Sajtóértesülések szerint az elmúlt idényben mindössze 14 mérkőzésen lehetőséget kapó Federico Chiesa közölte a Liverpool vezetőségével és szakmai stábjával, hogy a klubnál szeretne maradni és továbbra is harcolna a kezdőcsapatba kerülésért. Arne Slot a csütörtöki sajtótájékoztatón nyilatkozott a támadó helyzetével kapcsolatban.
Mint ismert, a győri ETO FC a duplázó Zseljko Gavrics találatainak is köszönhetően 2–1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient Konferencialiga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén. Így látták a mérkőzést az osztrák lapok.
A francia válogatott középpályás édesanyja és egyben ügynöke, Véronique Rabiot szerint az öltözői konfliktust szándékosan állították be súlyosabbnak, mint amilyen valójában volt.
Peter Stöger, a Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Rapid Wien vezetőedzője szerint csapata nem a megfelelő erőbedobással játszott az ETO FC ellen a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának első meccsén, amelyet 2–1-re nyertek a győriek. (MTI)
AZ ETO FC az SK Rapid Wien csütörtöki 2–1-es legyőzésével egy lépésre került a Konferencia-liga-főtáblájától: minimális előnnyel utazhat a jövő heti bécsi visszavágóra, igaz, ettől még így is rendkívül nehéz lesz kiharcolnia a továbbjutást a négyszeres keretértékkel bíró, tavasszal Kl-negyeddöntőt játszó osztrák csapat ellen.
Fucsovics Márton folytatta jó sorozatát és a 12. helyen kiemelt spanyol Jaume Munar legyőzésével elődöntőbe jutott a 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású észak-karolinai keménypályás tenisztornán, Winston-Salemben.
Az átigazolás hírekben megbízható olasz újságíró, Fabrizio Romano pénteken jelezte, hogy a szerb Nemanja Matics igent mondott az újonc Sassuolo megkeresésére.
A Konferencialiga-rájátszás első felvonásán az ETO nagyszerű teljesítményt nyújtva győzte le 2–1-re a párharc favoritjának tartott Rapidot. A magyar csapat sikerének azért egy magyar játékos nem örült, sőt a bécsiek védője, Bolla Bendegúz nem tagadta, mennyire dühíti a vereség. A 27-szeres válogatott futballista ugyanakkor készséggel állt a Nemzeti
Az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének elnöke, Alexander Wurz kifejtette, hogy az autósport belépő szintjén megfigyelhető egy tendencia, ami nem csupán árt a sportnak, veszélyt is hordoz magában. A korábbi pilótának a figyelmét az F1-es mezőny tagjai hívták fel a problémára, ami a gokartozás világát bolygatja meg. „Fejlettebb padlólemezek,
A teniszező Marozsán Fábián úgy véli, hogy jól sikerült a felkészülése a US Openre, jó döntést hoztak a stábjával, hogy visszaléptek a winston-salemi tornától. (MTI)
A kajakos Kopasz Bálint és Csikós Zsóka, valamint a kenus Adolf Balázs és Opavszky Réka is megnyerte középfutamát, így magabiztosan lépett tovább a szombati döntőbe a milánói kajak-kenu világbajnokságon.
Nagy estéje volt csütörtökön Zseljko Gavricsnak. A győri ETO FC futballistája duplázott, találatainak köszönhetően együttese 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a Konferencialiga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén. Gavrics számára egyfajta elégtétel is lehet a mostani siker, hiszen korábban a Fradihoz nagy remén
A hatszoros világbajnok és összetettben éllovas spanyol Marc Márquez volt a leggyorsabb a gyorsaságimotoros-vb Balatonfőkajáron zajló Magyar Nagydíjának pénteki első szabadedzésén, a Ducati kiválósága ráadásul körrekordot is futott a gyakorláson. (MTI)
Mint ismert, vasárnap a Vasco da Gama súlyos, 6–0-s verést mért a Neymarral felálló Santosra a Brasileiraóban, a vesztes csapat edzőjét felállították a kispadról. A sztárfocistát komoly kritikával illették a mérkőzés után.
Múlt vasárnap számoltunk be arról, hogy információink szerint a kilencszeres horvát bajnok Hajduk Split érdeklődik Kata Mihály iránt. Nem az első külföldi klub és talán nem is az utolsó. De mi az oka, hogy a hazai szinten évről évre meggyőző teljesítménye mellett, – amely már Marco Rossi figyelmét is felkeltette – az MTK 23 éves középpályása nem sz
Megkezdődött a jegyértékesítés az izraeli labdarúgó-válogatott Olaszország elleni világbajnoki selejtezőjére, melyet szeptember 8-án Debrecenben rendeznek meg.
Az AS című lap információi szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid vezetőedzője, Xabi Alonso különlegességet is tartogat a Real Oviedo elleni találkozóra.
A Liverpool FC magyar játékosai is megtekintették a „vörösök” hagyományos nyári utánpótlástornáját, amelyen a Ferencváros U15-ös csapata is pályára lépett.
A 2024-es világbajnok Thierry Neuville megerősítette, hogy 2026-ban is marad a Hyundai Motorsport versenyzője, távolabb azonban egyelőre még nem tekint.
Pénteken a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig lesz a címvédő Bayern München vendége a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) első fordulójának nyitómérkőzésén. A találkozót 20:30-tól az Arena4 közvetíti.
A hatszoros világbajnok és összetettben éllovas spanyol Marc Márquez volt a leggyorsabb a gyorsaságimotoros-vb Balatonfőkajáron zajló Magyar Nagydíjának pénteki első szabadedzésén, a Ducati kiválósága ráadásul körrekordot is futott a gyakorláson. Raúl Fernández és a vb-címvédő Jorge Martín alatt is elfüstölt az Aprilia.
Az átigazolási hírekben megbízható Fabrizio Romano pénteken számolt be arról, hogy a Manchester United tárgyalásokat folytat Senne Lammens megszerzéséről.
A lényeg egyetlen mondatban: Mick Schumacher nem kell senkinek. Ugyan a Forma–1-be jövőre 11. csapatnak beszáll a Cadillac is, a 26 éves német újból hoppon maradt.