A belga középpályás, Axel Witsel szerződést írt alá a spanyol Girona csapatával, jelentette be a klub. A megállapodás egy szezonra szól, egyéves hosszabbítási opcióval. A 35 éves Witsel 2022 óta az Atlético Madrid játékosa volt.
Vannak könnyű helyzetek a labdarúgásban – nos, ez nem az. A Paksi FC ugyanis háromgólos hátrányt próbál ledolgozni az ukrán Zsitomirral szemben a Konferencialiga harmadik selejtezőkörében.
Keddi felkészülési mérkőzésén megsérült a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának nyáron szerződtetett szlovén irányítója, Tjasa Stanko.
Roope Korhonen karrierje első WRC2-es győzelmét aratta a Finn Rallyn, ahol szoros csatában előzte meg Jari-Matti Latvalát. Az idei Rally Hungary győztese megpróbált alkudozni a Toyota csapatvezetőjével a Power Stage előtt, azonban nem járt sikerrel.
Huszonegy esztendősen visszavonul Louis Kitzki profi német kerékpáros, aki az elmúlt egy évben kétszer is olyan országúti versenyen szerepelt, ahol halálos baleset történt.
Az elmúlt évekből kiderült, hogy Bernie Ecclestone nem számít Lewis Hamilton első számú rajongójának. Most újabb nyilatkozattal szúrt oda honfitársának.
Huszonegy esztendősen visszavonul Louis Kitzki profi német kerékpáros, aki az elmúlt egy évben kétszer is olyan országúti versenyen szerepelt, ahol halálos baleset történt.
A Borussia Dortmund szeretné visszacsábítani Marco Reust. A Bild értesülései szerint a német klub tárgyalásokat folytat a 36 éves német válogatottal, hogy játékos-pályafutása befejezése után szerepet vállaljon a klubnál. A német játékos korábbi klubjának nagykövete lehet.
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség szerint Guinness-rekord született a jelenleg is folyó U19-es férfikézilabda-világbajnokságon. Az egyiptomi torna Norvégia–Szlovénia mérkőzésén Aljus Anzic 23 gólt dobott. A szlovénoknak ennek ellenére nem sikerült a továbbjutás, csütörtökön a norvégok a svédekkel negyeddöntőzhetnek.
Azokon a pályákon, ahol a Ferrari jól teljesít, a monacói pilóta rendre előhozza magából a bajnoki kvalitásokat, és lehoz egy-egy tökéletes versenyt, de a legtöbbször az autója egyszerűen alkalmatlan erre – mondta az InfoRádióban a Forma–1-es kommentátor, aki szerint beszédes adat, hogy Leclerc az eddigi 27 pole pozíciójából csak nyolcat tudott fut
Felcserélte egymás között a pályaválasztói jogot az MTK Budapest és az ETO FC Győr, így a két csapat vasárnap a fővárosban találkozik egymással a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójában.
Magyar játékosai vezérletével jutott tovább a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffkörébe a Ferencváros. A zöld-fehérek a 0-0-s bulgáriai meccs után odahaza 3-0-ra verték a Ludogorecet úgy, hogy mindhárom találatot hazai futballisták jegyezték és készítették elő – Varga Barnabás kétszer talált be, illetve Szalai Gábor is gólt fejelt, az
A Manchester United támadója, Marcus Rashford, aki jelenleg kölcsönben a Barcelonánál játszik, elmondta véleményét arról, hogy miért nem sikerült a klubnak bajnoki címet szereznie a Ferguson-éra vége óta. Szerinte a fő ok az, hogy a klub gyakorlatilag nem is kezdte el az átmenetet, mert nem dolgozott ki tervet, amit követni tudott volna.
Több forrásra hivatkozó sajtóértesülések szerint a 2026-ban az F1-es mezőny tagjává váló Cadillac megállapodott egy tapasztalt versenyzővel. Az F1 vezetőivel való hosszas huzavona után idén márciusban jelentették be, hogy a Cadillac megkapta a nevezési jogot a következő szezonra – a felkészülés viszont ennél jóval régebb óta zajlik, hiszen a mögött
Hetekkel ezelőtt, a csapatkapitányi karszalaggal kapcsolatos konfliktus után Robert Lewandowski visszavonult a lengyel válogatottól. Az új szövetségi kapitány, Jan Urban, aki a Lewandowskival való konfliktus miatt távozó Michal Probierz helyére érkezett, úgy nyilatkozott, hogy a Barcelona támadója hamarosan visszatérhet a válogatottba.
Idén azt a célt tűzték ki, hogy mindenki – legyen az versenyző, edző vagy néző – nagyon jól érezze magát a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon – mondta az InfoRádióban a verseny sportigazgatója. Spiriev Attila hangsúlyozta: világcsúcsot tervezni nem lehet, de a svéd Armand Duplantis világrekordja rúdugrásban a cseresznye volt a tortán
A brit Forma–4 idei hetedik hétvégéjén a skót Knockhill ad otthont a mezőnynek. Molnár Martin tavaly ezen a pályán robbant be az élmezőnybe, most pedig abban bízik, hogy a dobogós helyezéseket győzelemre válthatja – még egy rajtbüntetés ellenére is.
Veres Roland és a pályafutása utolsó versenyét teljesítő Busa Andrea egyaránt döntőbe jutott kick-boxban a kínai Csengtuban zajló Világjátékokon. (MTI)
Ha lemaradt volna a legfontosabb sporteseményekről, írásokról és videókról, akkor most itt elolvashatja, megnézheti egy helyen, mi történt a sport világában az elmúlt 24 órában.
A Manchester City 31 éves középpályása, Bernardo Silva a Timesnak adott interjújában a csapatkapitányi szerepkörről és a 2025-2026-os idényről beszét, továbbá felidézte, hogy 2020-ban nem tapsolta meg a bajnok Liverpoolt a hagyományos sorfal alatt.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool Kerkez korábbi klubját, a Bournemouth együttesét fogadja pénteken, az angol labdarúgó Premier Liga nyitófordulójában.
Az U21-es női röplabda-világbajnokságon szereplő vietnámi válogatott két játékosát is nemi vizsgálatra kötelezték az ellenfelek vádjai után – legalább az egyikükön pedig meg is állapították, hogy férfi.
Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője szerint együttese akkor is szeretne győztesen lejönni a pályáról, ha az első mérkőzésen idegenben összeszedett 3-0-s hátrányát nem tudja ledolgozni az ukrán Polisszja Zsitomir ellen a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének csütörtöki, hazai visszavágóján.
Az FIA tavaly decemberben jelentette be, hogy milyen alap szabályok fognak életbe lépni a WRC-ben 2027-től, ezek a szabályok pedig 10 évig érvényben maradnak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség pénzbírsággal és szektorbezárással büntette az ETO-t és a másodosztályú BVSC-t – derült ki a fegyelmi bizottság ülésén. A szektorbezárás végrehajtását azonban hat hónapra felfüggesztette.
Sacha Tavolieri belga sportújságíró információi szerint a Fizz Ligában szereplő Debrecen a francia másodosztályból erősítene – szúrta ki a lokomotivblog.hu.
A Paris Saint-Germain 29 éves spanyol támadója, Marco Asensio sajtóértesülések szerint visszatérhet Angliába, az Aston Villa ezúttal nem kölcsönben szerezné meg a spanyolt, hanem három évre kötnék magukhoz.
Szerdán az Európai Szuperkupa-mérkőzésen a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain és az Európa-ligát megnyerő Tottenham Hotspur találkozik. A mérkőzést 21 órától az RTL közvetíti.