Fordulatos mérkőzést játszott Ausztriával az Egyiptomban zajló világbajnokság középdöntőjében a magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott, amely Fazekas Máté utolsó másodpercben, szabaddobásból szerzett góljával nyert 33–32-re, ezzel biztosítva negyeddöntőbe jutását.
Armand Duplantis kétszeres olimpiai és világbajnok rúdugró az M4 Sport kamerái előtt elmondta: a keddi, budapesti Gyulai István Memorialon tizenharmadjára is megpróbálja megdönteni a világcsúcsot, melyet legutóbb júniusban állított fel Stockholmban.
Ha lemaradt volna a legfontosabb sporteseményekről, írásokról és videókról, akkor most itt elolvashatja, megnézheti egy helyen, mi történt a sport világában az elmúlt 24 órában.
A labdarúgó NB III délnyugati csoportjának harmadik fordulójában az MTK második csapata hazai pályán a papírformának megfelelő, 4-0-s győzelmet aratott a Pénzügyőr ellen. A mérkőzés azonban nem elsősorban az eredmény, hanem az első gól miatt marad emlékezetes, amely egy közel harmincméteres bedobást követően született. Hihetetlen, de a nem mindenna
A Manchester City hat új igazolást hozott ebben a szezonban, de úgy tűnik, még nincs vége az érkezők sorának. Pep Guardiola csapata kiszemelte magának Rodrygót, aki a hírek szerint távozna a Real Madridból. A brazil támadó nincs benne Xabi Alonso terveiben, ezért új csapatot keres.
Berecz Zsombor személyében egy komoly tapasztalattal rendelkező, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéhez ezer szállal kötődő, korábbi válogatott középpályás csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez – jelentette be hétfőn a Fizz Liga újonca.
A korábbi válogatott középpályás, Berecz Zsombor csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéhez erősen kötődő játékos, a Vasastól igazolt a Kazincbarcikához.
Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnökét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) díszdoktorává avatják jövő hét szerdán.
A címvédő Veszprém az egyiptomi al-Ahli (egyiptomi) és az ausztrál Sydney-Uni csapatával találkozik a férfi kézilabda klubvilágbajnokság csoportkörében.
Az Atlético Madrid hivatalosan bejelentette Giacomo Raspadori leigazolását. Az olasz Európa-bajnok labdarúgó ötéves szerződést kötött a spanyol fővárosi klubbal.
Egy vetélytárssal kevesebbel kell megküzdeni Gulácsi Péternek, miután a gyógyszergyáriakhoz igazolt csapattársa, Janis Blaswich, akinek nem lesz egyszerű feladata, miután a francia élvonalban szereplő Monacóba igazoló Lukas Hradecky helyéért küzdhet majd meg Leverkusenben.
2025-ben immáron 15. alkalommal kerül megrendezésre a Gyulai István Memorial, amelynek idén a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont. A világsztárok mellett a legjobb magyar atléták is megmutatják magukat, így ott lesz a pályán a csapat Európa-bajnokságon aranyat szerző Takács Boglárka, akinek csak jó emlékei vannak a 2023-as világbajnokság
A Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) korábbi elnökét, Thomas Bachot a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) díszdoktorává avatja augusztus 20-án.
Az első meccs tanulságai alapján a bolgár Ludogorecnél bíznak a továbbjutásban a Ferencváros ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
A címvédő Érdi Mária a 20., az olimpiai negyedik Vadnai Jonatán a 24. helyen áll az első nap után a svédországi Marstrandban zajló vitorlázó ILCA Európa-bajnokságon.
Gianluigi Donnarumma távozik a Paris Saint-Germaintől. Fabrizio Romano olasz újságíró szerint a kapus várhatóan elhagyja a párizsi csapatot, valószínűleg már idén nyáron, de legkésőbb jövőre.
Bánhidi Ákos ágazati igazgató szerint Jászapáti Petra közelmúltbeli súlyos sérülésénél nagyobb baj nem érhette volna az olimpiai kvalifikációs versenyekre készülő magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottat.
Az M4 Sport Góóól!2 magazinműsorában kiemelt téma volt a fiatal magyar játékosok szerepeltetése, abban pedig valamennyi résztvevő egyetértett, ha csak a csapat rotálása miatt kerül is be egy fiatal, akkor is meg akarja mutatni, lehet rá számítani.
A Barcelona támadó középpályása, Fermín López cáfolta a nyári távozásáról szóló pletykákat. Ezt a Como elleni 5–0-s győzelem után tette, amelyen kétszer is betalált.
Gyakorlatilag minden jegy elkelt, így 14 ezer néző előtt rendezik meg kedden a Nemzeti Atlétikai Központban a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, melynek a mezőnye fantasztikus eredményeket sejtet Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke szerint.
Cristiano Ronaldo eljegyezte Georgina Rodríguez-t. A gyönyörű argentin hölgy az Instagramon osztotta meg a 200.000 euró értékű eljegyzési gyűrű fotóját a következő szöveggel: „Igen! Ebben és minden más életben!"
Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez közel tíz év együttlét után hivatalosan is eljegyezték egymást. A 40 éves futballikon egy gyönyörű gyűrű megvétele után tette fel a nagy kérdést, amelyre a párja boldogan igent mondott. A Manchester United és a Real Madrid korábbi szupersztárja és a modell eljegyzéséről már hónapok óta találgattak a rajongók.
Máthé Dominik válogatott kézilabdázó szerint felemelő érzés volt több mint másfél éves kihagyása után újra pályán lenni. A 26 éves jobbátlövő – aki 2022 eleje három műtéten esett át – a norvég Elverum pénteki, a Runar elleni felkészülési meccsén játszott újra.
Az első meccs tanulságai alapján a bolgár Ludogorecnél bíznak a továbbjutásban a Ferencváros ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
A Villarreal és az FC Barcelona spanyol bajnoki mérkőzését az Egyesült Államokban rendezik. A találkozóra December 20-án a miami Hard Rock Stadionban kerül sor. A helyszínt még jóvá kell hagynia az UEFA és a FIFA irányító testületeinek.
Borsos Filip mesterhármasa ellenére a Békéscsaba 4–3-ra kikapott a Vasas FC otthonában a labdarúgó NB II harmadik fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.