Nem érzi feszültnek az Andrea Kimi Antonellivel vívott csapaton belüli küzdelmét George Russell, és egyértelművé tette: ő Lewis Hamilton útját akarja járni a sportszerűség terén.
Kerkez Milos, a Liverpool magyar válogatott balhátvédje a brit ESPN-nek adott interjút, melyben többek között arról beszélt, hogyan éli meg első szezonját a PL címvédőjénél, miben tanul Mohamed Szalah-tól és mit vár csapata következő idényétől.
Nyéki Balázs, az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint idén nehezebb az útja együttesének, de így is a címvédés a célja a Bajnokok Ligájában.
A női vízilabda-válogatott tagjai szerint egy roppan hasznos és jól sikerült felkészülésen vannak túl, és bíznak benne, ez a pénteken kezdődő világkupa-selejtezőn is meglátszik majd.
Szurkolóinak megbotránkoztató és rasszista kifejezések bekiabálásai miatt egy zárkapus bajnoki mérkőzés megrendezésére büntette a Fizz Ligában szereplő Diósgyőri VTK-t az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, mely pénzbírságot is kiszabott a csapatra, emellett az ETO, az FTC és a Paks sem úszta meg büntetés nélkül.
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok alakulásától függetlenül többet látjuk majd mosolyogni a kiábrándultnak tűnő bajnokot.
A kupagyőztes Kaposvár nyerte a TippmixPro férfi röplabda Extraliga döntőjének első mérkőzését: szerdán 3–0-ra győzött a címvédő MÁV Előre vendégeként.
Noha Viktor Gyökeres a 44. percben vezetést szerzett, a második félidőben Julián Álvarez egyenlített, így az Atlético Madrid 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Arsenallal a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, a londoni visszavágón dől majd el a fináléba jutás sorsa.
Kevésbé színvonalas, de izgalmas meccsen csak tizenegyesgólokat láttunk. Az Atlético-Arsenal Bl-elődöntő 1-1-re végződött, nyitott a londoni visszavágó.