE néven. Ez a tavaly bejelentett 5G képes modell,
Több képen is látható a hamarosan bemutatkozó Honor 60 széria egyik tagja és annak csillogós dizájnnal ellátott hátlapja. A Honor 60 széria néhány napon belül bemutatkozik, és a termékcsalád kínálatának két tagja már szerepel a JD.com online listáján. Ezen kívül képeket is kaptunk melyeknek köszönhetően közelebbről megnézhetjük a hátlap csillogós d
Az ukrán oldalon fennálló informatikai hiba miatt szünetel a határforgalom a záhonyi közúti határátkelőhelyen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A tájékoztatás szerint a szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán. A leállás a ki- és belépő irányú forgalmat egyaránt érinti. A közleményben azt javasolják az utazóknak, h
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tisztújító Közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), amelyen Csányi Péter, Charaf Hassan és Váncza József is emelt fővel köszönhetett le alelnöki posztjáról. A NJSZT: emelt fővel távoztak az alelnökök bejegyzés legelőször
Véget ért az AHa!Brainstore Startup Verseny 4.0., amelyen a nyertes termékek között volt okos babamonitor, mezőgazdasági drónrendszer, elektromos légi jármű és személyi vészjelző rendszer is – közölte az Antenna Hungária (AH). Az idén negyedik alkalommal mutatkoztak be az AH, és partnerei által meghirdetett AHa!Brainstore Startup Versenyen az ígére
A felhasználóknak egyelőre nem sürgős átállni az 5G-s technológiára, a piaci szereplők együttműködése gyorsíthatja az új technológia elterjedését – állítja a Deloitte. A fogyasztók többnyire elégedettek mobilszolgáltatóikkal, csomagjaikkal és eszközeikkel, így nem érzik sürgősnek a váltást 5G-re. Ezzel együtt növekvő fogyasztói kereslet tapasztalha
December elsejéig lehet jelentkezni a PROGmasters ingyenes, kéthónapos képzésére, a végzettek garantáltan álláshoz jutnak alkalmazás üzemeltetőként – közölte a cég. A PROGmasters a partnercégei által ösztöndíjas finanszírozási formában támogatott, így a résztvevők számára díjmentes alkalmazás üzemeltető képzést indít húsz fő számára. A 2022. január
Pár hónapja mutatták be az új Samsung Galaxy Z Fold 3 készüléket, ami most a DxoMark csapatánál járt és nagyon jó pontszámokat ért el. A Samsung augusztusban mutatta be a Samsung Galaxy Z Flip 3 és Samsung Galaxy Z Fold 3 készüléket, amik hatalmas népszerűségnek örvendenek világszerte, olyannyira, hogy a Samsung nem győzi növelni a
Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A közgyűlés újabb három évre Beck Györgyöt választotta az NJSZT elnökévé. A matematikus végzettségű szakember több mint negyven éve vesz részt hazai és nemzetközi nagyvállalatok irányításában, korábban a Digital, Compaq, HP és Vodafone cégek magyaror
A Kaspersky olyan Androidos alkalmazásokra bukkant amik személyes adatainkon túl pénzünket is ellophatják, ráadásul a Play Áruházban is megtalálhatók voltak. Újabb 13 applikációról derült ki, hogy fertőzött azzal a malware-el amivel már hónapok óta küzd a Google. Valószínűleg már legtöbben sejtik, hogy melyikről is van szó. Azok akik most a Jokerre
Hatalmas csata folyik a processzor gyártók között, aminek a felhasználók csak örülhetnek. Most kiderült, hogy a nemrég bemutatott MediaTek 9000-et, mikor láthatjuk először okostelefonban. A MediaTek már bemutatta a saját, legújabb fejlesztésű csúcslapkáját, míg a Snapdragon megoldása napokon belül jöhet, csak úgy, mint a Samsung-é. Mindegyik gyártó
Úgy tűnik, hogy a Samsung nem fogyott még ki idén az újdonságokból, hiszen a napokban egy újabb okostelefont mutattak be, a Samsung Galaxy A03 készüléket. A dél-koreai cég, csak úgy, mint az elmúlt években, nagy hangsúlyt fektet a Samsung Galaxy A szériára, hiszen rengeteg modellt dobtak piacra, jobbnál jobb képességekkel. Úgy tűnik, hogy még mindi
Talán az év legnagyobb okosóra akciója van, így november vége fele, a Back Friday napok keretein belül a MediaMarkt-ban. Mutatjuk mit érdemes megvásárolni. Ahogy megírtuk nektek, a MediaMarkt-ban 2021.11.26 és 2021.11.29 között tartja az utolsó Black Friday napok elnevezésű akcióit. Itt számos termék található meg, viszont az okosórák kifejezetten
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tisztújító Közgyűlést tartott november 17-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fóruma (GIKOF). Az NJSZT GIKOF gazdaságinformatikai szakmai közösség 2021. évi tisztújító közgyűlésen Raffai Mária elnök beszámolóját és előterjesztését követően a tagok megállapodtak egyrészt abban, hogy az e
A magyar agrárium csak abban az esetben tud nemzetközi viszonylatban is versenyképes maradni, ha az innovatív technológiákat mielőbb átveszi, és azokat a hazai gazdák is elkezdik széles körben alkalmazni – jelentette ki Nagy István agrárminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság digita
A szivárgások szerint, a legújabb Huawei okosóra vérnyomás méréssel érkezhet meg, mi pedig mutatjuk a részleteket, hogy ez pontosan mikorra várható. A Huawei az okostelefon piacon háttérbe szorult az utóbbi években, ezért más piacokra kell fókuszáljon, ahol valós esélyekkel indul, a minél nagyobb piaci részesedés megszerzéséért. Az okosórák piacán
Az év végéhez közeledve össze lehet hasonlítani a magyar domainek számát az előző év adataival, valamint megközelítőleg előre jelezhető az év hátralévő két hónapjának alakulása is. A Rackhost szakemberei szerint az év elején bejegyzett havi több mint 12 ezer .hu domainhez képest a nyári időszakban jelentősen visszaesett a regisztrációk száma, augus
Az egyik legnagyobb zene és film streaming szolgáltató, most egy új együttműködést jelentett be, így hamarosan megérkezhet a Netflix Hub. A Spotify a napokban jelentette be, hogy összeállt a Netflix-el, így utóbbi felületén, egyszerűen érhetik el a felhasználók azokat a zene tartalmakat, amik a sorozatban tűnnek fel. A forrás szerint, ez az együttm
Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány átadta Az Év Családbarát Vállalata díjakat. A kisvállalati kategória fődíjasa a pécsi DevMads Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság lett. A méltatás szerint az informatikai cégnél a családi kötelékek erősítésére a törvényes évi szabadságon felül születésnapon és karácsony előtt ajándéksz
Egy nemrég közzétett kutatás szerint nem jó ötlet hozzáférhető szervereken tárolni a kiberbiztosítással kapcsolatos dokumentumokat, és azzal is sokat lehet spórolni, ha valaki higgadtan kommunikál a támadókkal.
A legtöbb szolgáltatónál a karácsonyi időszakban különleges akciókkal találkozhatunk. A Vodafone-nál most 1 Ft-ért vásárolhatnak készüléket, egyes felhasználók. A karácsony közeledtével egyre többen vásárolnak ajándékot a szeretteik számára, amit az eladók igyekeznek kihasználni és jobbnál jobb ajánlatokkal előrukkolni. A szolgáltatóknál is ez a he
Az új szabályozás arra kényszerítené a közösségimédia-szolgáltatókat, hogy a rágalmazási perekben adják ki az érintett felhasználók adatait a bíróságnak.
Nagyon sok márka tervez piacra dobni a következő évben hajlítható kijelzővel felszerelt okostelefont, amik közül több olyan terméket láthatunk majd, ami kedvező árazással jelenhet meg. Év elején a szivárgások alapján úgy tűnt, hogy az idei évben még több márka megmérettetheti magát a hajlítható kijelzős okostelefonok piacán. Az év elején a Xiaomi e
„Az önvezető üzemmódtól azt várni, hogy elnavigáljon minket Brooklynban, olyan volt, mintha egy bizonytalan tinédzserrel indultunk volna forgalmi vizsgára” – értékelte a tesztvezetést a CNN riportere.
Kaliforniai mérnökök kifejlesztették egy okostextilt. Az ebből készült ruhadarabok egymással vagy a közeli elektronikus eszközökkel is tudnak kommunikálni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tisztújító Közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Az elnökségből folytatja munkáját Erdősné Németh Ágnes. A többek között Tarján-emlékérmes, MOL Mester M-díjas tanár felel a társaság sikeres Tehetséggondozási Programjáért, egyebek mellett a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szervezéséért.
Több tízezer ember követte élőben azt a virtuális eseményt, amelyen sztárszakértők az adataink jövőjéről, valamint az adatalapú technológiák ipari, üzleti, orvosi, munkaerőpiaci és geopolitikai felhasználhatóságáról cseréltek eszmét. A résztvevők a jövő technológiáihoz kapcsolódó komoly etikai problémákról vitáztak, és választ kerestek arra a kérdé
A legfrissebb pletykák szerint az Apple újra elő veszi a 2019-ben eltemetett AirPower töltőjének terveit. A vállalat ugyanis állítólag a jövő új, több készülékre kiterjedő vezeték nélküli töltőrendszerén dolgozik. A Forbes szerint Mark Gurman, a Bloomberg munkatársa a Power On újságban érdekes információkat árult el a vállalat jövőbeli vezeték nélk
Magyarországon elsőként szerzett hivatalos Amazon Web Services Training Partner címet a Training360. Az oktatócégnél mostantól a nemzetközi AWS vizsgák is megszerezhetők. Az Amazon Web Services (AWS) a világ egyik legcsodásabb felhő alapú szolgáltatása. Az AWS folyamatosan terjeszti szolgáltatásait, hogy virtuálisan támogathasson bármilyen felhő al
A Samsung a következő évben tovább növelheti a tablet gyártásának a számát, amik a felhasználók is megérezhetnek majd, hiszen a boltok polcain több termék lesz elérhető. A tablet piac a pandémia előtt hanyatlásra volt ítélve, hiszen a felhasználók egyre kevesebb tabletet vásároltak évről-évre és nem nagyon volt értelme a nagy méretű táblagépeknek.
Az Európai Unió mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a média betölthesse alapvető szerepét a demokráciában – hangsúlyozta Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos az Európai Bizottság által létrehozott Európai Hírmédia Fórum hétfői konferenciájának záróbeszédében. Számos kísérletet láttunk a kormányok részéről arra, ho
A közösségi oldal tegnap jelentette be, hogy azonnali hatállyal távozik alapító vezérigazgatója, Jack Dorsey, aki innentől másik vállalata, a Square fizetési szolgáltató irányítására koncentrál.
Egész évben arról mentek a találgatások, hogy megszűnhet-e a Samsung Galaxy Note sorozat, vagy nem. Állítólag most kiderült, hogy a széria, ebben a formában megszűnik. A Samsung az idén nem mutatott be Samsung Galaxy Note széria név alatt futó okostelefont és a legutolsó pletykák azt mondják, hogy ez így is maradhat örökre, hiszen az év
Holnap megjelenhet a legújabb Honor sorozat, amiről már mi is többször beszámoltunk nektek. Most élő képeken láthatjátok a Honor 60 és Honor 60 Pro készüléket. Idén év elején mutatta be a kínai vállalat a Honor 50-es sorozatot, aminek egyik tagja, a Honor 50 5G elérte hazánkat, mégpedig Google szolgáltatásokkal felvértezve, viszont itt még volt egy
A 4iG idén márciusban jelentette be vételi szándékát a román RCS & RDS csoport magyarországi érdekeltségeinek megvásárlására. A cég átvilágítását követően a felek most kötötték meg a végleges megállapodást.
A japán vállalat pénteki kommunikációja alapján egy gyors lefolyású támadásnak tűnt az ügy. Később viszont kiderült, hogy egy nyár óta tartó akcióra sikerült csak most ráeszmélni.
Egy friss regionális felmérés szerint a távmunkázó dolgozók aránya Magyarországon a legmagasabb. Sokuk viszont ehhez nem kapta meg a szükséges informatikai támogatást, képzést.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy nappal a Honor 60 és a Honor 60 Pro bemutatója előtt minden információ kiszivárgott a termékcsalád Pro változatáról, ami nem is lesz csúcsmobil. A Honor az év eleje óta küzd, hogy meghódítsa a vásárlókat. Miután maga mögött hagyta a Huaweit, a leányvállalatnak megvoltak a szükséges eszközei ahhoz, hogy népszerűséget szerezzen a kínai piacon. Az
A Booz Allen Hamilton a kínai állami ambíciókról szólva arra figyelmezteti az informatikai biztonsági vezetőket, hogy már most fel kell készülniük a küszöbön álló fenyegetésekre.