2020. december 7. hétfő

dec. 7
5:42
Digitális jüan: Kína készpénzmentessé válna (Mínuszos)
A kelet-kínai Szucsou város a kínai jegybankkal együttműködésben húszmillió jüan (906 millió forint) összértékű nyereményként az ország új digitális valutáját sorsolja ki a lakossága körében a digitális jüan újabb pilot programja keretében – adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna. A december 12-ére eső, “dupla 12” nevű, leárazásokkal járó k
dec. 7
6:42
Idén 25-27 milliárdot költhetünk játékokra karácsonykor (Mínuszos)
Becslések szerint az éves magyar játékpiaci forgalom meghaladhatja az ötvenmilliárd forintot, aminek fele, 25-27 milliárd forint a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik. A játékpiac legerősebb időszaka minden évben a karácsonyhoz köthető, így az év végi ünnepi szezonban a legmagasabbak a kosárértékek. Idén átlagosan 11 ezer forintos onli
dec. 7
7:42
5G: az Ericsson több mint 800 milliárd forinttal kecsegtet (Mínuszos)
A következő években nettó 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar gazdasághoz az 5G technológia, amivel jelentősen támogatja a koronavírus-válság utáni újjáépítést is – derül ki az Ericsson megrendelésére készült kutatásból. Az elemzés alapján az okos vidék területcsoporton belül 109,1 milliárd forintos befektetésből több mint ötszörös megté
dec. 7
8:00
Űr-nagytakarítást tervez az Európai Űrügynökség (Bitport)
Az ESA egy svájci startup bevonásával készül az első olyan misszióra, ami a Föld körüli pályán hagyott
dec. 7
12:00
Ez a vita is mutatja, miért jelent veszélyt a Google az internetgazdaságra (Bitport)
Pedig csak a szokásos történt: kitiltottak néhány böngészőbővítményt a Chrome webáruházából. Csak most nem egy ismeretlen indiai fejlesztő volt az áldozat.
dec. 7
15:00
Hogyan használják a magyarok a netet? És a csehek, a lengyelek és a románok? (Bitport)
Hiába kényszerültünk online létre, nem javult az internethasználat tudatossága. Az NKE négy régiós országban kutakodott.
dec. 7
17:00
Megjárta a repülőgépgyártó, hogy nem fizetett a zsarolóknak (Bitport)
Pedig a cég csak azt tette, amit a hatóságok és a biztonsági szakértők is javasolnak.
dec. 7
17:36
A kórházakban egyre több tabletet szereznek be, de nem azért amire elsőre gondolnánk - Tech hírek 2020. december 07. 17:28 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/07/2634/

2020. december 8. kedd

dec. 8
4:42
A GVH nem állt a DTSM-felvásárlás útjába (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult, hogy a 4iG Nyrt. megszerezze az adatközpont-üzemeltető DTSM Kft. 100 százalékát – közölte a rohamtempóban gyarapodó informatikai vállalat. A 2018-ban alapított DTSM tevékenységi köre az adatközpontok fizikai üzemeltetésétől az IT és telekommunikációs rendszerek installálásán, üzemeltetésén keresztül a f
dec. 8
5:42
Hiánypótló: közel félmilliárdból indul egy online borkereskedés (Mínuszos)
Csaknem félmilliárd forint befektetéssel online borkereskedést indít egy magánberuházói csoport – jelentette be a befektetők képviseletében Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója, aki a Bar:24 elnevezésű webshop többségi tulajdonosa elmondta, hogy Magyarország mellett idővel külföldön is értékesíthet magyar borokat a kereskedés. Az online borker
dec. 8
6:42
MÁV: elindult az új Elvira tesztje (Mínuszos)
Megújul az Elvira vasúti jegyértékesítési rendszer a december 13-i menetrendváltástól, a tesztüzem elkezdődött – közölte a MÁV. A vállalatcsoport honlapján közzétett tájékoztatás szerint a megújult új Elvira a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik majd, összekötve a MÁV mobilalkalmazással, így akár egy regisztrációval, de öná
dec. 8
7:42
Új, magyarországi adathalász-akcióra figyelmeztet a Kaspersky (Mínuszos)
Új, a magyar felhasználókat célzó, aktív adathalász-akció zajlik, amelynek keretében a csalók kedvező kamatozású hitelt ígérnek a címzetteknek – közölte a Kaspersky kiberbiztonsági vállalat. A társaság közleményében figyelmeztetett: a csalók a Világbank nevét említik és a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetre hivatkoznak. A
dec. 8
8:12
Műholdak röpködnek a világ legnagyobb drónjával (Bitport)
Megépítették a világ legnagyobb autonóm drónját. Egyelőre az űrkutatást fogja szolgálni: műholdak Föld körüli pályára állításában segít.
dec. 8
11:06
Felhagy az önvezetés fejlesztésével az Uber (Bitport)
A koronavírus miatt súlyos problémákkal küzdő vállalat igyekszik mindent leszalámizni magáról, ami rövid távon nem kecsegtet bevételnövekedéssel.
dec. 8
14:00
Lerázta magáról a sokkot az európai techszektor (Bitport)
A globális járvány miatt tavasszal komoly nehézségekkel szembesültek az újabb források megszerzésén vagy éppen az exiten munkálkodó európai technológiai startupok. Egy átfogó jelentés szerint azonban egy jó hajrával még rekordokat is hozhat az év.
dec. 8
15:24
Telenor Hiperline: mobilos integrációval vezetékes szolgáltatás vállalatoknak (Bitport)
A szolgáltató a vállalati piacon kilépett a mobile-only szerepkörből. (x)
dec. 8
16:24
Megkapta a vakcinát, elmondta, mit érzett - Hasznos újítás jött az Excelbe - Tech hírek 2020. december 08. 16:11 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/08/2643/
dec. 8
16:36
Japánban a mesterséges intelligenciát is bevetik a népességfogyás ellen (Bitport)
A kormány jövőre 5,7 milliárd forintnak megfelelő támogatást ad a helyi kormányzatoknak, hogy szofisztikált és drága MI-rendszereket vessenek be a partnerkereső projektekhez.

2020. december 9. szerda

dec. 9
4:42
Oxford Economics: nőtt a Huawei gazdasági hatása Magyarországon (Mínuszos)
Folyamatosan nőtt a Huawei Technologies gazdasági hatása az utóbbi öt év alatt Magyarországon, a kínai vállalat tavaly az európai beszerzésekre fordított összeg hetedét költötte el Magyarországon – ez derült az Oxford Economics brit piackutató és tanácsadó intézet Magyarországot vizsgáló tanulmányából. A kutatás szerint a kínai vállalat európai tev
dec. 9
5:42
Végre készül Magyarország digitális élelmiszeripari stratégiája (Mínuszos)
A Digitális jólét program (Djp) keretében az Agrárminisztérium (AM), az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM), valamint az érintett élelmiszeripari szakszervezetek és a Szent István Egyetem közreműködésével jövő februárra készülhet el Magyarország Digitális élelmiszeripari stratégiája (Dés) – közölte az agrártárca. A közlemény szerint a stra
dec. 9
6:42
A Jótett Bank felgyorsítja a digitális felzárkózást (Mínuszos)
Országos informatikai és okoseszköz adományozási programot indított a JÓTETT Bank a hátrányos helyzetű iskolák, pedagógusok, diákok számára, a Digitális Gyorsítósáv programban több mint kétezer eszköz kerül gyerekekhez és iskolákba karitatív szervezeteken keresztül – közölte a Magyar Bankszövetség. A szervezet a novemberben meghirdetett JÓTETT Bank
dec. 9
7:42
MKB Bank: bővül a digitális sorban állás lehetősége (Mínuszos)
A járvány az MKB Banknál is felgyorsította is korábban tervezett digitális menetrendet. A bank forgalmasabb fiókjaiban tavasszal alig egy hónap alatt vezették be a digitális időpontfoglalás és sorban állás lehetőségét. A kezdeti négy bankfiókot nem sokkal később további kilenc követte, év végére pedig a bankfiókok több mint felében lesz elérhető a
dec. 9
9:42
Egy év alatt öt évet nyert a digitalizáció (Bitport)
A globális járványhelyzet felgyorsította a digitális transzformációt, de ettől a digitalizációban élen járó vállalatok nem lettek sokkal többen.
dec. 9
11:36
Akasztják a hóhért: meghekkelték a FireEye-t (Bitport)
Egyik vállalat se lehet büszke arra, ha informatikai rendszerei ellen sikeres támadást hajtanak végre. A téma viszont akkor válik különösen pikánssá, ha mindez egy pontosan erre szakosodott biztonsági cégnél történik.
dec. 9
13:30
A Telekom is megkínálta 30 MHz-nyi 5G-vel a BME-t (Bitport)
Egyelőre az egyetem a legnagyobb nyertese az eddigi 5G-s frekvencia-árveréseknek. Már a második csomagot kapja teszthálózat építésére.
dec. 9
16:06
Így lehet vakrepülés a digitalizációból (Bitport)
Bár a költések és a digitalizációs projektek száma is növekszik, stratégiai tervezés nélkül nem sok esély van rá, hogy a technológiák bevezetése önmagában sikeres legyen.
dec. 9
16:36
Megint javított a Microsoft - Tech hírek 2020. december 09. 16:25 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/09/2655/

2020. december 10. csütörtök

dec. 10
4:42
Jelentősen bővült a pc-monitor piac a harmadik negyedévben (Mínuszos)
Erőteljesen bővült a pc-monitorok globális piaca a harmadik negyedévben, a magyarázat az lehet, hogy továbbra is sokan dolgoztak otthonról a koronavírus-járvány miatt. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült összegzés szerint a szeptember végén záródott három hónapban 37 m
dec. 10
5:42
Itt a Google a 2020-as magyar keresési toplistája (Mínuszos)
Magyarországon, csakúgy mint világszerte, a koronavírus vezeti a legfelkapottabb Google-keresések 2020-as listáját. A top 10-es listák több mint hetven ország legnépszerűbb témáit fedik le többek között a popkultúra, sport, zene, politika és hírek terén – olvasható az esemény kommunikálásával megbízott ügynökség szerdai közleményében. A magyar absz
dec. 10
6:42
Még mindíg van kutatnivaló az 5G-n (Mínuszos)
A Magyar Telekom, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési együttműködést kötött az ötödik generációs mobiltechnológia, azaz az 5G terén. A Magyar Telekom által a BME oktatási, kutatási céljaira biztosított frekvenciákon az Ericsson 5G teszthálózatot épített fel és üzemeltet a BME “I” ép
dec. 10
7:42
Kínos: az MNB nem hagyta jóvá a Delta részvénykibocsátási tájékoztatóját (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem hagyta jóvá a Delta Technologies Nyrt. részvénykibocsátási tájékoztatóját – közölte a társaság. A közlemény szerint a tőzsdére bevezetni kívánt több mint 281 millió darab A sorozatú törzsrészvény bevezetéséhez készített tájékoztató jóváhagyásának megtagadásával együtt az MNB az engedélyezési eljárást is megszüntette.
dec. 10
8:06
Indul a Facebook feldarabolását előkészítő óriásper (Bitport)
Az amerikai versenyfelügyelet és a tagállamok által benyújtott keresetek súlyos versenykorlátozó gyakorlatokkal vádolják a közösségi óriást, ami akár az Instagram- és a WhatsApp-felvásárlások felülvizsgálatával végződhet.
dec. 10
11:00
Az Unió Kína példáját követné a félvezetőipar megerősítésében (Bitport)
Tizenhárom uniós tagállam, élükön Franciaországgal és Németországgal erőteljesebben megtolná az uniós félvezető-ipart.
dec. 10
13:54
Hekkerek lophatták el a Pfizer/BioNTech oltóanyag dokumentumait (Bitport)
A támadók az Európai Gyógyszerügynökség szervereit törték fel, az incidens részleteiről csak később várható részletes tájékoztatás.
dec. 10
16:48
Élenjáró ország vagyunk 5G-ben (Bitport)
A Speedtest.net adatai szerint Magyarország a Top10-ben van az új generációs mobilhálózatból kicsiholható sebességet illetően. Egyéb területeken azért nem állunk ennyire jól.
dec. 10
18:06
Tíz dolog, amelyekre érdemes figyelni mobiltelefon vásárlásakor - Tech hírek 2020. december 10. 17:54 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/10/2664/

2020. december 11. péntek

dec. 11
4:42
Elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezet be a Posta (Mínuszos)
Elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezetnek be a belföldi tértivevényes leveleknél 2021. január elsejétől – közölte a Magyar Posta. A tájékoztatás szerint a kézbesítésről a visszaigazolást 2021. január elsejétől alapértelmezettként elektronikusan kapják meg, de továbbra is lehet kérni papír alapú értesítést. Ismertetik, hogy jelenleg a tértiv
dec. 11
4:46
Pályacsúcs: beérkezett a 150 milliomodik online számla (Mínuszos)
Beérkezett a 150 milliomodik online számla az adóhivatalhoz csaknem két és fél évvel az online számlarendszer indulását követően. Mára az egyes ügyletek áfa értékétől függetlenül minden, vállalkozások közötti számlát lát az adóhivatal. Míg 2019 novemberében 2,3 millió számláról érkezett adat az adóhivatalhoz, addig idén novemberben ez a szám már cs
dec. 11
5:42
Az EU szabályozná az elemeket és az akkumulátorokat (Mínuszos)
Az Európai Bizottság az elemekre és akkumulátorokra vonatkozó uniós jogi keret korszerűsítését javasolta, amely magában foglalja az ezek minőségével és forgalmazásával kapcsolatos kötelező érvényű követelések bevezetését. A testület célja, hogy az uniós piacon forgalomba hozott elemek és akkumulátorok teljes életciklusuk során fenntarthatóak, nagy
dec. 11
6:42
Vantage Towers: előnyös a bázisállomások kiszervezése (Mínuszos)
A Vodafone csoport új leányvállalata, a Vantage Towers Magyarország Zrt. létrejötte Magyarországon is támogatja a hálózatmegosztási konstrukciók elterjedését, hiszen az infokommunikációs iparág más szereplői, vagy más iparágak szereplői is igénybe vehetik a cég passzív hálózati elemeit – mondta Budai J. Gergő. A magyarországi leányvállalat vezériga
dec. 11
7:42
Bezárja magyarországi üzemét az Itron (Mínuszos)
Az amerikai Itron azt tervezi, hogy a magyarországi leányvállalatából, a Ganz Mérőgyár Kft. gödöllői gyáregységéből áthelyezi a termelést a cég más, többségében európai egységébe, és várhatóan 2022 elején bezárja a gyárat. Tervek szerint a termelés áthelyezésére 2021 vége előtt sor kerül, a gödöllői gyár pedig 2022 elején leáll, a gyár bezárása köz
dec. 11
8:06
Felhőkből jósolná meg a keresletet az Amazon felhője (Bitport)
Az Amazon felhőszolgáltatásokért felelős egységének új funkciója a mesterséges intelligenciára épülő előrejelző modellt valós idejű és historkus időjárási adatokkal támogatja meg.
dec. 11
10:54
Megőrültek a tőzsdén az Airbnb miatt (Bitport)
Valószínűleg az alapítók legvadabb álmaiban sem szerepeltek azok a számok, amelyeket a szállásfoglalási platformjáról ismert cég részvényei az első tőzsdei napjukon produkáltak.
dec. 11
13:12
Egy Waldorf-iskola nyerte a VISZ digitalizációs pályázatát (Bitport)
Nagyot fordult a világ: olyan iskolába is beköltözött a digitalizáció, ahol korábban ez sokadlagos kérdés volt.
dec. 11
16:06
Bátrabban vásárolunk a neten, de azért még az utánvét és a kápé az úr (Bitport)
Tavalyoz képest megduplázódott azon honfitársaink aránya, akik online vásárláskor mernek bankkártyával fizetni. Ettől függetlenül még van hova fejlődni.
dec. 11
17:36
Windows 10: megint jön a kényszerfrissítés - Tech hírek 2020. december 11. 17:26 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/11/2676/

2020. december 12. szombat

dec. 12
4:42
Törökország pénzbírsággal szutyongat több közösségi portált (Mínuszos)
Törökország újabb, ezúttal egyenként harmincmillió líra (~1,1 milliárd forint) figyelmeztető pénzbírsággal sújtott több közösségi médiafelületet, köztük a Facebookot, az Instagramot, a Twittert, a YouTube-ot és a TikTokot, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – jelentette az Anadolu török állami hírügynöks
dec. 12
5:42
A jósoltnál jobb eredményt ért el az Oracle (Mínuszos)
Az elemzők által jósoltnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el folyó pénzügyi évének második negyedében az Oracle szoftverfejlesztő és -szolgáltató konszern, mivel a koronavírus-járvány miatt egyre többen dolgoznak otthonról, a távmunka pedig növelte a keresletet a felhőszolgáltatások és a szoftverek iránt. A kaliforniai vállalat a novemberrel zá
dec. 12
6:42
Nemzetközivé lesz az Input Program (Mínuszos)
Nemzetközi mentorálási szolgáltatással bővült az INPUT Program, így jelenleg hét ország tizenkét nemzetközi mentora révén biztosít térítésmentes szakmai támogatást a külpiacra lépés előtt álló magyar startupok számára – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében. A mentorálás során a vállalkozások széles kapcsolatrendszerrel
dec. 12
7:42
Magyar állampolgár a kínai bíróság előtt (Mínuszos)
Bíróság elé állították a Kínában a már két éve fogva tartott két kanadai állampolgárt. Egyikük magyar állampolgársággal is rendelkezik. Michael Kovrig korábbi diplomatát és Michael Spavor üzletembert 2018. december 10-én fogták el Kínában, néhány nappal azt követően, hogy Vancouverben a kanadai hatóságok őrizetbe vették Meng Van-csout, a Huawei kín

Keresés